Olvas-e a '80-as évek Pokolgép rajongója kortárs verseskötetet?

Megjelent: 2015. szeptember 23. szerda 12:05
Szerző: bcsaba
 Dalszövegek 

Évek óta hegesztek egy cikket, mely a magyar rockzenekarok zenei "nyúlásaival" foglalkozik, de mivel 3-4 havonta van egy-egy újabb kapás, még mindig nem jelentettem meg, pedig tele van gyöngyszemekkel a téma. Minden magyar zenekarnak van nyugati előképe, kedvence, sok ismert, vagy ismeretlen nyugati NB II-es, NB III-as zenekar dalait egyszerűen lemásolták a hazai kisebb és egész nagy zenekarok. Sokáig nem volt internet, elhanyagolható volt a lebukás veszélye. Lásd a legutóbbi balhét a Süsü a sárkány zenéje körül.

A készülő cikk kizárólag zenei turpisságokkal foglalkozik, a szövegekkel nem. Hanem a napokban egy irodalomra (és a Motörheadre fogékony barátom beállított Szerb György 1978-as Visszaszámlálás című kötetével és külön felhívta a figyelmet a 63-64. oldalra, ahol egy nagyon ismerős vers köszönt vissza, karakter-híven idézném:



 Molnár Tamás @ 2015. szeptember 26. - Muzikum Klub         Megjelent: 2015. szeptember 23. szerda 12:00
Szerző: szimpatic
 Koncertmenü 

 Annihilator - Suicide Society (2015)

Megjelent: 2015. szeptember 23. szerda 00:05
Szerző: pjuan
 Lemezismertetők 

A kanadai Ottawá-ban, 1984-ben indult Annihilator, hazájának a vezető groove-thrash és heavy metal keverék zenekara... A csapat diktátora, Jeff Waters legutóbb 2013-ban adta a fejét lemezkészítésre, az ekkor kiadott Feast-ről kétszer is olvashattatok! A folytatásra eddig kellett várni.

A Suicide Society a 15. stúdió mutatványa az Annihilatornak, amin Jeff Waters újra éneklésre is adja a fejét... A kilencvenes években volt már hasonlóra példa, akkoriban három lemezen - King Of The Kill '94, Refresh The Demon '96, Remains '97 - énekelt is főhősünk, úgyhogy a rajongóknak nagy meglepetést biztosan nem fog jelenteni az a tény, hogy a gitárosnak versenyképes énekhangja is van...


 Révész Sándor - Rock and roll közlegények turné 2015-2016         Megjelent: 2015. szeptember 23. szerda 00:00
Szerző: Joze
 Koncertmenü 


 Historica @ 2015. szeptember 24. - Sörsátor         Megjelent: 2015. szeptember 22. kedd 18:05
Szerző: Hege
 Koncertmenü 

 Vörös István @ 150927 és 151018 - Köszi, Kő-Café         Megjelent: 2015. szeptember 22. kedd 18:00
Szerző: szimpatic
 Koncertmenü 

 Turbo @ 2015. augusztus 05. - A38 Terasz

Megjelent: 2015. szeptember 22. kedd 12:05
Szerző: Drpeter
 Koncertbeszámolók 

Ez a jubileumi koncertek éve - ami engem illet -, bár a tudatosság abszolút hiányában alakult ez így. Először a Special Providence, majd az Ivan and the Parazol, most pedig a Turbo. A Providence és a Turbo a 10., a Parazol pedig az 5. születésnapját ünnepli. Van, aki hagyományosan, mint a Parazol - értsd: kiemelt eseményként kezelve azt -, van, aki nem tulajdonít neki nagy jelentőséget, lásd Special Providence... és a Turbo sem...


 Manimal - Breakings And Guns (klip, 2015)                        Megjelent: 2015. szeptember 22. kedd 12:00
Szerző: palszabolcs
 Hírek 


 Helrunar - Niederkunfft (2015)

Megjelent: 2015. szeptember 22. kedd 00:05
Szerző: palszabolcs
 Lemezismertetők 

Némethon undergroundja sosem a finomkodásról volt híres, se szeri, se száma a kíméletet hírből sem ismerő black, thrash és death csapatoknak. Az Észak Rajna-Vesztfália térségéből származó duó is hagyományosabb black metal bandaként kezdte, de az eltelt évek alatt elég érdekes kanyart vett a zenéjük, amelyben már a Secrets of the Moon módjára tekertebb dalszerkezetek és a groteszk hangulat sem számítanak formabontónak. Negyedik nagylemezükre ismét négy évet kellett várni, de vigyázat, borongós fellegekkel kísért és hosszú ideig tartó ismerkedés vár arra, aki beinvesztál erre a korongra...


 Run Over Dogs - Cold Sweat of Lust (info, 2015)                        Megjelent: 2015. szeptember 22. kedd 00:00
Szerző: szimpatic
 Hírek 

 RPWL - RPWL Plays Pink Floyd (2015, Dionysosrising)

Megjelent: 2015. szeptember 21. hétfő 18:05
Szerző: Dionysosrising
 Lemezismertetők 

A Pink Floyd-tribute bandaként induló RPWL, amely saját muzsikájában sem tudja, vagy akarja meghazudtolni gyökereit, nem rég egy spéci Pink Floyd turnéra indult. A koncertek alatt fölállított "merch" pultokban kapható lesz a 2010 és 2015 között, különböző előadások alkalmával élőben rögzített RPWL Plays Pink Floyd lemezük is, amit a turné végeztével is csak és kizárólag tőlük lehet majd beszerezni...


 Kőbánya Blues Klub @ 150924 és 151015 - Köszi, Kő-Café         Megjelent: 2015. szeptember 21. hétfő 18:00
Szerző: szimpatic
 Koncertmenü 

 Operation: Mindcrime - The Key (2015)

Megjelent: 2015. szeptember 21. hétfő 12:05
Szerző: pjuan
 Lemezismertetők 

A most 56 éves Geoff Tate és a Queensryche útjai elváltak! A zenészek vitték a nevet és a műsoruk nagyobb darabját... Az énekesnek és a 2013-ban a Frequency Unknown-t legyártó Queensryche-verziónak viszont sikerült kiszakítani az életműből az Operation: Mindcrime-hoz kapcsolódó 1988-as klasszikus, meg annak 2006-os folytatását adó történetet, amiből most kezdik újra felépíteni magukat...

2014-ben - a Frequency Unknown felállásából - megszületett tehát az Operation: Mindcrime nevű csapat, amivel kapcsolatban Geoff Tate azonnal egy összefüggő, trilógia képében megszülető történetnek a megírásáról kezdett beszélni... Ez a trilógia indul most el a The Key című első résszel, amit november 16-án nekünk is be fognak majd mutatni élőben!


 Middlemist Red @ 2015. október 03. - A38 Hajó         Megjelent: 2015. szeptember 21. hétfő 12:00
Szerző: szimpatic
 Koncertmenü 


Összesen 89.831.903 találatot kaptunk az oldal 2003 júliusi indítása óta!



 Metal Allegiance - Metal Allegiance (2015)

Megjelent: 2015. szeptember 21. hétfő 00:05
Szerző: pjuan
 Lemezismertetők 

A Metal Allegiance kezdete 2011-re vezethető vissza, amikor a Long Island-on sikertelenséggel küzdő, Constricted nevű délies-thrash banda basszusgitárosa, Mark Menghi úgy döntött, hogy koncertszervezésre adja a fejét... Ezeket a Metal Allegiance néven futó feldolgozás-bulikat örömzenélésnek tervezte, ahol közismert, neves - és épp' ráérő - zenészek játszhattak közösen klasszikus hard rock és heavy metal slágereket, kedvükre válogatva össze a műsor tartalmát...

Ezzel a leginkább thrash metálnak mondható első lemezzel a Metal Allegiance új dimenzióba lép... Ugyanis a koncertek három - szinte - állandó zenésze úgy döntött, hogy saját dalokat is szeretne írni és kiadni Metal Allegiance név alatt... Ők hárman - a Testament gitáros Alex Skolnick, a Megadeth basszusgitár David Ellefson és a mostanában a Winery Dogs-ra összpontosító Mike Portnoy dobos - végül Mark Menghi vezetésével össze is hozta ezt a nagyszabású albumot, saját dalokkal, amikbe sztárok sora érkezett vendégnek!


 2016-ban Franciaországról szól a Bridging Europe fesztivál!                        Megjelent: 2015. szeptember 21. hétfő 00:00
Szerző: jazz
 Hírek 

 David Gilmour - Rattle That Lock (2015, Dionysosrising)

Megjelent: 2015. szeptember 20. vasárnap 18:05
Szerző: Dionysosrising
 Lemezismertetők 

Nem kis nosztalgiával gondolok vissza arra, hogy kritikusi "karrierem" annak idején (pontosan: 2006 májusában) éppen egy David Gilmour szólólemezzel kezdődött (On An Island). Akkor ezt afféle egyszeri kilengésnek gondoltam, most meg már túl vagyunk az 1200. recenzión. Az élet valóban kifürkészhetetlen és a (L)élek sokszor oda ragad bennünket, ahová nem is akartunk menni...


 Keep Wiseman Alive IX. @ 2015. november 14. - Barba Negra         Megjelent: 2015. szeptember 20. vasárnap 18:00
Szerző: szimpatic
 Koncertmenü 

 Cairo - Cairo: Double Feature (2015)

Megjelent: 2015. szeptember 20. vasárnap 12:05
Szerző: pjuan
 Lemezismertetők 

Az 1994-ben, San Francisco-ban alakult Cairo egy progresszív rock zenekar Mark Robertson billentyűs vezetésével. Robertson csapata eddig három albumot adott ki, 1995-ben a bemutatkozó Cairo-t, 1998-ban a Conflict And Dreams-t, majd 2001-ben a Time of Legends-et, mindahányat telepakolva az Asia-hoz és a Yes-hez közeli, költői pop-rock zenével...

A most megjelenő Double Feature nem a negyedik kiadványuk, a Magna Carta úgy gondolta, hogy érdemes az archívumából előásni a csapat első két lemezét és újra kiadni őket... A dolog azért is fontos, mert ezeket a lemezeket már szinte lehetetlen beszerezni, miközben két egészen kiváló produkcióról van szó... és mivel Bret Douglas énekes 2011-ben elhunyt, a Cairo már soha többet nem lesz ugyanaz a csapat... Szóval az első két lemezüket mindenképpen érdemes beszerezni az ELP, a Yes, de még inkább az Asia hívőinek!


 Tankcsapda - A Főnix Csarnokban, de mégsem (2015)                        Megjelent: 2015. szeptember 20. vasárnap 12:00
Szerző: szimpatic
 Hírek 


Sorstársunk
rockmuzeum.ini.hu


 Tarja Turunen - Ave Maria - En Plein Air (2015)

Megjelent: 2015. szeptember 20. vasárnap 00:05
Szerző: pjuan
 Lemezismertetők 

A Nightwish egykori énekesnője, Tarja Turunen utolsó szólóban kiadott stúdió albuma 2013-ban jelent meg Colours in the Dark címmel. Azóta két élő anyagot adott ki, 2014-ben a Mike Terranával közös Beauty & The Beat-et, illetve 2015-ben Luna Park Ride-ot...

Most az Ave Maria - En Plein Air című új lemezével visszatér az eredeti szerelméhez, a klasszikus zenéhez. A finn énekesnő szoprán énekhangját a Sibelius egyházzenei akadémián csiszolta, de a karlsruhei Zeneművészeti Főiskolán a német Lied-műfajt is elsajátította, most ezekből ad nekünk ízelítőt! A lemezre az Ave Maria - ami az Üdvözlégy Mária (vagy Angyali üdvözlet) keresztény, katolikus és ortodox ima - 12 verzióban kerül fel, többek között olyan zeneszerzők kompozícióival, mint J.S. Bach - Charles Gounod, Astor Piazzolla, felkerült a mi Farkas Ferencünk műve is, de Tarja maga is írt egy dalt a lemezre... Az persze érdekes kérdés lehet, hogy a Schubert-féle - legismertebb - Ave Maria művet miért hagyta le a lemezéről?


 The Punch - Depravity (klip, 2015)                        Megjelent: 2015. szeptember 20. vasárnap 00:00
Szerző: szimpatic
 Hírek 

 Etherna - Forgotten Beholder (2014, Dionysosrising)

Megjelent: 2015. szeptember 19. szombat 18:05
Szerző: Dionysosrising
 Lemezismertetők 

Van az úgy, hogy egy együttes tehetsége, zeneszerzői készsége alapján többre hivatott, egy maroknyi fanatikuson kívül mégsem ismeri őket szinte senki. Tudjuk, hogy a metál színtéren a taljánok igen jól teljesítenek, kiváló hangszereseik vannak és vállalkozó kedvű kiadókban sem szenvednek hiányt, a toszkán származású (közelebbről Pisai-i) Etherna mégsem tud az árnyékból a világot jelentő deszkák reflektorfényébe lépni, pedig tényleg profin muzsikálnak...


 Illényi Katica, Orosz Zoltán - Dallam és Szenvedély!         Megjelent: 2015. szeptember 19. szombat 18:00
Szerző: jazz
 Koncertmenü 

 Yngwie J. Malmsteen - War to End All Wars (2000)

Megjelent: 2015. szeptember 19. szombat 12:05
Szerző: pjuan
 Lemezismertetők 

A harcias War to End All Wars a 12. stúdió lemeze a neoklasszikus gitárhős Yngwie J. Malmsteennek, a '99-es Alchemy és a 2002-es Attack!! között jelent meg. Akkoriban a Trilogy-t és a közvetlen előzménynek számító Alchemy-t is feléneklő Mark Boals énekelt Malmsteen-csapatában, akit a lemezt követő turné egy részében Jorn Lande cserélt, de végül Boals visszatért, igaz nem túl hosszú időre, 2001-ben ő is végleg távozott...

Mindennél talán érdekesebb tény, hogy a gitárosnak ez volt az utolsó közös munkája Mats Olausson billentyűssel, aki '89-óta volt már főhősünk mögött - ő az Iron Maskban azóta is hasonló zenét művel... Az albumot John Macaluso dobolta fel, aki párhuzamosan - Lande-val közösen - az Ark-ban is közreműködött... Talán ez is oka lehetett annak, hogy az Attack!!-ra teljesen átalakította a kísérő csapatát a gitáros...


 Fight Night Hungary @ 2015. szeptember 27. - Barba Negra

Megjelent: 2015. szeptember 19. szombat 12:00
Szerző: szimpatic
 Kultúra 

Elérkeztünk a népszerű thaibox gála, a Fight Night Hungary következő, harmadik felvonásához. Ahogy az előző két alkalommal, úgy szeptember 27-én is a Barba Negra Music Club ad otthont a nívós rendezvénynek, ahol egyúttal az E.M.L. Hungary 2015 három 4-es tornájára, valamint egy Muaythai Magyar Bajnoki Címmérkőzésre is sor kerül. Ahogy már megszokhattuk, hazánk legkeményebb bunyósai mellett újra nemzetközi - egy horvát, egy bosnyák és egy román - versenyzőket is köszönthetünk a ringben, így kétség kívül ismét egy rendkívül izgalmas estére számíthatunk. Beharangozó videó itt!


 David Gilmour - Rattle That Lock (2015)

Megjelent: 2015. szeptember 19. szombat 00:05
Szerző: pjuan
 Lemezismertetők 

A most 69 éves David Gilmour tavaly egy szedett-vedett lemezzel végleg lezárta a Pink Floyd történetét, ami után lendületből nekifutott a negyedik szóló munkájának, a 2006-os On an Islandot követő Rattle That Locknak... Legfőbb segítőjének most is az egykori Roxy Music gitárosát, Phil Manzanera-t választotta, de a kellően Pink Floyd-közeli költőiség megszületésében író felesége, Polly Samson is újra besegített...


 Tony MacAlpine - elmarad a 2015-ös budapesti koncert!

Megjelent: 2015. szeptember 19. szombat 00:00
Szerző: szimpatic
 Aktuális 

Livesound: Teljes európai turnéjának lemondására kényszerült nemrég Tony MacAlpine. Az orvosok még augusztusban észleltek rákos daganatra utaló jeleket a hasi fájdalmakkal jelentkező zenésznél, akit ezt követően azonnal a sebészetre küldtek tovább. A probléma időben történő feltárásának és a gyors beavatkozásnak köszönhetően, Tony már úton van a teljes felépülés felé, de ez a folyamat nem halad olyan gyorsan, mint előzetesen remélték, így az ausztrál és az ázsiai állomások után, most a teljes, őszre tervezett európai turnét is lemondta a gitáros.

Tony MacAlpine közleményben köszönte meg minden együtt érző támogatójának a lelkesítő szavakat, jövőre feltétlenül pótolni szeretné az elmaradt fellépéseket. A meghirdetett koncertek, így az október 30-ára, az A38 Hajóra tervezett budapesti esemény esetében a megvásárolt belépőjegyek a vásárlás helyén visszaválthatóak, 30 napon belül.


 Jojo Mayer és Lajkó Félix @ 2015. október 18. - MüPa         Megjelent: 2015. szeptember 18. péntek 18:05
Szerző: jazz
 Koncertmenü 

 Raven, Magma Rise @ 2015. október 07. - Dürer Kert         Megjelent: 2015. szeptember 18. péntek 18:00
Szerző: szimpatic
 Koncertmenü 

          

Ajánló









Ez is érdekelhet

Glenn Hughes a Rockmúzeumban @ 2017. augusztus 03.
Sajátos esemény tanúi lehettek azok a rockerek, akik az augusztus 03-i langymeleg 40 fokos estét a Rockmúzeumban töltötték.

Tovább...
Steven Wilson - To The Bone (2017)
A 49 éves Steven John Wilson-t a Porcupine Tree feloszlása óta a Blackfield-ben és a Storm Corrosionban is hallhattuk, de mindegyiknél fontosabb a progresszív rockos

Tovább...
P. Mobil - Csoda Történt (2017, Dionysosrising)
A bonobók konfliktusaikat nem agresszíven, hanem szexszel oldják fel (forrás: Wikipédia). A Majmok bolygója óta sejtettem, hogy a csimpánzok néha többre képesek, mint

Tovább...
Candlemass - Tales of Creation (1989)
Az 1984-ben, a svédországi Stockholm-ban - a '82-től működő Nemesis romjain - alakult Candlemass a 2012-es Psalms for the Dead - amiről kétszer is írtunk - turnéja után

Tovább...
Alice Cooper - Paranormal (2017)
A Detroit-i születésű Vincent Damon Furnier már 69 éves, de legendás alteregója, Alice Cooper kicsit sem öregszik vele. Legutóbbi szólólemezét 2011-ben adta ki Welcome 2

Tovább...




Koncertek 2017. október 17. és 2017. november 02. között:









Klipmánia