Dionysosrising Blog

 Menü
· Főoldal
· Archívum
· Enciklopédia
· Hard.Fplanet.hu
· Hosszabb írások
· Impresszum
· Kereső
· MHW dbSearch
· Rovatok
· Szavazógép

 Nap cikke
A legolvasottabb cikk ma:

DragonForce - Reaching into Infinity (2017)

 Látogatottság
Összesen
85423782
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2003. július

 Hang-Súly


 Vásárolj!
Bálint Csaba - Beatinterjúk I.

Majnik László - Barázdák között


 Nova Prospect @ 2010.05.26. - Szabad az Á, Budapest 

Koncertbeszámolók

Az egykori Tilos az Á-ban lépett fel a kecskeméti – magát „power-pop” zenekarként aposztrofáló – Nova Prospect együttes. A bandát először 2008 őszén láttam egy fesztiválon, tíz embernek szakadtak meg a színpadon döbbenetes energiákat elszabadítva. Jó számok, egységes arculat, mind zeneileg, mind fazonban. Persze, popzene, de a rock összes lényegi jegyével megtűzve, a felől – és nem a pop felől – közelítve.



2007-es négyszámos demójuk nagyon ütős, aztán megjelent egy album 2008-ban, majd tavaly is egy, de az nekem úgy tűnik, inkább valami „best of”, illetve újrastúdiózva régiek, és néhány új dal. Ügyesek. Komoly alkotómunka zajlik a zenekarban, és koncerten is elő tudják adni a dalaikat...


Szerkesztette: bcsaba
Tovább...

 Utolsó Pogo Kispesten - bezár a Pogo Loco! 

Koncertmenü

Prof. Schlek bemutatja: UTOLSÓ POGO KISPESTEN - Pogo Loco Záróbuli!
2010.05.29. szombat 20:00 | 600 Ft
20:00-20:40 Kox'n'roll - Budapest
21:00-21:40 Killertojás - Vajdaság, Ada
22:00-22:40 Csók és Könny - Budapest
23:00-00:00 Elit Osztag - Komárom

Minden szerelem véget ér egyszer. Május 29-én szombaton tartja záróbuliját a kispesti Pogo Loco Rock Kocsma és Pizzéria, mégpedig négy punk-rock zenekar közreműködésével. Elsőként 20 órai kezdettel lép színpadra az ifjú, budapesti Kox'n'roll legénysége, majd őket követi a Vajdaságból érkezett Killer Tojás. A határon innen először fellépő adai csapat kissé metálba hajló zenéjét vonós hangszerrel, valamint a női-férfi ének váltakozásával teszi karakteressé. Az est leszálltával kerül elő a mostanában ritkán látható Csók és Könny provokatív látásmódú, sztendáp cirkusza. A csókot az alsó szinten kapható csípős pizzára prezentálják, a könnyeket pedig a klubért hullajtják. Az est zárásaként a punk szcéna egyik "öreg" társulata, a legendás komáromi Elit Osztag kiáltja bele gunyorosan vidám sorait a terem izzadt légterébe...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Tanévzáró ROCKfesztivál @ 100612 - Vörös Yuk 

Koncertmenü

Tanévzáró ROCKfesztivál lesz 2010. június 12-én a Vörös YUK-ban (Bp. III. Fényes Adolf u. 28.). A részletekről kérdeztük Benyhe "böhönye" László főszervezőt, a WonderdeeR zenekar (korábban Zöld Csillag zenekar) gitárosát:

"2001 óta szervezem a Tanévzáró Fesztiválokat, kisebb kihagyások miatt az idei még csak az ötödik lesz. A 20h-kor kezdődő rendezvényen ismét lesznek fiatal zenekarok (Crime and Hole; Vasmacskák; FairPlay), lesz a Nightwolf (Nigthwish tribute) zenekar; a Tempeston zenekar; és természetesen az én zenekarom, a WonderdeeR is fellép majd. Idén egy különleges "Metál-Bikicsunáj" feldolgozást is játszunk majd a műsorban, így nem csak a Kassák Gimi diákjainak - ahol fizikát tanítok - részvételére számítunk, hanem minden rock és metal-zenét kedvelő részvételére, aki a tanév végén egy nagyot akar bulizni. Jegyek elővételben 600 Ft., a helyszínen 1000 Ft. Info: wonderdeer.hu


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 KISS @ 2010. május 20. - Bécs 

Bootlegek

A milánói koncert után a szomszédba toppantak festett arcú főszereplőink, hogy adjanak egy nagyszerű, de rövidített műsorú show-t... legalábbis a hivatalos bootlegen hallható felvétel szerint. Az eddigi 20 dalos életmű koncertből 3 dalt hagytak ki ezen és a következő csehországi koncerten, és bár fájó a dalok hiánya, és Paul hangja sincs valami túlságosan fitt állapotban, de mégsem lehet rossz koncertnek mondani a Bécsit...

Két dolgot előre kell bocsájtanom: egyrészt a következő, május 21-i ostravai buli kicsit jobb volt, másrészt viszont ez a két kímélő változatú koncert sokat segített Paul hangjának, és május 23-án Prágában már teljes, 20 dalos műsort hallhatott a közönség... Paul ott már visszatért, kímélő programnak nyoma sem volt!


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 SZ.A.R. Feszt 2010 - Megvan az idei fellépők névsora! 

Koncertmenü

Az idei ingyenes SZ.A.R. Feszt (vagyis Szabadszállási Amatőr Rockfesztviál) három főzenekarának személye: 2010. július 1. napjának estéjén, az éppen tavaszi turnékörútján járó Insane, július 2-án az új nagylemezre készülő, Apey vezényletével támadó Neck Sprain, július 3-án az est fénypontjaként, a tömegeket is megmozgatni képes Blind Myself lép majd a színpadra!

Most örömmel adjuk hírül, hogy elkészült a végleges program, a továbbra kattintva lehet böngészni... Ne feledkezzetek meg azonban arról, hogy három hely még mindig kiadó. Figyeljétek a Bandland.hu-t és szavazzatok, arra a három zenekarra, amelyeket még szívesen látnátok a fesztiválon...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Delírium Pub programok - 100603-100605 

Koncertmenü

Delírium Pub (Budapest, VII. Kertész u. 33.) - programajánlat - 2010. június 03. - 2010. június 05.


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Widespread Panic - Dirty Side Down (2010) 

Lemezismertetők

Ha jó kis öreges blues-jazz és southern rock keverékre vágyik valaki, akkor a Gov't Mule mellett a Widespread Panic jelenthet menekülési útvonalat... Az öregfiúk 1986-ban, a georgiai Athens-ban alakultak, összeraktak 3 milliónyi eladott lemezt, 7 élő, 1 válogatás, 4 archív és ennek előtte 10 stúdió cuccal... A két utóbbiról írtam is annak idején, a 2006-os Earth to America-ról és a 2008-as Free Somehow-ról...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Subscribe és Road a Veréb fesztiválon 2010-ben! 

Koncertmenü

Július végén a csornai Veréb fesztiválra látogat hazánk egyik legnépszerűbb rock zenekara, a Road. A zenekar „Heves megyei lordjai” című albuma a „A 2009. év hazai előadó lemeze” díját nyerte el a pár hónappal ezelőtt megrendezett X. Arany Nyíl Rock Gálán. Ugyancsak itt kapta a legrangosabb díjat a zenekar frontembere, Molnár Máté, akit a közönség az év basszusgitárosának választott meg. A másik zenekar a hazai metál egyik legjelentősebb képviselője, a Subscribe. A szakmailag is elismert zenekar több mint tíz éve ad őrületes koncerteket nem csak Magyarországon, hanem Európa számos pontján. Az idei nyáron számos fesztiválon fellépnek, nagy örömünkre szolgál, hogy 2010-ben a Veréb fesztiválon is tiszteletüket teszik. További 30 zenekar is lehetőséget kap a rendezvényen, ezek a fesztivál hivatalos oldalán olvashatóak... A részletes programot hamarosan közöljük...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Section A - Sacrifice (2010, Dionysosrising) 

Lemezismertetők

Torben Enevoldsen dán gitáros-zeneszerzőről legutóbb egy AOR lemez kapcsán ejtettünk szót (Acacia Avenue, itt olvasható), most azonban visszakanyarodott arra a területre, ahol leginkább otthon érzi magát. A Section A tipikus skandináv power metal muzsikát játszik, amely az előző két lemez esetében némi progresszivitással is keveredett, de ez a vonal most - úgy tűnik - pihentetve vagyon.


Szerkesztette: Dionysosrising
Tovább...

 Arms and Sleepers @ 100529 - Tűzraktér 

Koncertmenü

Arms and Sleepers (USA) @ 2010. május 29., szombat, 21:00 - Tűzraktér, Budapest

Az Arms and Sleepers egy mentőautó hátuljában született, a Massachusetts állambeli Cambridge-ben. Egy sikátorban vérző férfi feküdt egy kazettás magnóval a kezében, amely még szólt. Mintha egy gospel kórus harsogott volna a fém hangszóróból, miközben kinn az utcáról egy jazz zenekar hangjai szűrődtek fel. A férfi meghalt. Kezéből a kövezetre hullott a magnó, szemeit lecsukta, a hangok még egyszer utoljára elhatoltak füléig. Bár a pillanat meghalt vele együtt, a kazetta tovább élt - és az Arms and Sleepers megszületett. Aki szereti a Boards of Canadát, vagy Sigur Rós-t, annak a megjelenés kötelező.


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Jean Michel Jarre @ 2010.05.24 - Sportaréna 

Koncertbeszámolók

A szintetizátor varázslója újra Budapesten! Az elektronikus zene egyik legnagyobb mágusa ismét hazánkba látogatott, hogy legújabb a show műsora keretében elkápráztassa a Sportaréna közönségét. Természetesen a régebbi dalok sem maradhatnak ki a repertoárból, azokat mind a közönség, mind ő nagyon szereti...



Jean Michel Jarre egyike volt az első zenészeknek, aki a szintetizátor megszületésének idején forradalmian új és hatalmas sikert jelentő lemezekkel lepte meg a világot. Első három albumának számai azóta is az elektronikus zenei élet legtöbbet játszott és feldolgozott alkotásai közé tartoznak. Nem véletlen hát, hogy hatalmas érdeklődés kísérte a magyarországi fellépését, annak ellenére, hogy az elmúlt 3 év mindegyikében járt már nálunk... - Dinnye képei és beszámolója


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Kész a VOLT 2010 programja! 

Koncertmenü

Volt Fesztivál @ 2010. június 30. - július 03. - Sopron

Közel 40 nappal a kapunyitás előtt mától publikus a VOLT Fesztivál részletes programja, amely ITT olvasható. A 200-nál is több fellépőt biztosító programban a legnagyobb várakozás a PRODIGY, a MASSIVE ATTACK, BILLY IDOL, a DUB FX és ÁKOS fellépését kíséri, az első napon pedig hazai rocklegendák, többek között az OMEGA, a 30 éves fennállását ünneplő EDDA és a TANKCSAPDA lép színpadra. Kedvezményes jegyek május 31-ig kaphatók!


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Feloszlik a Bridge To Solace! 

Rövid hírek

A Bridge To Solace idén ősszel befejezi ténykedését. Páran már esetleg hallhattátok ilyen-olyan módon az információt, többek között tőlünk is a május 15-i Gorezone bulin, de ezúttal tesszük hivatalossá. Okokat nem nagyon érdemes keresni, egy közel 10 éve létező zenekar esetében úgy gondoljuk egyértelmű, hogy minden kisebb-nagyobb problémával kell szembenéznünk és ezen problémákat mindenki a maga módján dolgozza fel, oldja meg. Mi úgy gondoltuk, hogy az a legjobb, ha a zenekart befejezzük méltó módon, hiszen az elmúlt év során sokkal inkább bukkantunk fel rendszertelenül itt-ott, mint igazán szervezett, aktív formában. Mivel az élet maga is különböző utakra terel minket, így a lehető legjobb amit tehettünk, hogy feloszlatjuk a zenekart. Szeretnénk megköszönni a mérhetetlen támogatást és szeretet, amit kaptunk az elmúlt 8 év során, mert mindig is Ti, a közönségünk voltatok, akik átsegítettek minket a legnehezebb akadályokon és ezért sohasem lehetünk elég hálásak...


Szerkesztette: palszabolcs
Tovább...

 KISS @ 2010. május 18. - Milánó 

Bootlegek

Némi 2009-es kitérő után visszatérek a Sonic Boom Over Europe következő állomásához, vagyis a Sheffield, Newcastle, Liverpool, Birmingham - London, Zürich - Genf útvonal folytatását jelentő milánói koncerthez. A forró végű olaszok komoly rajongással viseltetnek a KISS iránt, korábbi európai turnéik folyamatos állomása Milánó, most éppen a 12 ezres Mediolanum Forum-ban sikerült olyan forró hangulatot varázsolniuk, amit mindenkinek érdemes megismerni ezen a hivatalos bootleg kiadványon!


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Black River - Black'N’Roll (2010, Dionysosrising) 

Lemezismertetők

A polákok nagyhatalmi törekvése nyilvánvaló. Politikai feszültségtől nem kell tartani, mert egyébként is cimbik vagyunk, ráadásul a befolyás növelése csupán zenei téren indult el. Ott viszont izomból. Annyi lengyel promó anyaggal szórták meg a szerkesztőséget, hogy csak lestünk. Ráadásul nem is mi voltunk a kiválasztottak, hiszen internet-szerte látom, hogy nagy erőkkel támadnak...


Szerkesztette: Dionysosrising
Tovább...

 Crazy Mama Music Pub koncert - 100528-29 

Koncertmenü

Bulizz az Őrült Hölgy társaságában! Crazy Mama & Rock TV Show – Emeretta Rock Band és Unkee Music dzsembori - Újabb hétvégi szórakásra invitál az Őrült Hölgy! Pénteken a Crazy Mama és a Rock TV közös szervezésében az Emeretta Rock Band nagyszabású koncertje kerül sorra, előttük a Score, a Határeset és az Ozone (Uriah Heep Tribute Band) hevíti fel a közönséget.

Szombaton ismét Unkee Music produkció a porondon, az őrület már 17 órakor kezdődik. Az este folyamán a BullBall, az Overcast, a Last Fine, a Holdon, a Souldrinker, az Autonomia, a Stylx és a Freiheit (Rammstein Tribute) szórakoztatja a nagyérdeműt, este 10-kor pedig go-go tánc vonzza majd a tekinteteket. Továbbra is mindenkit szeretettel vár a Crazy Mama Music Pub!

Crazy Mama & Rock TV Show: Emeretta Rock Band, Score, Határeset, Ozone (Uriah Heep Tribute Band) @ 2010. 05. 28. péntek Kapunyitás: 19 óra, belépő: 990 Ft.

Unkee Music bemutatja: BullBall, Overcast, Last Fine, Holdon, Souldrinker, Autonomia, Stylx, Freiheit (Rammstein Tribute) & Go-Go tánc @ 2010. 05. 29. szombat Kapunyitás: 17 óra, belépő: 21 óráig 600 Ft., utána 1000 Ft.


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Filter Otherground Music Pub programok - 100602-100609 

Koncertmenü

FILTER OTHERGROUND MUSIC PUB (1074 Budapest, Dohány u 84.) - programajánlat - 2010. június 02. - 2010. június 09.


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Chico & The Gypsies @ 100604 - Gödör Klub 

Koncertmenü

IV. Athe Sam! – Itt vagyunk! - Roma Összművészeti Fesztivál, benne: Chico & The Gypsies @ 2010. május 31. – június 6. - Gödör Klub

A 2010. évi Athe Sam Fesztivál minden eddiginél színesebb programkínálattal várja a látogatókat. Idén először érkezik a fesztivál meghívására valódi világsztár, Chico, a legendás Gipsy Kings alapítója és frontembere, társzerzője olyan világhírű slágereknek, mint a „Bamboleo”, „Djobi, Djobi” és a „Ben Ben Maria”. Chico, alias Djeloul Bouchikhi az UNESCO békekövete 14 év után újra fellép Magyarországon, zenekarával, a Chico & The Gypsieszel!


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Új Ararát Estek az Új Színházban - Závada: Zene-Szó 

Kultúra

Az Új Színház - Új Ararát Estek című rendhagyó sorozata keretében az irodalmat, zenét, képzőművészetet szerető közönséget szólítja meg. Olyan estekre invitálva a nagyérdeműt, ahol e művészeti ágak jeles képviselőivel találkozhatnak, a megszokottól eltérően, egy kicsit másként...

A következő alkalommal 2010. május 27-én (csütörtökön) 19 órai kezdettel az Új Színház - Bubik István Stúdiószínpadán ezúttal a vendég Závada Pál nemcsak beszélget és felolvas a regényeiből, hanem a Fonó együttes által kísérve énekel is a műveiben fontos szerepet játszó dalokból. Mindemellett a Fonó együttes önállóan is zenél. Závada Pál, a kortárs magyar prózairodalom legizgalmasabb alakjainak egyike, akinek a regényeiben szinte folyamatosan „szól a zene”. A házigazda ezúttal is Szikszai Rémusz lesz.


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Ákos hírek - 2010.05.24. 

Rövid hírek

Pünkösd, királyság: ELINDULT A SZINDBÁD TURNÉ 2010! A SZINDBÁD TURNÉ 2010 a szegedi Dóm téren indult - óriási sikerrel! Az első lelkes beszámoló a születésnapos Délmagyarország honlapján olvasható, katt IDE! A laptól kapott tájékoztatás szerint közel nyolcezren buliztak önfeledten a Magna Cum Laude, a Tankcsapda és az estét záró Ákos zenéjére. Az újság fotói az eseményről ITT érhetők el. A szegedma.hu szintén a koncertről tudósít, remek képanyag kíséretében. A cikkért katt IDE! Ajánljuk!



Épít a műszak a Dóm téren, lelkes érdeklődők hallgatják a banda hangbeállását, MCL- és Csapda-koncert: az előzmények fotósorozatáért katt IDE! Bajtársias légkörben, kiváló időjárási viszonyok közepette, fergeteges hangulattal startolt a SZINDBÁD TURNÉ 2010! A fotók láttán felmerül a kérdés: hát így néz ki egy rendes, négygyerekes családapa?! Füst, kivetítés, diktátorszemüveg, valamint rocktörténeti együttműködés és hosszas közös ünneplés a sikeres előadás után - Juhász Viktor képes koncerttudósításáért katt IDE! Ajánljuk!

A banda már a jövő szombati, INGYENES mosonmagyaróvári koncertre gondolva hajtja álomra a fejét, nem feledve, hogy két hét múlva, június 5-én a SZINDBÁD TURNÉ 2010 egyetlen budapesti koncertjét adja a StarGarden fesztivál keretében. Másnap, június 6-án, vasárnap pedig Miskolc városában dörren a Szindbád dala. Szívből ajánljuk! "Ez nem nooormális! De nagyon jó!"


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Elhunyt Paul Dedrick Gray (1972-2010) 

Aktuális

A 38 éves Paul Dedrick Gray-t holtan találták helyi idő szerint 2010. május 24-én 10.50-kor, a Towne Place Suites szálloda egyik szobájában, Urbandale-ben. A szálloda alkalmazottai szerint Paul szombaton jelentkezett be, és ma kellett volna kijelentkeznie. A zenész már többször szállt meg ebben a hotelben, és csendes, nyugodt vendégnek ismerték. A halála éjszakáján sem tapasztaltak semmi különöset, csak azért mentek be hozzá, mert a család jelezte, hogy nem veszi fel a telefont. Gray felesége, a GodsGirls-ös Brenna Paul első gyermeküket várja.

Gray Los Angelesből költözött Des Moinesba, és alapító tagja, basszusgitárosa volt a Slipknotnak. "Nyugodj békében Paul Gray, le vagyunk döbbenve és szomorúak vagyunk, ez egy újabb tragikus veszteség a metálközösség számára." - Sepultura. "Paul fantasztikus ember és nagyszerű zenész volt. Ő és a SLIPKNOT megváltoztatták a rockzene arcát. 1999 óta minden metálzenész tartozik neki egy főhajtással. Részvétem a zenekarnak, a családnak és a rajongóknak. Nagyon fogsz hiányozni, Paul. Örökké hálásak vagyunk neked." - Jamey Jasta, Hatebreed. A KORN gitárosa, James "Munky" Shaffer ezzel a videó üzenettel búcsúzik barátjától!

A Slipknot mellett, Paul áprilisban csatlakozott a Tim Ripper Owens énekes köré csoportosuló Hail! nevű szupergrouphoz, a Megadeth-be visszatérő Dave Ellefson helyére szállt volna be...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 KISS - ALIVE 35 @ 2009. december 04. - Austin (Texas) 

Bootlegek

A jelenleg futó Sonic Boom Over Europe turné előtt az Alive 35 elnevezésű turnéval voltak úton, hogy pontos legyek 5 fejezetben. Az első kör 2008. március 16-22. között futott Ausztrália és környékén, majd 2008. május 9-től június 28-ig Európa következett, ahonnan 2008. augusztus 4-től 31-ig az USA-ba utaztak. 2009-ben sem álltak le, április 3-17. között Dél-Amerika, majd június 27-től december 15-ig Észak-Amerikában turnéztak... Az utolsó állomás a kanadai Sault Ste. Mari-ben lévő Essar Centre-ben volt...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Nevermore @ 2010.05.21. - Metalfest, Csillebérc 

Rövid hírek

A csillebérci Metalfest mind a három napjáról olvashattatok nálunk (1, 2, 3), de egy ilyen nagyságrendű esemény kapcsán mindig kevésnek tűnik egy-egy összefoglaló jellegű írás. Sok, nagyszerű zenekar volt a fesztivál vendége, akiről többet és átfogóbban kellett volna írnunk, de talán leginkább a Nevermore-ról szóltunk legkevésbé... Megérdemlik a külön figyelmet tekintve, hogy The Obsidian Conspiracy címmel most jelent meg új lemezük, ráadásul turnéjukon gitárosként egy nagyon tehetséges hazánk fia, Vörös Attila szerepel a zenekarban... Most ezt a hiányosságot próbáljuk pótolni... mivel a teljes koncert felkerült a youtube-ra, így a legegyszerűbb mód a koncerttel való ismerkedéssel az, ha egymás után szedjük nektek ezeket a videókat! Jó kattintgatást:

01. Beyond Within, 02. The River Dragon Has Come, 03. Your Poison Throne, 04. Born, 05. Emptiness Unobstructed, 06. Inside Four Walls, 07. The Termination Proclamation, 08. The Heart Collector, 09. Obsidian Conspiracy, 10. Enemies Of Reality


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 bugZ, flúg, Rotten Tomatoes, hopeTHElast @ 100527 - Dürer Kert 

Koncertmenü

2010. május 27-én, csütörtökön ingyenes koncertet ad 4 remek zenekar a Dürer Kertben! Egyszerre bugZ, flúg, Rotten Tomatoes, hopeTHElast! A dolog kihagyhatatlan!


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Black Tusk - Taste the Sin (2010) 

Lemezismertetők

A Black Tusk egy 2005-ben, Savannah-ban (Georgia, USA) alakult sludge metal trió. Egy EP és és három split lemez mellett ez a második teljes anyaguk, ahogy eddig sem, úgy a műfaj szerelmeseinek most sem akarnak zsákbamacskát árulni... Húzós riffek, alternatívabb ének stílus, őszinte ős-Black Sabbath-feeling, ahogy annak lennie kell a sludge legjobbjainál...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

36212 Cikk (1449 oldal, 25 per oldal)
[ 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 | 128 | 129 | 130 | 131 | 132 | 133 | 134 | 135 | 136 | 137 | 138 | 139 | 140 | 141 | 142 | 143 | 144 | 145 | 146 | 147 | 148 | 149 | 150 | 151 | 152 | 153 | 154 | 155 | 156 | 157 | 158 | 159 | 160 | 161 | 162 | 163 | 164 | 165 | 166 | 167 | 168 | 169 | 170 | 171 | 172 | 173 | 174 | 175 | 176 | 177 | 178 | 179 | 180 | 181 | 182 | 183 | 184 | 185 | 186 | 187 | 188 | 189 | 190 | 191 | 192 | 193 | 194 | 195 | 196 | 197 | 198 | 199 | 200 | 201 | 202 | 203 | 204 | 205 | 206 | 207 | 208 | 209 | 210 | 211 | 212 | 213 | 214 | 215 | 216 | 217 | 218 | 219 | 220 | 221 | 222 | 223 | 224 | 225 | 226 | 227 | 228 | 229 | 230 | 231 | 232 | 233 | 234 | 235 | 236 | 237 | 238 | 239 | 240 | 241 | 242 | 243 | 244 | 245 | 246 | 247 | 248 | 249 | 250 | 251 | 252 | 253 | 254 | 255 | 256 | 257 | 258 | 259 | 260 | 261 | 262 | 263 | 264 | 265 | 266 | 267 | 268 | 269 | 270 | 271 | 272 | 273 | 274 | 275 | 276 | 277 | 278 | 279 | 280 | 281 | 282 | 283 | 284 | 285 | 286 | 287 | 288 | 289 | 290 | 291 | 292 | 293 | 294 | 295 | 296 | 297 | 298 | 299 | 300 | 301 | 302 | 303 | 304 | 305 | 306 | 307 | 308 | 309 | 310 | 311 | 312 | 313 | 314 | 315 | 316 | 317 | 318 | 319 | 320 | 321 | 322 | 323 | 324 | 325 | 326 | 327 | 328 | 329 | 330 | 331 | 332 | 333 | 334 | 335 | 336 | 337 | 338 | 339 | 340 | 341 | 342 | 343 | 344 | 345 | 346 | 347 | 348 | 349 | 350 | 351 | 352 | 353 | 354 | 355 | 356 | 357 | 358 | 359 | 360 | 361 | 362 | 363 | 364 | 365 | 366 | 367 | 368 | 369 | 370 | 371 | 372 | 373 | 374 | 375 | 376 | 377 | 378 | 379 | 380 | 381 | 382 | 383 | 384 | 385 | 386 | 387 | 388 | 389 | 390 | 391 | 392 | 393 | 394 | 395 | 396 | 397 | 398 | 399 | 400 | 401 | 402 | 403 | 404 | 405 | 406 | 407 | 408 | 409 | 410 | 411 | 412 | 413 | 414 | 415 | 416 | 417 | 418 | 419 | 420 | 421 | 422 | 423 | 424 | 425 | 426 | 427 | 428 | 429 | 430 | 431 | 432 | 433 | 434 | 435 | 436 | 437 | 438 | 439 | 440 | 441 | 442 | 443 | 444 | 445 | 446 | 447 | 448 | 449 | 450 | 451 | 452 | 453 | 454 | 455 | 456 | 457 | 458 | 459 | 460 | 461 | 462 | 463 | 464 | 465 | 466 | 467 | 468 | 469 | 470 | 471 | 472 | 473 | 474 | 475 | 476 | 477 | 478 | 479 | 480 | 481 | 482 | 483 | 484 | 485 | 486 | 487 | 488 | 489 | 490 | 491 | 492 | 493 | 494 | 495 | 496 | 497 | 498 | 499 | 500 | 501 | 502 | 503 | 504 | 505 | 506 | 507 | 508 | 509 | 510 | 511 | 512 | 513 | 514 | 515 | 516 | 517 | 518 | 519 | 520 | 521 | 522 | 523 | 524 | 525 | 526 | 527 | 528 | 529 | 530 | 531 | 532 | 533 | 534 | 535 | 536 | 537 | 538 | 539 | 540 | 541 | 542 | 543 | 544 | 545 | 546 | 547 | 548 | 549 | 550 | 551 | 552 | 553 | 554 | 555 | 556 | 557 | 558 | 559 | 560 | 561 | 562 | 563 | 564 | 565 | 566 | 567 | 568 | 569 | 570 | 571 | 572 | 573 | 574 | 575 | 576 | 577 | 578 | 579 | 580 | 581 | 582 | 583 | 584 | 585 | 586 | 587 | 588 | 589 | 590 | 591 | 592 | 593 | 594 | 595 | 596 | 597 | 598 | 599 | 600 | 601 | 602 | 603 | 604 | 605 | 606 | 607 | 608 | 609 | 610 | 611 | 612 | 613 | 614 | 615 | 616 | 617 | 618 | 619 | 620 | 621 | 622 | 623 | 624 | 625 | 626 | 627 | 628 | 629 | 630 | 631 | 632 | 633 | 634 | 635 | 636 | 637 | 638 | 639 | 640 | 641 | 642 | 643 | 644 | 645 | 646 | 647 | 648 | 649 | 650 | 651 | 652 | 653 | 654 | 655 | 656 | 657 | 658 | 659 | 660 | 661 | 662 | 663 | 664 | 665 | 666 | 667 | 668 | 669 | 670 | 671 | 672 | 673 | 674 | 675 | 676 | 677 | 678 | 679 | 680 | 681 | 682 | 683 | 684 | 685 | 686 | 687 | 688 | 689 | 690 | 691 | 692 | 693 | 694 | 695 | 696 | 697 | 698 | 699 | 700 | 701 | 702 | 703 | 704 | 705 | 706 | 707 | 708 | 709 | 710 | 711 | 712 | 713 | 714 | 715 | 716 | 717 | 718 | 719 | 720 | 721 | 722 | 723 | 724 | 725 | 726 | 727 | 728 | 729 | 730 | 731 | 732 | 733 | 734 | 735 | 736 | 737 | 738 | 739 | 740 | 741 | 742 | 743 | 744 | 745 | 746 | 747 | 748 | 749 | 750 | 751 | 752 | 753 | 754 | 755 | 756 | 757 | 758 | 759 | 760 | 761 | 762 | 763 | 764 | 765 | 766 | 767 | 768 | 769 | 770 | 771 | 772 | 773 | 774 | 775 | 776 | 777 | 778 | 779 | 780 | 781 | 782 | 783 | 784 | 785 | 786 | 787 | 788 | 789 | 790 | 791 | 792 | 793 | 794 | 795 | 796 | 797 | 798 | 799 | 800 | 801 | 802 | 803 | 804 | 805 | 806 | 807 | 808 | 809 | 810 | 811 | 812 | 813 | 814 | 815 | 816 | 817 | 818 | 819 | 820 | 821 | 822 | 823 | 824 | 825 | 826 | 827 | 828 | 829 | 830 | 831 | 832 | 833 | 834 | 835 | 836 | 837 | 838 | 839 | 840 | 841 | 842 | 843 | 844 | 845 | 846 | 847 | 848 | 849 | 850 | 851 | 852 | 853 | 854 | 855 | 856 | 857 | 858 | 859 | 860 | 861 | 862 | 863 | 864 | 865 | 866 | 867 | 868 | 869 | 870 | 871 | 872 | 873 | 874 | 875 | 876 | 877 | 878 | 879 | 880 | 881 | 882 | 883 | 884 | 885 | 886 | 887 | 888 | 889 | 890 | 891 | 892 | 893 | 894 | 895 | 896 | 897 | 898 | 899 | 900 | 901 | 902 | 903 | 904 | 905 | 906 | 907 | 908 | 909 | 910 | 911 | 912 | 913 | 914 | 915 | 916 | 917 | 918 | 919 | 920 | 921 | 922 | 923 | 924 | 925 | 926 | 927 | 928 | 929 | 930 | 931 | 932 | 933 | 934 | 935 | 936 | 937 | 938 | 939 | 940 | 941 | 942 | 943 | 944 | 945 | 946 | 947 | 948 | 949 | 950 | 951 | 952 | 953 | 954 | 955 | 956 | 957 | 958 | 959 | 960 | 961 | 962 | 963 | 964 | 965 | 966 | 967 | 968 | 969 | 970 | 971 | 972 | 973 | 974 | 975 | 976 | 977 | 978 | 979 | 980 | 981 | 982 | 983 | 984 | 985 | 986 | 987 | 988 | 989 | 990 | 991 | 992 | 993 | 994 | 995 | 996 | 997 | 998 | 999 | 1000 | 1001 | 1002 | 1003 | 1004 | 1005 | 1006 | 1007 | 1008 | 1009 | 1010 | 1011 | 1012 | 1013 | 1014 | 1015 | 1016 | 1017 | 1018 | 1019 | 1020 | 1021 | 1022 | 1023 | 1024 | 1025 | 1026 | 1027 | 1028 | 1029 | 1030 | 1031 | 1032 | 1033 | 1034 | 1035 | 1036 | 1037 | 1038 | 1039 | 1040 | 1041 | 1042 | 1043 | 1044 | 1045 | 1046 | 1047 | 1048 | 1049 | 1050 | 1051 | 1052 | 1053 | 1054 | 1055 | 1056 | 1057 | 1058 | 1059 | 1060 | 1061 | 1062 | 1063 | 1064 | 1065 | 1066 | 1067 | 1068 | 1069 | 1070 | 1071 | 1072 | 1073 | 1074 | 1075 | 1076 | 1077 | 1078 | 1079 | 1080 | 1081 | 1082 | 1083 | 1084 | 1085 | 1086 | 1087 | 1088 | 1089 | 1090 | 1091 | 1092 | 1093 | 1094 | 1095 | 1096 | 1097 | 1098 | 1099 | 1100 | 1101 | 1102 | 1103 | 1104 | 1105 | 1106 | 1107 | 1108 | 1109 | 1110 | 1111 | 1112 | 1113 | 1114 | 1115 | 1116 | 1117 | 1118 | 1119 | 1120 | 1121 | 1122 | 1123 | 1124 | 1125 | 1126 | 1127 | 1128 | 1129 | 1130 | 1131 | 1132 | 1133 | 1134 | 1135 | 1136 | 1137 | 1138 | 1139 | 1140 | 1141 | 1142 | 1143 | 1144 | 1145 | 1146 | 1147 | 1148 | 1149 | 1150 | 1151 | 1152 | 1153 | 1154 | 1155 | 1156 | 1157 | 1158 | 1159 | 1160 | 1161 | 1162 | 1163 | 1164 | 1165 | 1166 | 1167 | 1168 | 1169 | 1170 | 1171 | 1172 | 1173 | 1174 | 1175 | 1176 | 1177 | 1178 | 1179 | 1180 | 1181 | 1182 | 1183 | 1184 | 1185 | 1186 | 1187 | 1188 | 1189 | 1190 | 1191 | 1192 | 1193 | 1194 | 1195 | 1196 | 1197 | 1198 | 1199 | 1200 | 1201 | 1202 | 1203 | 1204 | 1205 | 1206 | 1207 | 1208 | 1209 | 1210 | 1211 | 1212 | 1213 | 1214 | 1215 | 1216 | 1217 | 1218 | 1219 | 1220 | 1221 | 1222 | 1223 | 1224 | 1225 | 1226 | 1227 | 1228 | 1229 | 1230 | 1231 | 1232 | 1233 | 1234 | 1235 | 1236 | 1237 | 1238 | 1239 | 1240 | 1241 | 1242 | 1243 | 1244 | 1245 | 1246 | 1247 | 1248 | 1249 | 1250 | 1251 | 1252 | 1253 | 1254 | 1255 | 1256 | 1257 | 1258 | 1259 | 1260 | 1261 | 1262 | 1263 | 1264 | 1265 | 1266 | 1267 | 1268 | 1269 | 1270 | 1271 | 1272 | 1273 | 1274 | 1275 | 1276 | 1277 | 1278 | 1279 | 1280 | 1281 | 1282 | 1283 | 1284 | 1285 | 1286 | 1287 | 1288 | 1289 | 1290 | 1291 | 1292 | 1293 | 1294 | 1295 | 1296 | 1297 | 1298 | 1299 | 1300 | 1301 | 1302 | 1303 | 1304 | 1305 | 1306 | 1307 | 1308 | 1309 | 1310 | 1311 | 1312 | 1313 | 1314 | 1315 | 1316 | 1317 | 1318 | 1319 | 1320 | 1321 | 1322 | 1323 | 1324 | 1325 | 1326 | 1327 | 1328 | 1329 | 1330 | 1331 | 1332 | 1333 | 1334 | 1335 | 1336 | 1337 | 1338 | 1339 | 1340 | 1341 | 1342 | 1343 | 1344 | 1345 | 1346 | 1347 | 1348 | 1349 | 1350 | 1351 | 1352 | 1353 | 1354 | 1355 | 1356 | 1357 | 1358 | 1359 | 1360 | 1361 | 1362 | 1363 | 1364 | 1365 | 1366 | 1367 | 1368 | 1369 | 1370 | 1371 | 1372 | 1373 | 1374 | 1375 | 1376 | 1377 | 1378 | 1379 | 1380 | 1381 | 1382 | 1383 | 1384 | 1385 | 1386 | 1387 | 1388 | 1389 | 1390 | 1391 | 1392 | 1393 | 1394 | 1395 | 1396 | 1397 | 1398 | 1399 | 1400 | 1401 | 1402 | 1403 | 1404 | 1405 | 1406 | 1407 | 1408 | 1409 | 1410 | 1411 | 1412 | 1413 | 1414 | 1415 | 1416 | 1417 | 1418 | 1419 | 1420 | 1421 | 1422 | 1423 | 1424 | 1425 | 1426 | 1427 | 1428 | 1429 | 1430 | 1431 | 1432 | 1433 | 1434 | 1435 | 1436 | 1437 | 1438 | 1439 | 1440 | 1441 | 1442 | 1443 | 1444 | 1445 | 1446 | 1447 | 1448 | 1449 ]

 Keresés



 Ki olvas minket?
Jelenleg, 144 vendég és 0 regisztrált felhasználó olvas bennünket.


 Korábbi cikkek
Május 19, péntek
· Trousers, Amberjack @ 2017. május 31. - EllátóHáz
Május 18, csütörtök
· Pulzus 23 - 1982 március - Ugye eljössz még!
· Neoton - Kislemezek 5.
· Bardóczi Gyula interjú - 1. rész (2017)
· Dying Wish - Lopott idők (2017, klip)
· Elhunyt Chris Cornell (1964-2017)
· Warrant - Louder Harder Faster (2017)
· Dave Phillips @ 2017. május 26. - Drrpnc
Május 17, szerda
· Rockmúzeum - Led Zeppelin kiállítás, Lead Zeppelin koncert (2017)
· Várkert Bazár - Volt egyszer egy Ifipark - koncertsorozat (2017)
· Neoton - Kislemezek 4.
· divideD, Salvus, Crashing Days @ 2017. május 27. - GMK
· Inglorious - Inglorious II (2017)
· Budapest Voices - öt koncertet adtak egy délután alatt (2017)
Május 16, kedd
· The Unity - The Unity (2017, Dionysosrising)
· Fishing 2017 - gigantikus koncertarchívum!
· Neoton - Kislemezek 3.
· Koalabell @ 2017. május 18. - Robot
· Treat - The Road More Or Less Traveled (2017)
· The Carbonfools @ 2017. június 01. - Kobuci Kert
Május 15, hétfő
· Neoton - Kislemezek 2.
· Of Virtue, Griever @ 2017. június 05. - Dürer Kert
· Harmath Amadé - interjú (2017)
· Fezen 2017 - Jön Glenn Hughes, teljes a rock nagyszínpad programja!
· Blondie - Pollinator (2017)
· Igor - Öl (2017, EP info)
Május 14, vasárnap
· Voyager - Ghost Mile (2017, Dionysosrising)
· Steve Hackett - Djabe - nemzetközi siker a koncertfelvétel (2017)
· Neoton - Kislemezek 1.
· Magashegyi Underground - Arcok, utcák, nevek (2017, klip)
· Anathema - The Optimist (2017)
· Pagan Megalith, When Icarus Falls @ 2017. május 25. - Fészek
Május 13, szombat
· Utolsó utáni üvöltés, egy napra ismét megnyílt a Fekete Lyuk (2017)
· Lemezjátszó - Pink Floyd albummal folytatódik a sorozat (2017)
· Helker - Firesoul (2017, Stargazer)
· Depeche Mode - néhány nap múlva, 2017. május 22-én lépnek fel nálunk!
· Fates Warning - Awaken the Guardian Live (2017)
· Jazzköltészet @ 2017. május 22. - Gödör Klub
Május 12, péntek
· Cikipédia 7. - 5. rész - Őszinte barátok!
· Harem Scarem - United (2017, Dionysosrising)
· Moldován Gyula interjú - 4. rész (2017)
· Architects @ 2017. augusztus 15. - Akvárium Klub
· Metal Church - Classic Live (2017)
· Jojo Mayer - Nerve @ 2017. május 13. - Akvárium Klub
Május 11, csütörtök
· Cikipédia 7. - 4. rész - Dollárpapa
· Blues for Andor @ 2017. május 18. - Muzikum
· Moldován Gyula interjú - 3. rész (2017)
· Pulzus 22 - 1982 február - Felrobbant a Dinamit!
· Harem Scarem - United (2017)
· EC 70 - Eric Clapton Tribute Band @ 2017. május 12. - Muzikum
Május 10, szerda
· Cikipédia 7. - 3. rész – Szigeti veszedelem!
· Nagy Feró és a Beatrice @ 2017. május 27. - Hősök Napja, Bonyhád
· Moldován Gyula interjú - 2. rész (2017)
· P. Mágnes - Szigorú a reggel - Best of P. Mágnes 2012-2017 (2017, info)
· Wolfpakk - Wolves Reign (2017)
· Solaris - Marsbéli krónikák balett @ 2017. május 21-23. - Erkel Színház
Május 09, kedd
· Cikipédia 7. - 2. rész - Mondj igazat, betörik a pofád!
· Astral Doors - Black Eyed Children (2017, Dionysosrising)
· Moldován Gyula interjú - 1. rész (2017)
· Diana Krall - Turn Up The Quiet (2017, info)
· Arthemis - Blood - Fury - Domination (2017)
· The Adolescens - Johnson Baltimore (2017, klip)
Május 08, hétfő
· Lonely Robot - The Big Dream (2017, Dionysosrising)
· TsuShiMaMiRe @ 2017. május 16. - Dürer Kert
· Mammoth Mammoth - Mount The Mountain (2017)
· Happy Dixieland Band - Azok a boldog békeidők (2017, info)
· Death Rides A Horse - More God than Man (2017)
· Campus Fesztivál - nemzetközi elismerés (2017)
Május 07, vasárnap
· Bobby Kimball Symphonic Live @ 2017. október 14. - Tüskecsarnok
· Funebre - The Pendulum Stops (2017, dal)
· Astral Doors - Black Eyed Children (2017, Stargazer)
· Bongzilla @ 2017. május 15. - A38 Hajó
· Lonely Robot - The Big Dream (2017)
· Nevergreen - A harcunk éjjelén (2017, szöveges klip)
Május 06, szombat
· Art Nation - Liberation (2017, Dionysosrising)
· Amberjack - Storm (2017, info)
· Night Demon - Darkness Remains (2017)
· Republic - Kimondom a neved (2017, info)
· Astral Doors - Black Eyed Children (2017)
· Barba Negra - klubzárás, Track nyitás - 12 hónap zene (2017)
Május 05, péntek
· Eluveitie, Amaranthe @ 2017. október 26. - Barba Negra
· Gorillaz élő @ 2017. november 13. - Budapest Aréna
· Edda művek - 40 év rock - 2015.04.11 Aréna (2017)
· Of Course - Hagyd, hogy megtörténjen (2017, dal)
· Pink Floyd - TEY 17 - 1971 Reverber/ation - konklúzió (2017)
· Ross The Boss @ 2017. június 01. - Dürer Kert
Május 04, csütörtök
· Pulzus 21 - 1982. január - A jövőbe mutató múlt
· Airbourne @ 2017. október 29. - Barba Negra
· Cikipédia 7. - 1. rész - Most lettünk igazán rabok (2017)
· Magna Cum Laude - Volna-e kedved (2017, szöveges klip)
· Pink Floyd - TEY 16 - 1971 Reverber/ation - video (2017)
· Nest of Plagues - The Faceless Ones (2017, szöveges klip)
Május 03, szerda
· Dream Theater - új helyszínen a 2017. május 10-i koncert!
· Pyramaze - Contingent (2017, Dionysosrising)
· Leander Kills @ 2017. május 05. - IH Rendezvényközpont
· Armored Saint - Carpe Noctum (2017)
· Chris Rea - új lemezzel turnézik Európában, Budapestre is jön (2017)
· Pink Floyd - TEY 15 – 1971 Reverber/ation - audio (2017)
· All But One - Square One (2017, info)
Május 02, kedd
· Jankai Béla - 55 éves @ 2017. április 23. - Barba Negra

Régebbi cikkek

 Koncertek


 Hirdetés





Impresszum! E-mail: nekünk


A Rock Klub weboldalai PHP4 nyelven íródtak, PHP-Nuke szabadon felhasználható
Web portál rendszer segítségével, amely a GNU/GPL licence alatt áll.


PHP-Nuke Copyright © 2004 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 1.62 Seconds