Dionysosrising Blog

 Menü
· Főoldal
· Archívum
· Enciklopédia
· Hard.Fplanet.hu
· Hosszabb írások
· Impresszum
· Kereső
· MHW dbSearch
· Rovatok
· Szavazógép

 Nap cikke
A legolvasottabb cikk ma:

Pentakill - Grasp of the Undying (2017)

 Látogatottság
Összesen
88187559
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2003. július

 Hang-Súly


 Vásárolj!
Bálint Csaba - Beatinterjúk I.

Majnik László - Barázdák között


 Sziget 2006 - Aug. 14. hétfő – 21:30 – Natacha Atlas - Pannon Világz 

Koncertmenü

Natacha Atlas, az arab etnopop dívája tavasszal megjelenő, Mish Maoul című új albumával érkezik a Szigetre, Natacha Atlas Brüsszel marokkói negyedében született, édesanyja angol, édesapja egyiptomi keresztény, zsidó és muzulmán vallási háttérrel. Még kislány volt, amikor elváltak a szülei, és édesanyjával Northamptonba költözött. Tizenhat éves korától megfordult néhány helyi rockzenekarban, aztán pár évig színészmesterséget tanult, majd egy időre visszatért Belgiumba, ahol az arab és török lokálokban táncolt-énekelt, s a salsa-körökben is megmerítkezett. Salsát énekelt első kislemezén is a northamptoni !Loca! zenekarral, ezután kereste meg Jah Wobble, aki épp az Invaders Of The Heart megalapításán ügyködött. Natacha társszerző-énekes lett a sikerrel debütáló Rising Above Bedlam album öt számában, de a megjelenése után kiszállt a zenekarból, túl diktatórikusnak tartva Wobble vezetési stílusát. Végül az egykor Bauhaus-tag Kevin Havkins vette rá, hogy végre valami olyasmit is felvegyen, amit igazán a magáénak vall. Így került egy száma a Nation válogatására, illetve így került sor arra, hogy a kiadónál összeismerkedjen a Trans-Global Undergrounddal. Natacha ekkortól a Trans-Global Underground szólóénekese lett - és lelke a Dream Of 100 Nations, az International Times, a Psychic Karaoke és a Rejoice Rejoice című albumoknak -, de mindeközben a Trans-Global Underground szólólemezek készítésére is ösztönözte. Az 1995-ös Diasporát követően egyre mélyebbre merült a klasszikus arab dalokba, második anyagát Abdel Halim Hafezről nevezte el. A Halimot követő Gedida, majd az Ayeshteni felvételekor igen-igen elbűvölő közelségbe kerültek a londoni és kairói zenészek-stúdiók, megalkotásukból éppúgy kivette a részét Natacha nagybátyja, a lantos Essam Rashad (továbbá Khaled Rico és Mika Sabet), mint a Trans-Globalhoz kötődő Hamid Man Tu és Tim Whelan. Mégsem keverhetők össze a Trans-Global Underground és Natacha Atlas lemezei, hiszen Atlasén a középpontban mindig az arab hagyomány áll, s azt csak körülöleli a nyugati fúzió. Kétszer beleízlelhettünk már a Szigeten, azóta még szilajabbá érett e produkció. > bővebben: www.sziget.hu vagy www.cls.hu


Szerkesztette: o-porat
Tovább...

 LC/DC Metalfest No.4. 

Koncertmenü 2006. augusztus 17-19. – Ružiná, Szlovákia

A jelzett időpontban egy nemzetközi neveket is felvonultató fesztivál készülődik a szomszédunkban. Ružiná nincs is messze a magyar határtól, Losonctól (Lučenec) kb. 15 km-re északnyugati irányban, az 50-es számú főút mellett található.


Szerkesztette: PalSzabolcs
Tovább...

 Manowar hírek 

Rövid hírek

Augusztus végén jelenik meg Sons Of Odin címmel az új Manowar single, amely egy kis ízelítő is egyben a jövőben megjelenő és egyenlőre még cím nélküli Manowar albumról. Az előzetes híresztelések szerint a Manowar rajongói egy csipetet sem fognak csalódni az új lemezben, számíthatnak az együttestől megszokott fémes riffekre, és nemkülönben szimfonikus zenekari betétekre. Jelen pillanatban a Manowar étlapján az új lemez mellett egy koncertturné szerepel főfogásként. Nyilvánvalóan nem egyedül járják Európát, hanem az epic metal királyaival az új néven szereplő olasz Rhapsory Of Fire-el (ex Rhapsody). A "Demons, Dragons and Warriors World Tour" harmadik szereplője a Holyhell.


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Isobel Campbellt Mercury Music Prize-ra jelölték 

Rövid hírek

A neves Mercury Music Prize elismerésére jelölték idén Isobel Campbellt! A brit zenei élet egyik legkomolyabb szakmai díjának számító Mercury Prize idei jelöltjeinek névsorát a napokban hirdették ki a londoni Royal Commonwealth Club-ban: összesen 12 album verseng az idei díjakért, köztük Isobel Campbell ’Ballad of the Broken Seas’ című lemeze. A Mercury Prize főleg szakmai oldalról vizsgálja a legújabb zenei termést, a zeneszerzők munkásságának megítéléséről szól egy szakmai zsűri döntése alapján. A jelöltek között szerepel Isobel Campbellen kívül még a CLS Records által hazánkban terjesztett Editors és a Scritti Politti lemezei is. Az idei győztes nevét a tervek szerint szeptember 5-én hozzák nyilvánosságra.


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Children Of Man - sci/fi 

Kultúra
Mit várhatunk a mozikban: alias filmek 2006-ban... - sorozat

Szeptember 29-én kerül az amerikai mozikba ez a 2027-ben játszódó szuperprodukció. A krimi író P.D. James klasszikus utópisztikus novellája alapján a Harry Potter filmekből ismert Alfonso Cuarón rendezte filmben a földet kaotikus uralja, amit a születendő "megváltó gyermek" fog kivezetni a káoszból. A főszepelő gárda nagyszerűsége érdekes filmet ígér, hiszen Clive Owen, Julianne Moore, a hosszúhajjal még talán sosem szereplő Michael Caine neve garancia lehet...

Szerkesztette: o-porat
Tovább...

 SHADOWS FALL - Fallout From The War (2006, Century Media) 

Lemezismertetők Forrás:
Headbanger MetalNews

A metalcore szintér egyik vezető bandája nemrég szerződött az Atlantic multikiadóhoz és ezzel a koronggal töltik ki a Century Media felé vállalt kötelezettségeiket. Vannak csapatok, akik ilyenkor válogatást vagy koncertlemezt adnak ki. A Shadows Fall ennél szimpatikusabb megoldást választott. A Fallout From The War tulajdonképpen egy felhizlalt mini-album. A sikeres The War Within album idején íródott és nehezebb időkre félretett témáikat véglegesítették és rögzítették most. Ezt a hat nótát egészítették ki néhány újravett régi ritkasággal és friss feldolgozásokkal.

Szerkesztette: ary
Tovább...

 Sinathrop interjú 

Interjúk - Szervusz Attila! Már nem vagytok kezdők! A banda is létezett már Clouding Over néven. Viszont abból a felállásból csak két tag maradt meg. Mennyire viselte meg a bandát a folyamatos tagcsere?

- Ha egy szóval szeretnék válaszolni, akkor a NAGYON lenne a válaszom! A Clouding Over instrumentális metált játszott. Már abban az időben is szólógitárost kellett cserélniük, ami minden zenekart hátráltat, még akkor is, ha az új ember nagyon gyorsan megtanulja az addig elkészült számokat! Hála a magasságosnak ez így is történt, és Vitya (Kovács Viktor) teljes értékű tagja lett a csapatnak. Ezzel a felállással (Baranyi Attila - dob, Kovács Norbert - basszusgitár, Temesi Attila - gitár, Kovács Viktor - gitár) adtak is pár koncertet a srácok. Aztán jött a nagy nap, amikor az akkori munkahelyemen összeismertettek Temesi Atival. Elmondta, hogy kellene nekik egy énekes és kipróbálnának. Az első próbán megkaptam az angol szövegeket és elkezdtek zúzni. Próbáltam sebesen olvasni :), aztán az első refrént valahogy sikerült elkapnom. Ez volt a Bitter Black Blood, azóta is ez a refrénje, én pedig az énekese a zenekarnak. Mivel egyik számnak sem volt a szövegére dallam, így próbáról próbára alakultak a számok, ez elég hosszadalmas volt! Amikor úgy gondoltuk, hogy most már mehetnénk koncertezni, akkor időhiányra hivatkozva kilépett Maci (Kovács Norbert)! Magyarországon nagyon kevés a kreatív, jó basszer, és mi sokukat kipróbáltunk, de valahogy csak nem akart összejönni. Ez volt talán az egyik legválságosabb időszak, de feltaláltuk magunkat és egy számítógép és pár mikrofon segítségével, lent a próbateremben elkezdtük felvenni azt a három számot, amit a honlapunkon ma már meg lehet hallgatni. Ekkor találtuk ki azt is, hogy legyen a zenekarnak új neve, mivel már teljesen mást játszunk, mint a Clouding Over. Sok vajúdás után lett a nevünk SINATHROP. (Eredete egy latin szó a sinanthrop, azaz emberszerető, emberrel együtt élő.) A felvételkészítés sem volt egyszerű, mivel egyikünknek sem volt tapasztalata a felvételkészítésben! Csak Temesi Ati tanulmányaira hagyatkoztunk, meg a fülünkre! Amikor aztán 2006 tavaszán azt gondoltuk, nem keverjük tovább a számokat, menjünk akár basszer nélkül is koncertezni, nem sokkal a váci tehetségkutatón való részvételünk után, Vitya is elhagyta a zenekart. Ehhez tudni kell, hogy van neki egy Sollen nevű formációja, amit ő hívott életre és a Clouding Overrel párhuzamosan futottak. Tehát ott álltunk hárman, se basszer, se szólógitáros… Kissé el voltunk kenődve, hogy megint akkor kell visszakoznunk a színpadtól, amikor ott lehetnénk folyamatosan! Lázas keresésbe kezdtünk mindkét posztra és először Csillag Szilvesztert találtuk meg, aki azóta is tolja a szólókat, majd picit később Csák Károlyt (Carlose), aki a basszust. Nem volt könnyű dolga a fiúknak, hiszen akkor már tudtuk a váci következő lehetőségünk dátumát, ami mindössze 1 hónapra volt a kettejük megtalálásától! Megoldották! Ezért hálásak is vagyunk nekik! Ez a jelenlegi felállás.

Szerkesztette: ZuZuP
Tovább...

 Vernon Reid & Masque - Other True Self 

Lemezismertetők

Living Colour (Sziget, aug. 15). Minden rock zene szerető ember a földön ismeri ezt a nevet, ha az nem is biztos, hogy hallotta őket. Gátakon gázoltak át, döntöttek meg. A zenekar egyik meghatározó alakja a gitáros Vernon Reid (született: 1958. augusztus 22. London). Eklektikus játéka a zenekar védjegye. Szólóban nem volt túl aktív. Néha jelentkezett lemezzel, többnyire a nagyobb nyilvánosságot el is kerülték ezek a kiadványok. Szóló munkásságában talán a legfontosabb az, hogy olyan előadókkal működött együtt, mint Jack Bruce, Bill Frisell, a Public Enemy, a Rollins Band, Tracy Chapman és DJ Logic, vagy a Drums of Death kapcsán D.J. Spooky/Dave Lombardo. Utolsó kiadványáról fogok most írni...


Szerkesztette: jazz
Tovább...

 SATYRICON októberben Budapesten 

Koncertmenü Planetnoir industries és a Negative art bemutatja:
2006. október. 6. (péntek) Bp, A38
SATYRICON -n-
Keep of kalessin -n-
Insomnium -fin-

Belépő: 4700/5200 Ft


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 D lista - 2006. július 10. 

CikkekA nyár kicsit lustává tett, így le is maradtam, mint a borravaló, de azért megpróbálom behozni magam. Kezdjük a német lista július 10-i kiadásával.

Szerkesztette: ben
Tovább...

 A CLS Records ajánlata az idei Sziget fesztiválra! 

Koncertmenü

Pár hét és kezdetét veszi hazánk és bizton állíthatjuk Európa legnagyobb szabású nyári fesztiválja, a SZIGET fesztivál. Az augusztus 9. és 16. között az óbudai Hajógyári szigeten megrendezésre kerülő rendezvényen a hazai és nemzetközi fellépők táborában számos CLS Records kötelékébe tartozó művészt köszönthetünk: csak, hogy a legnagyobbakat említsük- itt lesz a The Prodigy, a belga deUS, az ír Therapy?, a metál zene kedvelőinek pedig az őszi hónapokban új albummal jelentkező Cradle of filth vagy a Fear factory. Hazai előadóink közül szinte valamennyivel találkozhat a nagyközönség az egyhetes fesztivál során: a korábbi évekhez hasonlóan hazánk első számú zenekara, a Tankcsapda a Nagyszínpadról mozgatja meg a nagyérdeműt, az Anima Sound System pedig a The Prodigy előtt melegítheti be a terepet szintén a Nagyszínpadon a fesztivál zárónapján. De ott lesz Yonderboi zenekarával a Kings of Oblivionnal, az Amber Smith, a 30Y, a Sziámi, Varga Zsuzsa vagy a Fish! is.


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Everwood hírek 

Rövid hírek

A zenekar idén nyáron a SZIGET FESZTIVÁLON (augusztus. 10-én, 16h kezdettel a PESTI EST SZÍNPADON) ünnepli MIND GAMES c. albumuk magyarországi megjelenését. A csapat meglepetéssel is készül, az odalátogatók a következõ album dalaiból is hallhatnak ízelítõt!! A koncert után nagy ivászattal egybekötött dedikálásra is sor kerül.


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Blind Guardian - A Twist In The Myth 

Lemezismertetők

A Német Krefeld-ből 1988 környékén indult Blind Guardian elég régen adott ki studio lemezt. Mondjuk élőben is remek csapatról van szó, de mégis, mi rajongók friss dalokra várnánk. Itt van az új, dinamikus, dallamos, kemény és dallamos mű, valahol a megszokott neoklasszicista és szimfonikus zene kellős közepéből...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Mind Key - Habemus Poland - Live in Katowice DVD 

Rövid hírek

2006. szeptember 11-én adja ki a Metal Mind Productions a nagyszerű Olasz progresszív rock/metal csapat, a Mind Key koncert DVD kiadványát. A Habemus Poland – Live in Katowice felvétele 2006. május 22-én a Wyspianski színházban, Katowice-ban volt, a Pendragon "Believe 2006" turnéjának állomásán. A csapat itt mutatja be új énekesét Giorgio Adamo-t. A zenekart 1999-ben Dario De Cicco (billentyűs) és Emanuele Colella (gitáros) alapította. Céljuk a prog metal zene Symphony X, Dream Theater, Elegy, Planet X, Royal Hunt, illetve a dal-orientált stílus keverése. Még 1999-ben csatlakozott hozzájuk Francesco Mormile (basszusgitáros) és Mark Basile (énekes) illetve Andrea Stipa (dobos).


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 A VI. Rockmaraton fesztivál minden tekintetben sikeres volt 

Koncertmenü

Rockmaraton Szervezősége: "A VI. Rockmaraton fesztivál minden tekintetben sikeres volt, nem csak az időjárás kedvezett a rendezvénynek, de minden eddiginél többen voltak jelen az idén. Összesen megközelítőleg 18 ezer látogatója volt a fesztiválnak. Egészségügyi és biztonsági szempontból nem történt említésre méltó esemény. A fesztivál két külföldi attrakciója, a Finntroll és a Mad Sin rendkívüli sikernek örvendhettek, de az összes többi zenekar is hatalmas bulit tudhat maga mögött. Az idei rendezvényen szélesebb körben kaptak lehetőséget a különböző stílusok, mint a rockabilly, ska, és mindenféle metál különlegességek, és örömmel állíthatjuk, hogy a közönség részéről nagy igény mutatkozott ezekre a produkciókra. A fesztivál nem csak színpadai előtt de a többi helyszínén is felejthetetlen szórakozást kínált, hisz nem egyszer tele volt a Krsna tudatúak sátra - a Bhajan sátor, és a különböző civil szervezetek is szórakozási lehetőséget nyújtottak az érdeklődők számára."


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Stone Sour - Come What(ever) May 

Lemezismertetők

Az idei nyár legérdekesebb modern rock kiadványa a két Slipknot taggal felálló Stone Sour második lemeze. De, a zenekar története még 1992-ben indult, még a Slipknot előtti időkből...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Richard Bona 2006. július 26-27. A38 21:00 

Koncertmenü

Újra Budapestre látogat Richard Bona. A legutóbbi teltházas koncertekből okulva ez alkalommal a művész két egymást követő estén várja a jazz és a világzene szerelmeseit az A38 hajóra július 26-án és 27-én.

Korunk jazz életének legegyedibb hangú basszusgitáros-énekes-zeneszerzőjeként emlegetett kameruni muzsikus 2004-es első budapesti koncertje óta minden alkalmat megragad, hogy visszatérjen hozzánk. A magyar közönség értő figyelme és szeretet-visszaadó képessége éppúgy rabul ejtette, mint fővárosunk szépsége és a magyar konyha ízei. Bár első hazai koncertje óta több más kitűnő produkcióval is megfordult nálunk (Mike Stern Band, Steps Ahead), rajongói számára a teljességet a saját, hatfős zenekarával adott - időnként két és fél- három órás - koncertek jelentik, ahol virtuóz basszusgitár tudása mellett különleges, falzett énekhangját, dalszerzői képességeit és vérbeli showman attitűdjét is megcsillogtatja.


Szerkesztette: jazz
Tovább...

 Edu Falaschi - Almah 

Lemezismertetők

Edu Falaschi-t a 2001-ben megjelent Rebirth óta a Brazil Angra-ból ismerhetjük. Ez az első szóló lemeze az 1972. május 18-án SãoPaulo-ban született énekesnek, de ez mindjárt nagyon érdekesre sikeredett. Tehetségéhez mért szuper project állt össze neki a Kamelot dobos Casey Grillo-val, a Nightwish gitárossal Emppu Vuorinen-nel, a Stratovarius basszusgitárossal Lauri Porra-val, vendégként feltűnik Mike Stone a Queensryche-ból, producerként pedig a 2005-ben Grammyt nyerő Adriano Daga vette a szárnyai alá, Lenny Kravitz és a Silverchair-el is dolgozott korábban...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Jazz legendái: JIMMY GIUFFRE 

Cikkek

- 1921. április 26-án született a texasi Dallasban, Egyesült Allamok. 1942-ben végzett a North Texas College-ben, bevonult a hadseregbe, és ott profi zenekari ismereteket szerzett mint szaxofonos és klarinétos. Leszerelése után számos big bandben játszott, így például Buddy Rich, Jimmy Dorsey, Boyd Raeburn és Woody Herman vezetésével. Hermannél figyeltek fel rá először komolyabban, egyrészt mint a szaxofonszekció tagjára, másrészt mint a “Four Brothers" (amely a Herman band különlegessége volt) komponistájára. Hermant elhagyva a nyugati parton dolgozott, többnyire kisegyüttesekben, tanítani is kezdett.


Szerkesztette: jazz
Tovább...

 Solid State Logic - Disarray 

Lemezismertetők

A San Francisco-ba valósi Solid State Logic 2003-ban alakult. Modern dallamos hard rockot játszanak, legközelebb a Korn és az Adema stílusához. A garageband.com egyik sikercsapata voltak, akinek a produkciójához csatlakozott a korábban a Tool és a System of a Down mellett is dolgozó Sylvia Massy Shivy.


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Damian Marley - Welcome to Jamrock 

Lemezismertetők

Nem régen volt szó a reggae legenda Bob Marley fia, Ziggy Love is my religion lemezéről. Ennek kapcsán, röviden írok a kritikusok által 2005. legjobb lemezének ítélt, másik Marley fiú lemezéről... Röviden, mert ez a lemez messze esik a rocktól...


Szerkesztette: szimpatic
Tovább...

 SaraLee - Darkness Between 

Lemezismertetők

A SaraLee zenekar Finnország közepén alakult 2000-ben, bár három alapító tag már a kilencvenes évek óta együtt zenélt. Energikus gothic zenéjükkel 2005-ben mutatkoztak be, az ezen a lemezen is hallható Dance című daluk kislemezével. Most megérkezett a bemutatkozó lemezük is...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 MARTY FRIEDMAN - Loudspeaker 

Lemezismertetők

Marty Friedman 1962. december 8-án, Washington, D.C.-ben született gitáros zseni, aki 1990. februárjától 1999. decemberéig a Megadeth-ben is megfordult. Sok rajongó szerint a csapat legjobb lemezein játszott. Elő életében szereplet a Deuce, a Hawaii és a Vixenben (nem a női csapatban...), a Cacophony-ban, Jason Becker-rel készített lemezeket. 1988-ban jelent meg első szóló lemeze a Dragon's Kiss, amit 1992-ben, a szintetizátorvirtuóz Kitaro-val közösen készített, eddigi legérdekesebb lemeze a Scenes. Ez lemeze olyan sikeres lett a távol keleten, hogy manapság is elsősorban oda készíti szóló munkáit. 2002-ben adott ki utoljára lemezt Music For Speeding címmel. Friss lemeze is jelenleg csak Japán kiadásban létezik, de biztosra vehető, hogy Európában is meg fog jelenni, hiszen Japán kísérő zenekarán kívül olyan vendégeket fogadott, mint Steve Vai, John Petrucci, Billy Sheehan, Jens Johanssen és Jeremy Colson.


Szerkesztette: o-porat
Tovább...

 Caputo - Hearts Blood On Your Dawn 

Lemezismertetők

Keith Caputo a LIFE OF AGONY énekese szólóban egészen más utakon jár, mint csapatával. Ez a "más" út a Beatles-Lennon-Dylan legendák köré épített, főleg akusztikus hangszerelést jelentő rockzene, némi soullal keverve. A "Heart's Blood on Your Dawn" a második szóló munkája. Sok rajongót fog vele meglepni, másokat elkeseríteni...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Van a mi találkozásunkban valami, ionizáltan... 

KoncertmenüILLUZIO koncert
2006. július 31. hétfő - 20.00 h
Liberálisok Háza - V. ker. Városháza tér (üvegpavilon a Deák térnél)
Bővebben: illuziomusic.hu




Szerkesztette: pjuan
Tovább...

36741 Cikk (1470 oldal, 25 per oldal)
[ 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 | 128 | 129 | 130 | 131 | 132 | 133 | 134 | 135 | 136 | 137 | 138 | 139 | 140 | 141 | 142 | 143 | 144 | 145 | 146 | 147 | 148 | 149 | 150 | 151 | 152 | 153 | 154 | 155 | 156 | 157 | 158 | 159 | 160 | 161 | 162 | 163 | 164 | 165 | 166 | 167 | 168 | 169 | 170 | 171 | 172 | 173 | 174 | 175 | 176 | 177 | 178 | 179 | 180 | 181 | 182 | 183 | 184 | 185 | 186 | 187 | 188 | 189 | 190 | 191 | 192 | 193 | 194 | 195 | 196 | 197 | 198 | 199 | 200 | 201 | 202 | 203 | 204 | 205 | 206 | 207 | 208 | 209 | 210 | 211 | 212 | 213 | 214 | 215 | 216 | 217 | 218 | 219 | 220 | 221 | 222 | 223 | 224 | 225 | 226 | 227 | 228 | 229 | 230 | 231 | 232 | 233 | 234 | 235 | 236 | 237 | 238 | 239 | 240 | 241 | 242 | 243 | 244 | 245 | 246 | 247 | 248 | 249 | 250 | 251 | 252 | 253 | 254 | 255 | 256 | 257 | 258 | 259 | 260 | 261 | 262 | 263 | 264 | 265 | 266 | 267 | 268 | 269 | 270 | 271 | 272 | 273 | 274 | 275 | 276 | 277 | 278 | 279 | 280 | 281 | 282 | 283 | 284 | 285 | 286 | 287 | 288 | 289 | 290 | 291 | 292 | 293 | 294 | 295 | 296 | 297 | 298 | 299 | 300 | 301 | 302 | 303 | 304 | 305 | 306 | 307 | 308 | 309 | 310 | 311 | 312 | 313 | 314 | 315 | 316 | 317 | 318 | 319 | 320 | 321 | 322 | 323 | 324 | 325 | 326 | 327 | 328 | 329 | 330 | 331 | 332 | 333 | 334 | 335 | 336 | 337 | 338 | 339 | 340 | 341 | 342 | 343 | 344 | 345 | 346 | 347 | 348 | 349 | 350 | 351 | 352 | 353 | 354 | 355 | 356 | 357 | 358 | 359 | 360 | 361 | 362 | 363 | 364 | 365 | 366 | 367 | 368 | 369 | 370 | 371 | 372 | 373 | 374 | 375 | 376 | 377 | 378 | 379 | 380 | 381 | 382 | 383 | 384 | 385 | 386 | 387 | 388 | 389 | 390 | 391 | 392 | 393 | 394 | 395 | 396 | 397 | 398 | 399 | 400 | 401 | 402 | 403 | 404 | 405 | 406 | 407 | 408 | 409 | 410 | 411 | 412 | 413 | 414 | 415 | 416 | 417 | 418 | 419 | 420 | 421 | 422 | 423 | 424 | 425 | 426 | 427 | 428 | 429 | 430 | 431 | 432 | 433 | 434 | 435 | 436 | 437 | 438 | 439 | 440 | 441 | 442 | 443 | 444 | 445 | 446 | 447 | 448 | 449 | 450 | 451 | 452 | 453 | 454 | 455 | 456 | 457 | 458 | 459 | 460 | 461 | 462 | 463 | 464 | 465 | 466 | 467 | 468 | 469 | 470 | 471 | 472 | 473 | 474 | 475 | 476 | 477 | 478 | 479 | 480 | 481 | 482 | 483 | 484 | 485 | 486 | 487 | 488 | 489 | 490 | 491 | 492 | 493 | 494 | 495 | 496 | 497 | 498 | 499 | 500 | 501 | 502 | 503 | 504 | 505 | 506 | 507 | 508 | 509 | 510 | 511 | 512 | 513 | 514 | 515 | 516 | 517 | 518 | 519 | 520 | 521 | 522 | 523 | 524 | 525 | 526 | 527 | 528 | 529 | 530 | 531 | 532 | 533 | 534 | 535 | 536 | 537 | 538 | 539 | 540 | 541 | 542 | 543 | 544 | 545 | 546 | 547 | 548 | 549 | 550 | 551 | 552 | 553 | 554 | 555 | 556 | 557 | 558 | 559 | 560 | 561 | 562 | 563 | 564 | 565 | 566 | 567 | 568 | 569 | 570 | 571 | 572 | 573 | 574 | 575 | 576 | 577 | 578 | 579 | 580 | 581 | 582 | 583 | 584 | 585 | 586 | 587 | 588 | 589 | 590 | 591 | 592 | 593 | 594 | 595 | 596 | 597 | 598 | 599 | 600 | 601 | 602 | 603 | 604 | 605 | 606 | 607 | 608 | 609 | 610 | 611 | 612 | 613 | 614 | 615 | 616 | 617 | 618 | 619 | 620 | 621 | 622 | 623 | 624 | 625 | 626 | 627 | 628 | 629 | 630 | 631 | 632 | 633 | 634 | 635 | 636 | 637 | 638 | 639 | 640 | 641 | 642 | 643 | 644 | 645 | 646 | 647 | 648 | 649 | 650 | 651 | 652 | 653 | 654 | 655 | 656 | 657 | 658 | 659 | 660 | 661 | 662 | 663 | 664 | 665 | 666 | 667 | 668 | 669 | 670 | 671 | 672 | 673 | 674 | 675 | 676 | 677 | 678 | 679 | 680 | 681 | 682 | 683 | 684 | 685 | 686 | 687 | 688 | 689 | 690 | 691 | 692 | 693 | 694 | 695 | 696 | 697 | 698 | 699 | 700 | 701 | 702 | 703 | 704 | 705 | 706 | 707 | 708 | 709 | 710 | 711 | 712 | 713 | 714 | 715 | 716 | 717 | 718 | 719 | 720 | 721 | 722 | 723 | 724 | 725 | 726 | 727 | 728 | 729 | 730 | 731 | 732 | 733 | 734 | 735 | 736 | 737 | 738 | 739 | 740 | 741 | 742 | 743 | 744 | 745 | 746 | 747 | 748 | 749 | 750 | 751 | 752 | 753 | 754 | 755 | 756 | 757 | 758 | 759 | 760 | 761 | 762 | 763 | 764 | 765 | 766 | 767 | 768 | 769 | 770 | 771 | 772 | 773 | 774 | 775 | 776 | 777 | 778 | 779 | 780 | 781 | 782 | 783 | 784 | 785 | 786 | 787 | 788 | 789 | 790 | 791 | 792 | 793 | 794 | 795 | 796 | 797 | 798 | 799 | 800 | 801 | 802 | 803 | 804 | 805 | 806 | 807 | 808 | 809 | 810 | 811 | 812 | 813 | 814 | 815 | 816 | 817 | 818 | 819 | 820 | 821 | 822 | 823 | 824 | 825 | 826 | 827 | 828 | 829 | 830 | 831 | 832 | 833 | 834 | 835 | 836 | 837 | 838 | 839 | 840 | 841 | 842 | 843 | 844 | 845 | 846 | 847 | 848 | 849 | 850 | 851 | 852 | 853 | 854 | 855 | 856 | 857 | 858 | 859 | 860 | 861 | 862 | 863 | 864 | 865 | 866 | 867 | 868 | 869 | 870 | 871 | 872 | 873 | 874 | 875 | 876 | 877 | 878 | 879 | 880 | 881 | 882 | 883 | 884 | 885 | 886 | 887 | 888 | 889 | 890 | 891 | 892 | 893 | 894 | 895 | 896 | 897 | 898 | 899 | 900 | 901 | 902 | 903 | 904 | 905 | 906 | 907 | 908 | 909 | 910 | 911 | 912 | 913 | 914 | 915 | 916 | 917 | 918 | 919 | 920 | 921 | 922 | 923 | 924 | 925 | 926 | 927 | 928 | 929 | 930 | 931 | 932 | 933 | 934 | 935 | 936 | 937 | 938 | 939 | 940 | 941 | 942 | 943 | 944 | 945 | 946 | 947 | 948 | 949 | 950 | 951 | 952 | 953 | 954 | 955 | 956 | 957 | 958 | 959 | 960 | 961 | 962 | 963 | 964 | 965 | 966 | 967 | 968 | 969 | 970 | 971 | 972 | 973 | 974 | 975 | 976 | 977 | 978 | 979 | 980 | 981 | 982 | 983 | 984 | 985 | 986 | 987 | 988 | 989 | 990 | 991 | 992 | 993 | 994 | 995 | 996 | 997 | 998 | 999 | 1000 | 1001 | 1002 | 1003 | 1004 | 1005 | 1006 | 1007 | 1008 | 1009 | 1010 | 1011 | 1012 | 1013 | 1014 | 1015 | 1016 | 1017 | 1018 | 1019 | 1020 | 1021 | 1022 | 1023 | 1024 | 1025 | 1026 | 1027 | 1028 | 1029 | 1030 | 1031 | 1032 | 1033 | 1034 | 1035 | 1036 | 1037 | 1038 | 1039 | 1040 | 1041 | 1042 | 1043 | 1044 | 1045 | 1046 | 1047 | 1048 | 1049 | 1050 | 1051 | 1052 | 1053 | 1054 | 1055 | 1056 | 1057 | 1058 | 1059 | 1060 | 1061 | 1062 | 1063 | 1064 | 1065 | 1066 | 1067 | 1068 | 1069 | 1070 | 1071 | 1072 | 1073 | 1074 | 1075 | 1076 | 1077 | 1078 | 1079 | 1080 | 1081 | 1082 | 1083 | 1084 | 1085 | 1086 | 1087 | 1088 | 1089 | 1090 | 1091 | 1092 | 1093 | 1094 | 1095 | 1096 | 1097 | 1098 | 1099 | 1100 | 1101 | 1102 | 1103 | 1104 | 1105 | 1106 | 1107 | 1108 | 1109 | 1110 | 1111 | 1112 | 1113 | 1114 | 1115 | 1116 | 1117 | 1118 | 1119 | 1120 | 1121 | 1122 | 1123 | 1124 | 1125 | 1126 | 1127 | 1128 | 1129 | 1130 | 1131 | 1132 | 1133 | 1134 | 1135 | 1136 | 1137 | 1138 | 1139 | 1140 | 1141 | 1142 | 1143 | 1144 | 1145 | 1146 | 1147 | 1148 | 1149 | 1150 | 1151 | 1152 | 1153 | 1154 | 1155 | 1156 | 1157 | 1158 | 1159 | 1160 | 1161 | 1162 | 1163 | 1164 | 1165 | 1166 | 1167 | 1168 | 1169 | 1170 | 1171 | 1172 | 1173 | 1174 | 1175 | 1176 | 1177 | 1178 | 1179 | 1180 | 1181 | 1182 | 1183 | 1184 | 1185 | 1186 | 1187 | 1188 | 1189 | 1190 | 1191 | 1192 | 1193 | 1194 | 1195 | 1196 | 1197 | 1198 | 1199 | 1200 | 1201 | 1202 | 1203 | 1204 | 1205 | 1206 | 1207 | 1208 | 1209 | 1210 | 1211 | 1212 | 1213 | 1214 | 1215 | 1216 | 1217 | 1218 | 1219 | 1220 | 1221 | 1222 | 1223 | 1224 | 1225 | 1226 | 1227 | 1228 | 1229 | 1230 | 1231 | 1232 | 1233 | 1234 | 1235 | 1236 | 1237 | 1238 | 1239 | 1240 | 1241 | 1242 | 1243 | 1244 | 1245 | 1246 | 1247 | 1248 | 1249 | 1250 | 1251 | 1252 | 1253 | 1254 | 1255 | 1256 | 1257 | 1258 | 1259 | 1260 | 1261 | 1262 | 1263 | 1264 | 1265 | 1266 | 1267 | 1268 | 1269 | 1270 | 1271 | 1272 | 1273 | 1274 | 1275 | 1276 | 1277 | 1278 | 1279 | 1280 | 1281 | 1282 | 1283 | 1284 | 1285 | 1286 | 1287 | 1288 | 1289 | 1290 | 1291 | 1292 | 1293 | 1294 | 1295 | 1296 | 1297 | 1298 | 1299 | 1300 | 1301 | 1302 | 1303 | 1304 | 1305 | 1306 | 1307 | 1308 | 1309 | 1310 | 1311 | 1312 | 1313 | 1314 | 1315 | 1316 | 1317 | 1318 | 1319 | 1320 | 1321 | 1322 | 1323 | 1324 | 1325 | 1326 | 1327 | 1328 | 1329 | 1330 | 1331 | 1332 | 1333 | 1334 | 1335 | 1336 | 1337 | 1338 | 1339 | 1340 | 1341 | 1342 | 1343 | 1344 | 1345 | 1346 | 1347 | 1348 | 1349 | 1350 | 1351 | 1352 | 1353 | 1354 | 1355 | 1356 | 1357 | 1358 | 1359 | 1360 | 1361 | 1362 | 1363 | 1364 | 1365 | 1366 | 1367 | 1368 | 1369 | 1370 | 1371 | 1372 | 1373 | 1374 | 1375 | 1376 | 1377 | 1378 | 1379 | 1380 | 1381 | 1382 | 1383 | 1384 | 1385 | 1386 | 1387 | 1388 | 1389 | 1390 | 1391 | 1392 | 1393 | 1394 | 1395 | 1396 | 1397 | 1398 | 1399 | 1400 | 1401 | 1402 | 1403 | 1404 | 1405 | 1406 | 1407 | 1408 | 1409 | 1410 | 1411 | 1412 | 1413 | 1414 | 1415 | 1416 | 1417 | 1418 | 1419 | 1420 | 1421 | 1422 | 1423 | 1424 | 1425 | 1426 | 1427 | 1428 | 1429 | 1430 | 1431 | 1432 | 1433 | 1434 | 1435 | 1436 | 1437 | 1438 | 1439 | 1440 | 1441 | 1442 | 1443 | 1444 | 1445 | 1446 | 1447 | 1448 | 1449 | 1450 | 1451 | 1452 | 1453 | 1454 | 1455 | 1456 | 1457 | 1458 | 1459 | 1460 | 1461 | 1462 | 1463 | 1464 | 1465 | 1466 | 1467 | 1468 | 1469 | 1470 ]

 Keresés



 Ki olvas minket?
Jelenleg, 163 vendég és 0 regisztrált felhasználó olvas bennünket.


 Korábbi cikkek
Augusztus 14, hétfő
· Ian Siegal Band @ 2017. szeptember 02. - Kobuci Kert
Augusztus 13, vasárnap
· Dan Patlansky, Amberjack @ 2017. szeptember 08. - A38 Hajó
· Korai Öröm @ 2017. augusztus 27. - Kobuci Kert
· Shadowside - Shades Of Humanity (2017)
· Mezerg @ 2017. augusztus 17. - Szimpla Kert
· Marty Friedman - Wall of Sound (2017)
· Stanley Jordan @ 2017. szeptember 30. - Fertőrákosi Barlangszínház
Augusztus 12, szombat
· Halper - Hendrix Experiment @ 2017. október 29. - MOM Sport
· Sarah Brightman @ 2017. december 20. - Budapest Sportaréna
· Yes - Big Generator (1987)
· Owls Are Watching - 4 Szellem EP (2017, info)
· Robbie Williams - pár nap múlva, 2017. augusztus 23-án Budapesten!
· Quiet Riot - Road Rage (2017)
· Audionerve - Burn Your System (2017, info)
Augusztus 11, péntek
· Sons Of Apollo - Psychotic Symphony (2017, info)
· BJO - Queen Real Jazz @ 2017. augusztus 12. - Balatonboglár
· Brain Drain - Két emelet között (2017, dal)
· World Trade - Unify (2017)
· Republic @ 2017. szeptember 01. - Barban Negra Track
· Paradise Lost - Medusa (2017)
· Pennhurst, Lifehack @ 2017. augusztus 18. - Dürer Kert
Augusztus 10, csütörtök
· OrgonaPont @ 2017. augusztus 08-29.
· End of Paradise - A kiválasztott (2017, info)
· Pulzus 34 - 1983 április - Ellenfél nélkül 2/2
· Moto-Rock Weekend @ 2017. augusztus 24-27. - Hajdúnánás
· Dead Cross - Dead Cross (2017)
· 25 éves az Angyalfolki Utcabál (2017)
Augusztus 09, szerda
· Bőköz Fesztivál @ 2017. augusztus 25-27. - Ormánság
· Visioned Frailty - The Maddened King EP (2017, info)
· Kryptonite - Kryptonite (2017)
· Poison Alley @ 2017. szeptember 22. - Dürer Kert
· Santana and The Isley Brothers - Power Of Peace (2017)
· IX. Full Of Anger @ 2017. augusztus 19. - Kaptár Klub
Augusztus 08, kedd
· Accept - The Rise of Chaos (2017, Dionysosrising)
· Revival - Bárcsak hallanád (2017, klip)
· The Winery Dogs - Dog Years: Live In Santiago & Beyond 2013-2016 (2017)
· Whitney - Queen of the Night @ 2017. november 20-22. - MomKult
· Steven Wilson - To The Bone (2017)
· Our Last Night @ 2017. október 08. - Dürer Kert
Augusztus 07, hétfő
· Pat Metheny @ 2017. november 04. - MOMSport
· Bródy János @ 2017. október 21-22. - Kongresszusi Központ
· Billy Idol - Rebel Yell (1983)
· Csángó Fesztivál @ 2017. augusztus 08-13. - Jászberény
· Rex Brown - Smoke On This (2017)
· Dead By April @ 2017. szeptember 08. - Dürer Kert
Augusztus 06, vasárnap
· Accept - The Rise of Chaos (2017, Stargazer)
· Dave Holland Trio @ 2017. december 04. - MOMkult
· Shaman's Harvest - Red Hands Black Deeds (2017)
· 6. Djembe tábor @ 2017. augusztus 10-13. - Kőhegyi Menedékház
· Prong - Zero Days (2017)
· Like a Rolling Stone @ 2017. október 02. - MomKult
Augusztus 05, szombat
· Djabe & Steve Hackett @ 2017. október 04. - MOMkult
· Jacob Collier @ 2017. október 17. - MüPa
· Soul Secret - Babel (2017)
· Boney M. @ 2017. augusztus 16. - Siófok
· Accept - The Rise Of Chaos (2017)
· Endzweck, No Omega, Satelles @ 2017. augusztus 08. - Robot
Augusztus 04, péntek
· Europe - The Final Countdown - 30th Anniversary (2017, Stargazer)
· David Gilmour - Rattle That Lock (2017, élő klip)
· Glenn Hughes a Rockmúzeumban @ 2017. augusztus 03.
· Kryptonite - Kryptonite (2017, Stargazer)
· Isildurs Bane & Steve Hogarth - Colours Not Found In Nature (2017)
· 20. Zsidó Kulturális Fesztivál @ 2017. szeptember 03-14.
Augusztus 03, csütörtök
· Mike Portnoy - bemutatta a Sons Of Apollo nevű új csapatát!
· Fabrizio Leo - Coming Home (2017, Dionysosrising)
· Pulzus 33 - 1983 április - Ellenfél nélkül 1/2
· Accept @ 2018. január 21. - Barba Negra
· Rage - Seasons of the Black (2017)
· Ossian - Az Igazi Szabadság! - dupla platina (2017)
Augusztus 02, szerda
· Masterplan - PumpKings (2017, Dionysosrising)
· Leecher - szimfonikus metál ezentúl magyarul és akusztikusan (2017)
· God Dethroned - The World Ablaze (2017)
· Shining @ 2017. szeptember 14. - Dürer Kert
· Noturnall - 9 (2017)
· Jótékonysági Fuck Cancer @ 2017. szeptember 28. - Dürer Kert
Augusztus 01, kedd
· Zártosztály @ 2017. július 13. - Miskolc, július 15. - Barba Negra
· Slowmesh - Spinning Around (2017, klip)
· Kalmus József - interjú (2017)
· DeathCrew Fesztivál @ 2017. augusztus 10-12. - Nyírbátor
· Masterplan - PumpKings (2017)
· 10. Zorall Sörolimpia - Masters of Rock (2017)
Július 31, hétfő
· Caro Emerald @ 2018. február 26. - Budapest Aréna
· Seether @ 2017. október 01. - Dürer Kert
· Candlemass - Doomed for Live - Reunion 2002 (2003)
· Random Szerda @ 2017. augusztus 02. - Kobuci Kert
· Kenny Wayne Shepherd - Lay It On Down (2017)
· Mátyás Attila Band @ 2017. augusztus 05. - Dürer Kert
Július 30, vasárnap
· Thell Barrio @ 2017. augusztus 04. - Dürer Kert
· Ferenczi György és az 1ső pesti Rackák @ 170804 - Kobuci Kert
· Candlemass - From the 13th Sun (1999)
· Kft - Macska az úton @ 2017. szeptember 28. - A38 Hajó
· In This Moment - Ritual (2017)
· Pro-Pain - nem marad el a budapesti koncert, Gary gyógyul (2017)
Július 29, szombat
· Alice Cooper - Paranormal (2017, Dionysosrising)
· Roger Waters - Wait For Her (2017, klip)
· Candlemass - Dactylis Glomerata (1998)
· Black Jack - Fortuna (2017, info)
· Europe - The Final Countdown - 30th Anniversary Show (2017)
· Mango Blitz - Hello Hello (2017, klip)
Július 28, péntek
· Candlemass - Chapter VI (1992)

Régebbi cikkek

 Koncertek


 Hirdetés





Impresszum! E-mail: nekünk


A Rock Klub weboldalai PHP4 nyelven íródtak, PHP-Nuke szabadon felhasználható
Web portál rendszer segítségével, amely a GNU/GPL licence alatt áll.


PHP-Nuke Copyright © 2004 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 1.52 Seconds