Dionysosrising Blog

 Menü
· Főoldal
· Archívum
· Enciklopédia
· Hard.Fplanet.hu
· Hosszabb írások
· Impresszum
· Kereső
· MHW dbSearch
· Rovatok
· Szavazógép

 Nap cikke
A legolvasottabb cikk ma:

Pristine - Ninja (2017)

 Látogatottság
Összesen
86682338
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2003. július

 Hang-Súly


 Vásárolj!
Bálint Csaba - Beatinterjúk I.

Majnik László - Barázdák között


 Royal Blood - Royal Blood (2014, info) 

Rövid hírek

Az Arctic Monkeys dobosa már a tavalyi Glastonbury-n Royal Blood pólóban püfölte, jóval azelőtt, hogy a banda menő lett, vagy bármije kijött volna. Aztán megjelent az első single (Out Of The Black), a Royal Blood az Arctic Monkeys előzenekara lett és még ugyanebben az évben jelölték a BBC Sound of 2014-en.

2014 elején megjelent a brit rock duó második kislemeze (Little Monster), mire észbe kaptak, már olyan fesztiválokon játszottak, mint a South by Southwest, a Download és a múlt heti Glastonbury. Időközben a harmadik single (Come On Over) is megjelent, a saját névre keresztelt debütáló albumra sem kell már sokat várni, ez utóbbi augusztus 25-én érkezik. A hozzá készült előzetesből kiderül, hogy Royal Blood-tól leginkább húzós garázs-blues-rockot lehet majd várni...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Serdce - Timelessness (2014) 

Lemezismertetők

A Fehéroroszország (avagy Belarusz Köztársaság) fővárosában, Minszk-ben alakult Serdce története 1997-ben indult. A 2009-es The Alchemy of Harmony-t követő Timelessness a negyedik progresszívabb metalos, kísérleti korongjuk. A csoport legfőbb különlegességét és érdekességét az adja, hogy az extrémebb-progresszív világukat lágyabb, jazzes "okoskodással" szövik át, amitől ha igazán egyedivé nem is képesek válni, de a Cynic-uralta underground-extrém zenei térben pont ettől lehet majd akár érdekesebb nemzetközi karrierjük is!


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Gitármánia Tábor 2014 - jelentkezés július 10-ig! 

Aktuális

A Gitármánia Tábor Magyarország egyik legnagyobb könnyűzenei szakmai találkozója és zenei továbbképző tábora is egyben, ahol a zenélés minden területébe belekóstolhatnak a résztvevők. A táborozó gyerekek és fiatalok a különféle hangszeres-, ének- és hangtechnikai képzésektől kezdve a dalszerzést, szövegírást is kipróbálhatják 2014. július 21. és 27. között Szolnok-Tiszaligetben...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Tesla - Simplicity (2014, Dionysosrising) 

Lemezismertetők

A Tesla a kultúr-metálosok "szent tehén" csapata, melyet kritizálni lehet, ám obligát módon az első pár album sikerének felemlegetésével, a zenében megnyilvánuló intellektus - esetleg szarkazmus - említésével ennek élét azonnal tompítani kell. Még szerencse, hogy én nem vagyok kultúr-metálos, úgyhogy az elvárások terhe nélkül jelenthetem ki, hogy a király meztelen...


Szerkesztette: Dionysosrising
Tovább...

 Krampüs - Graveyard Blowjob (2014, info 2) 

Rövid hírek

A Graveyard Blowjob című új albumunk július 12-én fog megjelenni a régi kiadónknál, a Terranis Productions-nél, a körmendi Total War Fest második napján lesz először beszerezhető. Újra teljes a felállásunk, úgyhogy fennakadás nélkül robog tovább a Krampüs osztag. Az új énekesünk Molnár "Knochensage" Norbert, a basszugitárosunk pedig Hernyák Szabolcs lett, akikkel masszívabb lett a hangzásunk, mint valaha. Addíg is lehet csekkolni még egy új nótát és a tracklist-et... It's time to Grind!


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Dennis DeYoung - Desert Moon (1984) 

Lemezismertetők

A ma már 66 éves Dennis DeYoung még a Chicago-i AOR-progger Styx-ben lett világsztár... Nem hiszem, hogy a jellegzetesen tiszta-éles-magas, musical-es nyújtásait bárki el tudná felejteni, aki csak egyszer hallotta... Több körben volt a legendás csapat énekes-billentyűse, alapító tagként 1961–1984 között, majd 1989–1992 között ismét, végül 1995–1999 között újra... Főleg az első hosszabb "szakítási" szünetben jeleskedett szólóban, három egyszerűbb, rádióbarát, dallamos pop-rock albumot adott ki ekkor... Az 1984-es Desert Moon volt ezek között az első és egyben legsikeresebb...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Csemete fesztivál Óbudán @ 2014. július 11. 

Koncertmenü

Óriási, szabadtéri ingyenes bulira invitálja a rock-blues szerelmeseit a Mini együttes fáradhatatlan frontembere, Török Ádám.

A műfaj hat neves formációja, mintegy nyolc órán keresztül húzza a "talpalávalót" 2014. július 11-én Óbudán, Puskás Öcsi szobránál, a Csemete utcában.


Szerkesztette: Hege
Tovább...

 Saga - Sagacity (2014) 

Lemezismertetők

A progresszív rocker Saga 1977–ben, a kanadai Oakville-ben alakult. Hosszú karrierjük alatt 8 milliónyi lemezt adtak el világszerte, ezzel hazájuk első számú progresszív legendájának számítanak... Legutóbb 2012-ben adtak ki stúdió albumot 20/20 címmel, amiről kétszer írtunk... Az a lemez ünnep volt, hiszen a rajongóik megkapták rajta amit nagyon akartak, visszatért a csapat jellegzetes-karakteres hangú énekese, Michael Sadler... A most megjelenő Sagacity a 22. stúdió lemezük... és klasszikus értelemben vett Saga-kompozíciókkal van tele...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Brushy One String @ 2014. július 05. - A38 Hajó 

Koncertmenü

Egy zseniális, szó szerint az utcáról felszedett jamaikai zenész, aki még a gitárhúrral is spórol. Egyetlen ember, egyetlen húrral a gitárján ezreket őrjít meg koncertjein. Sivatagi blues és utca-reggae: Az egykor teljesen ismeretlen, mára világsztárrá lett Brushy One Sting koncertje egyszerűen kihagyhatatlan! Előtte pedig az egyik legzseniálisabb, a dadaista népzenét a szédítő hip-hoppal és a vegytiszta őrülettel keverő Zuboly együttest hallhatjuk főnixmadárként újjászületni!


Szerkesztette: jazz
Tovább...

 Wisdom, Bloodbound @ 2014. július 18. - Barba Negra Track 

Koncertmenü

Wisdom - 2014. július 18-án (péntek) a Barba Negra Track (volt Zöld Pardon) színpadán fogunk fellépni, ahol nem más lesz a vendégünk, mint a Bloodbound.

A svédek eddig mindösszesen egy alkalommal, 2009-ben jártak Magyarországon, a Hammerfall vendégeként. Most teljes műsorral érkeznek, megpróbálják újra meghódítani a magyar rajongókat!

A nagykanizsai Tales Of Evening fogja nyitni az estét, a kezdési időpontokkal hamarosan jelentkezünk. Jegyár elővételben: 1000 Ft, a helyszínen 1500 Ft.


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Tátrai Band @ 2014. augusztus 01. - Budapest Park 

Koncertmenü

Tátrai Band - újra együtt! Színpadon a legendás felállás - 25. jubileumi koncert!

Húsz évvel ezelőtt, 1989-ben alakult meg a Tátrai Band, a sikert-sikerre halmozó, legendás zenekar, Tátrai Tibor gitárossal, Horváth Charlie énekessel, Pálvölgyi Géza billentyűssel, Kovács Tamás basszusgitárossal és más kiváló muzsikusokkal. A legendás felállás most ismét összeáll, hogy újra felejthetetlen koncertekkel térjen vissza a színpadra... A 2014. augusztus 01-i, Budapest Parkos bulin elsősorban azok a dalok fognak elhangzani, amelyeket ismer és szeret a közönség. Olyan slágerek lesznek ismét hallhatók, mint a New York, New York, a Hajnali szél, a Titkos szerelem és az Utazás az ismeretlenbe.


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Neal Schon - So U (2014, Riff.hu) 

Lemezismertetők

Hogy egy ékezet mekkora különbséget jelent, az most (ismét) beigazolódott. Már két esztendővel ezelőtt ráeszméltem, hogy ez bizony más minőség, konkrétan a Journey-vezér, az egyébiránt köztudottan kivételes gitáros Neal Schon The Calling című albumánál. Akkor jelent meg először Neal Schön név alatt produkciója, méghozzá a zseniális Steve Smith dobos (egykori Journey-társ, az utóbbi másfél évtizedben a páratlan Vital Information főnöke, amúgy a fúziós jazz világ egyik legleg zenésze) segítségével, ám a lemez a nagy várakozás ellenére talán egy hét után a szemétkosárban landolt, lévén klisékkel építkező dögunalmas, ezerszer hallott instrumentális gitárzenét vajh' mi a fenének hallgasson az embernek igényes zenékkel élő fia?


Szerkesztette: riff-hu
Tovább...

 Karthago @ 2014. július 31. - Budapest Park 

Koncertmenü

Bár a július 05-i Karthago koncert egészségi okok miatt elmarad, a koncert egy másik, új időpontban, egészen pontosan július 31-én, csütörtökön meg lesz tartva! A kórház után ez az első koncertje Takáts Tamásnak és a Karthago legénységének. A szervezők tájékoztatnak mindenkit, hogy aki megváltotta már a jegyét az 05-i koncertre, az az új időpontra is bemehet vele! Köszönik a megértést, várnak mindenkit a Karthago koncertjén, július 31-én a Budapest Parkba!


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Corrosion of Conformity - IX (2014) 

Lemezismertetők

A Corrosion Of Conformity 1982–ben, Raleigh-ben (USA) alakult sludge-southern banda. Utolsó lemezüket 2012-ben adták ki Corrosion of Conformity címmel, amivel kvázi újra akarták indítani a zenekart, immáron az egykori szellemi vezér, a Downt választó Pepper Keenan énekes-gitáros nélkül, trióban. A dolog nem igazán sikerült, de most újra itt a lehetőség...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Hobo és Bandája @ 2014. július 12. - Budapest Park 

Koncertmenü

Hobo és Bandája - 30 éves a Vadászat - jubileumi koncert @ 2014. július 12. - Budapest Park

"Azt hittem, hogy rosszul látok, hova lettek a vadászok?" - 1984-ben megjelent a Vadászat album, amelyet maga Aczél György elvtárs cenzúrázott, ezzel meg is átkozott, semmilyen rendszerben nem kapott támogatást. Egy évvel az album megjelenése után megírtuk az első filmforgatókönyv vázlatot, amit az azóta eltelt majdnem 30 év alatt sohasem fogadtak el. A magyar televízió nem mutatta be sem a koncert, sem a színházi változatait, pedig ezekről felvétel készült. Magát a művet a közönség tartja életben és ezért hívunk és kérünk mindenkit, hogy jöjjön el meghallgatni az újraértelmezett változatát, zenekarom, a Hobo és Bandája előadásában. Szeretettel vár mindenkit: Hobo


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Nathan East - Nathan East (2014) 

Lemezismertetők

A minőség mindenek felett - akár ez is lehetne a mottója a földkerekség egyik legleg basszusgitárosának. Nathan East vitán felül e fáradt bolygó egyik legjelentősebb basszerosa: az egyik legképzettebb és az egyik legfoglalkoztatottabb. Felsorolni szinte lehetetlen, ki mindenkivel játszott az 59 éves férfiú (eddigi) röpke negyven éves pályafutása során, maradjunk annyiban, mindenkivel, aki számít a jazz-rock-blues-pop szakmában: (tényleg csak némi ízelítő: Eric Clapton, Stevie Wonder, Phil Collins, Michael Jackson, BB King, Elton John, Herbie Hancock, Toto), s el ne feledjük, kezdettől fogva, 1991-től vezéralakja a smooth jazz vezető bandájának, a Fourplay-nek.


Szerkesztette: riff-hu
Tovább...

 Bin-Jip @ 2014. július 05. - A38 Tetőterasz 

Koncertmenü

Harcsa Veronika, Andrew J és Gyémánt Bálint táncos, elszállt, elektronikus, trip-hopos világot hozó, kitűnő Bin-Jip zenekara a Hajón!


Szerkesztette: jazz
Tovább...

 Kai Eckhardt Band - Zeitgest (2014) 

Lemezismertetők

Szorítkozzunk a tényekre: ez 2014 eddigi legjobb fúziós albuma. A libériai-német basszusgitáros (53 éves) napjaink egyik legleg fúziós zenésze - jó két évtizede már... -, nála gazdagabban kevesek töltik meg tartalommal a fúziós zene fogalmát. Volt kiktől tanulnia, volt kik mellett csiszolnia tudását, csupán a legfontosabbakat említjük: Billy Cobham, John Mclaughlin, Trilok Gurtu, Steve Smith, Torsten De Winkel. Kai sokoldalú, intelligens muzsikus: rendkívül képzett, kiváló komponista, s aligha árulok el azzal titkot, hogy életfilozófiája sem a nyugati fogyasztói társadalomnak megfelelő...


Szerkesztette: riff-hu
Tovább...

 Bikini @ 2014. július 04. - Budapest Park 

Koncertmenü

Bikini, vendég: We Are Rockstars @ 2014. július 04. - Budapest Park

A talán legtöbbet koncertező magyar zenekar minden évben új műsorral indul neki az országjárásnak. Megteheti, hiszen bőven van miből válogatni: még ha ki is marad néhány nagyon várt sláger, a helyükre kerülők elfeledtetik hiányukat a közönséggel. Idén a Bikini programja a meghitt, klubhangulatot igyekszik elvinni a legnagyobb színpadokra is, ehhez illő dalválasztással...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 The Quireboys - Black Eyed Son (2014) 

Lemezismertetők

A London-ban, 1984–ben alakult Quireboys egykor a britek "válasza" volt a korabeli amerikai glam-sleaze hullámra... és az 1990-es A Bit of What You Fancy című bemutatkozó lemezük nem véletlenül tartja ma is életben a nevüket... Azóta viszont képtelenek hasonló minőségű bulizós muzsikára, pedig rendszeresen próbálkoznak vele... Legutóbb például 2013-ban jelent meg a Beautiful Curse című lemezük... De, hátha majd most sikerül túllépniük a múltjukon, megtömni ezt a Black Eyed Son-t valami különlegessel... Ha már a kerek 30. születésnapjukat ünneplik vele, biztosan át is gondolták...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Kéknyúl @ 2014. július 04. - A38 Hajó 

Koncertmenü

Premecz Mátyás a Kéknyúl zenekart a Hammond-orgona ünneplésére és lehetőségeinek határtalan kihasználására alapította, azonban a Kéknyúl mára még ennél is sokkal több: kiváló jazz-pop zenekar, amely bemozdít, énekeltet és táncoltat...


Szerkesztette: jazz
Tovább...

 Zorall @ 2014. július 05. - Barba Negra Track 

Koncertmenü

Zorall Háztartási rock' n roll - lemezbemutató! Nemzetközi rock klasszikusok és hazai táncdal slágerek egybe applikálása nem csak első blikkre tűnik pazar ötletnek... A Zorall pályafutásának eddigi 12 éve pedig azt is bebizonyította, hogy a gyakorlatban is működik a dolog. Ki nem csapott volna a fejére, tényleget kiáltva, mikor kiderült, hogy a Danzig Dirty Black Summer-je és a Bonanza Valami véget ért című balladája tökéletesen passzol egymásra? És még hosszasan sorolhatnánk a példákat, hiszen szám szerint 7 Zorall-nagylemez roskadozik tőlük. Igaz, a legutóbbi, 2012-es Ramónia kizárólag Ramones-örökzöldeket takar – magyar szöveggel. Szóval lesz miből válogatnia a rocklegendákból verbuválódott szupergroupnak 2014. július 05–én, amikor ellátogatnak a Barba Negra Track-ba...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Victor Wooten Band @ 2014. július 08. - A38 Hajó 

Koncertmenü

A világ egyik - ha nem "a" - legjobb basszusgitárosa, a hangszerét elképesztő lazasággal kezelő, új játéktechnikákat kitaláló, ötszörös Grammy-díjas Victor Wooten hosszú évek után ismét az A38 Hajón! Adott itt már tomboló telt házas duplakoncertet Bela Fleckkel, tartott súlyos funky-estet számos tesójával - ezúttal két év megjelent ikerlemezét, az instrumentális-vokális felosztású Sword and Stone / Words and Tones albumokat mutatja be, teljesen megújult zenekarával. A koncert előtt pedig workshopot tart az A38 különleges fekvésű kiállítótermében...


Szerkesztette: jazz
Tovább...

 Gregg Bissonette - Warning Will Robinson (2013) 

Lemezismertetők

Brutális és gyönyörűséges és mindent tarol, a hihetetlen szó megelevenedik, majd belefészkelődik a hallójáratunkba. Mi pedig büszkén vigyorgunk...

Gregg barátunk (55) zseniális session-dobos, legutóbb épp' a Ringo Starr All Stars-ban játszott (Richard Page, Steve Lukather, Gregg Rollie oldalán), de nyomult ő Steve Vai, Joe Satriani, sőt, még a Toto mögött is egy turnén, mikor Simon Phillips gerincbántalmakkal küszködött. A fickó onnan ismeretes, hogy bármit játszik, minden tökéletes.


Szerkesztette: riff-hu
Tovább...

 Roxiget 2014 - nevezés augusztus 05-ig! 

Aktuális

Roxiteg - rockzenei fesztivál és tehetségkutató verseny @ 2014. szeptember 5-6. - Kéktó Szabadidő Park, Szigetszentmiklós

A Roxiteg - Rockzenei Fesztivál és Tehetségkutató verseny idén tizedik alkalommal várja a Közép-magyarországi régióból a lelkes, rockzenét szerető és művelő zenekarok jelentkezését. A zenei megmérettetésre jelentkezők nevezésüket augusztus 5-ig tehetik meg a szervező megadott e-mail címére eljuttatott demo anyagukkal (audio, vagy mp3 formátumban)...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

36438 Cikk (1458 oldal, 25 per oldal)
[ 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 | 128 | 129 | 130 | 131 | 132 | 133 | 134 | 135 | 136 | 137 | 138 | 139 | 140 | 141 | 142 | 143 | 144 | 145 | 146 | 147 | 148 | 149 | 150 | 151 | 152 | 153 | 154 | 155 | 156 | 157 | 158 | 159 | 160 | 161 | 162 | 163 | 164 | 165 | 166 | 167 | 168 | 169 | 170 | 171 | 172 | 173 | 174 | 175 | 176 | 177 | 178 | 179 | 180 | 181 | 182 | 183 | 184 | 185 | 186 | 187 | 188 | 189 | 190 | 191 | 192 | 193 | 194 | 195 | 196 | 197 | 198 | 199 | 200 | 201 | 202 | 203 | 204 | 205 | 206 | 207 | 208 | 209 | 210 | 211 | 212 | 213 | 214 | 215 | 216 | 217 | 218 | 219 | 220 | 221 | 222 | 223 | 224 | 225 | 226 | 227 | 228 | 229 | 230 | 231 | 232 | 233 | 234 | 235 | 236 | 237 | 238 | 239 | 240 | 241 | 242 | 243 | 244 | 245 | 246 | 247 | 248 | 249 | 250 | 251 | 252 | 253 | 254 | 255 | 256 | 257 | 258 | 259 | 260 | 261 | 262 | 263 | 264 | 265 | 266 | 267 | 268 | 269 | 270 | 271 | 272 | 273 | 274 | 275 | 276 | 277 | 278 | 279 | 280 | 281 | 282 | 283 | 284 | 285 | 286 | 287 | 288 | 289 | 290 | 291 | 292 | 293 | 294 | 295 | 296 | 297 | 298 | 299 | 300 | 301 | 302 | 303 | 304 | 305 | 306 | 307 | 308 | 309 | 310 | 311 | 312 | 313 | 314 | 315 | 316 | 317 | 318 | 319 | 320 | 321 | 322 | 323 | 324 | 325 | 326 | 327 | 328 | 329 | 330 | 331 | 332 | 333 | 334 | 335 | 336 | 337 | 338 | 339 | 340 | 341 | 342 | 343 | 344 | 345 | 346 | 347 | 348 | 349 | 350 | 351 | 352 | 353 | 354 | 355 | 356 | 357 | 358 | 359 | 360 | 361 | 362 | 363 | 364 | 365 | 366 | 367 | 368 | 369 | 370 | 371 | 372 | 373 | 374 | 375 | 376 | 377 | 378 | 379 | 380 | 381 | 382 | 383 | 384 | 385 | 386 | 387 | 388 | 389 | 390 | 391 | 392 | 393 | 394 | 395 | 396 | 397 | 398 | 399 | 400 | 401 | 402 | 403 | 404 | 405 | 406 | 407 | 408 | 409 | 410 | 411 | 412 | 413 | 414 | 415 | 416 | 417 | 418 | 419 | 420 | 421 | 422 | 423 | 424 | 425 | 426 | 427 | 428 | 429 | 430 | 431 | 432 | 433 | 434 | 435 | 436 | 437 | 438 | 439 | 440 | 441 | 442 | 443 | 444 | 445 | 446 | 447 | 448 | 449 | 450 | 451 | 452 | 453 | 454 | 455 | 456 | 457 | 458 | 459 | 460 | 461 | 462 | 463 | 464 | 465 | 466 | 467 | 468 | 469 | 470 | 471 | 472 | 473 | 474 | 475 | 476 | 477 | 478 | 479 | 480 | 481 | 482 | 483 | 484 | 485 | 486 | 487 | 488 | 489 | 490 | 491 | 492 | 493 | 494 | 495 | 496 | 497 | 498 | 499 | 500 | 501 | 502 | 503 | 504 | 505 | 506 | 507 | 508 | 509 | 510 | 511 | 512 | 513 | 514 | 515 | 516 | 517 | 518 | 519 | 520 | 521 | 522 | 523 | 524 | 525 | 526 | 527 | 528 | 529 | 530 | 531 | 532 | 533 | 534 | 535 | 536 | 537 | 538 | 539 | 540 | 541 | 542 | 543 | 544 | 545 | 546 | 547 | 548 | 549 | 550 | 551 | 552 | 553 | 554 | 555 | 556 | 557 | 558 | 559 | 560 | 561 | 562 | 563 | 564 | 565 | 566 | 567 | 568 | 569 | 570 | 571 | 572 | 573 | 574 | 575 | 576 | 577 | 578 | 579 | 580 | 581 | 582 | 583 | 584 | 585 | 586 | 587 | 588 | 589 | 590 | 591 | 592 | 593 | 594 | 595 | 596 | 597 | 598 | 599 | 600 | 601 | 602 | 603 | 604 | 605 | 606 | 607 | 608 | 609 | 610 | 611 | 612 | 613 | 614 | 615 | 616 | 617 | 618 | 619 | 620 | 621 | 622 | 623 | 624 | 625 | 626 | 627 | 628 | 629 | 630 | 631 | 632 | 633 | 634 | 635 | 636 | 637 | 638 | 639 | 640 | 641 | 642 | 643 | 644 | 645 | 646 | 647 | 648 | 649 | 650 | 651 | 652 | 653 | 654 | 655 | 656 | 657 | 658 | 659 | 660 | 661 | 662 | 663 | 664 | 665 | 666 | 667 | 668 | 669 | 670 | 671 | 672 | 673 | 674 | 675 | 676 | 677 | 678 | 679 | 680 | 681 | 682 | 683 | 684 | 685 | 686 | 687 | 688 | 689 | 690 | 691 | 692 | 693 | 694 | 695 | 696 | 697 | 698 | 699 | 700 | 701 | 702 | 703 | 704 | 705 | 706 | 707 | 708 | 709 | 710 | 711 | 712 | 713 | 714 | 715 | 716 | 717 | 718 | 719 | 720 | 721 | 722 | 723 | 724 | 725 | 726 | 727 | 728 | 729 | 730 | 731 | 732 | 733 | 734 | 735 | 736 | 737 | 738 | 739 | 740 | 741 | 742 | 743 | 744 | 745 | 746 | 747 | 748 | 749 | 750 | 751 | 752 | 753 | 754 | 755 | 756 | 757 | 758 | 759 | 760 | 761 | 762 | 763 | 764 | 765 | 766 | 767 | 768 | 769 | 770 | 771 | 772 | 773 | 774 | 775 | 776 | 777 | 778 | 779 | 780 | 781 | 782 | 783 | 784 | 785 | 786 | 787 | 788 | 789 | 790 | 791 | 792 | 793 | 794 | 795 | 796 | 797 | 798 | 799 | 800 | 801 | 802 | 803 | 804 | 805 | 806 | 807 | 808 | 809 | 810 | 811 | 812 | 813 | 814 | 815 | 816 | 817 | 818 | 819 | 820 | 821 | 822 | 823 | 824 | 825 | 826 | 827 | 828 | 829 | 830 | 831 | 832 | 833 | 834 | 835 | 836 | 837 | 838 | 839 | 840 | 841 | 842 | 843 | 844 | 845 | 846 | 847 | 848 | 849 | 850 | 851 | 852 | 853 | 854 | 855 | 856 | 857 | 858 | 859 | 860 | 861 | 862 | 863 | 864 | 865 | 866 | 867 | 868 | 869 | 870 | 871 | 872 | 873 | 874 | 875 | 876 | 877 | 878 | 879 | 880 | 881 | 882 | 883 | 884 | 885 | 886 | 887 | 888 | 889 | 890 | 891 | 892 | 893 | 894 | 895 | 896 | 897 | 898 | 899 | 900 | 901 | 902 | 903 | 904 | 905 | 906 | 907 | 908 | 909 | 910 | 911 | 912 | 913 | 914 | 915 | 916 | 917 | 918 | 919 | 920 | 921 | 922 | 923 | 924 | 925 | 926 | 927 | 928 | 929 | 930 | 931 | 932 | 933 | 934 | 935 | 936 | 937 | 938 | 939 | 940 | 941 | 942 | 943 | 944 | 945 | 946 | 947 | 948 | 949 | 950 | 951 | 952 | 953 | 954 | 955 | 956 | 957 | 958 | 959 | 960 | 961 | 962 | 963 | 964 | 965 | 966 | 967 | 968 | 969 | 970 | 971 | 972 | 973 | 974 | 975 | 976 | 977 | 978 | 979 | 980 | 981 | 982 | 983 | 984 | 985 | 986 | 987 | 988 | 989 | 990 | 991 | 992 | 993 | 994 | 995 | 996 | 997 | 998 | 999 | 1000 | 1001 | 1002 | 1003 | 1004 | 1005 | 1006 | 1007 | 1008 | 1009 | 1010 | 1011 | 1012 | 1013 | 1014 | 1015 | 1016 | 1017 | 1018 | 1019 | 1020 | 1021 | 1022 | 1023 | 1024 | 1025 | 1026 | 1027 | 1028 | 1029 | 1030 | 1031 | 1032 | 1033 | 1034 | 1035 | 1036 | 1037 | 1038 | 1039 | 1040 | 1041 | 1042 | 1043 | 1044 | 1045 | 1046 | 1047 | 1048 | 1049 | 1050 | 1051 | 1052 | 1053 | 1054 | 1055 | 1056 | 1057 | 1058 | 1059 | 1060 | 1061 | 1062 | 1063 | 1064 | 1065 | 1066 | 1067 | 1068 | 1069 | 1070 | 1071 | 1072 | 1073 | 1074 | 1075 | 1076 | 1077 | 1078 | 1079 | 1080 | 1081 | 1082 | 1083 | 1084 | 1085 | 1086 | 1087 | 1088 | 1089 | 1090 | 1091 | 1092 | 1093 | 1094 | 1095 | 1096 | 1097 | 1098 | 1099 | 1100 | 1101 | 1102 | 1103 | 1104 | 1105 | 1106 | 1107 | 1108 | 1109 | 1110 | 1111 | 1112 | 1113 | 1114 | 1115 | 1116 | 1117 | 1118 | 1119 | 1120 | 1121 | 1122 | 1123 | 1124 | 1125 | 1126 | 1127 | 1128 | 1129 | 1130 | 1131 | 1132 | 1133 | 1134 | 1135 | 1136 | 1137 | 1138 | 1139 | 1140 | 1141 | 1142 | 1143 | 1144 | 1145 | 1146 | 1147 | 1148 | 1149 | 1150 | 1151 | 1152 | 1153 | 1154 | 1155 | 1156 | 1157 | 1158 | 1159 | 1160 | 1161 | 1162 | 1163 | 1164 | 1165 | 1166 | 1167 | 1168 | 1169 | 1170 | 1171 | 1172 | 1173 | 1174 | 1175 | 1176 | 1177 | 1178 | 1179 | 1180 | 1181 | 1182 | 1183 | 1184 | 1185 | 1186 | 1187 | 1188 | 1189 | 1190 | 1191 | 1192 | 1193 | 1194 | 1195 | 1196 | 1197 | 1198 | 1199 | 1200 | 1201 | 1202 | 1203 | 1204 | 1205 | 1206 | 1207 | 1208 | 1209 | 1210 | 1211 | 1212 | 1213 | 1214 | 1215 | 1216 | 1217 | 1218 | 1219 | 1220 | 1221 | 1222 | 1223 | 1224 | 1225 | 1226 | 1227 | 1228 | 1229 | 1230 | 1231 | 1232 | 1233 | 1234 | 1235 | 1236 | 1237 | 1238 | 1239 | 1240 | 1241 | 1242 | 1243 | 1244 | 1245 | 1246 | 1247 | 1248 | 1249 | 1250 | 1251 | 1252 | 1253 | 1254 | 1255 | 1256 | 1257 | 1258 | 1259 | 1260 | 1261 | 1262 | 1263 | 1264 | 1265 | 1266 | 1267 | 1268 | 1269 | 1270 | 1271 | 1272 | 1273 | 1274 | 1275 | 1276 | 1277 | 1278 | 1279 | 1280 | 1281 | 1282 | 1283 | 1284 | 1285 | 1286 | 1287 | 1288 | 1289 | 1290 | 1291 | 1292 | 1293 | 1294 | 1295 | 1296 | 1297 | 1298 | 1299 | 1300 | 1301 | 1302 | 1303 | 1304 | 1305 | 1306 | 1307 | 1308 | 1309 | 1310 | 1311 | 1312 | 1313 | 1314 | 1315 | 1316 | 1317 | 1318 | 1319 | 1320 | 1321 | 1322 | 1323 | 1324 | 1325 | 1326 | 1327 | 1328 | 1329 | 1330 | 1331 | 1332 | 1333 | 1334 | 1335 | 1336 | 1337 | 1338 | 1339 | 1340 | 1341 | 1342 | 1343 | 1344 | 1345 | 1346 | 1347 | 1348 | 1349 | 1350 | 1351 | 1352 | 1353 | 1354 | 1355 | 1356 | 1357 | 1358 | 1359 | 1360 | 1361 | 1362 | 1363 | 1364 | 1365 | 1366 | 1367 | 1368 | 1369 | 1370 | 1371 | 1372 | 1373 | 1374 | 1375 | 1376 | 1377 | 1378 | 1379 | 1380 | 1381 | 1382 | 1383 | 1384 | 1385 | 1386 | 1387 | 1388 | 1389 | 1390 | 1391 | 1392 | 1393 | 1394 | 1395 | 1396 | 1397 | 1398 | 1399 | 1400 | 1401 | 1402 | 1403 | 1404 | 1405 | 1406 | 1407 | 1408 | 1409 | 1410 | 1411 | 1412 | 1413 | 1414 | 1415 | 1416 | 1417 | 1418 | 1419 | 1420 | 1421 | 1422 | 1423 | 1424 | 1425 | 1426 | 1427 | 1428 | 1429 | 1430 | 1431 | 1432 | 1433 | 1434 | 1435 | 1436 | 1437 | 1438 | 1439 | 1440 | 1441 | 1442 | 1443 | 1444 | 1445 | 1446 | 1447 | 1448 | 1449 | 1450 | 1451 | 1452 | 1453 | 1454 | 1455 | 1456 | 1457 | 1458 ]

 Keresés



 Ki olvas minket?
Jelenleg, 194 vendég és 0 regisztrált felhasználó olvas bennünket.


 Korábbi cikkek
Június 25, vasárnap
· Egypt @ 2017. július 08. - KVLT
Június 24, szombat
· Peta - Homo Imperfectus (2017, Dionysosrising)
· The Carbonfools - Keep Breathing (2017, klip)
· Lévay Tibor - interjú (2017)
· Alpárfeszt @ 2017. június 29. - július 01. - Tiszaalpár
· Pink Floyd - TEY 20 - 1972 Obfusc/ation - konklúzió (2017)
· Gozsdu Talent 2017 - a 7 Seconds In The Future nyert!
Június 23, péntek
· Chrome Rt - A világnak szívében @ 2017. június 17. - Séthajó
· Barba Negra - Az Igazi Klub (2017)
· Pink Floyd - TEY 19 - 1972 Obfusc/ation - video (2017)
· Foo Fighters - Beton és arany - szeptemberben jön az új album (2017)
· Royal Blood - How Did We Get So Dark? (2017)
· Rómeó Vérzik - Nyár van végre! (2017, klip)
Június 22, csütörtök
· Vescera - Beyond The Flight (2017, Dionysosrising)
· Pulzus 27 - 1982 október - Pataky és a Kék sugár!
· Bella Sándor interjú - Az akta nincs még lezárva - 4. rész (2017)
· Vambo, Cry Free @ 2017. június 24. - Gozsdu Manó Klub
· Pink Floyd - TEY 18 - 1972 Obfusc/ation - audio (2017)
· Aida - felállva ünnepelt a közönség a barlangszínházban (2017)
Június 21, szerda
· Chaosbay - Of Cutting Cords EP (2017, Dionysosrising)
· 26. Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál (2017)
· Bella Sándor interjú - A kenguruk földjén - 3. rész (2017)
· VálaszÚt - Bátorság, bátorság! – zenés darab Szent Lászlóról (2017)
· Szkítia - Rajzolt világ (2017)
· Asphalt Horsemen - Wasting Time (2017, klip)
Június 20, kedd
· Sipos Péter - Baby Don't Cry (1983, kislemez)
· Styx - The Mission (2017, Dionysosrising)
· Bella Sándor interjú - Human Telexre váltva - 2. rész (2017)
· Pantaleon - Virus (2017, Dionysosrising)
· Vescera - Beyond The Flight (2017)
· Wintersun @ 2017. szeptember 22. - Barba Negra
Június 19, hétfő
· Bella Sándor interjú - Indul a rock and roll - 1. rész (2017)
· Quimby - Üzenet nincs (2017, klip)
· Juventus - kislemezek 21.
· Ukk & Roll Rock Hétvége - rockfesztivál majmok nélkül rockereknek (2017)
· Styx - The Mission (2017)
· Samsara Boulevard - Világhírű hegedűművész is zenél a lemezen (2017)
Június 18, vasárnap
· Juventus - kislemezek 20.
· Anthrax - 2017. június 21-én szabadtéren játszik a thrash brigád!
· Queensryche - Rage for Order (1986)
· Alcohol - hivatalosan is bejelentették a gitárost (2017)
· Generál történetek - 10/10 - Horváth Charlie interjú - 02. rész (2017)
· Nemzetközi jazzköltészeti est @ 2017 június 30. - Gödör klub
Június 17, szombat
· Juventus - kislemezek 19.
· Anthriel - Transcendence (2017, Dionysosrising)
· Nickelback - Feed the Machine (2017)
· James Newton Howard @ 2017. november 05. - Budapest Sportaréna
· Generál történetek - 09/10 - Horváth Charlie interjú - 01. rész (2017)
· Köpönyegforgatók - Bőségszaru (2017, klip)
Június 16, péntek
· Juventus - kislemezek 18.
· Eluveitie - Epona (2017, dal)
· White Skull - Will of the Strong (2017)
· Best of Gozsdu Talent @ 2017. június 20. - Gozsdu C Udvar
· Generál történetek - 08/10 - Karácsony János interjú - 02. rész (2017)
· Szarka Tamás @ 2017. június 18. - Marriott Hotel
Június 15, csütörtök
· Juventus - kislemezek 17.
· Divided - Wormhole (2017, klip)
· Iced Earth - Incorruptible (2017)
· Pulzus 26 - 1982 szeptember - A Dinamit utóirata!
· Generál történetek - 07/10 - Karácsony János interjú - 01. rész (2017)
· Blahalouisiana @ 2017. június 17. - Kobuci Kert
Június 14, szerda
· Slaughter - Stick It To Ya (1990)
· Madarak @ 2017. június 16. - Legenda Sörfőzde
· Juventus - kislemezek 16.
· Vanden Plas - The Seraphic Live Works (2017, Dionysosrising)
· Generál történetek - 06/10 - Novai Gábor interjú - 02. rész (2017)
· Angertea - Sinking In Strain (2017, klip)
Június 13, kedd
· Generál történetek - 05/10 - Novai Gábor interjú - 01. rész (2017)
· Juventus - kislemezek 15.
· Elhunyt Szénich János (1952-2017)
· Dure - interjú (2017)
· Dream Evil - Six (2017, Dionysosrising)
· Gov't Mule - Revolution Come... Revolution Go (2017)
· Itt a negyedik Visegrock fesztivál (2017)
Június 12, hétfő
· EZoo - Feeding The Beast (2017, Dionysosrising)
· Testament, Death Angel, Annihilator @ 2017. november 18. - Barba Negra
· Generál történetek - 04/10 - Póta András interjú - 02. rész (2017)
· Juventus - kislemezek 14.
· Sikth - The Future In Whose Eyes? (2017)
· Amon Amarth @ 2017. augusztus 23. - Barba Negra Track
Június 11, vasárnap
· Secret Sphere - The Nature of Time (2017, Dionysosrising)
· Ukk & Roll Rock Hétvége 2017
· Generál történetek - 03/10 - Póta András interjú - 01. rész (2017)
· Juventus - kislemezek 13.
· DGM - Passing Stages: Live in Milan and Atlanta (2017)
· Good Charlotte @ 2017. június 17. - Budapest Park
Június 10, szombat
· Generál történetek - 02/10 - Várkonyi Mátyás interjú - 02. rész (2017)
· Stoned Jesus, Beastmaker @ 2017. október 19. - Showbarlang
· Juventus - kislemezek 12.
· Gitármánia Tábor - koncertdömping és kiváló zenetanárok (2017)
· Secret Sphere - The Nature of Time (2017)
· Foo Fighters - Run (2017, klip)
Június 09, péntek
· Generál történetek - 01/10 - Várkonyi Mátyás interjú - 01. rész (2017)
· Nocrul - Khorne merch (2017, info)
· Juventus - kislemezek 11.
· Chris Cornell emlékest 2017 - újabb neves fellépők!
· Nitrogods - Roadkill BBQ (2017)
· Paddy And The Rats - Aerolites (2017, klip)
Június 08, csütörtök
· Roger Waters - Is This The Life We Really Want? (2017, Dionysosrising)
· Pulzus 25 - 1982 június – Néma kőszobor!

Régebbi cikkek

 Koncertek


 Hirdetés





Impresszum! E-mail: nekünk


A Rock Klub weboldalai PHP4 nyelven íródtak, PHP-Nuke szabadon felhasználható
Web portál rendszer segítségével, amely a GNU/GPL licence alatt áll.


PHP-Nuke Copyright © 2004 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 1.11 Seconds