rockmuzeum.ini.hu

 Menü
· Főoldal
· Archívum
· Enciklopédia
· Hard.Fplanet.hu
· Hosszabb írások
· Impresszum
· Kereső
· MHW dbSearch
· Rovatok
· Szavazógép

 Nap cikke
A legolvasottabb cikk ma:

Pentakill - Grasp of the Undying (2017)

 Látogatottság
Összesen
88187692
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2003. július

 Hang-Súly


 Vásárolj!
Bálint Csaba - Beatinterjúk I.

Majnik László - Barázdák között


 Plastic Bitch hírei - 100730 

Rövid hírek

Bár a Plastic Bitch a nyári hónapokra kicsit félrevonult, mégsem marad ki teljesen az underground színtér pezsgéséből, hiszen augusztus első hetében három helyszínen is felbukkannak a srácok. A három napos rock őrületbe bárki becsatlakozhat, aki késztetést érez, hogy részt vegyen a 72 órás rock'n'roll partiban. Azok, akik látták tavaly a csapat útifilmjét a Kettőnégyben (emlékeztető itt), tudják, hogy milyen jó kapcsolatot sikerült kialkítania a csapatnak a német Laiddel. A berlini haverok most ismét Budapestre érkeznek, és az A38 Tetőteraszán a Plastic Bitch társaságában hatalmas zúzdára készülnek. Ha valakinek nem lenne elég a csütörtöki buli, az lemehet másnap Miskolcra, hogy ott folytassa a bulizást a két zenekarral. Az pedig senkit ne tántorítson el a hajós bulitól, hogy a Plastic Bitch szombaton a Middle Finger Club többi tagjával fellép a Dürer Kertben. Vétek lenne kihagyni a koncertet, már csak azért is, mert meglepetéssel is készül a zenekar! Akkor mégegyszer a Plastic Bitch koncert időpontok:


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Urbandux - ElevenEleven (2010, Dionysosrising) 

Lemezismertetők

Biztos vagyok benne, hogy keveseknek cseng ismerősen az Urbandux név, pedig a bandának az 11:11 már a harmadik nagylemeze. Első ránézésre nekem is legalább olyan ismeretlen volt, mint az albumot megjelentető kiadó neve. Az Urbandux egyébként zenéjében legalább olyan öszvér, mint felállásában. Az együttes ugyanis tulajdonképpen spanyol (kivéve a svéd dobost), de ott akartak lenni, ahol az általuk kedvelt műfaj szívverése legjobban kitapintható, így ma már Göteburgban élnek és alkotnak. Eredeti származásukat jelzi, hogy egy nótát (In Cierto) spanyolul énekelnek...


Szerkesztette: Dionysosrising
Tovább...

 Fekete Zaj Fesztivál @ 100805-06-07 - Mátrafüred-Sástó 

Koncertmenü

Fekete Zaj Fesztivál @ 2010. augusztus 5-6-7. - Mátrafüred-Sástó

Már csak pár nap és indul a Fekete Zaj Fesztivál Mátrafüred fölött, Sástón. Van már végleges programunk (holnap publikáljuk is a weboldalon) és vannak remélhetőleg orvosolható problémáink is. A rossz az, hogy kiesett egy szép nagy összeg a fesztivál költségvetéséből, mert visszalépett a sörös támogatónk és a pályázatunkat elbírálók is - a pozitív előjelek és a pozitív előzsűrizés ellenére is - inkább egy szerintünk elcsépelt témát népszerűsítő fesztivált támogatnak. Vagy ha nekik mindenáron ez a fontos, egy kisebb összeget talán szánhattak volna ránk is. Ha már így alakult, benneteket kérünk meg arra, hogy hívjatátok el a barátaitokat, illetve ha van olyan csatornátok, amin keresztül ilyen rövid idő alatt is lehet támogatókat szerezni a hagyományos vendéglátós dolgokon kívül. Ha valaki tud segíteni, írjon a zero@negativeart.hu címre, nagyra értékeljük.


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Kettőnégy @ Hegyalja fesztivál 2010 - 2.rész 

Aktuális

A Kettőnégy Hegyalja 2010 fesztiválról tudósító második adásában Salvadorcsabi gyógyszere el- majd visszagurul. Metálzenészek és fesztiválozók fejtik ki magasságos véleményüket a Motörheadről és arról, hogy minek hogyan is kellene történnie az életben... és nagyon jó egészséget! Ökotudatos legyél te is! Doktor úr, a maga szíve sose fáj? Közvetlen link ITT!


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Blind Guardian - At the Edge of Time (2010) 

Lemezismertetők

A németországi Krefeld-ben, 1986-ban alakult Blind Guardian a korai évek speed metal-ját jó ideje power/prog-ra cserélte, némi neoklasszikus hatással. Teljes albumot utoljára 2006-ban adtak ki A Twist in the Myth címmel, azóta egy EP-t adtak ki 2007-ben Another Stranger Me címmel, meg idén egy válogatást The Sacred Worlds and Songs Divine Tour 2010 címmel... Most a német metal zene egyik legfontosabb producerével, Charlie Bauerfeind-el jelenik meg az új album...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Echonald interjú Krajczár Ferivel (2010) 

Interjúk

Milyen tapasztalatokat sikerült begyűjtenetek az ÉTER-en?

Az Éter egyre jobb és jobb! Egy Edda koncerttel zárni a bulit?! Ez nagyon bejött. Tapasztalatot minden koncerten szerzünk, hiszen más-más közönség előtt játszunk, ez gyakran mosollyal zárul. A negatívum talán annyi volt, hogy a zenekarok nem igazán voltak kíváncsiak egymásra. Számunkra a legnagyobb meglepi az volt, hogy megnyertük! Sok mindenre gondoltunk mielőtt elindultunk otthonról, de erre nem!


Szerkesztette: zuzup
Tovább...

 Anaxes - Antithesis (2010, Dionysosrising) 

Lemezismertetők

Egyéb irányú és egyáltalán nem pihentető elfoglaltságok miatt kényszerű hallgatásra volt ítélve oldalunk, de mire "hazafias" szolgálatomból visszatértem, egy nagy rakat hallgatnivaló gyülemlett föl, így – még jócskán kótyagosan - halaszthatatlanul neki kell látnom az értékelésnek. Elsőnek egy elsőlemezes brazil progresszív metál anyag kerül terítékre. A brazilok megbízható minőségben szállítják a fincsi hallgatnivalót, ezért semmilyen előítélet vagy kétség nem volt bennem, amikor nekiláttam a bizonnyal nem csak számomra tökéletesen ismeretlen Anaxes nevű brigád lemezének meghallgatásához.


Szerkesztette: Dionysosrising
Tovább...

 Pain of Salvation @ 101024 - A38 Hajó 

Koncertmenü

Pain of Salvation @ 2010. október 24., 20:00 - A38 Hajó

Ez a kivételes képességű banda, a svéd Pain of Salvation folytatja örökös útkereső zenei kalandozását a Road Salt c. dupla-album projekttel, mely emocionálisan rendkívül intenzív, s ezúttal a hetvenes évek klasszikusabb, ugyanakkor hihetetlenül színes rockzenéje felé hajlik. Világunkban, melyben a művészetet egyre merevebb szabályok s egyre konformistább koncepciók vezérlik, a PAIN OF SALVATION megteremtette a maga kis zugát a nemzetközi zenei színtéren. Intelligensen megkomponált és okosan összerendezett dalaikban funk, pop, metal, disco, blues, gót elemek vegyülnek arab és keleti zenei hatásokkal, s egyéb, némiképp extrém zenei stílusokkal, s ez mind egységes egésszé áll össze. A PAIN OF SALVATION tudatosan igyekszik elkerülni minden művészi kompromisszumot, kizárólag minőségi munkára és elmélyült tartalmakra törekszik...

„Ügyesség és komplex szemlélet kell ahhoz, hogy működjön a dolog, nem pedig funkcionalizmus vagy design” - mondja a banda frontembere, Daniel Gildenlöw, - „szóval igyekszem eldugni a motort, a masina alapvetően azért van, hogy gondolatokat és érzéseket közvetítsen.”


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 JUVALIANT - Inhuman Nature (2010) 

Lemezismertetők

A rendelkezésre álló információk szerint még 2003-ban alakult a salzburgi zenekar, de egészen mostanáig semmiféle kiadvánnyal nem jelentkeztek. Jelen korong a debütálásuk, mindjárt egy jónevű dallampárti kiadónál, de a nyilvánvaló erények elismerése ellenére is nehéz már lelkesedni a sokadik szimfonikus prog-power lemezért...


Szerkesztette: palszabolcs
Tovább...

 Zord zenekar hírei - 100728 

Rövid hírek

Túl vagyunk a nyári fesztiválszezon felén. A különböző magyarországi helyszínek mellett többek között megfordultunk Erdélyben, a Székelyföldi Rockmaratonon, játszottunk a Délvidéken, a zentai Nyári Ifjúsági Játékokon, és ez alkalommal két bulinkra szeretnénk felhívni a figyelmedet: 2010. július 31. - Budapest, Crazy Mama; 2010. augusztus 13. - Miskolc, JMB Metalfest. Mindkét rendezvény esetében a belépés ingyenes... Soxeretettel várunk! Zord >> zord.hu; myspace.com/zordmetal


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Bankrupt hír 100729 - ingyenes lemezletöltés! 

Aktuális

Ingyenesen letölthető a Bankrupt zenekar tavaly megjelent Razor Wires And Neon Lights című lemeze. Infók a zenekar megújult honlapján: ITT!


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Interjú Barta Alfonzzal, az Edda egykori billentyűsével - negyedik rész 

Interjúk

Az 5 évente megtartott nagyobb lélegzetű születésnapi Edda koncerteken ismét lehetett látni-hallani Téged. A 15 éves 95-ben egy komoly sikertörténet volt a teljesen megtelt egykori BS-ben, de a 20. születésnap komoly, mai napig tartó viszályt szült. A próbákon érezhető volt a koncert előtt kicsúcsosodott újabb Pataky-Slamovits affér, vagy ezt ketten maguk közt próbálták elrendezni és meglepetésként ért Titeket is, hogy Slamó milyen követelésekkel állt elő néhány órával a kezdés előtt?



Ez az egész azon a napon derült ki. Én az egy vagy két hetes próbákon nem vettem részt. 3 nappal előtte én is elmentem, úgyhogy egy-két próbán részt vettem. Hogy mi történt addig a 2 hét alatt, azt nem tudom, de biztos, hogy olyan nagy viszály nem volt közöttük. Mindenkinek meg volt a maga szerződése, azt hiszem, hogy mindenkinek egyforma volt. Slamónak dolláros volt a szerződése, nekünk, többieknek forint. Azon a bizonyos koncert előtti pénteken Buksi már ráhajtott, ők mindig Miskolcról Pestre mászkáltak vonattal, vagy Dudi barátom hozta-vitte, de azon a pénteken vonattal...


Szerkesztette: bcsaba
Tovább...

 Michael Angelo Batio - Hands Without Shadows 2 (2009) 

Lemezismertetők

Már a lemezcím is azt sugallja, hogy ez a gitáros ember a gyorsaságot tartja legnagyobb erényének, amire azon túl, hogy nyilvánvalóan van alapja, rá is gyúr rendesen. Megy a parasztvakítás ezzel a nevével összeforrt, kétnyakú gitármutánssal, amelyen akár két kézzel, egyszerre is mennek a harminkettedek/hatvannegyedek, sőt állítólag közben még dekázni is tud, meg a homlokán egyensúlyozni egy vékony rúdon 10 tányért. Utóbbiak természetesen nem igazak, de akkor is azt mondom, ez a PR alapvetően elhibázott, mert ugyan kikből állhat a lemezvásárló célcsoport, kedves Batio, ha még én is távolságtartó voltam, pedig nálam aztán tényleg nem szitokszó a gitárhősködés...


Szerkesztette: Dionysosrising
Tovább...

 SUMA - Ashes (2010) 

Lemezismertetők

Életemben sem hallottam még a fura nevű svéd brigádról, pedig két nagylemezt, egy EP-t és három split anyagot tudhatnak a hátuk mögött, sőt, jelen korongot követően már egy újabb spliten is szerepeltek. Szép teljesítmény, az pedig még inkább, hogy végletekig súlyosított, rút stoner/doom muzsikát tolnak az arcunkba a srácok, az öt nóta több, mint egy órás játékidővel bír. Kedvesnek tűnik, nemde?


Szerkesztette: palszabolcs
Tovább...

 The Idoru, Grand Mexican Warlock @ 100801 - Zöld Pardon 

Koncertmenü

The Idoru, Grand Mexican Warlock @ 2010. augusztus 01. - Zöld Pardon

Az Idoru ex-dobosának jelenlegi (hátbamászó rock), és ex-csapata (arcbamászó rock) 2010. augusztus 01-én veszi be a Zöld Pardont. A helyszín mindkét brigád számára szűz terület, ezért minden kedves szimpatizáló és kevésbé szimpatizáns olvasó jelenlétére egyaránt igényt tartanak az említettek, hogy az esemény mély nyomot hagyjon a placcon, mely placc ilynekor tele van szebbnél szebb emberkékkel, a színpadon pedig underground rock kultúrált hősök nyúzzák a hangszereket, és nem utolsó sorban megjegyzendő tény, hogy a 400 ft-os belépő lefogyasztható! A koncert várhatóan kevésbé lesz nyögve nyelős, mint az előző mondat, cserébe esernyő és pulóver haszálata felesleges, hisz netes előrejelzések szerint az idő nyáriassága pont a tetőfokára hág aznap etse. Köszcsá!


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Shaaman - Origins (2010) 

Lemezismertetők

A 2000-ben, a braziliai Sao Paulo-ban alakult Shaman (más néven Shaaman) egykor az Angra mellék-vágánya volt, megfordult a zenekarban Andre Matos (2000-2006) gitáros haverja, Hugo Mariutti (2000-2006) és Luis Eduardo Mariutti is. Jelenleg is az Angra-s Ricardo Confessori dobol a csapatban... A 2002-es Ritual és a 2005-ös Reason-ről írtunk is, a stúdió albumok közül csak a 2007-es Immortal maradt ki nálunk... Most viszont ismét aktivizálták magukat...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 ARMAGEDDA - I Am (EP, 2010) 

Lemezismertetők

Nem igazán világos előttem, hogy mi értelme ennek az EP-nek, hiszen a svéd black metal zenekar valószínűleg csak a stílus underground mélységeiben bóklászók előtt ismert, a szélesebb közönségnek vajmi keveset mond a nevük, ráadásul évekkel ezelőtt feloszlottak. Pontosabban nyers black metalból folk/rock vizekre eveztek a Lönndom keretein belül, ki tudja milyen megfontolásból...


Szerkesztette: palszabolcs
Tovább...

 Izzy Stradlin - Wave of Heat (2010) 

Lemezismertetők

A tavalyi Smoke után gyorsan jött a folytatás... A 48 éves ex-Guns N' Roses (1985-1991) dalszerző-gitáros-énekes Jeffery Dean Isbell, vagy ahogy az egész világ 1985-ben megismerte: Izzy Stradlin mindig az egyszerű dalok híve volt, nincs ez másként most sem... Ráadásnak beugrott neki segíteni Duff Mckagan is, aki szintén nem a bonyolult dalok híve...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Interjú Barta Alfonzzal, az Edda egykori billentyűsével - harmadik rész 

Interjúk

83-ban - akkori szóhasználattal élve - disszidáltál, egy lány miatt költöztél Svájcba. Ezzel a lánnyal mennyi ideig éltél együtt?

Hát ez a lány nem lány volt már, hanem egy elvált nő, Andrea, egy gyerekkel, egy 5 éves kislánnyal, Melanieval. Vele lehúztam 14 évet, 97 szeptemberében költöztem el tőle. Sajnos érzelmileg nem voltunk egy hullámhosszon.


Szerkesztette: bcsaba
Tovább...

 Omega, HBB, P. Mobil (PM '79) 

Rockmúzeum

Páratlan zenei esemény színhelye volt a Budai Ifjúsági Park június 4-én este - az Omega, a Hobo Blues Band és a P. Mobil tagjai közös hangversenyt rendeztek a házigazda Hobo invitálására. Tizenhat muzsikus vállalkozott arra, hogy előzetes próba nélkül bebizonyítsa: a rock és a blues szeretete és értése pillanatok alatt összeköti az eltérő ízlésűnek hitt csoportokat. Együtt-zenélésük alatt olyan őszinte forró hangulat született a színpadon és a nézőtéren, amelyre nem akadt példa az itthoni koncert-történelemben.


Szerkesztette: bcsaba
Tovább...

 Hendrix '40 @ 100807 – Kalifa Tanya 

Koncertmenü

Hendrix '40 @ 2010. augusztus 07., szombat - Kalifa Tanya (Búbánat Völgy, Pilismarót és Esztergom között, a Duna parton)

A Radics Béla Emléktársaság és a Club '68 hagyományos nyári fesztiválja, amelyet a 40 éve elhunyt Jimi Hendrix tiszteletére rendezünk. A belépés ingyenes! Fellépők: 18 óra 30 perc: Tóth Tamás Projekt, 19 óra 10 perc: Berta Zsolt (akusztikus gitár), 20 óra: Kiss The Sky, 21 óra: R. B. Kapitány Emlékzenekar, 22 óra: Tűzkerék xT, 24 óra: Yer Blues

Ahová gyertek: Kalifa tanya, a 11-es út mentén, Budapesttől 45, Esztergomtól 10 km-re. Esztergom-Búbánatvölgy a 10-es vagy 11-es főútvonalról egyaránt jól megközelíthető. A tanyától nem messze található a távolsági autóbusz búbánatvölgyi megállója, így Esztergomból és Budapestről is egyszerűen megközelíthető akár tömegközlekedéssel is. Beugró: nyitott szem – nyitott fül – nyitott szív. A műsorváltozás jogát fenntartja a rendezőség!


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Filter Otherground Music Pub programok - 100804-100810 

Koncertmenü

FILTER OTHERGROUND MUSIC PUB (1074 Budapest, Dohány u 84.) - programajánlat - 2010. augusztus 04. - 2010. augusztus 10.


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Jimmy Page - Robert Plant - Walking into Clarksdale (1998) 

Lemezismertetők

Már régen akartam írni erről az albumról. Most jött el az idő, főképp Plant lehangoló eddigi 2010-es mutatványa sarkall a cikk megírására...

1998-ban, mikor február 23-án a BS-ben itt járt Jimmy Page és Robert Plant, a bejáratnál értesültem plakátról, hogy április 20-án megjelenik a páros új albuma. Nehezen teltek a napok. Nagyon vártam a megjelenést, április 20-án végigjártam az összes fellelhető lemezboltot, de csak 21-ére érkezett meg vidékre is az anyag. Akkor nagyon beleszerettem, úgy, ahogy csak nagyon várt dolognak örül a rajongó ember. Aztán egy pár hónap irracionális lelkesedés után kijózanodva kicsit alábbhagyott az eufória. Tulajdonképpen nem is szerettem a lemezt egy kis idő múlva, keveselltem. De azért most is bennem van annak a „naptári-nap ixelgetős” várakozásnak az emlékezete, ez színezi kicsit érzelmi viszonyomat az anyaghoz. Így ugyan nem lett kedvenc, sőt relatíve mérve a 94-96-os Page-Plant teljesítményhez viszonyítva tulajdonképpen még gyengének is nevezhető, most mégis, pont a jelen helyzet okán történő összevetés miatt kicsit megint felértékelődött bennem a lemez...


Szerkesztette: bcsaba
Tovább...

 Alcohol zenekar hírei - 100726 

Rövid hírek

HammerWorld.hu: A két kiadott lemezzel is büszkélkedő Alcohol zenekar nyári akciói újabb mérföldkövet jelentett a banda életében. A „Házam egy kocsma” egyre több rocker kedvencévé vált, a srácok a szárnybontogatás és a Pannónia fesztivál után, a pécsi Rockmaratonon már esti időpontban kapott helyet, ahol kb 500 ember zúzta végig a koncertjüket, akik szemmel láthatóan kívülről fújták dalaikat, folyamatos pogó mellett, majd a végszó előtt többszöri vissza-vissza skandálásnak a srácok csupán idő hiányában nem tudtak eleget tenni.



Az ígéretesnek látszó nyári programokban a következő nagyobb megmozduláson bárki találkozhat velük, hiszen a III. Maglódi Hídnapokon 2010. augusztus 7-én, szombaton Maglódon, egy ingyenes fesztivál keretein belül, a nagyszínpadon 20:40 perckor közvetlenül a Depresszió előtt zúznak egy hatalmasat... Aki nem bírja mindezt kivárni a alcoholmusic.hu oldalon tájékozódhat a koncertek időpontjáról, a szóban forgó fesztiválról pedig a maglodnagyhid.tvn.hu oldalán kaphattok bővebb információt, addig (és akkor is), minél többen Találkozzunk mi még...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Slaughter At The Engagement Party hírei - 100726 

Rövid hírek

A szegedi Slaughter At The Engagement Party zenekarnak hatalmas megtiszteltetésben volt része a napokban, ugyanis meghívást kaptak Bécsbe, hogy a metal/hardcore színtér egyik legjelentősebb zenekara, a Hatebreed előtt melegítsék be a közönséget! A bécsi Arena nagytermében tartandó bulira szeptember 1-én kerül majd sor. Mivel a turné nem ér el Budapestig, így ez a legjobb alkalom, hogy itthonról is elkaphassuk a Hatebreed-et a közelben!

A Hatebreeddel közös koncert mellett a srácok játszanak a Blind Myself vendégeként a Dürer Kert színpadán 2010. augusztus 27-én, majd az angol death metal gépezet, Trigger The Bloodshed vendégei lesznek szeptemberben egyszer Budapesten szeptember 19-én, két napra rá pedig Besztercebányán. Mindezek mellett a nagylemez is készül és egy hazai turné is kilátásban van, így 2010. második felében sűrűn fogunk még hallani a fiatal szegedi zenekarról!


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

36741 Cikk (1470 oldal, 25 per oldal)
[ 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 | 128 | 129 | 130 | 131 | 132 | 133 | 134 | 135 | 136 | 137 | 138 | 139 | 140 | 141 | 142 | 143 | 144 | 145 | 146 | 147 | 148 | 149 | 150 | 151 | 152 | 153 | 154 | 155 | 156 | 157 | 158 | 159 | 160 | 161 | 162 | 163 | 164 | 165 | 166 | 167 | 168 | 169 | 170 | 171 | 172 | 173 | 174 | 175 | 176 | 177 | 178 | 179 | 180 | 181 | 182 | 183 | 184 | 185 | 186 | 187 | 188 | 189 | 190 | 191 | 192 | 193 | 194 | 195 | 196 | 197 | 198 | 199 | 200 | 201 | 202 | 203 | 204 | 205 | 206 | 207 | 208 | 209 | 210 | 211 | 212 | 213 | 214 | 215 | 216 | 217 | 218 | 219 | 220 | 221 | 222 | 223 | 224 | 225 | 226 | 227 | 228 | 229 | 230 | 231 | 232 | 233 | 234 | 235 | 236 | 237 | 238 | 239 | 240 | 241 | 242 | 243 | 244 | 245 | 246 | 247 | 248 | 249 | 250 | 251 | 252 | 253 | 254 | 255 | 256 | 257 | 258 | 259 | 260 | 261 | 262 | 263 | 264 | 265 | 266 | 267 | 268 | 269 | 270 | 271 | 272 | 273 | 274 | 275 | 276 | 277 | 278 | 279 | 280 | 281 | 282 | 283 | 284 | 285 | 286 | 287 | 288 | 289 | 290 | 291 | 292 | 293 | 294 | 295 | 296 | 297 | 298 | 299 | 300 | 301 | 302 | 303 | 304 | 305 | 306 | 307 | 308 | 309 | 310 | 311 | 312 | 313 | 314 | 315 | 316 | 317 | 318 | 319 | 320 | 321 | 322 | 323 | 324 | 325 | 326 | 327 | 328 | 329 | 330 | 331 | 332 | 333 | 334 | 335 | 336 | 337 | 338 | 339 | 340 | 341 | 342 | 343 | 344 | 345 | 346 | 347 | 348 | 349 | 350 | 351 | 352 | 353 | 354 | 355 | 356 | 357 | 358 | 359 | 360 | 361 | 362 | 363 | 364 | 365 | 366 | 367 | 368 | 369 | 370 | 371 | 372 | 373 | 374 | 375 | 376 | 377 | 378 | 379 | 380 | 381 | 382 | 383 | 384 | 385 | 386 | 387 | 388 | 389 | 390 | 391 | 392 | 393 | 394 | 395 | 396 | 397 | 398 | 399 | 400 | 401 | 402 | 403 | 404 | 405 | 406 | 407 | 408 | 409 | 410 | 411 | 412 | 413 | 414 | 415 | 416 | 417 | 418 | 419 | 420 | 421 | 422 | 423 | 424 | 425 | 426 | 427 | 428 | 429 | 430 | 431 | 432 | 433 | 434 | 435 | 436 | 437 | 438 | 439 | 440 | 441 | 442 | 443 | 444 | 445 | 446 | 447 | 448 | 449 | 450 | 451 | 452 | 453 | 454 | 455 | 456 | 457 | 458 | 459 | 460 | 461 | 462 | 463 | 464 | 465 | 466 | 467 | 468 | 469 | 470 | 471 | 472 | 473 | 474 | 475 | 476 | 477 | 478 | 479 | 480 | 481 | 482 | 483 | 484 | 485 | 486 | 487 | 488 | 489 | 490 | 491 | 492 | 493 | 494 | 495 | 496 | 497 | 498 | 499 | 500 | 501 | 502 | 503 | 504 | 505 | 506 | 507 | 508 | 509 | 510 | 511 | 512 | 513 | 514 | 515 | 516 | 517 | 518 | 519 | 520 | 521 | 522 | 523 | 524 | 525 | 526 | 527 | 528 | 529 | 530 | 531 | 532 | 533 | 534 | 535 | 536 | 537 | 538 | 539 | 540 | 541 | 542 | 543 | 544 | 545 | 546 | 547 | 548 | 549 | 550 | 551 | 552 | 553 | 554 | 555 | 556 | 557 | 558 | 559 | 560 | 561 | 562 | 563 | 564 | 565 | 566 | 567 | 568 | 569 | 570 | 571 | 572 | 573 | 574 | 575 | 576 | 577 | 578 | 579 | 580 | 581 | 582 | 583 | 584 | 585 | 586 | 587 | 588 | 589 | 590 | 591 | 592 | 593 | 594 | 595 | 596 | 597 | 598 | 599 | 600 | 601 | 602 | 603 | 604 | 605 | 606 | 607 | 608 | 609 | 610 | 611 | 612 | 613 | 614 | 615 | 616 | 617 | 618 | 619 | 620 | 621 | 622 | 623 | 624 | 625 | 626 | 627 | 628 | 629 | 630 | 631 | 632 | 633 | 634 | 635 | 636 | 637 | 638 | 639 | 640 | 641 | 642 | 643 | 644 | 645 | 646 | 647 | 648 | 649 | 650 | 651 | 652 | 653 | 654 | 655 | 656 | 657 | 658 | 659 | 660 | 661 | 662 | 663 | 664 | 665 | 666 | 667 | 668 | 669 | 670 | 671 | 672 | 673 | 674 | 675 | 676 | 677 | 678 | 679 | 680 | 681 | 682 | 683 | 684 | 685 | 686 | 687 | 688 | 689 | 690 | 691 | 692 | 693 | 694 | 695 | 696 | 697 | 698 | 699 | 700 | 701 | 702 | 703 | 704 | 705 | 706 | 707 | 708 | 709 | 710 | 711 | 712 | 713 | 714 | 715 | 716 | 717 | 718 | 719 | 720 | 721 | 722 | 723 | 724 | 725 | 726 | 727 | 728 | 729 | 730 | 731 | 732 | 733 | 734 | 735 | 736 | 737 | 738 | 739 | 740 | 741 | 742 | 743 | 744 | 745 | 746 | 747 | 748 | 749 | 750 | 751 | 752 | 753 | 754 | 755 | 756 | 757 | 758 | 759 | 760 | 761 | 762 | 763 | 764 | 765 | 766 | 767 | 768 | 769 | 770 | 771 | 772 | 773 | 774 | 775 | 776 | 777 | 778 | 779 | 780 | 781 | 782 | 783 | 784 | 785 | 786 | 787 | 788 | 789 | 790 | 791 | 792 | 793 | 794 | 795 | 796 | 797 | 798 | 799 | 800 | 801 | 802 | 803 | 804 | 805 | 806 | 807 | 808 | 809 | 810 | 811 | 812 | 813 | 814 | 815 | 816 | 817 | 818 | 819 | 820 | 821 | 822 | 823 | 824 | 825 | 826 | 827 | 828 | 829 | 830 | 831 | 832 | 833 | 834 | 835 | 836 | 837 | 838 | 839 | 840 | 841 | 842 | 843 | 844 | 845 | 846 | 847 | 848 | 849 | 850 | 851 | 852 | 853 | 854 | 855 | 856 | 857 | 858 | 859 | 860 | 861 | 862 | 863 | 864 | 865 | 866 | 867 | 868 | 869 | 870 | 871 | 872 | 873 | 874 | 875 | 876 | 877 | 878 | 879 | 880 | 881 | 882 | 883 | 884 | 885 | 886 | 887 | 888 | 889 | 890 | 891 | 892 | 893 | 894 | 895 | 896 | 897 | 898 | 899 | 900 | 901 | 902 | 903 | 904 | 905 | 906 | 907 | 908 | 909 | 910 | 911 | 912 | 913 | 914 | 915 | 916 | 917 | 918 | 919 | 920 | 921 | 922 | 923 | 924 | 925 | 926 | 927 | 928 | 929 | 930 | 931 | 932 | 933 | 934 | 935 | 936 | 937 | 938 | 939 | 940 | 941 | 942 | 943 | 944 | 945 | 946 | 947 | 948 | 949 | 950 | 951 | 952 | 953 | 954 | 955 | 956 | 957 | 958 | 959 | 960 | 961 | 962 | 963 | 964 | 965 | 966 | 967 | 968 | 969 | 970 | 971 | 972 | 973 | 974 | 975 | 976 | 977 | 978 | 979 | 980 | 981 | 982 | 983 | 984 | 985 | 986 | 987 | 988 | 989 | 990 | 991 | 992 | 993 | 994 | 995 | 996 | 997 | 998 | 999 | 1000 | 1001 | 1002 | 1003 | 1004 | 1005 | 1006 | 1007 | 1008 | 1009 | 1010 | 1011 | 1012 | 1013 | 1014 | 1015 | 1016 | 1017 | 1018 | 1019 | 1020 | 1021 | 1022 | 1023 | 1024 | 1025 | 1026 | 1027 | 1028 | 1029 | 1030 | 1031 | 1032 | 1033 | 1034 | 1035 | 1036 | 1037 | 1038 | 1039 | 1040 | 1041 | 1042 | 1043 | 1044 | 1045 | 1046 | 1047 | 1048 | 1049 | 1050 | 1051 | 1052 | 1053 | 1054 | 1055 | 1056 | 1057 | 1058 | 1059 | 1060 | 1061 | 1062 | 1063 | 1064 | 1065 | 1066 | 1067 | 1068 | 1069 | 1070 | 1071 | 1072 | 1073 | 1074 | 1075 | 1076 | 1077 | 1078 | 1079 | 1080 | 1081 | 1082 | 1083 | 1084 | 1085 | 1086 | 1087 | 1088 | 1089 | 1090 | 1091 | 1092 | 1093 | 1094 | 1095 | 1096 | 1097 | 1098 | 1099 | 1100 | 1101 | 1102 | 1103 | 1104 | 1105 | 1106 | 1107 | 1108 | 1109 | 1110 | 1111 | 1112 | 1113 | 1114 | 1115 | 1116 | 1117 | 1118 | 1119 | 1120 | 1121 | 1122 | 1123 | 1124 | 1125 | 1126 | 1127 | 1128 | 1129 | 1130 | 1131 | 1132 | 1133 | 1134 | 1135 | 1136 | 1137 | 1138 | 1139 | 1140 | 1141 | 1142 | 1143 | 1144 | 1145 | 1146 | 1147 | 1148 | 1149 | 1150 | 1151 | 1152 | 1153 | 1154 | 1155 | 1156 | 1157 | 1158 | 1159 | 1160 | 1161 | 1162 | 1163 | 1164 | 1165 | 1166 | 1167 | 1168 | 1169 | 1170 | 1171 | 1172 | 1173 | 1174 | 1175 | 1176 | 1177 | 1178 | 1179 | 1180 | 1181 | 1182 | 1183 | 1184 | 1185 | 1186 | 1187 | 1188 | 1189 | 1190 | 1191 | 1192 | 1193 | 1194 | 1195 | 1196 | 1197 | 1198 | 1199 | 1200 | 1201 | 1202 | 1203 | 1204 | 1205 | 1206 | 1207 | 1208 | 1209 | 1210 | 1211 | 1212 | 1213 | 1214 | 1215 | 1216 | 1217 | 1218 | 1219 | 1220 | 1221 | 1222 | 1223 | 1224 | 1225 | 1226 | 1227 | 1228 | 1229 | 1230 | 1231 | 1232 | 1233 | 1234 | 1235 | 1236 | 1237 | 1238 | 1239 | 1240 | 1241 | 1242 | 1243 | 1244 | 1245 | 1246 | 1247 | 1248 | 1249 | 1250 | 1251 | 1252 | 1253 | 1254 | 1255 | 1256 | 1257 | 1258 | 1259 | 1260 | 1261 | 1262 | 1263 | 1264 | 1265 | 1266 | 1267 | 1268 | 1269 | 1270 | 1271 | 1272 | 1273 | 1274 | 1275 | 1276 | 1277 | 1278 | 1279 | 1280 | 1281 | 1282 | 1283 | 1284 | 1285 | 1286 | 1287 | 1288 | 1289 | 1290 | 1291 | 1292 | 1293 | 1294 | 1295 | 1296 | 1297 | 1298 | 1299 | 1300 | 1301 | 1302 | 1303 | 1304 | 1305 | 1306 | 1307 | 1308 | 1309 | 1310 | 1311 | 1312 | 1313 | 1314 | 1315 | 1316 | 1317 | 1318 | 1319 | 1320 | 1321 | 1322 | 1323 | 1324 | 1325 | 1326 | 1327 | 1328 | 1329 | 1330 | 1331 | 1332 | 1333 | 1334 | 1335 | 1336 | 1337 | 1338 | 1339 | 1340 | 1341 | 1342 | 1343 | 1344 | 1345 | 1346 | 1347 | 1348 | 1349 | 1350 | 1351 | 1352 | 1353 | 1354 | 1355 | 1356 | 1357 | 1358 | 1359 | 1360 | 1361 | 1362 | 1363 | 1364 | 1365 | 1366 | 1367 | 1368 | 1369 | 1370 | 1371 | 1372 | 1373 | 1374 | 1375 | 1376 | 1377 | 1378 | 1379 | 1380 | 1381 | 1382 | 1383 | 1384 | 1385 | 1386 | 1387 | 1388 | 1389 | 1390 | 1391 | 1392 | 1393 | 1394 | 1395 | 1396 | 1397 | 1398 | 1399 | 1400 | 1401 | 1402 | 1403 | 1404 | 1405 | 1406 | 1407 | 1408 | 1409 | 1410 | 1411 | 1412 | 1413 | 1414 | 1415 | 1416 | 1417 | 1418 | 1419 | 1420 | 1421 | 1422 | 1423 | 1424 | 1425 | 1426 | 1427 | 1428 | 1429 | 1430 | 1431 | 1432 | 1433 | 1434 | 1435 | 1436 | 1437 | 1438 | 1439 | 1440 | 1441 | 1442 | 1443 | 1444 | 1445 | 1446 | 1447 | 1448 | 1449 | 1450 | 1451 | 1452 | 1453 | 1454 | 1455 | 1456 | 1457 | 1458 | 1459 | 1460 | 1461 | 1462 | 1463 | 1464 | 1465 | 1466 | 1467 | 1468 | 1469 | 1470 ]

 Keresés



 Ki olvas minket?
Jelenleg, 166 vendég és 0 regisztrált felhasználó olvas bennünket.


 Korábbi cikkek
Augusztus 14, hétfő
· Ian Siegal Band @ 2017. szeptember 02. - Kobuci Kert
Augusztus 13, vasárnap
· Dan Patlansky, Amberjack @ 2017. szeptember 08. - A38 Hajó
· Korai Öröm @ 2017. augusztus 27. - Kobuci Kert
· Shadowside - Shades Of Humanity (2017)
· Mezerg @ 2017. augusztus 17. - Szimpla Kert
· Marty Friedman - Wall of Sound (2017)
· Stanley Jordan @ 2017. szeptember 30. - Fertőrákosi Barlangszínház
Augusztus 12, szombat
· Halper - Hendrix Experiment @ 2017. október 29. - MOM Sport
· Sarah Brightman @ 2017. december 20. - Budapest Sportaréna
· Yes - Big Generator (1987)
· Owls Are Watching - 4 Szellem EP (2017, info)
· Robbie Williams - pár nap múlva, 2017. augusztus 23-án Budapesten!
· Quiet Riot - Road Rage (2017)
· Audionerve - Burn Your System (2017, info)
Augusztus 11, péntek
· Sons Of Apollo - Psychotic Symphony (2017, info)
· BJO - Queen Real Jazz @ 2017. augusztus 12. - Balatonboglár
· Brain Drain - Két emelet között (2017, dal)
· World Trade - Unify (2017)
· Republic @ 2017. szeptember 01. - Barban Negra Track
· Paradise Lost - Medusa (2017)
· Pennhurst, Lifehack @ 2017. augusztus 18. - Dürer Kert
Augusztus 10, csütörtök
· OrgonaPont @ 2017. augusztus 08-29.
· End of Paradise - A kiválasztott (2017, info)
· Pulzus 34 - 1983 április - Ellenfél nélkül 2/2
· Moto-Rock Weekend @ 2017. augusztus 24-27. - Hajdúnánás
· Dead Cross - Dead Cross (2017)
· 25 éves az Angyalfolki Utcabál (2017)
Augusztus 09, szerda
· Bőköz Fesztivál @ 2017. augusztus 25-27. - Ormánság
· Visioned Frailty - The Maddened King EP (2017, info)
· Kryptonite - Kryptonite (2017)
· Poison Alley @ 2017. szeptember 22. - Dürer Kert
· Santana and The Isley Brothers - Power Of Peace (2017)
· IX. Full Of Anger @ 2017. augusztus 19. - Kaptár Klub
Augusztus 08, kedd
· Accept - The Rise of Chaos (2017, Dionysosrising)
· Revival - Bárcsak hallanád (2017, klip)
· The Winery Dogs - Dog Years: Live In Santiago & Beyond 2013-2016 (2017)
· Whitney - Queen of the Night @ 2017. november 20-22. - MomKult
· Steven Wilson - To The Bone (2017)
· Our Last Night @ 2017. október 08. - Dürer Kert
Augusztus 07, hétfő
· Pat Metheny @ 2017. november 04. - MOMSport
· Bródy János @ 2017. október 21-22. - Kongresszusi Központ
· Billy Idol - Rebel Yell (1983)
· Csángó Fesztivál @ 2017. augusztus 08-13. - Jászberény
· Rex Brown - Smoke On This (2017)
· Dead By April @ 2017. szeptember 08. - Dürer Kert
Augusztus 06, vasárnap
· Accept - The Rise of Chaos (2017, Stargazer)
· Dave Holland Trio @ 2017. december 04. - MOMkult
· Shaman's Harvest - Red Hands Black Deeds (2017)
· 6. Djembe tábor @ 2017. augusztus 10-13. - Kőhegyi Menedékház
· Prong - Zero Days (2017)
· Like a Rolling Stone @ 2017. október 02. - MomKult
Augusztus 05, szombat
· Djabe & Steve Hackett @ 2017. október 04. - MOMkult
· Jacob Collier @ 2017. október 17. - MüPa
· Soul Secret - Babel (2017)
· Boney M. @ 2017. augusztus 16. - Siófok
· Accept - The Rise Of Chaos (2017)
· Endzweck, No Omega, Satelles @ 2017. augusztus 08. - Robot
Augusztus 04, péntek
· Europe - The Final Countdown - 30th Anniversary (2017, Stargazer)
· David Gilmour - Rattle That Lock (2017, élő klip)
· Glenn Hughes a Rockmúzeumban @ 2017. augusztus 03.
· Kryptonite - Kryptonite (2017, Stargazer)
· Isildurs Bane & Steve Hogarth - Colours Not Found In Nature (2017)
· 20. Zsidó Kulturális Fesztivál @ 2017. szeptember 03-14.
Augusztus 03, csütörtök
· Mike Portnoy - bemutatta a Sons Of Apollo nevű új csapatát!
· Fabrizio Leo - Coming Home (2017, Dionysosrising)
· Pulzus 33 - 1983 április - Ellenfél nélkül 1/2
· Accept @ 2018. január 21. - Barba Negra
· Rage - Seasons of the Black (2017)
· Ossian - Az Igazi Szabadság! - dupla platina (2017)
Augusztus 02, szerda
· Masterplan - PumpKings (2017, Dionysosrising)
· Leecher - szimfonikus metál ezentúl magyarul és akusztikusan (2017)
· God Dethroned - The World Ablaze (2017)
· Shining @ 2017. szeptember 14. - Dürer Kert
· Noturnall - 9 (2017)
· Jótékonysági Fuck Cancer @ 2017. szeptember 28. - Dürer Kert
Augusztus 01, kedd
· Zártosztály @ 2017. július 13. - Miskolc, július 15. - Barba Negra
· Slowmesh - Spinning Around (2017, klip)
· Kalmus József - interjú (2017)
· DeathCrew Fesztivál @ 2017. augusztus 10-12. - Nyírbátor
· Masterplan - PumpKings (2017)
· 10. Zorall Sörolimpia - Masters of Rock (2017)
Július 31, hétfő
· Caro Emerald @ 2018. február 26. - Budapest Aréna
· Seether @ 2017. október 01. - Dürer Kert
· Candlemass - Doomed for Live - Reunion 2002 (2003)
· Random Szerda @ 2017. augusztus 02. - Kobuci Kert
· Kenny Wayne Shepherd - Lay It On Down (2017)
· Mátyás Attila Band @ 2017. augusztus 05. - Dürer Kert
Július 30, vasárnap
· Thell Barrio @ 2017. augusztus 04. - Dürer Kert
· Ferenczi György és az 1ső pesti Rackák @ 170804 - Kobuci Kert
· Candlemass - From the 13th Sun (1999)
· Kft - Macska az úton @ 2017. szeptember 28. - A38 Hajó
· In This Moment - Ritual (2017)
· Pro-Pain - nem marad el a budapesti koncert, Gary gyógyul (2017)
Július 29, szombat
· Alice Cooper - Paranormal (2017, Dionysosrising)
· Roger Waters - Wait For Her (2017, klip)
· Candlemass - Dactylis Glomerata (1998)
· Black Jack - Fortuna (2017, info)
· Europe - The Final Countdown - 30th Anniversary Show (2017)
· Mango Blitz - Hello Hello (2017, klip)
Július 28, péntek
· Candlemass - Chapter VI (1992)

Régebbi cikkek

 Koncertek


 Hirdetés





Impresszum! E-mail: nekünk


A Rock Klub weboldalai PHP4 nyelven íródtak, PHP-Nuke szabadon felhasználható
Web portál rendszer segítségével, amely a GNU/GPL licence alatt áll.


PHP-Nuke Copyright © 2004 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 1.97 Seconds