EXODUS - Tempo Of The Damned (2004, Nuclear Blast)

Megjelent: 2004. március 04. csütörtök 00:00
Szerző: ary
 Lemezismertetők 
Forrás:
Headbanger MetalNews

1987-89 táján volt egy remek műsor a Petőfi rádión (később a Bartókon). Az volt a címe, hogy "A heavy metal kedvelőinek". A lemezkiadók ellenérdekeltsége miatt ma már nehezen lehetne megcsinálni azt, amit akkoriban a lassan erodálódó vasfüggöny védelmében meg mertek tenni. Ugyanis ebben a műsorban frissen megjelent külföldi metal lemezeket játszottak le teljes egészében, vágatlanul és beledumálás nélkül, abszolút élvezhető minőségben. Iron Maiden, AC/DC, Overkill, Testament, Motörhead és Anthrax anyagok sorát vettem fel így a rádióból minden különösebb anyagi áldozat nélkül. Mindezt azért mesélem el, mert az Exodus nevével is itt találkoztam először. Az 1987-es (egyébként második) Exodus korong, a Pleasure Of The Flesh is adásba került annak idején. Sajnos ma már nem emlékszem, hogy mi volt a pontos oka (talán éppen nem volt otthon üres kazettám, vagy nyári táborban voltam, fene tudja), de nem tudtam felvenni a lemezt. Igazából azóta sem jutottam közelebb hozzájuk, de tizen-x év után most eljött az alkalom.



 Elkészült a Mithril Zenekar demólemeze!

Megjelent: 2004. március 03. szerda 18:17:31
Szerző: pjuan
 Demók 
A Mithril Zenekar elkészítette első komolyabb demólemezét, ami a Seasons of a Soul címet kapta.

 Greatful Dead - biográfia

Megjelent: 2004. március 03. szerda 18:00
Szerző: o-porat
 Cikkek 
"Hálásak lehetünk, hogy megszülettek és zenélésre adták a fejüket"

A nyugati parti stílus legkiemelkedõbb, legjellegzetesebb együttese a "Hálás Halott". A west-coast zenei központja San francisco volt. Ez a város adott otthont számos kisebb, kevésbé ismert együttesnek, mint például a New Riders, a Purple Sage, vagy az Old And In The Way-nek. Ezekbõl jött létre a New Riders Of Purple Sage, amely a Grateful Dead magját képezte. A Dead 1965-ben jött létre kiváló muzsikusokból, akiknek a szellemi vezére Jerry Garcia (1943. jan. 8.) volt. Az együttes egyéni, pszihidelikus hangzásának kialakításában Garcia lemezoldalnyi gitárszólóinak is nagy szerep jutott. Kialakulóban lévõ zenei stílusukra nagy hatással volt a kábítószer, illetve a kábítószeres élmények. Mivel ilyen zenét játszottak, alkalmasak voltak arra, hogy 1966-67-ben, mint Ken Kesey házi zenekara elkísérjék a kábítószerélvezõket a hosszú utazásokra. Õk szolgáltatták a tudattágítást, a fokozott érzéki szépséget, az élvezetet. Zenéjük természetesen drogok nélkül is, sõt még jobban élvezhetõ.

Forrás: literatura.hu/rock

 Web Művészeti Galéria                        Megjelent: 2004. március 03. szerda 18:00
Szerző: balp
 Hírek 


 Fürgerókalábak: első klip on-line...                        Megjelent: 2004. március 03. szerda 12:23:43
Szerző: pjuan
 Hírek 

 AMORPHIS Budapesten         Megjelent: 2004. március 03. szerda 12:00
Szerző: o-porat
 Koncertmenü 

 OLP John Petrucci Signature Guitar                        Megjelent: 2004. március 03. szerda 12:00
Szerző: balp
 Hírek 

 STRYPER koncert lemez információk                        Megjelent: 2004. március 03. szerda 00:00
Szerző: o-porat
 Hírek 


 Neal Schon - Voice (2001)

Megjelent: 2004. március 03. szerda 00:00
Szerző: pjuan
 Lemezismertetők 
Megjelenés éve: 2001
Kiadó: Higher Octave Music
Hossza: 47:03
Az albumot 2001-ben Grammy díjra jelölték: "Best Pop Instrumental Album" kategóriában.

Hazánkban szinte ismeretlen, 2001-ben készült instrumentális gitár albumot szeretnék nektek bemutatni. A lemez Neal Schon, a Santana mellől felnövő, 1975-től a Journey-ben hatalmas népszerűségre szert tevő gitárvirtuóz szóló munkája. Ez egy klasszikus értelemben érthető feldolgozás lemez. Korunk nagy és "felejthetetlen" slágereit énekli el gitárjával. Neal mindent eljátszik, amit hangszerével el lehet. Tisztán, érzelmesen és felejthetetlenül. 2001. nem idén van, de minden instrumentális gitárzenét kedvelőnek ajánlott a közelebbi ismeretség ezzel a lemezzel. Olyan dalokról van szó, amit többnyire mindenki hallott a rádiókban, és ugyan nyálasak többnyire, de gitárral "énekelve" egészen más érzetei támadnak a hallgatónak...


 Paradiso concert online – The Gathering                        Megjelent: 2004. március 03. szerda 00:00
Szerző: balp
 Hírek 

 THE GREAT DECEIVER 'Terra Incognito' információk                        Megjelent: 2004. március 02. kedd 18:00
Szerző: o-porat
 Hírek 

 A Stratovarius tagját megkéselték                        Megjelent: 2004. március 02. kedd 17:49:06
Szerző: o-porat
 Hírek 

 N E G A T I V E * A R T * N E W S L E T T E R - 2004. március 2. kedd         Megjelent: 2004. március 02. kedd 17:06:42
Szerző: o-porat
 mail   Koncertmenü 

 INSOMNIUM információk!                        Megjelent: 2004. március 02. kedd 12:00
Szerző: o-porat
 Hírek 


Összesen 89.827.329 találatot kaptunk az oldal 2003 júliusi indítása óta!



 EXPERIMENT FEAR: letölthető dal...                        Megjelent: 2004. március 02. kedd 00:00
Szerző: o-porat
 Hírek 

 Vörös Yuk - Kék Yuk heti ajánló         Megjelent: 2004. március 01. hétfő 21:44:25
Szerző: pjuan
 mail   Koncertmenü 

 Stainless Steel                        Megjelent: 2004. március 01. hétfő 21:32:22
Szerző: pjuan
 mail   Hírek 

 Nefogazz                        Megjelent: 2004. március 01. hétfő 21:27:50
Szerző: pjuan
 mail   Hírek 

 (( független zenei hírlevél )) - 2004. március 1.         Megjelent: 2004. március 01. hétfő 21:24:09
Szerző: pjuan
 mail   Koncertmenü 

 Spencer Davis Group - biográfia

Megjelent: 2004. március 01. hétfő 18:00
Szerző: o-porat
 Cikkek 
"Birminghamtól a csúcsig ugyanannyi
az út, mint a csúcstól a felejtésig"

A Spencer Davis Group 1963-ban alakult Birminghamben. A quartett egy rhythm and blues formáció volt, erõs bluesalapokkal. Olyan õsök zenéjét játszották, mint Leadbelly, Big Bill Broonzy, John Lee Hooker. Már a megalakulás idõszakában sem voltak kezdõk. Ez igen érdekes, hiszen az egyik tag, Steve Winwood ekkor még csak 15 éves volt. Néhány orgonát ekkorra már biztosan elnyûtt. Spencer Davis volt a névadó és a vezér. Õ a gitárt és a szájharmonikát nyúzta. Mellettük Pete York verte a bõröket. Steve Winwood bátyja, Muff Winwood basszusozott. Az együttes lelke ée igazi vezéregyénisége Steve Winwood volt, aki orgonáján és néha szájharmonikáján alkotott sikereket. Az õ rekedtes, éles blueshangja adta az együttes valódi arculatát. 1965-ben a Keep On Running már igazi nagy siker, amelynek segítségével elindultak a csúcs felé.

Forrás: literatura.hu/rock


Sorstársunk
Dionysosrising Blog


 AYREON: 'The Human Equation' szereposztás és karakterek!                        Megjelent: 2004. március 01. hétfő 12:00
Szerző: o-porat
 Hírek 

 MAYHEM: 'Chimera' Track Lista                        Megjelent: 2004. március 01. hétfő 12:00
Szerző: o-porat
 Hírek 


 ORANGE GOBLIN: letölthető dal és klip...                        Megjelent: 2004. március 01. hétfő 00:00
Szerző: o-porat
 Hírek 

 BALD DAISY: letölthető előzetes...                        Megjelent: 2004. március 01. hétfő 00:00
Szerző: o-porat
 Hírek 

 VISION DIVINE a METAL BLADE RECORDS-nál...                        Megjelent: 2004. március 01. hétfő 00:00
Szerző: o-porat
 Hírek 

 LIONSHEART - új lemez                        Megjelent: 2004. február 29. vasárnap 18:44:50
Szerző: balp
 Hírek 

 Madmen And Sinners – végre itt a lemez                        Megjelent: 2004. február 29. vasárnap 18:37:14
Szerző: balp
 Hírek 

 The Byron Band - Lost And Found (poggyászkereső szolgálat)                        Megjelent: 2004. február 29. vasárnap 18:32:41
Szerző: pjuan
 Hírek 

 BLOODSHED promo cd                        Megjelent: 2004. február 29. vasárnap 18:00
Szerző: o-porat
 Hírek 

          

Ajánló









Ez is érdekelhet

Taurus - biztató indulás? (Magyar Ifjúság, 1972)
Ha van ellentmondásosan megítélt együttes R. B. Kapitány pályáján, akkor az a Taurus. Van, aki szerint ez volt az a zenekar, amelyben

Tovább...
Pulzus 38 - 1983 október - Kicsinyes bosszú?
Létezett valaha, a nyolcvanas években egy könnyűzenei műsor, amin felnőtt egy nemzedék. Ez a produkció a Pulzus volt, akkori nyelven Könnyűzenei Panoráma. A TV egyetlen

Tovább...
Rock Fesztivál - jó az öreg a háznál (2017)
Az újságíró másképp látja a dolgokat, mint a rajongó, hiszen mindkettőnek más a feladata. Kritikus szemmel kell megírni észrevételeinket

Tovább...
Móricz Mihály interjú - 2. rész (2017)
A Fonográf zenekar berobbant, aminek az lett a következménye, hogy az egyetemet nem fejezted be...

Három és fél év után

Tovább...
Schwarcz András interjú - 1. rész (2017)
Schwarcz András a Ferm, az Amphora és az ex-Vér dobosa volt. Kiváló interjúalany, dőlnek belőle a jobbnál-jobb sztorik, és még

Tovább...




Koncertek 2017. október 17. és 2017. november 02. között:









Klipmánia