rockmuzeum.ini.hu

 Menü
· Főoldal
· Archívum
· Enciklopédia
· Hard.Fplanet.hu
· Hosszabb írások
· Impresszum
· Kereső
· MHW dbSearch
· Rovatok
· Szavazógép

 Nap cikke
A legolvasottabb cikk ma:

Stargazer - Tui La (2017)

 Látogatottság
Összesen
88267900
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2003. július

 Hang-Súly


 Vásárolj!
Bálint Csaba - Beatinterjúk I.

Majnik László - Barázdák között


 Xandria @ 2014. november 07. - Club 202 

Koncertmenü

Európa egyik vezető szimfonikus metal csapata, a német Xandria újra Budapesten lép fel, ezúttal főzenekarként a Club 202-ben, 2014. november 07-én mutatja be nagy sikerű, Sacrificium című új lemezét... Hazai vendég a nemrég Tarjával európai turnét bonyolító Sorronia lesz...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Jaded Heart - Fight The System (2014, Dionysosrising) 

Lemezismertetők

Így szeptember végére besűrűsödtek a dolgok, a zeneiparban is véget ért a nyári szünet. Ennek torkos zenehallgatóként, műkedvelőként nagyon örülök, de "kritikusként" a terhelés nyomasztó tud lenni, sőt, annak veszélye is fönnáll, hogy az emberfia felületes belehallgatások után mond nem kevésbé felületes ítéletet, így néhány hónap után, utólag kénytelen magyarázni a bizonyítványt. Szerencsére ez a Jaded Heart új lemeze esetében aligha fordulhat elő, hiszen könnyen emészthető, azonnal ható hard rock-power slágerek gyűjteménye, s amikor ezt kóstolgatom, egyszer sem érzem késztetését a számok közötti ugratásnak...


Szerkesztette: Dionysosrising
Tovább...

 PG Marot - Rocktükör interjú (2014) 

Aktuális

A Rocktükör nemrégiben interjút készített PG Marottal, aki mostanában egy amerikai zenész, Adam Bomb társaságában tűnik fel a budapesti és a vidéki klubokban. A teljes pályafutását átölelő interjút itt nézhetitek és hallgathatjátok meg!


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Silent Call - Truth's Redemption (2014) 

Lemezismertetők

A 2006-ban alakult, stockholmi Silent Call a harmadik progresszív metalos lemezét adja most ki Truth's Redemption címmel... A változatlan felállású csapat legismertebb tagja Andi Kravljaca énekes, aki a Seventh Wonder és az Aeon Zen kiadványain is szerepelni szokott... A formáció előző két lemezéről, a 2008-as Creations from a Chosen Path-ról és a 2010-es Greed-ről is olvashattatok nálunk korábban, akiknek ezek tetszettek, a Truth's Redemption-ben sem fognak csalódni...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Dreamgrave - Presentiment (2014, info) 

Rövid hírek

A szegedi Dreamgrave zenekar kezdeti, Deadborn Dreams című 2008-as demójával elért, nem várt sikerei után, a folytatáshoz a zenekar alapítója és vezetője nehezen talált megbízható, stabil tagokat. Míg az aktív tagkeresés éveket emésztett fel, az alapító Gyimesi Dömötör folyamatosan dolgozott a Presentiment című koncepció dalainak alapjain. Végül 2012 szeptemberében találkozott össze Mayer Jánossal, aki egy még inkább progresszív irányba tolta el a már akkor is húzós dalokat.

Egy évre rá, 2013 szeptemberében a zenekar elkezdte az addigra már kialakult dalok demózását Molnár Mária gyönyörű szopránjával. Rengeteg kemény munkával, Godó Jenő Miklós (ex-Rammschwein, ex-Fade Out, szentely.org) és Drahota Gergő (Volume Feeder) segítségével, végül a 2014 januárjában végre stúdióba vonult a zenekar, hogy rögzítse a nyolc felvonásból álló koncept-albumot. A progresszív dark metal zenekar hamarosan megjelenő Presentiment című nagylemezéről már elérhető a False Sense of Confidence című bemutatkozó dal a bandcamp-oldalán, ahonnan a lemez elő is rendelhető!


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Evergrey - Hymns for the Broken (2014) 

Lemezismertetők

Az 1995-ben, a svédországi Göteborgban alakult Evergrey sokáig hazájának egyik első számú prog-power metalos formációja volt... Aztán a csapatot vezető Tom S. Englund énekes-gitárost egyre inkább az eladhatóság kezdte érdekelni, a 2008-ban gótosabbra váltó Torn albumot mintha már csak ő vette volna komolyan, a végeredmény nem is lett túl izgalmas... Szerintem senki nem lepődött meg azon, hogy utána a zenekarának a tagjai kiléptek mellőle...

Aztán, miközben egykori zenészei beindították a Death Destruction című groove-metalos durvaságot, Englund új tagokat toborzott maga mellé, majd 2011-ben kiadta a Glorious Collision című - nálunk kétszer kritizált - albumot, aminek az egyszerűbb és kommerszebb gót-rockos iránya mindennek tűnt, csak a régi sötét és drámai, de egyben komplex és húzós Evergrey-világ folytatásának nem... Nyilván nem volt véletlen a hosszú szünet utána... A most induló feltámadás viszont ismét érdekes lehet a régi hívőknek is, hiszen Tom mellé visszatértek a 2010-ben távozók. Megnyugtató hírként írom, hogy Henrik Danhage gitáros és Jonas Ekdahl dobos is újra a csapatban van, már csak az a kérdés, hogy mennyire tudtak beleszólni a végeredmény zenéjébe? Nos, a lemez hallgatása közben úgy tűnik, hogy nem nagyon...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 After The Burial, Monuments @ 2014. október 30. - A38 Hajó 

Koncertmenü

Három évvel a Suicide Silence előtt adott koncertjét, valamint a tavalyi Rockmaratonos fesztivál fellépését követően, végre főzenekarként tér vissza Magyarországra a Sumerian Records egyik legszigorúbb djent-metalcore zenekara, az After The Burial. A Wolves Within európai lemezbemutató turnéján – ami 2014. október 30-án jut el az A38 Hajóra – a Monuments, a Circles, valamint a Tides From Nebula kísérik majd Justin Lowe zenekarát...


Szerkesztette: pjuan
Tovább... | djent

 Scandal - Warrior (1984, 2014) 

Lemezismertetők

A Scandal egy 1981–1985 között, New Yorkban működő AOR-pop-rock formáció volt. Patty Smyth énekesnő miatt koruk egyik legnagyobb ígéretének számítottak. A csapat egy 1982-es EP-vel mutatkozott be, majd egyetlen lemezt készítettek 1984-ben Warrior címmel, ami egyben a leghíresebb daluk címe is. A Warrior album 17. lett a Billboard Hot 200-as listáján, a sikere mögött, a sok más mellett a Blondie-ból is szupersztárt faragó Mike Chapman produceri elképzelései álltak... A folytatás mégis elmaradt...

A Scandal gyors kifulladása mögött talán az állhatott, hogy a Warrior sikerein febuzdúlva, Eddie Van Halen is kinézte magának az énekesnőt és füstös-dögös énekhangját... Az 1984 című, hatalmas sikerű lemez és turné után, 1985-ben távozott a csapatából David Lee Roth, akinek a helyére felmerült az énekesnő neve, de az együttműködésből végül nem lett semmi komoly... 1985-ben Sammy Hagar került a Van Halen élére, aki az 5150 című 1986-os lemezen mutatkozott be. A gitáros producerként talán az énekesnővel közös ötletekből segítette világra a Private Life nevű, a Scandalhoz amúgy nagyon hasonlító bandát, de ez csak találgatás a részemről... Az biztos, hogy Patty Smyth végül 1987-től szólóban kezdett dolgozni, de nem lett olyan sikeres, mint amilyen a Scandal folytatásával lehetett volna... A celeb-figyelők kedvéért meg kell még említenem, hogy Patty 1997-óta John McEnroe, a pukkancs teniszező felesége...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 OFF! @ 2014. október 19. - A38 Hajó 

Koncertmenü

OFF! (US), Cerebral Ballzy (US) @ 2014. október 19. - A38 Hajó

A legendás Black Flag társalapítójának, Keith Morris énekesnek a kiváló, szédületes erőtől duzzadó OFF! punkzenekara lép fel ezen az estén a Brooklyn-i Cerebral Ballzy társaságában. A legnyersebb, legütősebb, legőszintébb, legjobb rock'n'roll, amit csak magadnak megkívánhatsz!


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Royal Blood - Royal Blood (2014) 

Lemezismertetők

Aki szereti a dögös és fiatalos garázs-blues-indie rockzenét, annak a 2013-ban, Worthing-ben (UK) alakult Royal Blood nevű duó zenéje biztosan a szíve csücske lesz... A srácok most mutatkoznak csak be, de jelenleg szinte minden brit zenei lap velük van tele, mi is kétszer foglalkoztunk már velük, itt és itt, de nekünk sem elég ennyi belőlük... A Royal Blood ugyanis nem csak az egészen különleges felállása - nincs gitáros benne, csak egy basszusgitáros-énekes és egy dobos - miatt érdekes, hanem azért is, mert a White Stripes óta nem volt ilyen bátor-élénk-koszos, mégis a rádiókban is adható lemeze ennek a különös és furcsa műfajnak... Nem véletlen, hogy már a lemezük megjelenése előtt négy dalukból készíthettek klipet...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Swans @ 2014. október 15. - A38 Hajó 

Koncertmenü

Swans (US) - To Be Kind lemezbemutató koncert, Pharmakon (US) 2014. október 15. - A38 Hajó

A több, mint harminc éves experimentális rockzenekar, a Swans Michael Gira vezetésével újra európia turnén. A letaglózó erejű koncertjeiről, monumentális album-emlékműveiről, kompromisszum mentességéről elhíresült zenekar május 12-én megjelenő, túlzás nélkül zseniális új lemezét, a több, mint két órás To Be Kindot mutatja be. Ha ez nem lenne elég, előzenekarként a filigrán törékenysége ellenére súlyos zajzenével sokkoló Margaret Chardilet, azaz Pharmakon lép fel az A38 Hajón.


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Joe Bonamassa - Different Shades Of Blue (2014) 

Lemezismertetők

A 37 éves, New Hartford-i (New York, USA) születésű blues-rock gitáros-énekes, Joe Bonamassa 2012-ben adott ki utoljára szóló lemezt Driving Towards the Daylight címmel. Akkoriban és azóta is sok minden történt vele, például előtte pár hónappal zárta le a Black Country Communion nevű hard rock válogatottjának a történetét, azóta meg jammelt funk-rockot Rock Candy Funk Party néven és folytatta a Beth Hart mellett megkezdett, közös munkát is...

Idén meg aztán jól belehúzott és már öt különböző koncert anyagot adott ki... Most viszont ismét stúdióban dolgozott... A Different Shades Of Blue a tizenegyedik sorlemeze, a legnagyobb újdonság vele kapcsolatban, hogy végre nem blues-klasszikusok feldolgozásaival van tele, hanem új szerzeményeket tartalmaz, persze azért nem egyedül írta őket, hanem profi slágerszerzők közreműködésével...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Kensington @ 2014. október 05. - A38 Hajó 

Koncertmenü

Kensington (NL) - Rivals lemezbemutató koncert, Hello Hurricane @ 2014. október 04. - A38 Hajó

Hollandia legaktuálisabb rockzenekara frissen megjelent, otthon listavezető nagylemezét mutatja be az A38 Hajón. A tavaly a Szigeten is fellépett, négy tagú Kensington a bécsi Waves Vienna fesztiválról ugrik át Budapestre, hogy egy remek ingyenes koncertet tartson egy kiváló magyar indie zenekar, a Hello Hurricane társaságában. Vidám, laza indie, slágeres pop-rock, mindez díjtalanul - a tökéletes vasárnap esti program...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Heavy Bones - Heavy Bones (1992) 

Lemezismertetők

Az 1990-1992 között működő Heavy Bones igazi hollywoodi sleaze-glam-metal szupergroup volt, a "heyday"ről lemaradva, de minden arénás Mötley Crüe-felszabadultságot és Whitesnake örömet és könnyet képesek voltak a zenéjükbe foglalni... A dögös hangú Joel Ellis menekült át ide a rövid életű Cats In Boots-ból, de mellette olyan remek zenészék szerepeltek, mint Gary Hoey gitárhős, Frankie Banali (Quiet Riot, Hughes & Thrall, W.A.S.P., Blackthorne) session-dobos nagymester és a Hellionban is megfordult Rex Tennyson basszusgitáros. A műfaj egyik legendás producere, Richie Zito is megfelelő hangzást hozott össze nekik... Mindennek az elvárásnak megfelelő, profi dalokat írtak, de a kilencvenes évek elején már senki sem lehetett sikeres ezzel a jókedvű muzsikával...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Péterfy Bori & Love Band @ 2014. október 04. - A38 Hajó 

Koncertmenü

Péterfy Bori & Love Band - harmadik lemez végigjátszó koncert @ 2014. október 04. - A38 Hajó

Péterfy Boriék kitűnő harmadik lemezüket, a Fehér éjszakákat játsszák majd el, különös hangulatban. Nagy, zajos klubkoncertre számítsatok, hatalmas bulival! Kezdés pontban 20 órakor!


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Crucified Barbara - In the Red (2014) 

Lemezismertetők

A stockholmi Crucified Barbara 1998-ban alakult, eredetileg punk-bandaként, de aztán a szexi csajok - tagjai között Ida Evileye basszusgitárossal, aki a Meshuggah dobosának, Tomas Haakenak a felesége 2011-óta - úgy döntöttek, hogy inkább heavy-hard zenére váltanak... A Mia Coldheart gitáros-énekesnő vezette formációnak a most megjelenő In the Red a negyedik sorlemeze, ezt megelőzően 2012-ben adták ki a The Midnight Chase-t, nálunk pedig az azt megelőző, 2009-es 'Til Death Do Us Partyval szerepeltek... Szerencsénkre 2014. október 01-én élőben is megnézhetjük őket...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 A legbátrabb zenész - Horváth Ádám interjú 

Interjúk

A krisztusi kort elhagyó Horváth Ádám 26 éve dobol, évek óta Homonyik Sándor együttesének ritmusembere, több száz koncerten játszott már különböző formációkban, ám most új történetet írt: szeretett városáról, a Legbátrabb Városról, az észak-nógrádi Balassagyarmatról komponált egy dalt, amelyet helyi muzsikusokkal rögzítettek. A tehetséges zenésszel beszélgettünk megannyi érdekességről... - Szilágyi Norbert, riff.hu


Szerkesztette: riff-hu
Tovább...

 Skyscraper - Elevation (2014) 

Lemezismertetők

Skyscraper néven mutatkozik be a Shyban is megfordult énekes, Lee Small új dallamos rockbandája... A triójában Tor Talle gitáros-billentyűs szerepel, aki a Rob Moratti-féle Northern Lightban, az Overlandban és Joe Lynn Turner segítőjeként is dolgozott korábban. Basszusgitárosként Dave Boyce szerepel, aki az Airraceből és a Quireboysból is ismerős lehet...

Vendégként dobol náluk Imre Daun, aki többek között Lee Small szóló lemezén is megfordult, illetve beugrott még akusztikus gitározni Bruce Gaitsch is, aki Fergie Frederiksen és a Chicago stúdiómunkásaként is feltűnt korábban... Nagyon nem kell gondolkodni, hogy mit is várhat tőlük az ember Elevation címmel...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Glob Royal - Török Ádám új klubja Óbudán 

Koncertmenü

Nem hiába bábáskodott a magyar Fuvolalovag a nyári Csemete fesztivál szervezése körül. A biliárdgolyók koccanása mellett 2014. október 03-tól immár a blues és a rock hangjaitól is hangos lesz a Glob Royal klub, az óbudai Csemete utcában...


Szerkesztette: Hege
Tovább...

 Cats In Boots - Kicked & Klawed (1989, reissue 2009) 

Lemezismertetők

A rövid életű Cats In Bootsnak erről az egyetlen sorlemezéről volt már szó korábban, de a Mötley Crüe-t idéző sleaze zenéjük megérdemli az ismétlést... Takashi "Jam" O'Hashi gitáros karrierje hazájában kezdődött, akkoriban a Seiki Matsu nevű csapatban tradícionális Kabuki arcfestéssel lépett fel. Aztán Yasuhiro "Butch" Hatae basszusgitárossal úgy döntöttek, hogy átköltöznek Los Angeles-be, ahol gyorsan megalapították a Merri Hoax nevű zenekarukat, amiben - némi keresgélés után - a laza, de erőteljes hangú Joel Ellis lett az énekes... A trió egy meghallgatáson választotta ki Randy Meers dobost, akivel 1988-ban megszületett a Cats In Boots zenekar...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Flying Colors - Second Nature (2014, Dionysosrising) 

Lemezismertetők

Senkinek se legyenek illúziói, a Flying Colors pontosan ugyanúgy "csinált" zenekar, mint volt mondjuk annak idején a Backstreet Boys, vagy a Shyguys. Ez talán egyeseknek kicsit szentségtörően hangzik, de tudomásul kell venni, hogy - bár ez manapság a mi műfajunkban egyre kevésbé jellemző - a producereknek, a lemeztársasági igazgatóságoknak (management) szokása egy előre eltervezett koncepció mentén sikerorientált csapatokat építeni. Elég, ha a Deep Purple-re gondolunk, akiket Tony Edwards verbuvált össze úgy, hogy a tagok gyakorlatilag a próbateremben találkoztak először. A lényeg, hogy ez a fajta zenei marketing el tud jól is sülni... A Flying Colors Tony Edwardshoz hasonló "királycsinálója" egy bizonyos Bill Evans, akinek az volt az alapötlete, hogy össze kellene hozni egy pop-rock énekest néhány neves instrumentalistával, akik a szakma különböző szegmenseiből, többféle stílusirányzatból érkeznek...


Szerkesztette: Dionysosrising
Tovább...

 Papp Gyula - Utazás a Magyar rock történelemkönyvében 19. 

Interjúk

Ezúttal Papp Gyula mellett Bela Svardmark (Safari) is mesél az új Dinamit korszakról, majd visszaugrunk kicsit 1982-be és felelevenedik a régi Dinamit, vagyis annak egy cseles átalakulása, ezek után már az sem meglepő, hogy újra képbe kerül Révész Sándor. Akkoriban persze még nem a média volt a legnagyobb úr, hanem a Hanglemezgyár. A harcot velük szemben kellett vívni. Aki eddig is olvasta Papp Gyula életének történetét, az most sem fog csalódni, érdekességben továbbra sem lesz hiány! Kellemes olvasást mindenkinek! - Fiery


Szerkesztette: Fiery
Tovább...

 Martin Barre @ 2014. október 11. - Petőfi Csarnok 

Koncertmenü

Saját dalai mellett Jethro Tull klasszikusokkal, illetve ritkán hallható, vagy éppen szellemesen átdolgozott dalokkal vár mindenkit a Tull gitárosa, Martin Barre 2014. október 11-én a Petőfi Csarnokban. Az exkluzív hangulatú, ülőhelyes koncerten Barre saját zenekarával játszik majd, előttük pedig egy tehetséges blues-rock énekesnő, Shelly Bonet mutatkozik be.

Martin Barre 43 évig tevékenykedett a 60 millió lemezt eladó Jethro Tull tagjaként, gitárjátéka meghatározó összetevő volt a prog-rock zenekar sikerében. Évtizedes teljesítményével Martin komoly elismerést és tiszteletet vívott ki magának. Az Aqualung című dalban található gitárszólót az USA-ban a 25., Nagy Britanniában a 20. legjobbnak választották meg. A Crest of a Knave című lemezen nyújtott teljesítményéért pedig Grammy díjat is kapott 1988-ban.


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Xerath - III (2014) 

Lemezismertetők

A 2009-es első és a 2011-es második után, itt a harmadik Xerath lemez is. A Basingstoke-ban (UK), 2007-ben alakult zenekar ismét beindul, hogy az első két lemezén is felhasznált mű-nagyzenekari betétekkel, progresszív komplexitással és groove metálos dübörgésekkel teli, sci-fi tematikájú, Devin Townsend-szerű dalokat rakott össze nekünk...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Hard Rock Fesztivál @ 2014. október 22. - Club 202 

Koncertmenü

Update 141009: Az amerikai gitáros-énekes, Adam Bomb is fellép a Hard Rock Fesztiválon! Európai turnéjának állomásai közé illesztette be a Club 202-ben megrendezésre kerülő fesztivált az amerikai gitáros-énekes. A magyar basszusgitárossal, PG Marottal dolgozó rockzenész az elmúlt hónapokban többször is fellépett Magyarországon. A magyar fellépők mellett, ő is szeretettel vár mindenkit!

2014. október 22-én négy remek banda vár mindenkit szeretettel a Fehérvári úti Club 202-ben, egy ütős Hard Rock Fesztiválra...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

36757 Cikk (1471 oldal, 25 per oldal)
[ 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 | 128 | 129 | 130 | 131 | 132 | 133 | 134 | 135 | 136 | 137 | 138 | 139 | 140 | 141 | 142 | 143 | 144 | 145 | 146 | 147 | 148 | 149 | 150 | 151 | 152 | 153 | 154 | 155 | 156 | 157 | 158 | 159 | 160 | 161 | 162 | 163 | 164 | 165 | 166 | 167 | 168 | 169 | 170 | 171 | 172 | 173 | 174 | 175 | 176 | 177 | 178 | 179 | 180 | 181 | 182 | 183 | 184 | 185 | 186 | 187 | 188 | 189 | 190 | 191 | 192 | 193 | 194 | 195 | 196 | 197 | 198 | 199 | 200 | 201 | 202 | 203 | 204 | 205 | 206 | 207 | 208 | 209 | 210 | 211 | 212 | 213 | 214 | 215 | 216 | 217 | 218 | 219 | 220 | 221 | 222 | 223 | 224 | 225 | 226 | 227 | 228 | 229 | 230 | 231 | 232 | 233 | 234 | 235 | 236 | 237 | 238 | 239 | 240 | 241 | 242 | 243 | 244 | 245 | 246 | 247 | 248 | 249 | 250 | 251 | 252 | 253 | 254 | 255 | 256 | 257 | 258 | 259 | 260 | 261 | 262 | 263 | 264 | 265 | 266 | 267 | 268 | 269 | 270 | 271 | 272 | 273 | 274 | 275 | 276 | 277 | 278 | 279 | 280 | 281 | 282 | 283 | 284 | 285 | 286 | 287 | 288 | 289 | 290 | 291 | 292 | 293 | 294 | 295 | 296 | 297 | 298 | 299 | 300 | 301 | 302 | 303 | 304 | 305 | 306 | 307 | 308 | 309 | 310 | 311 | 312 | 313 | 314 | 315 | 316 | 317 | 318 | 319 | 320 | 321 | 322 | 323 | 324 | 325 | 326 | 327 | 328 | 329 | 330 | 331 | 332 | 333 | 334 | 335 | 336 | 337 | 338 | 339 | 340 | 341 | 342 | 343 | 344 | 345 | 346 | 347 | 348 | 349 | 350 | 351 | 352 | 353 | 354 | 355 | 356 | 357 | 358 | 359 | 360 | 361 | 362 | 363 | 364 | 365 | 366 | 367 | 368 | 369 | 370 | 371 | 372 | 373 | 374 | 375 | 376 | 377 | 378 | 379 | 380 | 381 | 382 | 383 | 384 | 385 | 386 | 387 | 388 | 389 | 390 | 391 | 392 | 393 | 394 | 395 | 396 | 397 | 398 | 399 | 400 | 401 | 402 | 403 | 404 | 405 | 406 | 407 | 408 | 409 | 410 | 411 | 412 | 413 | 414 | 415 | 416 | 417 | 418 | 419 | 420 | 421 | 422 | 423 | 424 | 425 | 426 | 427 | 428 | 429 | 430 | 431 | 432 | 433 | 434 | 435 | 436 | 437 | 438 | 439 | 440 | 441 | 442 | 443 | 444 | 445 | 446 | 447 | 448 | 449 | 450 | 451 | 452 | 453 | 454 | 455 | 456 | 457 | 458 | 459 | 460 | 461 | 462 | 463 | 464 | 465 | 466 | 467 | 468 | 469 | 470 | 471 | 472 | 473 | 474 | 475 | 476 | 477 | 478 | 479 | 480 | 481 | 482 | 483 | 484 | 485 | 486 | 487 | 488 | 489 | 490 | 491 | 492 | 493 | 494 | 495 | 496 | 497 | 498 | 499 | 500 | 501 | 502 | 503 | 504 | 505 | 506 | 507 | 508 | 509 | 510 | 511 | 512 | 513 | 514 | 515 | 516 | 517 | 518 | 519 | 520 | 521 | 522 | 523 | 524 | 525 | 526 | 527 | 528 | 529 | 530 | 531 | 532 | 533 | 534 | 535 | 536 | 537 | 538 | 539 | 540 | 541 | 542 | 543 | 544 | 545 | 546 | 547 | 548 | 549 | 550 | 551 | 552 | 553 | 554 | 555 | 556 | 557 | 558 | 559 | 560 | 561 | 562 | 563 | 564 | 565 | 566 | 567 | 568 | 569 | 570 | 571 | 572 | 573 | 574 | 575 | 576 | 577 | 578 | 579 | 580 | 581 | 582 | 583 | 584 | 585 | 586 | 587 | 588 | 589 | 590 | 591 | 592 | 593 | 594 | 595 | 596 | 597 | 598 | 599 | 600 | 601 | 602 | 603 | 604 | 605 | 606 | 607 | 608 | 609 | 610 | 611 | 612 | 613 | 614 | 615 | 616 | 617 | 618 | 619 | 620 | 621 | 622 | 623 | 624 | 625 | 626 | 627 | 628 | 629 | 630 | 631 | 632 | 633 | 634 | 635 | 636 | 637 | 638 | 639 | 640 | 641 | 642 | 643 | 644 | 645 | 646 | 647 | 648 | 649 | 650 | 651 | 652 | 653 | 654 | 655 | 656 | 657 | 658 | 659 | 660 | 661 | 662 | 663 | 664 | 665 | 666 | 667 | 668 | 669 | 670 | 671 | 672 | 673 | 674 | 675 | 676 | 677 | 678 | 679 | 680 | 681 | 682 | 683 | 684 | 685 | 686 | 687 | 688 | 689 | 690 | 691 | 692 | 693 | 694 | 695 | 696 | 697 | 698 | 699 | 700 | 701 | 702 | 703 | 704 | 705 | 706 | 707 | 708 | 709 | 710 | 711 | 712 | 713 | 714 | 715 | 716 | 717 | 718 | 719 | 720 | 721 | 722 | 723 | 724 | 725 | 726 | 727 | 728 | 729 | 730 | 731 | 732 | 733 | 734 | 735 | 736 | 737 | 738 | 739 | 740 | 741 | 742 | 743 | 744 | 745 | 746 | 747 | 748 | 749 | 750 | 751 | 752 | 753 | 754 | 755 | 756 | 757 | 758 | 759 | 760 | 761 | 762 | 763 | 764 | 765 | 766 | 767 | 768 | 769 | 770 | 771 | 772 | 773 | 774 | 775 | 776 | 777 | 778 | 779 | 780 | 781 | 782 | 783 | 784 | 785 | 786 | 787 | 788 | 789 | 790 | 791 | 792 | 793 | 794 | 795 | 796 | 797 | 798 | 799 | 800 | 801 | 802 | 803 | 804 | 805 | 806 | 807 | 808 | 809 | 810 | 811 | 812 | 813 | 814 | 815 | 816 | 817 | 818 | 819 | 820 | 821 | 822 | 823 | 824 | 825 | 826 | 827 | 828 | 829 | 830 | 831 | 832 | 833 | 834 | 835 | 836 | 837 | 838 | 839 | 840 | 841 | 842 | 843 | 844 | 845 | 846 | 847 | 848 | 849 | 850 | 851 | 852 | 853 | 854 | 855 | 856 | 857 | 858 | 859 | 860 | 861 | 862 | 863 | 864 | 865 | 866 | 867 | 868 | 869 | 870 | 871 | 872 | 873 | 874 | 875 | 876 | 877 | 878 | 879 | 880 | 881 | 882 | 883 | 884 | 885 | 886 | 887 | 888 | 889 | 890 | 891 | 892 | 893 | 894 | 895 | 896 | 897 | 898 | 899 | 900 | 901 | 902 | 903 | 904 | 905 | 906 | 907 | 908 | 909 | 910 | 911 | 912 | 913 | 914 | 915 | 916 | 917 | 918 | 919 | 920 | 921 | 922 | 923 | 924 | 925 | 926 | 927 | 928 | 929 | 930 | 931 | 932 | 933 | 934 | 935 | 936 | 937 | 938 | 939 | 940 | 941 | 942 | 943 | 944 | 945 | 946 | 947 | 948 | 949 | 950 | 951 | 952 | 953 | 954 | 955 | 956 | 957 | 958 | 959 | 960 | 961 | 962 | 963 | 964 | 965 | 966 | 967 | 968 | 969 | 970 | 971 | 972 | 973 | 974 | 975 | 976 | 977 | 978 | 979 | 980 | 981 | 982 | 983 | 984 | 985 | 986 | 987 | 988 | 989 | 990 | 991 | 992 | 993 | 994 | 995 | 996 | 997 | 998 | 999 | 1000 | 1001 | 1002 | 1003 | 1004 | 1005 | 1006 | 1007 | 1008 | 1009 | 1010 | 1011 | 1012 | 1013 | 1014 | 1015 | 1016 | 1017 | 1018 | 1019 | 1020 | 1021 | 1022 | 1023 | 1024 | 1025 | 1026 | 1027 | 1028 | 1029 | 1030 | 1031 | 1032 | 1033 | 1034 | 1035 | 1036 | 1037 | 1038 | 1039 | 1040 | 1041 | 1042 | 1043 | 1044 | 1045 | 1046 | 1047 | 1048 | 1049 | 1050 | 1051 | 1052 | 1053 | 1054 | 1055 | 1056 | 1057 | 1058 | 1059 | 1060 | 1061 | 1062 | 1063 | 1064 | 1065 | 1066 | 1067 | 1068 | 1069 | 1070 | 1071 | 1072 | 1073 | 1074 | 1075 | 1076 | 1077 | 1078 | 1079 | 1080 | 1081 | 1082 | 1083 | 1084 | 1085 | 1086 | 1087 | 1088 | 1089 | 1090 | 1091 | 1092 | 1093 | 1094 | 1095 | 1096 | 1097 | 1098 | 1099 | 1100 | 1101 | 1102 | 1103 | 1104 | 1105 | 1106 | 1107 | 1108 | 1109 | 1110 | 1111 | 1112 | 1113 | 1114 | 1115 | 1116 | 1117 | 1118 | 1119 | 1120 | 1121 | 1122 | 1123 | 1124 | 1125 | 1126 | 1127 | 1128 | 1129 | 1130 | 1131 | 1132 | 1133 | 1134 | 1135 | 1136 | 1137 | 1138 | 1139 | 1140 | 1141 | 1142 | 1143 | 1144 | 1145 | 1146 | 1147 | 1148 | 1149 | 1150 | 1151 | 1152 | 1153 | 1154 | 1155 | 1156 | 1157 | 1158 | 1159 | 1160 | 1161 | 1162 | 1163 | 1164 | 1165 | 1166 | 1167 | 1168 | 1169 | 1170 | 1171 | 1172 | 1173 | 1174 | 1175 | 1176 | 1177 | 1178 | 1179 | 1180 | 1181 | 1182 | 1183 | 1184 | 1185 | 1186 | 1187 | 1188 | 1189 | 1190 | 1191 | 1192 | 1193 | 1194 | 1195 | 1196 | 1197 | 1198 | 1199 | 1200 | 1201 | 1202 | 1203 | 1204 | 1205 | 1206 | 1207 | 1208 | 1209 | 1210 | 1211 | 1212 | 1213 | 1214 | 1215 | 1216 | 1217 | 1218 | 1219 | 1220 | 1221 | 1222 | 1223 | 1224 | 1225 | 1226 | 1227 | 1228 | 1229 | 1230 | 1231 | 1232 | 1233 | 1234 | 1235 | 1236 | 1237 | 1238 | 1239 | 1240 | 1241 | 1242 | 1243 | 1244 | 1245 | 1246 | 1247 | 1248 | 1249 | 1250 | 1251 | 1252 | 1253 | 1254 | 1255 | 1256 | 1257 | 1258 | 1259 | 1260 | 1261 | 1262 | 1263 | 1264 | 1265 | 1266 | 1267 | 1268 | 1269 | 1270 | 1271 | 1272 | 1273 | 1274 | 1275 | 1276 | 1277 | 1278 | 1279 | 1280 | 1281 | 1282 | 1283 | 1284 | 1285 | 1286 | 1287 | 1288 | 1289 | 1290 | 1291 | 1292 | 1293 | 1294 | 1295 | 1296 | 1297 | 1298 | 1299 | 1300 | 1301 | 1302 | 1303 | 1304 | 1305 | 1306 | 1307 | 1308 | 1309 | 1310 | 1311 | 1312 | 1313 | 1314 | 1315 | 1316 | 1317 | 1318 | 1319 | 1320 | 1321 | 1322 | 1323 | 1324 | 1325 | 1326 | 1327 | 1328 | 1329 | 1330 | 1331 | 1332 | 1333 | 1334 | 1335 | 1336 | 1337 | 1338 | 1339 | 1340 | 1341 | 1342 | 1343 | 1344 | 1345 | 1346 | 1347 | 1348 | 1349 | 1350 | 1351 | 1352 | 1353 | 1354 | 1355 | 1356 | 1357 | 1358 | 1359 | 1360 | 1361 | 1362 | 1363 | 1364 | 1365 | 1366 | 1367 | 1368 | 1369 | 1370 | 1371 | 1372 | 1373 | 1374 | 1375 | 1376 | 1377 | 1378 | 1379 | 1380 | 1381 | 1382 | 1383 | 1384 | 1385 | 1386 | 1387 | 1388 | 1389 | 1390 | 1391 | 1392 | 1393 | 1394 | 1395 | 1396 | 1397 | 1398 | 1399 | 1400 | 1401 | 1402 | 1403 | 1404 | 1405 | 1406 | 1407 | 1408 | 1409 | 1410 | 1411 | 1412 | 1413 | 1414 | 1415 | 1416 | 1417 | 1418 | 1419 | 1420 | 1421 | 1422 | 1423 | 1424 | 1425 | 1426 | 1427 | 1428 | 1429 | 1430 | 1431 | 1432 | 1433 | 1434 | 1435 | 1436 | 1437 | 1438 | 1439 | 1440 | 1441 | 1442 | 1443 | 1444 | 1445 | 1446 | 1447 | 1448 | 1449 | 1450 | 1451 | 1452 | 1453 | 1454 | 1455 | 1456 | 1457 | 1458 | 1459 | 1460 | 1461 | 1462 | 1463 | 1464 | 1465 | 1466 | 1467 | 1468 | 1469 | 1470 | 1471 ]

 Keresés



 Ki olvas minket?
Jelenleg, 243 vendég és 0 regisztrált felhasználó olvas bennünket.


 Korábbi cikkek
Augusztus 16, szerda
· Wintersun, Whispered @ 2017. szeptember 22. - Barba Negra
· Galderia - Return Of The Cosmic Man (2017, Dionysosrising)
· Amon Amarth, Sear Bliss @ 2017. augusztus 23. - Barba Negra Track
· Exit Eden - Rhapsodies In Black (2017)
· Ünnepi örömzene délutántól a tűzijátékig @ 2017. augusztus 20. - Müpa
Augusztus 15, kedd
· Sipos Peti 5X @ 2017. augusztus 17. - Barba Negra Track
· Josh Smith @ 2017. november 09. - Muzikum Klub
· Schwarcz András interjú - 2. rész (2017)
· Boban Markovic Orkestar @ 2017. szeptember 30. - Kobuci Kert
· Hinder - The Reign (2017)
· Hiperkarma @ 2017. szeptember 09. - Kobuci Kert
Augusztus 14, hétfő
· Marco Mendoza @ 2017. október 13. - BackStage Pub
· P. Mobil - Csoda történt (2017, info)
· Schwarcz András interjú - 1. rész (2017)
· Simon McBride @ 2017. október 05. - Muzikum Klub
· Queens of the Stone Age - Villains (2017)
· Ian Siegal Band @ 2017. szeptember 02. - Kobuci Kert
Augusztus 13, vasárnap
· Dan Patlansky, Amberjack @ 2017. szeptember 08. - A38 Hajó
· Korai Öröm @ 2017. augusztus 27. - Kobuci Kert
· Shadowside - Shades Of Humanity (2017)
· Mezerg @ 2017. augusztus 17. - Szimpla Kert
· Marty Friedman - Wall of Sound (2017)
· Stanley Jordan @ 2017. szeptember 30. - Fertőrákosi Barlangszínház
Augusztus 12, szombat
· Halper - Hendrix Experiment @ 2017. október 29. - MOM Sport
· Sarah Brightman @ 2017. december 20. - Budapest Sportaréna
· Yes - Big Generator (1987)
· Owls Are Watching - 4 Szellem EP (2017, info)
· Robbie Williams - pár nap múlva, 2017. augusztus 23-án Budapesten!
· Quiet Riot - Road Rage (2017)
· Audionerve - Burn Your System (2017, info)
Augusztus 11, péntek
· Sons Of Apollo - Psychotic Symphony (2017, info)
· BJO - Queen Real Jazz @ 2017. augusztus 12. - Balatonboglár
· Brain Drain - Két emelet között (2017, dal)
· World Trade - Unify (2017)
· Republic @ 2017. szeptember 01. - Barban Negra Track
· Paradise Lost - Medusa (2017)
· Pennhurst, Lifehack @ 2017. augusztus 18. - Dürer Kert
Augusztus 10, csütörtök
· OrgonaPont @ 2017. augusztus 08-29.
· End of Paradise - A kiválasztott (2017, info)
· Pulzus 34 - 1983 április - Ellenfél nélkül 2/2
· Moto-Rock Weekend @ 2017. augusztus 24-27. - Hajdúnánás
· Dead Cross - Dead Cross (2017)
· 25 éves az Angyalfolki Utcabál (2017)
Augusztus 09, szerda
· Bőköz Fesztivál @ 2017. augusztus 25-27. - Ormánság
· Visioned Frailty - The Maddened King EP (2017, info)
· Kryptonite - Kryptonite (2017)
· Poison Alley @ 2017. szeptember 22. - Dürer Kert
· Santana and The Isley Brothers - Power Of Peace (2017)
· IX. Full Of Anger @ 2017. augusztus 19. - Kaptár Klub
Augusztus 08, kedd
· Accept - The Rise of Chaos (2017, Dionysosrising)
· Revival - Bárcsak hallanád (2017, klip)
· The Winery Dogs - Dog Years: Live In Santiago & Beyond 2013-2016 (2017)
· Whitney - Queen of the Night @ 2017. november 20-22. - MomKult
· Steven Wilson - To The Bone (2017)
· Our Last Night @ 2017. október 08. - Dürer Kert
Augusztus 07, hétfő
· Pat Metheny @ 2017. november 04. - MOMSport
· Bródy János @ 2017. október 21-22. - Kongresszusi Központ
· Billy Idol - Rebel Yell (1983)
· Csángó Fesztivál @ 2017. augusztus 08-13. - Jászberény
· Rex Brown - Smoke On This (2017)
· Dead By April @ 2017. szeptember 08. - Dürer Kert
Augusztus 06, vasárnap
· Accept - The Rise of Chaos (2017, Stargazer)
· Dave Holland Trio @ 2017. december 04. - MOMkult
· Shaman's Harvest - Red Hands Black Deeds (2017)
· 6. Djembe tábor @ 2017. augusztus 10-13. - Kőhegyi Menedékház
· Prong - Zero Days (2017)
· Like a Rolling Stone @ 2017. október 02. - MomKult
Augusztus 05, szombat
· Djabe & Steve Hackett @ 2017. október 04. - MOMkult
· Jacob Collier @ 2017. október 17. - MüPa
· Soul Secret - Babel (2017)
· Boney M. @ 2017. augusztus 16. - Siófok
· Accept - The Rise Of Chaos (2017)
· Endzweck, No Omega, Satelles @ 2017. augusztus 08. - Robot
Augusztus 04, péntek
· Europe - The Final Countdown - 30th Anniversary (2017, Stargazer)
· David Gilmour - Rattle That Lock (2017, élő klip)
· Glenn Hughes a Rockmúzeumban @ 2017. augusztus 03.
· Kryptonite - Kryptonite (2017, Stargazer)
· Isildurs Bane & Steve Hogarth - Colours Not Found In Nature (2017)
· 20. Zsidó Kulturális Fesztivál @ 2017. szeptember 03-14.
Augusztus 03, csütörtök
· Mike Portnoy - bemutatta a Sons Of Apollo nevű új csapatát!
· Fabrizio Leo - Coming Home (2017, Dionysosrising)
· Pulzus 33 - 1983 április - Ellenfél nélkül 1/2
· Accept @ 2018. január 21. - Barba Negra
· Rage - Seasons of the Black (2017)
· Ossian - Az Igazi Szabadság! - dupla platina (2017)
Augusztus 02, szerda
· Masterplan - PumpKings (2017, Dionysosrising)
· Leecher - szimfonikus metál ezentúl magyarul és akusztikusan (2017)
· God Dethroned - The World Ablaze (2017)
· Shining @ 2017. szeptember 14. - Dürer Kert
· Noturnall - 9 (2017)
· Jótékonysági Fuck Cancer @ 2017. szeptember 28. - Dürer Kert
Augusztus 01, kedd
· Zártosztály @ 2017. július 13. - Miskolc, július 15. - Barba Negra
· Slowmesh - Spinning Around (2017, klip)
· Kalmus József - interjú (2017)
· DeathCrew Fesztivál @ 2017. augusztus 10-12. - Nyírbátor
· Masterplan - PumpKings (2017)
· 10. Zorall Sörolimpia - Masters of Rock (2017)
Július 31, hétfő
· Caro Emerald @ 2018. február 26. - Budapest Aréna
· Seether @ 2017. október 01. - Dürer Kert
· Candlemass - Doomed for Live - Reunion 2002 (2003)

Régebbi cikkek

 Koncertek


 Hirdetés





Impresszum! E-mail: nekünk


A Rock Klub weboldalai PHP4 nyelven íródtak, PHP-Nuke szabadon felhasználható
Web portál rendszer segítségével, amely a GNU/GPL licence alatt áll.


PHP-Nuke Copyright © 2004 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 1.25 Seconds