Dallamok celluloidszalagra – Beszélgetés Balázs Fecóval (1987) 

Megjelent: 2006. szeptember 28. csütörtök 18:05
Szerző: bcsaba
    Interjúk 

Dallamok celluloidszalagra – Beszélgetés Balázs Fecóval - megjelent 1987-ben a Pop periszkóp című antológiában!



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!





Cs.T.: Mit mondjak: remek a sajtód mostanában. Amióta bejelentetted a Korál együttes megszűnését, lépten-nyomon találkozni veled rádiós vagy lapinterjúban.

Fecó: Úgy gondolom, nem kell ennek nagy jelentősséget tulajdonítani. A véletlenek összejátszásáról van csupán szó, így alakultak a dolgok.

Cs.T.: Vagy inkább arról, hogy meglehetősen jól manageled magad.

Fecó: Kénytelen vagyok, még akkor is, ha ez sok időt vesz el.

Cs.T.: Mitől?

Fecó: A zenéléstől, a zenével való foglalkozástól.

Cs.T.: Nagy megrázkódtatás volt a bejelentés?

Fecó: Nézd, lezárult egy korszak az életemben. A feloszlatást pedig úgy kell elképzelni, hogy mint zenekarvezető meghatározatlan időre kiiktatod a zenekar nevét a hivatalos helyeken. Ez minden zenekarvezető joga, amennyiben ő hívta életre az adott együttest.

Cs.T.: Mi lett a többiekkel?

Fecó: Dorozsmai Péter és Fekete Tibor saját stúdiójában dolgozik, színházi előadásokat vállal, vagy alkalmi jazzformációkban lép fel. Szóval keresik a megélhetés különböző formáit ebben az „elgörbült műfajban”.

Cs.T.: Ez mit jelent? Legalábbis merre tart ez a görbület?

Fecó: Aki érti, érti, aki nem, az nem.

Cs.T.: Valaki kimaradt a névsorból: Fischer László gitáros.

Fecó: Úgy tudom, nem maradt zeneközelben. Bizonyára üzleti vállalkozásban vesz majd részt, de hát ez magánügy.

Cs.T.: Mit csinálsz majd a színpadi zenélés után? Mert egyelőre csak a nyilatkozataidat olvasom.

Fecó: Nem unatkoztam, filmzenéket írtam. A februári játékfilm-szemlén három produkcióban is szerepeltem zeneszerzőként. Gyarmathy Lívia Vakvilágban, Böszörményi Géza Laura és Erdőss Pál Gondviselés című alkotásaihoz írtam kísérőzenét.

Cs.T.: Kényelmesebb foglalatosság, mint zenekart vezetni?

Fecó: Voltaképpen egyik sem igazán könnyű. Az biztos, hogy az egyszemélyes vállalkozásban kisebb, kevesebb a felelőssé, mint egy zenekar eltartásában. Jóval nagyobb teher ugyanis mások megélhetésének – a technikai személyzetet is beleértve – megtalálni a pénzforrásait. Számomra ez a szakma nem biztosított semmit sem, csak máról holnapra élést, s ez a jövőben sem fog változni a hazai rockműfajban.

Cs.T.: Mit mondhatnék mást: nem hiszem el, hogy a szakma semmit sem biztosított a számodra.

Fecó: Nézd, amiben hittem korábban, s amit el akartam érni, azt többé-kevésbé megvalósítottam. Csupán anyagi értelemben és perspektívában nem kaptam semmit. Pontosabban mindent és semmit.

Cs.T.: Jó, ezt szedjük szét. Mi volt a „minden”?

Fecó: Élmények, sikerek, bukások, saz, hogy túlságosan fiatalon, 16 évesen csöppentem a műfajba, ráadásul rögtön a közepébe. Kijártam az életiskolát, ezt elmondhatom magamról. Neoton, Taurus EX-T, Korál – voltak élményeim.

Cs.T.: Következik a „semmi”.

Fecó: Nem kaptam perspektívát a szakmától.

Cs.T.: Mondd, nem aról van szó, hogy savanyú a szőlő? Hogy kimaradtál azon rockszerzők sorából, akik Erkel-díjat kaptak?

Fecó: Nem vágytam és nem is vágyom kitűntetésekre. Én azt mondom, hogy a műfaj nem került még nálunk a helyére. Ezt is értem a perspektívanélküliség alatt.

Cs.T.: Nekem más a véleményem. Végülis néhányan érdemesek lettek az Erkel- és Liszt-díjakra, ami ugye hivatalos állami kitűntetés, s a műfaj elismerését is jelenti. Azután itt van a Rockszínház, a műfajjal foglalkozó kötetek egész sorozata. Ezek csak amolyan szépségtapaszok lennének?

Fecó: Hogy is mondjam, nem érzem például a színház létét a műfaj elismerésének. Tudomásul kell venni, hogy hosszú távon nálunk ez a műfaj még mindig magánvállalkozás. Változatlanul elmaradott az infrastruktúra, nincs igazi kritikája a szakmának, a műfajjal nem nőtt fel egy kritikusgárda, amelynek véleménye mérvadó lenne a szakmán belül.

Cs.T.: Bízom benne, hogy a filmzenékkel megvigasztalódsz. De hát mi vonzott éppen a filmművészethez?

Fecó: Mindig is szerettem a filmeket, s zeneszerzőként izgatott és máig is izgat, hogyan lehet a képek hangulatát a zene nyelvére lefordítani. Ez számomra teljesen új dolog, s öntörvényű alkotásnak tartom a filmzenéket.

Cs.T.: Hogyan születnek ezek a kísérőzenék?

Fecó: A rendezővel együtt megnézem a filmet a munkavetítésen és elmondjuk egymásnak az elképzeléseinket arról, hová, milyen hangulatú, tempójú, hangszerelésű zenét tartunk alkalmasnak arra, hogy kifejezzék egy-egy jelenet vagy jelenetsor mondanivalóját, hangulatát.

Cs.T.: Vannak-e kedvenc filmzenéid?

Fecó: Hát oersze! Könnyű kitalálni: Morricone az első számú jelöltem. De szeretem Lengard zenéjét is.

Cs.T.: A Vakvilágban című film főcímzenéjének taktusai engem is Morricone zenéjére emlékeztetett, a hatása kétségtelen.

Fecó: A legnagyobb művének a Volt egyszer egy vadnyugathoz írt zenéjét tartom. Azt hiszem, az a filmzeneírás csúcsa.

Cs.T.: Más. A közelmúltban jártál az Egyesült Államokban. Milyen szakmai élményekkel gazdagodtál?

Fecó: Elsősorban a kisebb klubokat kerestem, nem csupán azrét, mert bennem mély nyomokat hagyott a klubmozgalom annak idején. Sajnálom, hogy a műfaj kilépett ezekből a klubokból és a klubok sem tudták követni a műfaj mozgását. A szó szoros értelmében a legváltozatosabb zenei világokra nyithattam rá ezekben az amerikai klubokban. Az éhhalál elől menekülő, néhány dollárért vagy vacsoráért játszó, nagyon jó képzett zenészeket, énekeseket láttam, hallottam. Rengeteg a jó muzsikus az országban, s mindegyiküknek a szerencséjén múlik, hogy mi lesz belőlük. Persze koncertekre is elmentem. Láttam a Chichagót, Chick Cireát, Herbie Hancockot. Hetente váltották egymást a szupersztárok. S egy érdekesség: Los Agelesben láttam olyan lemezboltot, amelynek saját lapja volt kritikákkal, koncertleírásokkal. De törzsvendége volta minden városban a hangszerboltoknak is: vonzottak az új hangszerek, elsősorban persze a szintetizátorok és az ezzel járó technikai világ.

Cs.T.: A filmzenét illetően voltak-e emlékezetes találkozásaid?

Fecó: A sors úgy hozta, hogy találkoztam egy magyar származású producerrel, s bepillanthattam egy filmstúdióba, ahol éppen a filmzene felvételei folytak. Lenyűgözött az a precizitás, az a fegyelem és morál ahogyan csinálták. Mindenki tudta a dolgát, színtiszta profizmus vette körül a produkciót. Bíztatást kaptam, hogy kinti produkciókhoz is írhatok esetleg zenét. Mindemellett egy new yorki klubösszejövetelen bemutattak Bruce Sprengsteen menedzserének. A találkozóra nem mentem üres kézzel, vittem a dalaimat, lemezeimet. Megtetszettek neki a lírai nóták, s ebből a lírai világból kért tőlem anyagot. Egyébként utazásom előtt derült ki, hogy egy nyugatnémet cég európai forgalmazásra megvette a Maradj velem című dalomat, melyet Mark Adams tűzött műsorára.

Cs.T.: Fecó, mi lesz a színpaddal?

Fecó: Nem tettem le róla.

Cst. T.
(megjelent 1987-ben a Pop periszkóp című antológiában)



rovat lapozó


Még, még, még...

Cikkek szövegében utoljára itt említettük: Dallamok celluloidszalagra!




 

Ajánló









Ez is érdekelhet





Koncertek 2017. október 18. és 2017. november 03. között:









Klipmánia