rockmuzeum.ini.hu

 Menü
· Főoldal
· Archívum
· Enciklopédia
· Hard.Fplanet.hu
· Hosszabb írások
· Impresszum
· Kereső
· MHW dbSearch
· Rovatok
· Szavazógép

 Nap cikke
A legolvasottabb cikk ma:

In memoriam Chris Cornell (1964-2017)

 Látogatottság
Összesen
85503583
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2003. július

 Hang-Súly


 Vásárolj!
Bálint Csaba - Beatinterjúk I.

Majnik László - Barázdák között


 UK lista - 2006. április 10. 

CikkekEgy furcsa páros tört be a brit lista első 3 helyezettje közé, ám az első helyet nem sikerült megszerezniük. Viszont ez év eddigi legjobban fogyó listavezetőjét találhatjuk az első helyen ezen a héten.

Szerkesztette: ben
Tovább...

 Lethal - Programmed 

Lemezismertetők
Kiadó: 1990. Metal Blade
Stílus: Prog Metal

Letűnt korok, letűnt bandáival és lemezeikkel is nagyon érdekes foglalkozni. Érdekes, mert egyrészt 1990-ben ez a lemez nálam benne volt a legjobb 10 között, ráadásul azóta is sokszor hallottam. Másrészt a negatív példákat, a későbbi út és siker keresést, majd feloszlást is fontos kielemezni. Térjünk hát vissza egy számomra nagy underground hőshöz, a Kentucky-ba (USA) valósi, a progressive metal kialakulásának korában mozgó bandához, a Lethal-hoz!


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Gyöngyvér interjú 

Interjúk - Valamelyik nap megnéztem a weboldalatok, és meghallgattam az ott letölthető dalokat. Hihetetlenül tetszettek!

Mazi:
- Nagyon örülök, hogy tetszik, amit művelünk, ez jó érzéssel tölt el… A dalok mindegyikét én magam írom itthon, s addig meg sem mutatom a többieknek, míg legalább a hallgatható formát el nem érik. Tehát minden ötletemet számítógépen rögzítem, és ezen a módon ki is dolgozom őket, amennyire csak lehet. Akadnak persze olyan momentumok is, amelyeket próbán, jammelés (próbálgatás, új ötletek születése) útján fedezünk fel, majd ezt követően hazaviszem, és ott tovább gondolom, de az a bevált gyakorlat, hogy kidolgozom, megmutatom, majd összerakjuk élőben. Persze mindez leginkább a gitárokra és a szintetizátorra értendő. A dobhoz csak ötletekkel járulok hozzá, és amit basszus gitárra, vagy énektémára írok, az sem feltétlenül szentírás. Igyekszem elegendő szabad teret adni mindenkinek - remélem ezt ők is így gondolják. A zenei alapon kívül én felelek a szövegekért, persze ötletekkel a többiek is hozzájárulnak, például, hogy miről is kéne dalt írni. Ám ez még egy eléggé új dolog, eddig voltaképpen csak a saját fejem után mentem. :) De úgy tűnik ennek lassan vége.

Szerkesztette: ZuZuP
Tovább...

 Survivor – Reach (2006) 

Lemezismertetők


Na mia? Minden dínónak eszébe jutott lemezt készíteni? Úgy tűnik igen. Egy nem remélt Chicago lemez után most itt a Survivor visszatérése. Kicsiny kis hazánkban talán nem olyan fényes a név, mint a Chicagoé, jószerivel mindenki a Rocky valahanyadik részéből szénné játszott betétdallal, az Eye of the tiger-rel azonosítja a bandát, de aztán ezen kívül mintha megállt volna az élet. Pedig egy darabig még készítettek lemezt, mégis idáig (térben) valahogy nem jutottak el.


Szerkesztette: Deepfreeze
Tovább...

 OSI - Free 

Lemezismertetők
Kiadó: insideout.de
Honlapjuk: osiband.com
Megjelenés: 2006. április 24.
Stílus: progresszív rock

Mostanában két banda friss lemezének a megjelenése érdekel leginkább. Az egyik a TOOL, a másik az OSI. 2003-ban az OSI első lemeze volt a legérdekesebb project, három évvel később sincsen ez másként. Egy banda, ahol most a Fates Warning hangzását meghatározó gitáros Jim Matheos és a Dream Theater múltját meghatározó, manapság depressziós indusztriális-technokrata vonalat képviselő Kevin Moore (ének, billentyűs hangszerek, programok) vonja össze tudását. És nem mellesleg mellettük a szakma az egyik legérdekesebb dobosa, Mike Portnoy és (többek között) a Fates Warning basszere Joey Vera segíti őket.


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Solaris @ 1986 április 7. - PeCsa 

Rockmúzeum

A Solaris zenekar 1986. április 7-én megszűnt. A japán King Records azonban 1988-ban megvásárolta az akkor még egyetlen Solaris-album, a Marsbéli krónikák kiadói jogait, és ezzel kezdetét vette egy történet. Egy történet, amelyről egyszer már azt hittük, hogy vége. Az Egyesült Államokban 1995. november 26-án, a Los Angeles-i Variety Arts Theatre-ben léptünk föl először.



Aztán 1996-ban Rio de Janeiro következett, 1999-ben Washington és New York, 2001-ben Baja California és Mexikóváros, 2004-ben Monterrey... és egy csomó új lemez. 2005-ben volt huszonöt éve, hogy megszületett a Solaris, és 2006-ban lesz húsz éve, hogy megszűnt. - Molnár Kriszta írása.


Szerkesztette: bcsaba
Tovább...

 Idoru - ápr 18, Süss Fel Nap 

Koncertmenü Az április végén kezdődő, 10 napos Európa-turnéjuk elé - sokak örömére- az Idoru beiktatott egy budapesti koncertet. Vendégük lesz az osztrák Worlds Between Us. A zenekar első nagylemeze tavaly jelent meg az angol Engineer Records (Hot Water Music, Misconduct, Planes Mistaken For Stars) gondozásában Life In Colored Squares címmel.

Magyar részről a csajozós indie Moog és a 70-es évek hardrockját a mai pop érzékenységevel zseniálisan vegyítő The Nobles színesíti az estét.

myspace.com/the_idoru
myspace.com/worldsbetweenus
myspace.com/moogband
myspace.com/noblesmusic

Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Jazz legendái: WAYNE SHORTER 

Cikkek - 1933. augusztus 25-én született a New Jersey állambeli Newarkban, Egyesült Államok. Shorter kezdetben klarinétozott, és tinédzserévei végén kezdett tenorszaxofonozni. Az ötvenes évek közepén a New York Universityn tanult zenét, majd két évig az Egyesült Államok hadseregében szolgált. Diákévei alatt különböző bandákban játszott, többek között a Horace Silver vezette csapatban, itt találkozott John Coltrane-nel, akivel közösen több zeneelméleti elképzelést alakítottak ki. Rövid ideig Maynard Fergusonnal dolgozott. 1959ben az Art Blakey's Jazz Messengers tagja lett, és egészen 1963-ig a banda tagja maradt. A következő esztendőben csatlakozott Miles Davishez, akivel egészen 1970-ig dolgozott.

Szerkesztette: jazz
Tovább...

 AMORPHIS - Eclipse (2006, Nuclear Blast) 

Lemezismertetők Forrás: Headbanger MetalNews

Végre, végre, végre. Megint van súly az Amorphis muzsikájában. A 2003-as Far From The Sun egy színtelen, szagtalan, középutas album volt (nekem hatalmas csalódás), ráadásul nem is váltotta be azokat az eladási reményeket, melyet a zenekar és a multi-lemezkiadó elvárt. Repültek is a finnek a Virgintől, akkora lendülettel, hogy Pasi Koskinen énekes menet közben kiesett a játékból. A friss lemez elkészítésének tehát új frontemberrel vágott neki az Amorphis és az eredmény az Elegy korszakot idéző változatos, folkos gothic death metal album lett.


Szerkesztette: ary
Tovább...

 D lista - 2006. április 10. 

CikkekNémetország nem lankad, és ezen a héten is új listavezetőt köszönthetünk ott!

Szerkesztette: ben
Tovább...

 Snow Patrol - Eyes Open 

Lemezismertetők
Kiadó: Interscope Records
Honlapjuk: snowpatrol.net
Megjelenés: 2006. május 1.
Stílus: indie rock

Az 1994-ben alakult Ír/Skót Snow Patrol a grunge, a Coldplay-stílusú indie, a post-rock és az alternatív rock hatásait dolgozza egybe. A melankólikus mainstream nagy bandája negyedik lemezéhez ért, olyan korszakához, ahol már csak a stílus legnagyobbjai között emlegethetjük a nevét!


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Új album a New York Dolls-tól 

Rövid hírek Július 26-án a New York Dolls új albummal jelentkezik, a "One Day It Will PLease Us To Remember Even This" címmel a Roadrunner Records gondozásában.

Az új korongon 13 vadonatúj szerzemény sorakozik fel, mint az első kislemezes dal a "Dance Like a Monkey," vagy a "Take a Good Look at My Good Looks," "Maimed Happiness," és a "Runnin Around," melyek producere nem más volt mint Jack Douglas, aki már az első New York Dolls anyagon dolgozott, de mindeközben az Aerosmith –től a Cheap Tricken át John Lennon és Yoko Ono albumait is producerelte.

Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 OSI – Free 

Lemezismertetők



Azt hiszem proggie körökben az egyik legvártabb lemez idén az új OSi. A Kevin Moore, Mike Portnoy és Jim Matheos nevével fémjelzett első lemez beváltotta a várakozásokat, így nem csoda, hogy epedve várjuk a folytatást. A zenét ezúttal Jim és Kevin hozta, bár inkább fordítva kéne írnom, ha a felhasznált ötleteket nézem.


Szerkesztette: Deepfreeze
Tovább...

 USA lista - 2006. április 10. 

CikkekKezd picit megnyugodni az amerikai lista, bár most is található egy nagy előreugró a top 10-ben, aki a 39. helyről ugrott be az elit 10-be. Kérdés, hogy meddig jutott?

Szerkesztette: ben
Tovább...

 Új Holtpont Lemez és Koncert 

Koncertmenü Paya írta. "ÚJ LEMEZ"

Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Független zenei hirlevel 2.0 2006-04-14 

KoncertmenüNa van egy elmaradásunk: csak most tettük fel az oldalra, hogy jövő héten a Trafó és az Ultrahang szervezésében KK.Null & Z'ev, valamint Paizs Miklós lép fel. Szóval Trafó Bár Tangó, április 18. 20 óra, belépő 1000 HUF, a részletek meg lejjebb.

Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Conception - In Your Multitude (1995) 

Lemezismertetők
Kiadó: noiserecords.com
Honlapjuk: itt
Megjelenés: 1995
Stílus: progresszív metal

Az európai progresszív metal színtér számomra egyik legjobb csapata a négy lemezt megélt, norvég Conception. A csapatot 1989-ben alakította Tore Ostby gitáros zseni, Dag Ostby énekessel és Werner Skogli dobossal. Később Freddy Samsonstuen basszer is csatlakozott az első felálláshoz. 1990-ben jelent meg az első három dalt tartalmazó demójuk. Ekkor a csapat thrash metalt játszott. Az ambiciózus csapatban természetesen megindultak a tagcserék. 1991. februárjában kezdett kialakulni az a neoklasszikus - operai énekkel felszerelt progresszív metal stílus, ami végül a lemezeken is hallható volt.


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Nyíregyházi Tequila Pub koncertmenüje 

Koncertmenü 04.21. Radar
04.28. Iguana
05.05. Unicum Plus Band
05.12. White Trash, Sinower Flow
05.19. Hétfő Este Blues Band

Cím: Nyíregyháza, Bujtos utca 55.


Szerkesztette: bcsaba
Tovább...

 DARK-PROG Metal Est 

Koncertmenü




Április 29 (szombat) -
Téglagyári Megálló
(Budapest, XVIII. ker. Üllői út 453.)

Fellépnek: Ad Astra, Everwood, Garden Of Eden
Kezdés: 20h, Jegyár: 900Ft

www.everwoodsite.com
www.gardenofeden.hu
www.adastra.tk

Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 SAGA - Trust 

Lemezismertetők
Kiadó: insideout.de
Honlapjuk: sagaontour.com
saga-world.com
Megjelenés: 2006. 04. 21.
Stílus: Melodic Rock - AOR - ProgRock

2006-ban új dalokkal és új lemezzel jelentkezik új kiadójánál a kanadai progresszív csapat. Megtették nekünk és kiadójuknak azt a szívességet, hogy órási lelkesedéssel és energiával fogtak az új munkahelyen az új munkához. Sőt, a 2005-ös, hosszú évtezeden átívelő, gyakorlatilag koncepció zárásnak is tekinthető The Chapters című koncert lemez után zeneileg és érzelmileg felfrissült dalokkal álltak elő.


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 JACKS OF ALL TRADES - Liar 

Lemezismertetők
Kiadó: 2001 Jacks Of All Trades
Érdekességképpen: A basszusgitáros Jorma később a Random Eyes és a Rebelhead soraiban tűnt fel.

A finn rapcore-banda első nagylemeze után nem még egy LP-vel jelentkezett, hanem ezzel a rövid, háromszámos, jól sikerült EP-vel. Százszor inkább ez, mint a Limp Bizkit.


Szerkesztette: Gergely
Tovább...

 SNAKE HEART – Semmi sem múlik el 

Lemezismertetők



Az FF Film & Music gondozásában jelent meg a Snake Heart, hazánk egyik legjobb rockcsapatának második albuma Semmi sem múlik el címmel. Nos, tény, ami tény az eddigi hangzásvilág, amiért az ember szerette ezt a csapatot, szerencsére tényleg nem múlt el. - Droppa Gergely írása


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Blackmore's Night - The Village Lanterne 

Lemezismertetők

A hagyományos rockrajongónak Richie Blackmore neve hallatán olyasmi jut az eszébe, hogy Deep Purple, meg Rainbow. A kevésbé hagyományosak meg tudják, hogy azok az idők végleg elmúltak, és hosszú évek óta valami egészen másban utazik a mester. Hihetnénk, hogy elferdült dologról van szó, de nem. Minden részletében profi és élvezetes korongokat készít, egyszerűen csak (félig-meddig) hátat fordított annak a zenének, amely alapjainak lerakásánál aktívan ténykedett. És én nem bánom.


Szerkesztette: Deepfreeze
Tovább...

 Étteremkritika rovat indul ... 

Aktuálisrendszertelen rendszerességgel itt a Passzión...

Mivel mozikritikákat is közlünk, úgy érezzük hogy a kultúra rovatba néha-néha talán lesz érdeklődés kulináris kalandokról szóló beszámolókra. Hova érdemes menni, hova nem, a sarki kisbüfétől a pesti japán éttermekig minden terítékre fog kerülni

Szerkesztette: bcsaba
Tovább...

 CALIBAN - The Undying Darkness (2006, Roadrunner) 

Lemezismertetők Forrás: Headbanger MetalNews

Egy mini-album után, 1999-ben jelent meg a hardcore és metal metszéspontján tevékenykedő Caliban bemutatkozó nagylemeze és a következő két albumukkal már Japánban és az USA-ban is koncerteztek a német srácok. A 2004-es Caliban anyag felügyeletét aztán Anders Friden az In Flames énekese vállalta el és erre már a Roadrunner is felfigyelt, akik hamar leszerződtették a bandát (addig a Lifeforce adta ki a lemezeiket). A The Opposite From Within koronggal sikerült még szélesebb körben megismertetniük a Caliban nevet és most erről a pontról indítják útnak ötödik nagylemezüket.


Szerkesztette: ary
Tovább...

36227 Cikk (1450 oldal, 25 per oldal)
[ 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 | 128 | 129 | 130 | 131 | 132 | 133 | 134 | 135 | 136 | 137 | 138 | 139 | 140 | 141 | 142 | 143 | 144 | 145 | 146 | 147 | 148 | 149 | 150 | 151 | 152 | 153 | 154 | 155 | 156 | 157 | 158 | 159 | 160 | 161 | 162 | 163 | 164 | 165 | 166 | 167 | 168 | 169 | 170 | 171 | 172 | 173 | 174 | 175 | 176 | 177 | 178 | 179 | 180 | 181 | 182 | 183 | 184 | 185 | 186 | 187 | 188 | 189 | 190 | 191 | 192 | 193 | 194 | 195 | 196 | 197 | 198 | 199 | 200 | 201 | 202 | 203 | 204 | 205 | 206 | 207 | 208 | 209 | 210 | 211 | 212 | 213 | 214 | 215 | 216 | 217 | 218 | 219 | 220 | 221 | 222 | 223 | 224 | 225 | 226 | 227 | 228 | 229 | 230 | 231 | 232 | 233 | 234 | 235 | 236 | 237 | 238 | 239 | 240 | 241 | 242 | 243 | 244 | 245 | 246 | 247 | 248 | 249 | 250 | 251 | 252 | 253 | 254 | 255 | 256 | 257 | 258 | 259 | 260 | 261 | 262 | 263 | 264 | 265 | 266 | 267 | 268 | 269 | 270 | 271 | 272 | 273 | 274 | 275 | 276 | 277 | 278 | 279 | 280 | 281 | 282 | 283 | 284 | 285 | 286 | 287 | 288 | 289 | 290 | 291 | 292 | 293 | 294 | 295 | 296 | 297 | 298 | 299 | 300 | 301 | 302 | 303 | 304 | 305 | 306 | 307 | 308 | 309 | 310 | 311 | 312 | 313 | 314 | 315 | 316 | 317 | 318 | 319 | 320 | 321 | 322 | 323 | 324 | 325 | 326 | 327 | 328 | 329 | 330 | 331 | 332 | 333 | 334 | 335 | 336 | 337 | 338 | 339 | 340 | 341 | 342 | 343 | 344 | 345 | 346 | 347 | 348 | 349 | 350 | 351 | 352 | 353 | 354 | 355 | 356 | 357 | 358 | 359 | 360 | 361 | 362 | 363 | 364 | 365 | 366 | 367 | 368 | 369 | 370 | 371 | 372 | 373 | 374 | 375 | 376 | 377 | 378 | 379 | 380 | 381 | 382 | 383 | 384 | 385 | 386 | 387 | 388 | 389 | 390 | 391 | 392 | 393 | 394 | 395 | 396 | 397 | 398 | 399 | 400 | 401 | 402 | 403 | 404 | 405 | 406 | 407 | 408 | 409 | 410 | 411 | 412 | 413 | 414 | 415 | 416 | 417 | 418 | 419 | 420 | 421 | 422 | 423 | 424 | 425 | 426 | 427 | 428 | 429 | 430 | 431 | 432 | 433 | 434 | 435 | 436 | 437 | 438 | 439 | 440 | 441 | 442 | 443 | 444 | 445 | 446 | 447 | 448 | 449 | 450 | 451 | 452 | 453 | 454 | 455 | 456 | 457 | 458 | 459 | 460 | 461 | 462 | 463 | 464 | 465 | 466 | 467 | 468 | 469 | 470 | 471 | 472 | 473 | 474 | 475 | 476 | 477 | 478 | 479 | 480 | 481 | 482 | 483 | 484 | 485 | 486 | 487 | 488 | 489 | 490 | 491 | 492 | 493 | 494 | 495 | 496 | 497 | 498 | 499 | 500 | 501 | 502 | 503 | 504 | 505 | 506 | 507 | 508 | 509 | 510 | 511 | 512 | 513 | 514 | 515 | 516 | 517 | 518 | 519 | 520 | 521 | 522 | 523 | 524 | 525 | 526 | 527 | 528 | 529 | 530 | 531 | 532 | 533 | 534 | 535 | 536 | 537 | 538 | 539 | 540 | 541 | 542 | 543 | 544 | 545 | 546 | 547 | 548 | 549 | 550 | 551 | 552 | 553 | 554 | 555 | 556 | 557 | 558 | 559 | 560 | 561 | 562 | 563 | 564 | 565 | 566 | 567 | 568 | 569 | 570 | 571 | 572 | 573 | 574 | 575 | 576 | 577 | 578 | 579 | 580 | 581 | 582 | 583 | 584 | 585 | 586 | 587 | 588 | 589 | 590 | 591 | 592 | 593 | 594 | 595 | 596 | 597 | 598 | 599 | 600 | 601 | 602 | 603 | 604 | 605 | 606 | 607 | 608 | 609 | 610 | 611 | 612 | 613 | 614 | 615 | 616 | 617 | 618 | 619 | 620 | 621 | 622 | 623 | 624 | 625 | 626 | 627 | 628 | 629 | 630 | 631 | 632 | 633 | 634 | 635 | 636 | 637 | 638 | 639 | 640 | 641 | 642 | 643 | 644 | 645 | 646 | 647 | 648 | 649 | 650 | 651 | 652 | 653 | 654 | 655 | 656 | 657 | 658 | 659 | 660 | 661 | 662 | 663 | 664 | 665 | 666 | 667 | 668 | 669 | 670 | 671 | 672 | 673 | 674 | 675 | 676 | 677 | 678 | 679 | 680 | 681 | 682 | 683 | 684 | 685 | 686 | 687 | 688 | 689 | 690 | 691 | 692 | 693 | 694 | 695 | 696 | 697 | 698 | 699 | 700 | 701 | 702 | 703 | 704 | 705 | 706 | 707 | 708 | 709 | 710 | 711 | 712 | 713 | 714 | 715 | 716 | 717 | 718 | 719 | 720 | 721 | 722 | 723 | 724 | 725 | 726 | 727 | 728 | 729 | 730 | 731 | 732 | 733 | 734 | 735 | 736 | 737 | 738 | 739 | 740 | 741 | 742 | 743 | 744 | 745 | 746 | 747 | 748 | 749 | 750 | 751 | 752 | 753 | 754 | 755 | 756 | 757 | 758 | 759 | 760 | 761 | 762 | 763 | 764 | 765 | 766 | 767 | 768 | 769 | 770 | 771 | 772 | 773 | 774 | 775 | 776 | 777 | 778 | 779 | 780 | 781 | 782 | 783 | 784 | 785 | 786 | 787 | 788 | 789 | 790 | 791 | 792 | 793 | 794 | 795 | 796 | 797 | 798 | 799 | 800 | 801 | 802 | 803 | 804 | 805 | 806 | 807 | 808 | 809 | 810 | 811 | 812 | 813 | 814 | 815 | 816 | 817 | 818 | 819 | 820 | 821 | 822 | 823 | 824 | 825 | 826 | 827 | 828 | 829 | 830 | 831 | 832 | 833 | 834 | 835 | 836 | 837 | 838 | 839 | 840 | 841 | 842 | 843 | 844 | 845 | 846 | 847 | 848 | 849 | 850 | 851 | 852 | 853 | 854 | 855 | 856 | 857 | 858 | 859 | 860 | 861 | 862 | 863 | 864 | 865 | 866 | 867 | 868 | 869 | 870 | 871 | 872 | 873 | 874 | 875 | 876 | 877 | 878 | 879 | 880 | 881 | 882 | 883 | 884 | 885 | 886 | 887 | 888 | 889 | 890 | 891 | 892 | 893 | 894 | 895 | 896 | 897 | 898 | 899 | 900 | 901 | 902 | 903 | 904 | 905 | 906 | 907 | 908 | 909 | 910 | 911 | 912 | 913 | 914 | 915 | 916 | 917 | 918 | 919 | 920 | 921 | 922 | 923 | 924 | 925 | 926 | 927 | 928 | 929 | 930 | 931 | 932 | 933 | 934 | 935 | 936 | 937 | 938 | 939 | 940 | 941 | 942 | 943 | 944 | 945 | 946 | 947 | 948 | 949 | 950 | 951 | 952 | 953 | 954 | 955 | 956 | 957 | 958 | 959 | 960 | 961 | 962 | 963 | 964 | 965 | 966 | 967 | 968 | 969 | 970 | 971 | 972 | 973 | 974 | 975 | 976 | 977 | 978 | 979 | 980 | 981 | 982 | 983 | 984 | 985 | 986 | 987 | 988 | 989 | 990 | 991 | 992 | 993 | 994 | 995 | 996 | 997 | 998 | 999 | 1000 | 1001 | 1002 | 1003 | 1004 | 1005 | 1006 | 1007 | 1008 | 1009 | 1010 | 1011 | 1012 | 1013 | 1014 | 1015 | 1016 | 1017 | 1018 | 1019 | 1020 | 1021 | 1022 | 1023 | 1024 | 1025 | 1026 | 1027 | 1028 | 1029 | 1030 | 1031 | 1032 | 1033 | 1034 | 1035 | 1036 | 1037 | 1038 | 1039 | 1040 | 1041 | 1042 | 1043 | 1044 | 1045 | 1046 | 1047 | 1048 | 1049 | 1050 | 1051 | 1052 | 1053 | 1054 | 1055 | 1056 | 1057 | 1058 | 1059 | 1060 | 1061 | 1062 | 1063 | 1064 | 1065 | 1066 | 1067 | 1068 | 1069 | 1070 | 1071 | 1072 | 1073 | 1074 | 1075 | 1076 | 1077 | 1078 | 1079 | 1080 | 1081 | 1082 | 1083 | 1084 | 1085 | 1086 | 1087 | 1088 | 1089 | 1090 | 1091 | 1092 | 1093 | 1094 | 1095 | 1096 | 1097 | 1098 | 1099 | 1100 | 1101 | 1102 | 1103 | 1104 | 1105 | 1106 | 1107 | 1108 | 1109 | 1110 | 1111 | 1112 | 1113 | 1114 | 1115 | 1116 | 1117 | 1118 | 1119 | 1120 | 1121 | 1122 | 1123 | 1124 | 1125 | 1126 | 1127 | 1128 | 1129 | 1130 | 1131 | 1132 | 1133 | 1134 | 1135 | 1136 | 1137 | 1138 | 1139 | 1140 | 1141 | 1142 | 1143 | 1144 | 1145 | 1146 | 1147 | 1148 | 1149 | 1150 | 1151 | 1152 | 1153 | 1154 | 1155 | 1156 | 1157 | 1158 | 1159 | 1160 | 1161 | 1162 | 1163 | 1164 | 1165 | 1166 | 1167 | 1168 | 1169 | 1170 | 1171 | 1172 | 1173 | 1174 | 1175 | 1176 | 1177 | 1178 | 1179 | 1180 | 1181 | 1182 | 1183 | 1184 | 1185 | 1186 | 1187 | 1188 | 1189 | 1190 | 1191 | 1192 | 1193 | 1194 | 1195 | 1196 | 1197 | 1198 | 1199 | 1200 | 1201 | 1202 | 1203 | 1204 | 1205 | 1206 | 1207 | 1208 | 1209 | 1210 | 1211 | 1212 | 1213 | 1214 | 1215 | 1216 | 1217 | 1218 | 1219 | 1220 | 1221 | 1222 | 1223 | 1224 | 1225 | 1226 | 1227 | 1228 | 1229 | 1230 | 1231 | 1232 | 1233 | 1234 | 1235 | 1236 | 1237 | 1238 | 1239 | 1240 | 1241 | 1242 | 1243 | 1244 | 1245 | 1246 | 1247 | 1248 | 1249 | 1250 | 1251 | 1252 | 1253 | 1254 | 1255 | 1256 | 1257 | 1258 | 1259 | 1260 | 1261 | 1262 | 1263 | 1264 | 1265 | 1266 | 1267 | 1268 | 1269 | 1270 | 1271 | 1272 | 1273 | 1274 | 1275 | 1276 | 1277 | 1278 | 1279 | 1280 | 1281 | 1282 | 1283 | 1284 | 1285 | 1286 | 1287 | 1288 | 1289 | 1290 | 1291 | 1292 | 1293 | 1294 | 1295 | 1296 | 1297 | 1298 | 1299 | 1300 | 1301 | 1302 | 1303 | 1304 | 1305 | 1306 | 1307 | 1308 | 1309 | 1310 | 1311 | 1312 | 1313 | 1314 | 1315 | 1316 | 1317 | 1318 | 1319 | 1320 | 1321 | 1322 | 1323 | 1324 | 1325 | 1326 | 1327 | 1328 | 1329 | 1330 | 1331 | 1332 | 1333 | 1334 | 1335 | 1336 | 1337 | 1338 | 1339 | 1340 | 1341 | 1342 | 1343 | 1344 | 1345 | 1346 | 1347 | 1348 | 1349 | 1350 | 1351 | 1352 | 1353 | 1354 | 1355 | 1356 | 1357 | 1358 | 1359 | 1360 | 1361 | 1362 | 1363 | 1364 | 1365 | 1366 | 1367 | 1368 | 1369 | 1370 | 1371 | 1372 | 1373 | 1374 | 1375 | 1376 | 1377 | 1378 | 1379 | 1380 | 1381 | 1382 | 1383 | 1384 | 1385 | 1386 | 1387 | 1388 | 1389 | 1390 | 1391 | 1392 | 1393 | 1394 | 1395 | 1396 | 1397 | 1398 | 1399 | 1400 | 1401 | 1402 | 1403 | 1404 | 1405 | 1406 | 1407 | 1408 | 1409 | 1410 | 1411 | 1412 | 1413 | 1414 | 1415 | 1416 | 1417 | 1418 | 1419 | 1420 | 1421 | 1422 | 1423 | 1424 | 1425 | 1426 | 1427 | 1428 | 1429 | 1430 | 1431 | 1432 | 1433 | 1434 | 1435 | 1436 | 1437 | 1438 | 1439 | 1440 | 1441 | 1442 | 1443 | 1444 | 1445 | 1446 | 1447 | 1448 | 1449 | 1450 ]

 Keresés



 Ki olvas minket?
Jelenleg, 235 vendég és 0 regisztrált felhasználó olvas bennünket.


 Korábbi cikkek
Május 21, vasárnap
· Neoton - Kislemezek 8.
· Operators @ 2017. június 07. - Dürer Kert
· The Dead Daisies - Live & Louder (2017)
· Republic - Kimondom a neved (2017, klip)
Május 20, szombat
· Neoton - Kislemezek 7.
· Baron Mantis - Enter the Baron (2017, klip)
· Vanden Plas - The Seraphic Live Works (2017, Stargazer)
· Gozsdu Talent - Utca! Zenélj! (2017)
· Kobra And The Lotus - Prevail I (2017)
· Add a mancsod - jótékonysági koncertek (2017)
Május 19, péntek
· Neoton - Kislemezek 6.
· Örökség koncert @ 2017. május 28. - Barba Negra Track
· Bardóczi Gyula interjú - 2. rész (2017)
· Samsara Boulevard @ 2017. június 23. - Alsóörs
· Snakecharmer - Second Skin (2017)
· Trousers, Amberjack @ 2017. május 31. - EllátóHáz
Május 18, csütörtök
· Pulzus 23 - 1982 március - Ugye eljössz még!
· Neoton - Kislemezek 5.
· Bardóczi Gyula interjú - 1. rész (2017)
· Dying Wish - Lopott idők (2017, klip info)
· Elhunyt Chris Cornell (1964-2017)
· Warrant - Louder Harder Faster (2017)
· Dave Phillips @ 2017. május 26. - Drrpnc
Május 17, szerda
· Rockmúzeum - Led Zeppelin kiállítás, Lead Zeppelin koncert (2017)
· Várkert Bazár - Volt egyszer egy Ifipark - koncertsorozat (2017)
· Neoton - Kislemezek 4.
· divideD, Salvus, Crashing Days @ 2017. május 27. - GMK
· Inglorious - Inglorious II (2017)
· Budapest Voices - öt koncertet adtak egy délután alatt (2017)
Május 16, kedd
· The Unity - The Unity (2017, Dionysosrising)
· Fishing 2017 - gigantikus koncertarchívum!
· Neoton - Kislemezek 3.
· Koalabell @ 2017. május 18. - Robot
· Treat - The Road More Or Less Traveled (2017)
· The Carbonfools @ 2017. június 01. - Kobuci Kert
Május 15, hétfő
· Neoton - Kislemezek 2.
· Of Virtue, Griever @ 2017. június 05. - Dürer Kert
· Harmath Amadé - interjú (2017)
· Fezen 2017 - Jön Glenn Hughes, teljes a rock nagyszínpad programja!
· Blondie - Pollinator (2017)
· Igor - Öl (2017, EP info)
Május 14, vasárnap
· Voyager - Ghost Mile (2017, Dionysosrising)
· Steve Hackett - Djabe - nemzetközi siker a koncertfelvétel (2017)
· Neoton - Kislemezek 1.
· Magashegyi Underground - Arcok, utcák, nevek (2017, klip)
· Anathema - The Optimist (2017)
· Pagan Megalith, When Icarus Falls @ 2017. május 25. - Fészek
Május 13, szombat
· Utolsó utáni üvöltés, egy napra ismét megnyílt a Fekete Lyuk (2017)
· Lemezjátszó - Pink Floyd albummal folytatódik a sorozat (2017)
· Helker - Firesoul (2017, Stargazer)
· Depeche Mode - néhány nap múlva, 2017. május 22-én lépnek fel nálunk!
· Fates Warning - Awaken the Guardian Live (2017)
· Jazzköltészet @ 2017. május 22. - Gödör Klub
Május 12, péntek
· Cikipédia 7. - 5. rész - Őszinte barátok!
· Harem Scarem - United (2017, Dionysosrising)
· Moldován Gyula interjú - 4. rész (2017)
· Architects @ 2017. augusztus 15. - Akvárium Klub
· Metal Church - Classic Live (2017)
· Jojo Mayer - Nerve @ 2017. május 13. - Akvárium Klub
Május 11, csütörtök
· Cikipédia 7. - 4. rész - Dollárpapa
· Blues for Andor @ 2017. május 18. - Muzikum
· Moldován Gyula interjú - 3. rész (2017)
· Pulzus 22 - 1982 február - Felrobbant a Dinamit!
· Harem Scarem - United (2017)
· EC 70 - Eric Clapton Tribute Band @ 2017. május 12. - Muzikum
Május 10, szerda
· Cikipédia 7. - 3. rész – Szigeti veszedelem!
· Nagy Feró és a Beatrice @ 2017. május 27. - Hősök Napja, Bonyhád
· Moldován Gyula interjú - 2. rész (2017)
· P. Mágnes - Szigorú a reggel - Best of P. Mágnes 2012-2017 (2017, info)
· Wolfpakk - Wolves Reign (2017)
· Solaris - Marsbéli krónikák balett @ 2017. május 21-23. - Erkel Színház
Május 09, kedd
· Cikipédia 7. - 2. rész - Mondj igazat, betörik a pofád!
· Astral Doors - Black Eyed Children (2017, Dionysosrising)
· Moldován Gyula interjú - 1. rész (2017)
· Diana Krall - Turn Up The Quiet (2017, info)
· Arthemis - Blood - Fury - Domination (2017)
· The Adolescens - Johnson Baltimore (2017, klip)
Május 08, hétfő
· Lonely Robot - The Big Dream (2017, Dionysosrising)
· TsuShiMaMiRe @ 2017. május 16. - Dürer Kert
· Mammoth Mammoth - Mount The Mountain (2017)
· Happy Dixieland Band - Azok a boldog békeidők (2017, info)
· Death Rides A Horse - More God than Man (2017)
· Campus Fesztivál - nemzetközi elismerés (2017)
Május 07, vasárnap
· Bobby Kimball Symphonic Live @ 2017. október 14. - Tüskecsarnok
· Funebre - The Pendulum Stops (2017, dal)
· Astral Doors - Black Eyed Children (2017, Stargazer)
· Bongzilla @ 2017. május 15. - A38 Hajó
· Lonely Robot - The Big Dream (2017)
· Nevergreen - A harcunk éjjelén (2017, szöveges klip)
Május 06, szombat
· Art Nation - Liberation (2017, Dionysosrising)
· Amberjack - Storm (2017, info)
· Night Demon - Darkness Remains (2017)
· Republic - Kimondom a neved (2017, info)
· Astral Doors - Black Eyed Children (2017)
· Barba Negra - klubzárás, Track nyitás - 12 hónap zene (2017)
Május 05, péntek
· Eluveitie, Amaranthe @ 2017. október 26. - Barba Negra
· Gorillaz élő @ 2017. november 13. - Budapest Aréna
· Edda művek - 40 év rock - 2015.04.11 Aréna (2017)
· Of Course - Hagyd, hogy megtörténjen (2017, dal)
· Pink Floyd - TEY 17 - 1971 Reverber/ation - konklúzió (2017)

Régebbi cikkek

 Koncertek


 Hirdetés





Impresszum! E-mail: nekünk


A Rock Klub weboldalai PHP4 nyelven íródtak, PHP-Nuke szabadon felhasználható
Web portál rendszer segítségével, amely a GNU/GPL licence alatt áll.


PHP-Nuke Copyright © 2004 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 1.35 Seconds