rockmuzeum.ini.hu

 Menü
· Főoldal
· Archívum
· Enciklopédia
· Hard.Fplanet.hu
· Hosszabb írások
· Impresszum
· Kereső
· MHW dbSearch
· Rovatok
· Szavazógép

 Nap cikke
A legolvasottabb cikk ma:

Anubis Gate - Covered In Black (2017)

 Látogatottság
Összesen
88384439
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2003. július

 Hang-Súly


 Vásárolj!
Bálint Csaba - Beatinterjúk I.

Majnik László - Barázdák között


 Interjú Bátky-Valentin ''BZ'' Zoltánnal a Wendigo énekesével

Interjúk

Nemrégiben jelent meg a Wendigo Let it out című bemutatkozó albuma. Az énekes Bátky-Valentin „BZ” Zoltán válaszolt néhány kérdésemre:









Mindjárt az elején egy kis múltidézéssel kanyarodjunk vissza a kezdetekhez. Mikor elvált utad a Stonehenge-től, volt valami konkrét elképzelésed, hogy mi lesz, vagy csak ugrottál egy fejest?

Az az "elválás" többek között pont azért történt, mert egy valójában is működő, minden értelemben zenekarként működő csapatot szerettem volna összehozni. Ugyan "gyors felindulásból" döntöttem a váltás mellett, de a kimondanivalók kimondása után azért eléggé bámultam magam elé, hogy most vajon hogyan fogjak hozzá valami újhoz. Voltak dalaim és vázlataim, valamint megvolt az a nagyjábóli terv is, hogy némelyest direktebb, modernebb metal zenében szeretnék gondolkodni.

Azt hittem, lesz pár hónapom feltöltődni, ezek után szinte napokon belül megkeresett Kozi és Robi az akkori Da Capóból. Velük régóta jóban voltam, mindkét lemezükön segédkeztem ezt-azt, egykori zenekaraink sokszor játszottak is együtt, de igazi baráti viszony is kialakult az évek során. Elmondták, hogy a Da Capo akkori formájában szintén haldoklik, és nagy meglepetésemre pontosan olyan zenei terveket vázoltak fel, mint amiket én is dédelgettem.

A másik gitárost, Jozzyt nem ismertem korábban (bár mint később kiderült, Koziék már látták gitározni és már akkor is elhűltek a teljesítményétől), ajánlásra kerestem meg, és őt is nagyon érdekelte az ötlet. Így tehát, 2003 legvégétől "elméletben", 2004 elejétől pedig próbák szintjén is elindult a Wendigo.

Kezdettől fogva metalként aposztrofáljátok a zenét, de úgy gondolom, jócskán ott van a progresszió, amit viszont nem emlegettetek, sőt, mintha kicsit próbáltátok volna felkészíteni a közönséget, hogy ne nagyon számítson ilyesmire.

A zenénk modern metal: ez a lehető legszűkebb műfaji meghatározás, amibe bele lehet minket passzírozni. Valamilyen formában valóban igyekszünk elhatárolódni a progresszív megnevezéstől, pontosan a beskatulyázódás elkerülése érdekében. A prog zenéket más stílusok kedvelői eleve fenntartásokkal fogadják, vagy már eleve ki se próbálják, mert valahogy a művészkedéssel, öncélú trükközéssel azonosítják.
Nálunk a progresszív múltunkból eredő stílusjegyek eszközként és nem célként funkcionálnak. Ott vannak a direktebb dalaink, mint a Broken vagy a Thousand Voices, amire a napokban készül klip - nos, ezek a dalok szerintem inkább egy direktebb, súlyosabb felfogást képviselnek, amit egy szélesebb közönség is azonnal be tud fogadni. Aztán persze vannak árnyaltabb dalok a lemezen, amikbe már bele lehet gabalyodni, ha épp erre vágyik valaki - viszont mindegyik kezelhető simán versszak-refrén szinten is, ha valaki egyszerűen csak egy lendületes, megjegyezhető dalra vágyik.

Talán éppen ezért lehet az, hogy már most is sokkal szélesebb a közönségünk stílusvilága, ugyanúgy hallgatnak minket olyanok, akik a Korn, Disturbed és társaik zenéjén nevelkednek, de a prog tábor egy részének is ugyanúgy bejön a dolog (már aki bírja a H alá hangolt zúzdát, hehehe), és kipróbáltuk magunkat hardcore közönség előtt is, akik ugyanolyan szépen levették a zenénket, és kellemeset zúztak rá.

Amikor különböző beállítottságú emberkék a lemez alapján próbálják elhelyezni a stílusunkat, saját ízlésviláguk alapján képesek akár teljesen különböző dolgokat is belehallani a Wendigóba: Alice In Chains-től Strapping Young Lad-en át Kornig vagy épp Engine-ig szinte mindenfélét mondtak már ránk - és ez a varázslat az egészben.



Esetleg pár év múlva, amikor már kellő mennyiségű nótából lehet válogatni, a közönséghez igazítjátok a koncertanyagot? Úgy értem, hogy pl. egy Sangre de dios-ra egy hardcore közönség talán nem annyira vevő, sőt a zúzdás tábor sem, de egy prog fan azért képes befogadni. Vagy pont ellenkezőleg: aki Wendigo koncertre megy, annak számolnia kell azzal, hogy különböző színű festékekkel locsoljátok?

Ugyan valamennyire módosítunk a koncertprogramon attól függően, milyen helyen játszunk, de ezek csupán minimális igazítások - például egy rövidebb fesztiválprogramban inkább az ütősebb dalok szerepelnek, míg egy önálló koncerten több szabadságot megengedhetünk - de alapvetően az a véleményem, hogy a közönséget nem szabad agyatlan bábukként kezelni, és előre gyártott paneleket lenyomni a torkukon. Mi ezek vagyunk, ezt játsszuk, próbáljuk megmutatni mindenkinek, akinek csak lehet. Ráadásul feldolgozások terén is igyekszünk szélsőségesek lenni, itt egy csipetnyi Slayer, ott egy kis adag zúzdásított Madonna (!), máskor Pantera... Ha "nyugatabbra" a zenekarok megtehetik, hogy saját stílusvilágot alakítanak ki, amibe sokféle műfaj elemei beleférnek, akkor nekünk sem kell műanyagot termelnünk, nem igaz?

Így van. Hogy úgy mondjam: zene füleimnek :) Menjünk nyugatabbra. Szerintem külföldérett az anyag. Biztos vagyok benne, hogy számotokra ez fontos irány. Próbálkoztok eljuttatni az anyagot kinti kiadókhoz?

Természetesen. Több irányban próbálkozunk, vannak teljesen konkrét tervek is, de egyelőre még nem érdemes részletekbe belemenni, mert bármennyire is izmosnak érezzük a lemezt, kicsiny országunkból még mindig marha nehéz külföld felé nyitni - mondjuk azt, hogy igen sok csatornán próbálkozunk, és nagyon reméljük, megtérül a befektetett munkánk. Emellett természetesen koncertszinten sem akarunk leragadni a határnál, ez irányban is komoly fokozódás folyik.

A Stonehenge albuma ugyan angol nyelvű volt, de a Da Capo anyagok magyarul (is) jelentek meg. Volt róla szó, hogy magyar szövegek íródjanak?

Az előző kérdéshez kapcsolódik ez a dolog is valamelyest: Itthon gyakorlatilag csak csont egyszerű zenével, nagyon direkten fogalmazó, szűk témakörből merítő magyar szövegekkel lehet valamilyen szintű tömegbázist kiépíteni. Nekünk inkább az a célunk, hogy a lemezünket Timbuktuban és Tokióban is ugyanúgy meg lehessen érteni - és persze Budapesten is. Itthon, úgy érzem, a célközönségünk nagy része megérti az angol szövegeket - akár közvetlenül, akár később kibogarászva a lényeget, másfelé pedig a legelfogadottabb világnyelvnek számít. Ráadásul, mivel anyanyelvi szinten használom az angolt, kényelmes is így írni a szövegeket, mivel kötetlenebbül ritmizálható, rugalmasabban alakítható, mint a zenében kevéssé alkalmazható, kötött ritmikájú magyar nyelv.

Továbbra is angol szövegek várhatóak tehát, de az is tény, hogy eljátszottunk már a gondolattal, hogy bónuszként angol nyelvű dal vagy dalok magyar változatai is elkészüljenek a jövőben - meglátjuk.

Honnan a magabiztos angoltudás?

11 éves koromban kezdtem tanulni (mert le akartam fordítani a Queen szövegeket), de az igazi lökést az adta, amikor Kanadában éldegélhettem némelyest, ahol "rá voltam kényszerítve" arra, hogy angolul gondolkozzam, és elfelejtsem az itthon általános "hunglish" akcentust.

Tanultál vagy csak világot láttál?

Is-is. Még 1989-1990-ben volt mindez, rokonnál laktam, és közben kijutott mindkettőből. Itt hallottam először a Wendigóról is. :-)



Végre egy információ a Wendigo mániáról :)
Visszakanyarodva a lemezhez: Elég sok mindent megvillantasz vokál ügyileg az albumon. Tudatos húzás ez, hogy minél többet mutass magadból, minél változatosabb legyen az anyag, vagy nem foglalkozol ezzel, csupán énekled, amit odaillőnek érzel? Egyáltalán, mi a munkamódszer dalírásnál?


Villantásról szó sincs, igazából a dalok hangulata, a szövegvilág, a dinamika ezt hozta ki belőlem. Nagyjából az utóbbi 6-8 évben kialakult stílusomnak megfelelő dolgokat (tehát a dallamos versszakokat és a sokvokálos refréneket) kombináltam néhol kissé karcosabb témákkal, amelyeket megkívánt ez az alapvetően súlyosabb zenei világ.

A dalírásról beszélve mindig el szoktam mondani, hogy bizony, a Wendigo zenekar nem jöhetett volna létre, ha nincs az internet. Mivel ugyanis a tagság fizikailag az országban (sőt, kissé azon kívül is) teljesen szétszórva él, nem tudunk a hagyományosan elterjedt "szénné próbáljuk magunkat" módszerrel dolgozni. Az alap dalötleteket Kozi vagy én hozzuk, számítógépen felgitározzuk, "feldoboljuk" a vázlatokat, mankó énekeket próbálgatunk, majd feltesszük egy szerverre a "közösbe" - innentől aztán a teljes zenekar nekiáll fúrni-faragni, végül virtuálisan eljutunk odáig, hogy a dal olyan 80 százalékosan megíródik. Ekkor jön a képbe a próba, ahol a dalok elnyerik a végleges formájukat.

Igen a sokvokálos refrének nekem is megütötték a fülemet, és kifejezetten üdítőnek találom a hazai mezőnyt tekintve.
A Reconnecting EP dalai maradéktalanul szerepelnek az albumon is. Nem lett volna még valami a tarsolyban, amivel ki lehetett volna váltani ezeket?


Dehogynem, viszont egyrészt kellett valami a következő lemezre is. :-) Igazság szerint a Reconnecting EP 2004-ben, nem sokkal a zenekar megalakulása után készült, amolyan "életjel" jelleggel, hogy bemutassuk, milyen vonalon indulunk el, mire lehet tőlünk számítani. Azt a három dalt viszont elég gyorsan kellett felvennünk és megkevernünk, ezért mindenképpen úgy gondoltuk, hogy bizonyos részeket újra felvéve, hangzásképet feljavítva a lemezen is szerepeltetnünk kell őket.

Kapcsolódva az előzőhöz: hogy érzed, befejeztétek a lemezt, vagy abbahagytátok? Nyilván a munkamódszerből adódóan folyamatosan születnek az új témák.

Mindent lehet még jobban és még tovább csinálni, ennek ellenére úgy érzem, befejeztük. Direkt nem akartunk hosszabb lemezt, ez a bő háromnegyed óra ebből a töménységből szerintünk teljesen vállalható hosszúság.
Új témákkal pedig folyamatosan tele van mindegyikünk gépe, így biztosan nem kell éveket várni majd egy következő anyagra.

A hangzással elégedettek vagytok? Én az előzetes alapján egy picit többet vártam. Hazai mércével mérve persze más, de amióta meghallgattam a lemezt, nem hazai mércével mérem.

Teljesen elégedettek vagyunk vele, ugyanis ilyet szerettünk volna.
Sikerült összehozni a súlyos, gitárdús hangképet egy olyan, nem teljesen "divatos" dobhangzással, ahol direkt próbáltunk eltávolodni a jelenleg általánosnak számító, kopogós, triggerszerű metal soundtól. Jóval testesebb, természetesebb hatást akartunk elérni, ami szerintem maradéktalanul sikerült is.

Ha mégis választhatnátok egy álomproducert, ki lenne az?

Hidasi Barna plusz egy teljesen felszerelt "nyugati" stúdió, és legfőképpen presszió nélküli, normális időtartam a felvételre és a keverésre egyaránt. Állítom, hogy itthon is van pár kiemelkedő producer, a legfontosabb probléma az, hogy a jó emberek és a jó helyek "bérleti" díja az itthoni fizetésekhez (illetve nem létező gázsikhoz és lemezbevételekhez) képest csillagászati. Barna az elődzenekarokkal is dolgozott már, ráadásul jó barátunk is, aki tökéletesen tudja kezelni a zenekat nem csak műszakilag, de emberileg, összeszedettség, felvételi pontosság, összhangzattan kérdésében is. Ez viszont megfizethetetlen.

Pain Of Salavtion-ék kaptak már példányt? Mi a véleményük?

Még nem kaptak, azért ilyen szoros kontaktunk nincs. :-) Ráadásul, úgy tudom, szénné vannak havazva az új lemezük elkészítésével. A külföldi promócióval a kinti megjelenésig egyébként is csínján bánunk.

Következő lépés? Koncertek, ilyesmi? Van elképzelés, hogy milyen irányt vesztek, vagy majd a reakciók után eldől? Egyáltalán mennyire számít, hogy sikeres lesz-e a Let it out?

Szeretnénk koncertezni, természetesen. Mondjuk ez egy elég ambivalens dolog: egyrészt minél több koncertre vágyunk, minél többfelé, ez természetes. Viszont vissza is kell fognunk magunkat, mivel egyrészt a zenekartagok lakóhelyei közötti távolság eleve nehézkessé teszi, hogy mindenfelé fütyülve szaladjunk koncertezni, másrészt - és ez talán még fontosabb - a H alá hangolt, kétgitáros zenénk egész egyszerűen nem szólal meg szutyok hangosítású, kongó akusztikájú lyukakban, és a közönséget meg kell tisztelnünk annyival, hogy nem csupán agyatlan zsizsegést hall belőlünk. Tehát "a kevesebb több" szlogen jegyében szeretnénk minél több olyan helyre eljutni, ahol méltó körülmények között játszhatunk. A Szigetes fellépésünk utánra szerveződnek az őszi koncertek, egy budapesti lemezbemutatón kívül a környező országokban is kilátásban vannak bulik. A külföldi promóció pedig a lemez kinti megjelenése mellett arra is irányul, hogy Nyugat-Európában is leköthessünk koncerteket.

A Let It Out sikere természetesen szívügyünk, sok munkánk, évünk, és bizony, sok-sok érzelmi "bombánk" van a dalokban, ezért naná, hogy nem mindegy, mi lesz a zenekar jövője. A háttérben komoly aknamunka folyik, hogy ne essünk bele egyik közkedvelt hazai csapdába sem - tehát ne tűnjünk el a szervezési hiányosságok vagy a motivációvesztés miatt, és ne legyünk egy lemezzel az ismeretlenség homályába vesző fantomzenekar sem.

A sikert most úgy értettem, hogy befolyásolja, hogy milyen lesz a következő anyag? Nyilván lesznek dolgok, amiket jobban csíp a közönség, és lesz, amit kevésbé. Az elsőnél még szabad a pálya, de a másodiknál már elvárások lesznek.

Nem hinném, hogy közvetlenül befolyásolná a következő lemez dalait, mit szeret a közönség, legalábbis nem abban az értelemben, hogy mondjuk stílusokat ugranánk a reakciók következtében. Ráadásul, ha mondjuk egy internetes fórum vagy vendégkönyv minden egyes beírását készpénznek vennénk, egyszerre kellene black metalt nyomnunk pandamacisra festett képpel, meg selyeminges pszichoprogot tömjénfüstben. Millió vélemény kering mindenfelé, ráadásul a negatív véleményeket az emberek könnyebben leírják, mint amikor valami tetszik nekik - ezt a fogyasztói világban természetesnek veszik. Éppen ezért odafigyelünk minden véleményre, de szimplán azért, mert valaki másfajta stílust szeret és olyanná akar minket is alakítani, nem szabad azonnal változnunk.
Az viszont tény, hogy koncerteken sok minden letisztul a már elkészült dalokkal kapcsolatban - ha valami a "rajzasztalon" tökéletesnek is tűnik, lehet, hogy élőben kevésbé hangzik ütősen, leül tőle a dal, vagy épp más hatást érünk el, mint amit terveztünk - na, az ilyesmikben viszont kifejezetten fontos a közönség reakciója.

By the way, közönség. Nyáron még a Szigeten játszunk egyet, augusztus 13-án éjjel, őszre pedig több koncertet is tervezünk, beleértve egy budapesti lemezbemutatót is. A Thousand Voices klipje nyár végére vagdalódik össze, a honlapon mindenképpen megtalálható lesz majd, és remélhetőleg tévékben is felbukkan itt-ott. Lesz még hamarosan pólónk is (mármint nem saját, mert az van, hanem a tisztelt publikum számára készített szépségek), és gondolkozunk a Wendigo logóval ellátott menedzserkalkulátorok, karikás ostorok és fogselymek árusításán is.
A viccet félretéve, igyekszünk itthon is mozgalmasan tölteni az év második felét, aki teheti, jöjjön el valamelyik koncertünkre, hogy Wendigo-addikttá tehessük!

Köszönöm a válaszokat, és további sok sikert a Wendigo-nak.

további info:
www.wendigo.hu
www.wendigonet.com
myspace.com/wendigohu
képek:
www.faffyfoto.hu



 
Kapcsolódó linkek
· Adatok: Interjúk
· Szerkesztette: Deepfreeze


A legolvasottabb cikk a következő kategóriában: Interjúk:
Interjú Szaszával és Matyival, a Sex Action tagjaival...


Beállítások

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat






Impresszum! E-mail: nekünk


A Rock Klub weboldalai PHP4 nyelven íródtak, PHP-Nuke szabadon felhasználható
Web portál rendszer segítségével, amely a GNU/GPL licence alatt áll.


PHP-Nuke Copyright © 2004 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.70 Seconds