Dionysosrising Blog

 Menü
· Főoldal
· Archívum
· Enciklopédia
· Hard.Fplanet.hu
· Hosszabb írások
· Impresszum
· Kereső
· MHW dbSearch
· Rovatok
· Szavazógép

 Nap cikke
A legolvasottabb cikk ma:

Adrenaline Rush - Soul Survivor (2017)

 Látogatottság
Összesen
84561989
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2003. július

 Hang-Súly


 Vásárolj!
Bálint Csaba - Beatinterjúk I.

Majnik László - Barázdák között


 Kyuss LIVES! @ 120529 - Barba Negra Music Club 

Koncertmenü

Ismét Kyuss LIVES! koncert: visszatérnek Budapestre a sivatagi rock kultikus figurái! A tavalyi éve egyik nagy visszatérője, a műfajteremtő kaliforniai zenekar idén is visszatér Magyarországra. A Kyuss LIVES! a nagy sikerű Pecsa-koncert után, idén 2012. május 29-én a Barba Negra Music Clubba várja a stoner rock híveket. Jegyek már kaphatók!



„Egyszer egy évre kiköltöztem a sivatagból. Már amikor az első dobozt elkezdtem kirámolni, éreztem, hogy nagy hiba volt.” - Mondta el John Garcia, a Kyuss énekese nemrég. A rockzene egyik legkülönlegesebb énekhangjával rendelkező Garcia valóban igazi sivatagi rocker: a kaliforniai Coachella-völgyből származik, ahol már a városok neve is beszédes: itt található például Desert Hot Springs, vagy Palm Desert. Ez utóbbi sivatagi városkában töltötte Garcia tinédzseréveit, többek között a Kyuss és ezzel egyben a stoner rock alapító figuráival: Brant Bjork dobossal, Nick Oliveri bőgőssel és Josh Homme gitárossal, és itt kezdtek el együtt zenélni, eleinte Katzenjammer, aztán Sons Of Kyuss (Kyuss fiai, utalva egy szerepjáték gonosz szereplőjére), majd Kyuss néven...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 ANAGRAMMA - Teljes Földfogyatkozás (EP, 2011) 

Lemezismertetők

Az Anagramma egy esztergomi zenekar, amely még 2005-ben alakult a néhai Le Panic romjain. Egészen pontosan András és Gyuri érezte úgy, hogy nem veszhet kárba addigi munkájuk, így előbb Le Panic dalokat porolgattak le, majd később beindult a saját számok gyártása is. Közben pedig fokozatosan érkeztek a tagok a csapatba, a 2006-os demót még ketten rögzítették, jelenleg hat személy – köztük két énekes hölgy – alkotja a bandát...


Szerkesztette: palszabolcs
Tovább...

 Megjelent az új Casketgarden lemez - 2012. február 03. 

Aktuális

A Casketgarden The Estrangement Process című nagylemeze már országszerte kapható a HammerWorld magazin februári számának (Cliff Burtonnal a borítón) mellékleteként. A bolti és a nemzetközi verzió márciusban jelenik meg, de már most megrendelhető a zenekartól, mégpedig speciális, kézzel számozott választhatóan fehér vagy fekete slipcase-ben. Ha valaki érdekel, írjon a casketgarden666 (kukac) freemail (pont) hu címre. PayPal számlával rendelkezőknek talán a legegyszerűbb a zenekar bigcartel.com oldalán rendelni!

Hogy ne vegyen senki zsákbamacskát, ezért most kizárólag a Lángoló Gitárokon meghallgatható a lemez! További terveink: koncertek, illetve profi videoklip a Black Hole Maelstrom című dalra!


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Dinamit - Tinédzser dal, Neked adnám a világot (1979) 

Rockmúzeum

1979 tavaszán megalakult a Dinamit. Komoly supergroupnak indult, a zenészek személye lett volna a biztosíték a teljesítményre. Ez zeneileg be is igazolódott. Szövegileg azonban voltak problémák. Állítólag eredetileg Vikidál írta a szövegeket, amiket aztán S. Nagy István formált át. De vannak egyéb legendák is a szövegíró személyét illetően.

1979-ben már koranyáron elindultak turnézni, sőt kijött két kislemez is. Ez – példátlanul a magyar kislemezkiadás történetében – teljesen egyszerre történt. De példátlan a gyorsaság is, ahogy két-három hónappal a zenekar megalakulása után megjelentek. Itt már gyanakodhatott mindenki, hogy erős a hátszél. Papp Gyula szerint ugyan csak a lemezlehetőséget adták, de a kor viszonyai közt ez pont elég volt.


Szerkesztette: bcsaba
Tovább... | kislemezek

 Újra összeáll egy koncert erejéig a V'73! 

Koncertmenü

Mint arról már korábban hírt adtunk 2012. február 09-én a Pecsa Caféban lép fel az Ős-P. Box és a Bajnok Rock Team.

A program kiegészült egy szenzációs eseménnyel, újra összeáll a V'73, a magyar progresszív rockzene '70-es éveinek egyik legendás zenekara! A zenekar 1977-es feloszlása után csak egyszer, 2000-ben lépett színpadra a Lerch István, Herpai Sándor, Sáfár József felállású trió. A zenekar nem tervez újabb összeállást, egyszeri alkalom lesz a koncert, nem szabad elmulasztani. - Bálint Csaba www.rockmuzeum.ini.hu


Szerkesztette: bcsaba
Tovább...

 Atrox Trauma zenekar hírei - 120206 

Rövid hírek

Az Atrox Trauma dél-alföldi thrash-metal zenekartól az alábbi híreket kaptuk: Legutóbb kb. egy éve adtunk hírt magunkról, amikor elkészült az első demónk. Azóta történt egy-két dolog a zenekar életében. A legfontosabb, hogy májusban távozott Bódog Máté, és a helyét B. Bodrogi Tamás vette át. Azóta ő kezeli az öthúrosat. A régi nóták betanulása után, együtt kezdtünk hozzá az új számok megírásához. A tervek között szerepel egy újabb demó világra hozatala. Annyit elárulhatunk, hogy hasonlóan az előzőhöz, ezen is három Atrox Trauma nóta lesz hallható. Mielőtt hozzákezdenénk a felvételekhez, egy 5 állomásos mini turnéra indulunk Német -, illetve Csehországba...


Szerkesztette: zuzup
Tovább...

 Van Halen - A Different Kind of Truth (2012) 

Lemezismertetők

A 2012-es év első igazi nagy eseménye ez az album, az idén 40 éves Van Halen új stúdió lemeze! Az 1998-as Van Halen III óta nem jelent meg stúdió lemezük, ráadásul a három Halen fiú most ismét együtt bohóckodhat David Lee Roth-al, amire az 1984-es lemez óta várt a törzsközönségük...

A Tattoo című felvezető kislemezes dal kapcsán írtam arról, hogy valami egészen különös-furcsa ötletre építkeztek vele, az a daluk ugyanis a kiadatlan, korai Down In Flames című zsengéjük modernizált változata. Különös egy ötlet ez az újragondolás-felmelegítés, az ős-rajongóik alaposan ki is akadtak tőle, majd nekik is ugrottak, mondván "tessék inkább új dalokat írni", de azt hiszem a teljes lemez megjelenése után csak fokozódni fog ez a bonyolult helyzet, nem marad majd negatív hangok nélkül... A Tattoo ugyanis nincs egyedül, az A Different Kind of Truth nagyobbik fele (talán az egésze) hasonló régi dalok átdolgozásából áll... De már itt az elején le kell írnom: azt hiszem ezzel a "dalszerzési módszer"-rel, vagy (inkább fogalmazzunk úgy) "önfeldolgozó taktikával" lavinát fognak elindítani, mert elképzelhetetlen mennyiségű kiégett legenda járkál manapság hasonló "lemez-nélküli" cipőben, ez az ötlet meg könnyen ellopható...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Stoneblade interjú Szakival (2012) 

Lemezismertetők

Cirka 3 éve nem konzultáltunk Stoneblade ügyben! Épp aktuálissá vált, már csak azért is, mert azóta sok mindenről lemaradtam nálatok. Mi minden történt 2009 óta veletek?

Tömören szólva elkezdtük a saját utunkat járni. Bár nem könnyű mindent magunknak intézni, most már azt hiszem lezárhatunk egy újabb korszakot. Túl vagyunk két kislemezen, két videón és jó néhány koncerten. játszottunk nagyszínpadon, volt egy frankó rádiós beszélgetésünk, és barátokra is találtunk az országban. Tőlük egyre több meghívást kapunk, így nincs szükségünk arra, hogy befizessük magunkat egy-egy nevesebb banda elé, vagy turnéra (bár jól jól jönne még néhány ilyen jó kapcsolat). Lassan, nagyon lassan, de alakulnak a dolgok. Emellett persze néha jól jönne egy szponzor vagy egy segítő kéz...


Szerkesztette: zuzup
Tovább...

 Black Sabbath - Forbidden (1995) 

Lemezismertetők

Amikor megkezdtem az 5 részesre tervezett Black Sabbath sorozatomat, a nagy Ozzy-érás reunion-tervek okán, bele sem gondoltam, hogy a sorozatom záró része majd az utolsó lemezként, 1995-ben megjelent Forbidden-ről fog majd szólni... Arról a lemezről, amire a rajongók és még maga Tony Martin énekes is többnyire a Rap Sabbath nevet szokta aggatni... Hát, hogy is mondjam, Iommi a hosszú karrierje alatt tévedett jó párat, de ekkorát, mint ez a lemez, még soha életében!

Akkoriban a TYR-lemez felállásának feltámasztása jó ötletnek tűnt! De, hogy mindehhez a Body Count gitáros Ernie C-t kellene producernek hívni, akinek a zenekarából a rap-mogul Ice-T is szerepelni fog vendégként, hát ezek azért még most is erős túlzásnak tűnnek! Márpedig tény, hogy a Black Sabbath utolsó sorlemezeként megjelent Forbidden-nel ez történt!


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Justin Sullivan - a New Model Army csavargója a Gozsdu Manó Klubban! 

Koncertmenü

Karácsonykor tűzvészben veszett oda a zenekar berendezéseinek nagy része, mégsem halasztják el a fellépést... 2012. február 21-én ismét Budapestre érkezik a New Model Army énekes-gitárosa, Justin Sullivan, hogy barátjával és zenésztársával, Dean White-tal adjon közös koncertet hazai követői számára. A koncert - a néhány évvel ezelőtt a Fekete Zaj Fesztiválon tartott fellépéshez hasonlóan - a két zenész exkluzív akusztikus estje lesz, melyhez remek helyszínt biztosít a Gozsdu-udvarban található Gozsdu Manó Klub.



Az elmúlt években Justin Sullivan időről időre tiszteletét teszi Magyarországon is: 2008-ban a Ráday Klubban, egy évvel később a Fekete Zajon a Mátrában, 2010-ben pedig az A38 Hajón tűnt fel, hol legendás zenekara, a New Model Army élén, hol pedig csak egy szál gitár és zenésztársa Dean White társaságában. A 2012-es évben éppen ez utóbbi felállás van soron, így a közönség ezúttal Justin saját szerzeményeire és a legnagyobb NMA slágerekre számíthat majd a helyszínül szolgáló Gozsdu Manó Klub alagsori koncerttermében.


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 SEAR BLISS - Eternal Recurrence (2012) 

Lemezismertetők

Akárhonnan nézem, hazánk egyik első számú zenei „exportterméke” akkor is a közel két évtizedes múltra visszatekintő szombathelyi zenekar. Lehet vitatkozni a zenét illetően, melyik lemezük miért volt jó, avagy sem, de kétségkívül önmagáért beszél és elismerésre méltó, amit eddig letettek az asztalra. Öt év telt el a The Arcane Odyssey óta és közben lecserélődött a gárda négyötöde, már csak azért is nagyon kíváncsi voltam a végeredményre, mert Nagy András zenekarvezető néhány meghatározó régebbi tagot csábított vissza a hetedik nagylemezre.


Szerkesztette: palszabolcs
Tovább...

 Toscrew interjú Süddel (2012) 

Interjúk

Már nagyon régen faggattalak ki titeket! A 2009-es interjúnk óta történt pár változás nálatok. Mikor és miért történt a tagcsere?

Helló Mindenkinek! Fuh... 2009..., tényleg rég volt! Azóta volt egy dobos cserénk, Kovács Ákost Markó Dávid váltotta, aki régóta a barátunk (a Naroth nevű zenekarból lehet ismerős). Dávid Mátyás ezer éves cimborája, úgyhogy sokat nem is gondolkodtunk azon, hogy kit kéne ültetni a dobok mögé. Megszűnt az önálló szintis pozíció, felvettünk egy lemezt trióban, sokat koncerteztünk, leforgattuk az első klipünket, eladtunk vagy 100 pólót és a legfrissebb, hogy átalakultunk teljesen! Most ismét 4 fősre hízott a zenekar, de erről később...


Szerkesztette: zuzup
Tovább...

 Black Sabbath - TYR (1990) 

Lemezismertetők

Az 1989-es Headless Cross európai sikere után a tétek megemelkedtek! A turnéra kialakult felállás, - Tony Iommi gitáros, Tony Martin énekes, Cozy Powell dobos és Neil Murray basszusgitáros - rég nem látott lendülettel érkezett 1990. februártól júniusig a Rockfield és a Woodcray stúdiókba, hogy immáron a nagy nevű, egykori Led Zeppelin hangmérnökkel (In Through the Out Door, Coda), Leif Mases-sel felvegye következő lemezét, az északi mitológiával foglalkozó TYR-t...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Junkies dobosa az Alcohol-ban! 

Aktuális

Rövid szünet után, újra jó hírekkel szolgálhatunk az Alcohol zenekar háza tájáról. A már-már téli álmot alvó banda, most újra hallatja magát, és a rajongók legnagyobb örömére összeállt. Márciustól Keresztes Viktor, a Junkies dobosa, immáron az Alcohol mezőnyét is erősíti Csöves mellett. Az új dalok már szinte készen várják azt, hogy az Ezen a szinten és a Házam egy kocsma című lemezek után, egy harmadik albumon napvilágot lássanak. De, ahogy egy rendes zenekarhoz illik, már nem kell sokat várni arra, hogy élőben is hatalmasat zúzzunk a srácokkal. Még egy kérdés azért leleplezésre vár, mert a zenekar gitárosának a kilétét egyelőre homály fedi, de garantáltan nem sokáig.

Ugyanis az már tény, hogy a fővárosban 2012. március 17-én a Viper roomban (Bp., XIII. Váci út 168/b.) újra hatalmas szesz estét tartanak, hivatalos Csövi-napi buliként tarthatjuk számon. Újabb részletekkel hamarosan jelentkezünk. Addig is az Alcohol dalokat érdemes újra elővenni, a cd-ket leporolni, gyakorolni a zúzdát, hogy senkit ne érjen váratlanul, és ahogy már jól megszokhattátok: "Pár ezerszer találkozunk mi még"... Zenekar facebook profilja itt!


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Kens Dojo - Reincarnation (2010, Dionysosrising) 

Lemezismertetők

Ez a Ken nem az a Ken. Nem Barbie Kenje, aki azért építette a Dojot, hogy elhálják benne szerelmüket valamiféle keleti rituálé hagyományai szerint. Ez a Ken Ken Kenje. A rockzene nagy mesemondójának, Ken Hensley-nek a gitárosa, Ken Ingwersen, és a Dojo arra szolgál, hogy megvívja harcát zenei gyökereivel és újjászülessen ebben a reinkarnációban...


Szerkesztette: Dionysosrising
Tovább...

 Éjfény, Decaying Incest @ 120217 - Rock Club 25 

Koncertmenü

2012. február 17-én a veszprémi Éjfény és a csornai Decaying Incest közös erővel veszi majd be a révkomáromi Rock Club 25-öt. A testi épségedre nem, viszont a hallójáratodra rendesen vigyáznod kell, mert az lesz az a dolog, ami az este folyamán veszélybe kerülhet. Az Éjfény a következő lemezén dolgozik és márciustól a Cadaveressel turnézik, a Decaying Incest tavaly jelentette meg első lemezét, az idei terv pedig egy klip és koncert, koncert! De győzzön meg inkább benneteket a zenéjük arról, hogy érdemes ellátogatni erre a koncertre. Lásd itt és itt! A belépő: 2 Euro


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Alteriah zenekar hírei - 120204 

Rövid hírek

A Depths of Desecration nevű melo-death brigád megmaradt tagjaiból tavaly májusban alakult Alteriah zenekarnak újra teljes a tagsága. 2011 végén a Black-Out előtt, a Barba Negra klubban volt a zenekar utolsó koncertje, ám az azóta távozott Vas Erzsébet helyére a kárpátaljai Solymos Tünde érkezett az énekesnői posztra. Újdonság hogy a Die Before Brekfast-ből ismert Gombik Dominik is csatlakozott, így ismét előkerülnek a hörgős-üvöltős vokálok is ezzel is színesítve a produkciót. Jelenleg a tanulási időszak zajlik, de a zenekar várhatóan még tavasszal elkészíti a régóta csúszó első nagylemezét, és májustól kisebb országjárásba kezd.

Júliusban megrendezésre kerül a Tatabányán már negyedik alkalommal dübörgő Death Night, ahová a döngölősebb stílusok képviselői a zenekar facebook oldalán, vagy az e-mail címén jelentkezhetnek fellépőnek. Az elmúlt években tiszteletét tette a rendezvényen többek között a dallamos death metalt újraértelmező Scerra, vagy a hardcore-grindcore-ban bivaly osztrák Prosperity Denied. Folyamatban van ezen kívül egy street team szervezése is, aminek tagjai különböző kedvezményeket és ajándékokat kapnak (ajándék CD-póló, ingyenes koncertbelépő, saját oldal promója, stb.), ebbe szintén a fent adott elérhetőségeken lehet jelentkezni. Remélhetőleg mihamarabb találkozunk a koncerteken!


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Black Sabbath - Headless Cross (1989) 

Lemezismertetők

A Headless Cross az első olyan Tony Martin-érás Black Sabbath album, ahol az énekes minden tekintetben önmagát adhatta! Az ezt 1987-ben megelőző The Eternal Idol albumon még a Ray Gillen hangjára írt dalokat énekelte újra, nem is feküdt neki annyira, itt viszont minden létező fegyverét elővehette! Manapság ezt az időszakot szinte annyira tagadja a zenekar, hogy már talán Black Sabbath-nak hívni is bűncselekmény szerintük, egy ideje meg sem lehet vásárolni az ekkor született lemezeket, de nem hiszem, hogy lenne olyan Dio-korszakos rajongó, akinek ne került volna mélyen a szívébe a Headless Cross és az ezt egy évre rá követő TYR, amiken megtalálta a zenekar Dio legnagyobb követőjét, legfontosabb helyettesét! Mert hát őszintén megvallva, ez a korszak leginkább erről szólt... Meg a legendásan kemény alapot ütő dobosról, Cozy Powell-ről, aki sajnos azóta már nincs köztünk...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Mindenki külön és együtt is - Jelszó: Love (Pop-Tari-Top '87) 

Cikkek

Sorozatunkban ezúttal tényleg egy hazai szinten allstar produkciót mutatunk be. Miután 1985-ben elkészült a We Are the World, nálunk is kezdett divatba jönni a nemes célokat szolgáló közös éneklés. Ennek egyik első fecskéje volt a földrengés károsultjainak megsegítésére készült kislemez, amit Fiery nemrég mutatott be cikkében. A következő emlékezetes össznépi „világmegváltó” dal B. Tóth László rádiós lemezlovas gondozásában látott napvilágot.


Szerkesztette: vassgergely
Tovább... | Összeborulások

 Lana Lane - El Dorado Hotel (2012) 

Lemezismertetők

Hosszabb szünet után tér vissza az epikus progresszív rock rajongóihoz Lana Lane énekes díva. Az énekesnőnek Santa Rosa-ból, 1993-ban indult a karrierje, megfordult a Roswell Six és a Terra Incognita lemezein is, utoljára 2007-ben jelentkezett szóló albummal Red Planet Boulevard címmel. Ahogy jó ideje, a visszatérését is billentyűs férje, Erik Norlander segítette, de új lemezére beugrott a teljes GPS, alias John Payne-érás Asia legénysége is!


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Borsodi László (Borsodi Blue) interjú (2012, Dionysosrising) 

Interjúk

Rövid időn belül ketten, Király Pitta Mátészalkáról, Te pedig Békéscsabáról robbantottatok bankot (legalábbis nálam) a lemezetekkel. Azt hinné az ember, hogy dalokban, megszólalásban és hangszeres játékban is ennyire kiváló anyagokat lehetetlenség csupán fanatizmusból elkészíteni. Mi kell még hozzá?

Hát igen, a fanatizmus önmagában nagyon kevés. Pittában is azt szeretem igazán, hogy nem csak egy bámulatos gitárost ismertem meg benne, hanem kiváló dalszerzőt is. A nóták, a hangszerelés és az előadásmód, minden "ott van" nála... és nem utolsó sorban egy baromi kedves, szerény fickó, jó társaság! Bárki írhat dalokat, de hogy abból igazán jó nóta lesz-e, vagy csak egy töltelék, az attól függ, az illető milyen szerzői vénával rendelkezik. Ez egy adottság, amit nem sok mindenre cserélnék el, az az igazság, még akkor is, ha ez szerénytelenül hangozhat a számból...


Szerkesztette: Dionysosrising
Tovább...

 Bemutatkozik a Balhé zenekar! 

Cikkek

A Balhé zenekar ötlete 2009 elején fogalmazódott meg Szeghedi Péter és Katona János gitárosok fejében, ez év nyarán Torzsa Sándor dobossal egy fesztiválon találkozott a két gitáros és immár dobosa is lett a zenekarnak. 2009 októberében mindhárman Kolozsvárra kerültek egyetemre és ekkor elkezdett a zenekar aktívan működni.

A zenekar első hónapjaiban lassan fejlődött a számos tagcsere következtében, 2011 elejére pedig stabillá vált a felállás, amikor Katona János gitáros basszusgitárra váltott át, Gecse Zoltán pedig szólógitárosként lépett be a zenekarba. Szeghedi Péter maradt a ritmusgitáros és az énekes, Torzsa Sándor pedig egy korábbi szünet után ismét a Balhé zenekar dobjai mögé ült...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Jeff Loomis - Plains of Oblivion (2012, info) 

Rövid hírek

Második szóló albumára készül a Sanctuary és Nevermore gitárhőse, Jeff Loomis. Az idén 40 éves, Menasha-ban (Wisconsin, USA) született Jeff első szóló albuma 2008-ban jelent meg Zero Order Phase címmel. A tervek szerint a Plains of Oblivion című folytatás Európában 2012. április 09-én, az államokban egy nappal később jelenik majd meg a Century Media Records gondozásában... A vendégek közül a Nevermore utolsó időszakában társaként szereplő Vörös Attiláról sem feledkezett meg...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Lillian Axe - XI: The Days Before Tomorrow (2012, Dionysosrising) 

Lemezismertetők

Megmondom őszintén, a kultikus jelző hallatán eléggé ambivalensek az érzelmeim. Oké, a szó jelentheti egy csapat esetében, hogy nem érték el azt a szintű sikert, amit megérdemeltek volna, de ilyenkor jön a csavaros kérdés: vajon miért nem? Mert valljuk be, a státuszt birtoklók egy részének kapcsán rögtön felötlik az esetlegesen gyalázatos hangzás, a zavaros ideológiai alap, az „annyira béna, hogy már jó” attitűd, vagy az absztrakció olyan mérvű, vagy fajtájú formája, amit csak maga a banda ért meg, meg néhány sznob, akik azt hiszik, hogy értik. Igen, az ellentét, ami a viszonylagos ismeretlenséget emeli értéknek, főleg egy olyan műfaj esetében szembetűnő, ahol a mainstream a rocksztár prototípusában alkotott modern kori Isteneket. Gonoszul továbbgondolva a dolgokat, az esetek többségében vajon nem jobb-e a kultikus csapatnak, hogy megmaradt az underground viszonylagos ismeretlenségében, aminek homálya jótékonyan fedi el azokat a hiányosságokat, melyek paradox módon válnak ebben a világban a konstruktivitás és művészi önkifejezés szimbólumaivá?


Szerkesztette: Dionysosrising
Tovább...

 Filter Otherground Music Pub programok - 120209-120215 

Koncertmenü

FILTER OTHERGROUND MUSIC PUB (1074 Budapest, Dohány u 84.) - programajánlat - 2012. február 09. - 2012. február 15.


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

36048 Cikk (1442 oldal, 25 per oldal)
[ 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 | 128 | 129 | 130 | 131 | 132 | 133 | 134 | 135 | 136 | 137 | 138 | 139 | 140 | 141 | 142 | 143 | 144 | 145 | 146 | 147 | 148 | 149 | 150 | 151 | 152 | 153 | 154 | 155 | 156 | 157 | 158 | 159 | 160 | 161 | 162 | 163 | 164 | 165 | 166 | 167 | 168 | 169 | 170 | 171 | 172 | 173 | 174 | 175 | 176 | 177 | 178 | 179 | 180 | 181 | 182 | 183 | 184 | 185 | 186 | 187 | 188 | 189 | 190 | 191 | 192 | 193 | 194 | 195 | 196 | 197 | 198 | 199 | 200 | 201 | 202 | 203 | 204 | 205 | 206 | 207 | 208 | 209 | 210 | 211 | 212 | 213 | 214 | 215 | 216 | 217 | 218 | 219 | 220 | 221 | 222 | 223 | 224 | 225 | 226 | 227 | 228 | 229 | 230 | 231 | 232 | 233 | 234 | 235 | 236 | 237 | 238 | 239 | 240 | 241 | 242 | 243 | 244 | 245 | 246 | 247 | 248 | 249 | 250 | 251 | 252 | 253 | 254 | 255 | 256 | 257 | 258 | 259 | 260 | 261 | 262 | 263 | 264 | 265 | 266 | 267 | 268 | 269 | 270 | 271 | 272 | 273 | 274 | 275 | 276 | 277 | 278 | 279 | 280 | 281 | 282 | 283 | 284 | 285 | 286 | 287 | 288 | 289 | 290 | 291 | 292 | 293 | 294 | 295 | 296 | 297 | 298 | 299 | 300 | 301 | 302 | 303 | 304 | 305 | 306 | 307 | 308 | 309 | 310 | 311 | 312 | 313 | 314 | 315 | 316 | 317 | 318 | 319 | 320 | 321 | 322 | 323 | 324 | 325 | 326 | 327 | 328 | 329 | 330 | 331 | 332 | 333 | 334 | 335 | 336 | 337 | 338 | 339 | 340 | 341 | 342 | 343 | 344 | 345 | 346 | 347 | 348 | 349 | 350 | 351 | 352 | 353 | 354 | 355 | 356 | 357 | 358 | 359 | 360 | 361 | 362 | 363 | 364 | 365 | 366 | 367 | 368 | 369 | 370 | 371 | 372 | 373 | 374 | 375 | 376 | 377 | 378 | 379 | 380 | 381 | 382 | 383 | 384 | 385 | 386 | 387 | 388 | 389 | 390 | 391 | 392 | 393 | 394 | 395 | 396 | 397 | 398 | 399 | 400 | 401 | 402 | 403 | 404 | 405 | 406 | 407 | 408 | 409 | 410 | 411 | 412 | 413 | 414 | 415 | 416 | 417 | 418 | 419 | 420 | 421 | 422 | 423 | 424 | 425 | 426 | 427 | 428 | 429 | 430 | 431 | 432 | 433 | 434 | 435 | 436 | 437 | 438 | 439 | 440 | 441 | 442 | 443 | 444 | 445 | 446 | 447 | 448 | 449 | 450 | 451 | 452 | 453 | 454 | 455 | 456 | 457 | 458 | 459 | 460 | 461 | 462 | 463 | 464 | 465 | 466 | 467 | 468 | 469 | 470 | 471 | 472 | 473 | 474 | 475 | 476 | 477 | 478 | 479 | 480 | 481 | 482 | 483 | 484 | 485 | 486 | 487 | 488 | 489 | 490 | 491 | 492 | 493 | 494 | 495 | 496 | 497 | 498 | 499 | 500 | 501 | 502 | 503 | 504 | 505 | 506 | 507 | 508 | 509 | 510 | 511 | 512 | 513 | 514 | 515 | 516 | 517 | 518 | 519 | 520 | 521 | 522 | 523 | 524 | 525 | 526 | 527 | 528 | 529 | 530 | 531 | 532 | 533 | 534 | 535 | 536 | 537 | 538 | 539 | 540 | 541 | 542 | 543 | 544 | 545 | 546 | 547 | 548 | 549 | 550 | 551 | 552 | 553 | 554 | 555 | 556 | 557 | 558 | 559 | 560 | 561 | 562 | 563 | 564 | 565 | 566 | 567 | 568 | 569 | 570 | 571 | 572 | 573 | 574 | 575 | 576 | 577 | 578 | 579 | 580 | 581 | 582 | 583 | 584 | 585 | 586 | 587 | 588 | 589 | 590 | 591 | 592 | 593 | 594 | 595 | 596 | 597 | 598 | 599 | 600 | 601 | 602 | 603 | 604 | 605 | 606 | 607 | 608 | 609 | 610 | 611 | 612 | 613 | 614 | 615 | 616 | 617 | 618 | 619 | 620 | 621 | 622 | 623 | 624 | 625 | 626 | 627 | 628 | 629 | 630 | 631 | 632 | 633 | 634 | 635 | 636 | 637 | 638 | 639 | 640 | 641 | 642 | 643 | 644 | 645 | 646 | 647 | 648 | 649 | 650 | 651 | 652 | 653 | 654 | 655 | 656 | 657 | 658 | 659 | 660 | 661 | 662 | 663 | 664 | 665 | 666 | 667 | 668 | 669 | 670 | 671 | 672 | 673 | 674 | 675 | 676 | 677 | 678 | 679 | 680 | 681 | 682 | 683 | 684 | 685 | 686 | 687 | 688 | 689 | 690 | 691 | 692 | 693 | 694 | 695 | 696 | 697 | 698 | 699 | 700 | 701 | 702 | 703 | 704 | 705 | 706 | 707 | 708 | 709 | 710 | 711 | 712 | 713 | 714 | 715 | 716 | 717 | 718 | 719 | 720 | 721 | 722 | 723 | 724 | 725 | 726 | 727 | 728 | 729 | 730 | 731 | 732 | 733 | 734 | 735 | 736 | 737 | 738 | 739 | 740 | 741 | 742 | 743 | 744 | 745 | 746 | 747 | 748 | 749 | 750 | 751 | 752 | 753 | 754 | 755 | 756 | 757 | 758 | 759 | 760 | 761 | 762 | 763 | 764 | 765 | 766 | 767 | 768 | 769 | 770 | 771 | 772 | 773 | 774 | 775 | 776 | 777 | 778 | 779 | 780 | 781 | 782 | 783 | 784 | 785 | 786 | 787 | 788 | 789 | 790 | 791 | 792 | 793 | 794 | 795 | 796 | 797 | 798 | 799 | 800 | 801 | 802 | 803 | 804 | 805 | 806 | 807 | 808 | 809 | 810 | 811 | 812 | 813 | 814 | 815 | 816 | 817 | 818 | 819 | 820 | 821 | 822 | 823 | 824 | 825 | 826 | 827 | 828 | 829 | 830 | 831 | 832 | 833 | 834 | 835 | 836 | 837 | 838 | 839 | 840 | 841 | 842 | 843 | 844 | 845 | 846 | 847 | 848 | 849 | 850 | 851 | 852 | 853 | 854 | 855 | 856 | 857 | 858 | 859 | 860 | 861 | 862 | 863 | 864 | 865 | 866 | 867 | 868 | 869 | 870 | 871 | 872 | 873 | 874 | 875 | 876 | 877 | 878 | 879 | 880 | 881 | 882 | 883 | 884 | 885 | 886 | 887 | 888 | 889 | 890 | 891 | 892 | 893 | 894 | 895 | 896 | 897 | 898 | 899 | 900 | 901 | 902 | 903 | 904 | 905 | 906 | 907 | 908 | 909 | 910 | 911 | 912 | 913 | 914 | 915 | 916 | 917 | 918 | 919 | 920 | 921 | 922 | 923 | 924 | 925 | 926 | 927 | 928 | 929 | 930 | 931 | 932 | 933 | 934 | 935 | 936 | 937 | 938 | 939 | 940 | 941 | 942 | 943 | 944 | 945 | 946 | 947 | 948 | 949 | 950 | 951 | 952 | 953 | 954 | 955 | 956 | 957 | 958 | 959 | 960 | 961 | 962 | 963 | 964 | 965 | 966 | 967 | 968 | 969 | 970 | 971 | 972 | 973 | 974 | 975 | 976 | 977 | 978 | 979 | 980 | 981 | 982 | 983 | 984 | 985 | 986 | 987 | 988 | 989 | 990 | 991 | 992 | 993 | 994 | 995 | 996 | 997 | 998 | 999 | 1000 | 1001 | 1002 | 1003 | 1004 | 1005 | 1006 | 1007 | 1008 | 1009 | 1010 | 1011 | 1012 | 1013 | 1014 | 1015 | 1016 | 1017 | 1018 | 1019 | 1020 | 1021 | 1022 | 1023 | 1024 | 1025 | 1026 | 1027 | 1028 | 1029 | 1030 | 1031 | 1032 | 1033 | 1034 | 1035 | 1036 | 1037 | 1038 | 1039 | 1040 | 1041 | 1042 | 1043 | 1044 | 1045 | 1046 | 1047 | 1048 | 1049 | 1050 | 1051 | 1052 | 1053 | 1054 | 1055 | 1056 | 1057 | 1058 | 1059 | 1060 | 1061 | 1062 | 1063 | 1064 | 1065 | 1066 | 1067 | 1068 | 1069 | 1070 | 1071 | 1072 | 1073 | 1074 | 1075 | 1076 | 1077 | 1078 | 1079 | 1080 | 1081 | 1082 | 1083 | 1084 | 1085 | 1086 | 1087 | 1088 | 1089 | 1090 | 1091 | 1092 | 1093 | 1094 | 1095 | 1096 | 1097 | 1098 | 1099 | 1100 | 1101 | 1102 | 1103 | 1104 | 1105 | 1106 | 1107 | 1108 | 1109 | 1110 | 1111 | 1112 | 1113 | 1114 | 1115 | 1116 | 1117 | 1118 | 1119 | 1120 | 1121 | 1122 | 1123 | 1124 | 1125 | 1126 | 1127 | 1128 | 1129 | 1130 | 1131 | 1132 | 1133 | 1134 | 1135 | 1136 | 1137 | 1138 | 1139 | 1140 | 1141 | 1142 | 1143 | 1144 | 1145 | 1146 | 1147 | 1148 | 1149 | 1150 | 1151 | 1152 | 1153 | 1154 | 1155 | 1156 | 1157 | 1158 | 1159 | 1160 | 1161 | 1162 | 1163 | 1164 | 1165 | 1166 | 1167 | 1168 | 1169 | 1170 | 1171 | 1172 | 1173 | 1174 | 1175 | 1176 | 1177 | 1178 | 1179 | 1180 | 1181 | 1182 | 1183 | 1184 | 1185 | 1186 | 1187 | 1188 | 1189 | 1190 | 1191 | 1192 | 1193 | 1194 | 1195 | 1196 | 1197 | 1198 | 1199 | 1200 | 1201 | 1202 | 1203 | 1204 | 1205 | 1206 | 1207 | 1208 | 1209 | 1210 | 1211 | 1212 | 1213 | 1214 | 1215 | 1216 | 1217 | 1218 | 1219 | 1220 | 1221 | 1222 | 1223 | 1224 | 1225 | 1226 | 1227 | 1228 | 1229 | 1230 | 1231 | 1232 | 1233 | 1234 | 1235 | 1236 | 1237 | 1238 | 1239 | 1240 | 1241 | 1242 | 1243 | 1244 | 1245 | 1246 | 1247 | 1248 | 1249 | 1250 | 1251 | 1252 | 1253 | 1254 | 1255 | 1256 | 1257 | 1258 | 1259 | 1260 | 1261 | 1262 | 1263 | 1264 | 1265 | 1266 | 1267 | 1268 | 1269 | 1270 | 1271 | 1272 | 1273 | 1274 | 1275 | 1276 | 1277 | 1278 | 1279 | 1280 | 1281 | 1282 | 1283 | 1284 | 1285 | 1286 | 1287 | 1288 | 1289 | 1290 | 1291 | 1292 | 1293 | 1294 | 1295 | 1296 | 1297 | 1298 | 1299 | 1300 | 1301 | 1302 | 1303 | 1304 | 1305 | 1306 | 1307 | 1308 | 1309 | 1310 | 1311 | 1312 | 1313 | 1314 | 1315 | 1316 | 1317 | 1318 | 1319 | 1320 | 1321 | 1322 | 1323 | 1324 | 1325 | 1326 | 1327 | 1328 | 1329 | 1330 | 1331 | 1332 | 1333 | 1334 | 1335 | 1336 | 1337 | 1338 | 1339 | 1340 | 1341 | 1342 | 1343 | 1344 | 1345 | 1346 | 1347 | 1348 | 1349 | 1350 | 1351 | 1352 | 1353 | 1354 | 1355 | 1356 | 1357 | 1358 | 1359 | 1360 | 1361 | 1362 | 1363 | 1364 | 1365 | 1366 | 1367 | 1368 | 1369 | 1370 | 1371 | 1372 | 1373 | 1374 | 1375 | 1376 | 1377 | 1378 | 1379 | 1380 | 1381 | 1382 | 1383 | 1384 | 1385 | 1386 | 1387 | 1388 | 1389 | 1390 | 1391 | 1392 | 1393 | 1394 | 1395 | 1396 | 1397 | 1398 | 1399 | 1400 | 1401 | 1402 | 1403 | 1404 | 1405 | 1406 | 1407 | 1408 | 1409 | 1410 | 1411 | 1412 | 1413 | 1414 | 1415 | 1416 | 1417 | 1418 | 1419 | 1420 | 1421 | 1422 | 1423 | 1424 | 1425 | 1426 | 1427 | 1428 | 1429 | 1430 | 1431 | 1432 | 1433 | 1434 | 1435 | 1436 | 1437 | 1438 | 1439 | 1440 | 1441 | 1442 ]

 Keresés



 Ki olvas minket?
Jelenleg, 225 vendég és 0 regisztrált felhasználó olvas bennünket.


 Korábbi cikkek
április 22, szombat
· Peter Kovary & The Royal Rebels - Run For Cover (2017, klip)
április 21, péntek
· Dropkick Murphys - 11 Short Stories of Pain & Glory (2017)
· New Wave of Folk Metal @ 2017. május 05. - Dürer Kert
· Zártosztály - interjú (2017)
· Dirkschneider @ 2017. október 30. - Barba Negra
· Ayreon - The Source (2017)
· Nomad, Slogan, Karmapirin @ 2017. április 29. - ShowBarlang
április 20, csütörtök
· Steel Seal - The Lion's Den (2017, Dionysosrising)
· Skala-Zoo Víz Tavaszi Turné @ 2017. április 21. - Váróterem
· Pink Floyd – TEY 11 – 1969 Dramatis/ation - konklúzió (2017)
· Pulzus 19. - 1981 október - Megalakul a Start, újra startol a Mobil
· Richie Kotzen - Salting Earth (2017)
· Black Magic Six - Hungarian Tour 2017
április 19, szerda
· Turbo @ 2017. április 01. - A38 Hajó
· Trident - best Of lemez és home videó pályázat (2017)
· Pink Floyd – TEY 10 – 1969 Dramatis/ation - video (2017)
· Fülesbagoly Tehetségkutató döntő 2017
· Evocation - The Shadow Archetype (2017)
· Amberjack - Anything (2017, szöveges klip)
április 18, kedd
· Elhunyt Allan Holdsworth (1946-2017)
· Queen + Adam Lambert @ 2017. november 04. - Budapest Sportaréna
· Pink Floyd - TEY 09 - 1969 Dramatis/ation - audio (2017)
· Máthé József Fiery - A Jankai (2017, könyv)
· Life Of Agony - A Place Where There's No More Pain (2017)
· Niburta - új felállás, közép-európai turné, készülő lemez (2017)
április 17, hétfő
· Grrrmba - Coalescence EP (2017, info)
· Funebre - Towards The Stars (2017, dal)
· The Doomsday Kingdom - The Doomsday Kingdom (2017)
· Enter The Void - Inner Struggles EP (2017, info)
· Novembers Doom - Hamartia (2017)
· Szentendrei Sörmajális 2017
április 16, vasárnap
· Halmai László - korszakváltás előadás és gong meditáció a MOM-ban!
· The Medley's - Hop On Hop Off (2017, klip)
· Brian May & Kerry Ellis - Golden Days (2017)
· Twentees - Merre vagy? (2017, dal)
· Body Count - Bloodlust (2017)
· Central Europe Tour Festival @ 2017. április 29. - Backstage Pub
április 15, szombat
· Jazztavasz @ 2017. május 04-06. - Müpa
· Dan Patlansky @ 2017. szeptember 08. - A38 Hajó
· Mike And The Mechanics - Let Me Fly (2017)
· Hedda Jazz @ 2017. április 21. - KKMH Budakalász
· Sinner - Tequila Suicide (2017)
· SZ4P - Völgy (2017, szöveges klip)
április 14, péntek
· Chris Potter Quartet @ 2017. május 18. - BJC
· Lacuna Coil, Infected Rain @ 2017. május 07. - A38 Hajó
· Majnik László - Barázdák között (2017, könyv)
· Paloznaki Jazzpiknik @ 2017. augusztus 03-04-05.
· Demon Hunter - Outlive (2017)
· Mini - P. Mobil @ 2017. augusztus 12. - Várkert Bazár
április 13, csütörtök
· Pulzus 18. - 1981 szeptember - Az egyeduralkodó Omega
· Pair o' Dice - Fejben dől el (2017, szöveges klip)
· Edda Művek - Edda Művek 13. (1992)
· Honeybeast - Így játszom (2017, klip)
· Nightrage - The Venomous (2017)
· DLRM lemezbemutató @ 2017. április 15. - Kuplung
április 12, szerda
· Ancestral Dawn - Souldance (2017, Dionysosrising)
· Skala-Zoo Víz @ 2017. április 14. - Diamond
· Dool - Here Now, There Then (2017)
· Tabán Fesztivál 2017
· Dirty White Boyz - Down And Dirty (2017)
· Solaris - 1990 élő újrabemutató @ 2017. április 22. - MOMKult
április 11, kedd
· Bonfire - Byte the Bullet (2017, Dionysosrising)
· Sex Action, Rómeó Vérzik @ 2017. április 15. - Barba Negra
· Deep Purple - Infinite (2017, Stargazer)
· Stabbed - Long Way Down (2017, info)
· Brother Firetribe - Sunbound (2017)
· Oltári Fiúk - Puding EP (2017, info)
április 10, hétfő
· Deep Purple - Infinite (2017, Dionysosrising)
· Suzi Quatro @ 2017. június 04. - Kongresszusi Központ
· Last Leaf Down - Bright Wide Colder (2017)
· Ossian - Célszemély (2017, dal)
· Bonfire - Byte the Bullet (2017)
· Chris Norman Symphonic Live @ 2017. április 22. - Tüskecsarnok
április 09, vasárnap
· Al Joseph - All of Creation (2017, Dionysosrising)
· Hans Zimmer - pár hét múlva, 2017. június 01-én újra Budapesten!
· Deep Purple - Infinite (2017)
· Pennhurst - Diliházból az Arénába (2017)
· Vain - Rolling With The Punches (2017)
· Dark Tranquillity @ 2017. április 22. - Barba Negra
április 08, szombat
· Anthrax @ 2017. június 21. - Barba Negra Track
· Down for Whatever @ 2017. április 30. - Dürer Kert
· Németh Dezső - interjú (2017)
· !Harsh - Freak Out EP (2017, info)
· Anciients - Voice of the Void (2016)
· Tom Jones @ 2017. július 14. - VeszprémFest
április 07, péntek
· Night Ranger - Don't Let Up (2017, Dionysosrising)
· Miyavi koncert @ 2017. április 29. - A38 Hajó
· Suicide Silence @ 2017. március 23. - Marble Factory, Bristol, UK
· Lemezjátszó - bakeliteket kommentálnak könnyűzenészek (2017)
· Art Of Anarchy - The Madness (2017)
· Anathema, Alcest @ 2017. október 27. - Dürer Kert
április 06, csütörtök
· Pulzus 17. - 1981 augusztus - Egy nap rockba kapaszkodva
· Hétköznapi hangoskodás @ 2017. április 11-12. - Dürer Kert
· Pink Floyd - TEY 08 - 1968 Germin/ation - konklúzió (2017)
· King Dude @ 2017. április 20. - Dürer kert
· The Obsessed - Sacred (2017)
· Zsolnay Fényfesztivál @ 2017. június 30. - július 02. - Pécs
április 05, szerda
· Gödör 15 @ 2017. április-május - Gödör Klub
· Fish! - Számolj hármat (2017, klip)
· Pink Floyd - TEY 07 - 1968 Germin/ation - video (2017)

Régebbi cikkek

 Koncertek


 Hirdetés





Impresszum! E-mail: nekünk


A Rock Klub weboldalai PHP4 nyelven íródtak, PHP-Nuke szabadon felhasználható
Web portál rendszer segítségével, amely a GNU/GPL licence alatt áll.


PHP-Nuke Copyright © 2004 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 1.76 Seconds