Dionysosrising Blog

 Menü
· Főoldal
· Archívum
· Enciklopédia
· Hard.Fplanet.hu
· Hosszabb írások
· Impresszum
· Kereső
· MHW dbSearch
· Rovatok
· Szavazógép

 Nap cikke
A legolvasottabb cikk ma:

P. Mobil - Csoda Történt (2017, Dionysosrising)

 Látogatottság
Összesen
88326425
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2003. július

 Hang-Súly


 Vásárolj!
Bálint Csaba - Beatinterjúk I.

Majnik László - Barázdák között


 Mötley Crüe – Red, White & Crüe Tour, 2005.06.19, London

Koncertbeszámolók

Én a Mötley Crüe-vel lettem metálos igazán 90-ben. Alice Cooper Poison albumjával kezdődött a zenei fejlődésem és aztán megláttam a Kickstart my heart meg a SOS videóját a Headbangers Ballban... a Dr. Feelgood lemez azóta is top favorit, talán ezt a cédémet hallgattam meg a legtöbbször. 91-ben Népstadion, Monsters of Rock, naná, bár a Crüe ott nem nyűgözött le, lássuk be Vince barátunknak nem erőssége a live éneklés. 14 évvel később jutottam ismét el live Crüe koncertre, méghozzá eredeti felállásban!

A sztori ugyanis az, ha valaki nem tudná, hogy először Vince Neil mondta be az unalmast és jött a 94-es Corabi-féle névtelen album, ami egyébként sokkal jobb, mint amilyennek értékelik. Corabinak erősebb torka van és tud énekelni. 97-ben jelent meg a Generation Swine a visszatérő Vince-el, ami minden idők leggyengébb produkciója. Majd egy rakás különböző best of meg live dupla lemez után 2000-ben a Tommy Lee-t (és ezzel legerősebb emberüket) elvesztő Crüe kiadja a New Tattoo lemezt, amin immáron Randy Castillo dobol(t). Ez az album ismét mutatott némi régi erényeket, a címadó dal mellett néhány igazán kellemes dal is felkerült, de hát nem az igazi. Castillo korán elhunyt rákban és helyét a Hole-ból igazolt Samantha maca veszi át, ami eleve fura, de jól nyomja a csaj, lásd a koncert DVD-t. Aztán a VH1 noszogatására 2004-ben összeboronálták a fiúkat újra, erről van is egy „reunion” műsor a csatornán, érdemes megnézni. Tommy-t volt a legnehezebb rávenni, Mick Mars pedig már élőhulla volt (csípő műtéten esett át) és lépni se bírt. Ezek után összedobták az If I die tomorrow című kellemes dalt meg egy világkörüli turnét... és egy újabb best of albumot.





Magyar rajongók vagy Bolognát célozták meg, vagy Londont, ahogy mi is (több magyar arccal is találkoztunk, többek között a Hooligans énekesével is). A jegyet nagyon kultúráltan a Wembley honlapján rendeltem, kártyával fizettem és napokon belül meg is jöttek a jegyek. A Wembley stadion építése miatt elég nagy rumli van arrafelé, a koncert egy Pavilon nevezető „sörsátorban” volt. A mérete impozáns, párszor beleférne a PECSA, természetesen semmi motozás, bármit bevihettem volna, akár állványos kamerát is, volt sör, palackozott ital, és jé, senki nem dobálózott vele. Az furcsa volt, hogy a küzdőtéren is rögzített széksorok vannak és közötte álltak az emberek, de megszoktam közben. Pompás helyem volt két sorral a keverőpult előtt középen, jól láttam és hallottam. A baj, hogy elképesztő hőség volt, kevés ventilláció. A másik, hogy a 19:30-ra kiírt koncert (ami előzenekart is tartalmazott volna) simán elkezdődött nyolckor a Crüe-vel... naná hogy rengetegen lemaradtak az első számokról (én is). Igazán várhattak volna még egy fél órát vagy akár egy egészet is, pláne hogy a wembley-felfordulás miatt két metrómegállóval előbb ki kellett szállni és fél órát gyalogolni. Meg persze a metró is össze-vissza járt.

Bent azonban zseblámpás stewart-ok odakísértek a helyemre és tényleg ott volt az üres székem. Elsőre ijesztő állapotnak tűnt ami odabent volt és lehetetlennek a helyet megtalálni, de aztán nem volt probléma. Szóval, a setlist nagyjából ugyanaz volt, mint a bolognai, csak egy ráadással kaptunk több számot és bizony két és fél órát nyomták a fiúk. Mert bár Vince most sem tudott énekelni, az egész show az parádés volt.

Setlist:

Shout at the devil
Too fast for love
10 seconds to love
Red hot
Looks that kill
Louder than hell
Live Wire


Az első részből sajna lemaradtam két számról, éppen a tenseconds ment, amikor megjöttem és a Red hot alatt értem be. A Looks that kill már keményen arcba nyomott, ekkor már teljes erőbedobással ott voltam. Volt elől három nagy kivetítő, meg egy mögöttem, meglepő módon az elsőkön ugyanaz a képsor ment, általában mozgóképes aláfestés, ahelyett, hogy a kamera által vett színpadkép ment volna. Mögöttem viszont az ment és nem csak én, de sokan forgolódtak közben. Kissé meglepő volt, hogy egyesek végig a színpadnak háttal állva nézték a kivetítőt. Az első szakaszt a Live Wire zárta, ami az egyik legkirályabb nóta, kétlábdobos Tommy-témákkal, hosszas szünetekkel és gitárnyúzással, majd függöny (szó szerint). A szünetben megnéztünk valami disasterthemovie.com baromságot majd mintegy negyedórás szusszanás után jött a második felvonás.

Girls girls girls
Don’t go away mad
Primal Scream
Home Sweet Home
Dr. Feelgood
Same old situation
Sick love song
Kickstart my heart


Na, ez állat volt. A GGG motorzúgása alatt ment fel a függöny, parádés színpadkép, a magasban hintázó félmeztelen csajok, kisebbfajta leszbishowal fűszerezve, igencsak piros-fényes beütésekkel, tomboló tömeggel. Ezeket a számokat mindenki üvöltötte, és igazi fénypont volt mindegyik. A Home sweet home alatt értettem meg miért jó anyanyelvi környezetben koncertezni zenekaroknak. Élmény volt hallani vagy tízezer embert, ahogy zene nélkül üvöltik (merthogy tudják :-) a szöveget, tényleg elképesztő volt. Tommy külön meg is köszönte, és újra is kezdték a számot. Fantasztikus Dr. Feelgood (kár, hogy itt kevés énekeltetés volt), de bezzeg az SOS-en már volt elég. Számomra ez a három nóta volt a csúcspont és be is rekedtem a végére. A Sick love song valami új szerzemény, elég rövid zúzós darab, inkább pihentetés volt. Jobb lett volna helyette az új klipnótát eljátszani, azt legalább ismerték volna az emberek. Mick szólózott és torzítózott egy kicsit aztán, de hamar ráismertünk a Kickstart elejének jellegzetes bevezetőjére. Ekkor megint kaptunk nagy színpadképet nőkkel meg olyan befejezés jelleggel. Persze azért még volt hátra ez meg az.

Megcsodálhattuk az ilyenkor szokásos csöcs-mutogatást, a kivetítőkön felhízott pólós csajok mutogatták idomaikat. Már aki, sajnos a legjobb dudájú az nem volt hajlandó, csak beintett helyette, de ez nem szegte kedvét senkinek.

A ráadásban két szám volt, az elsőben Nikki Sixx fia, Gary Sixx is gitározott, hosszas felvezetés után (Tommy eléggé fikázta a spotlight-os fazont, aki az istennek sem találta a fiút). Bár a Helter Skelter nem nagy kedvencem, jól szóltak. Végül, Anglia lévén nem lehetett elmenni a Sex Pistols cover nélkül, ami nagy öröm volt mindenkinek. A csajok ismét előkerültek és produkálták magukat, igazi befejezés volt. Az már nem is hírértékű, hogy Nikki persze szétzúzta a basszgitárját és elhajította annak rendje és módja szerint.

Helter Skelter
Anarchy in the UK


Az egész baromi jó volt, 31 font plusz fapadossal összekötött londoni hétvége. Ha félórával később kezdték volna, akkor a Shout at the Devil sem maradt volna ki életemből...

Dr.W.Gy.



 
Kapcsolódó linkek
· Adatok: Koncertbeszámolók
· Szerkesztette: special


A legolvasottabb cikk a következő kategóriában: Koncertbeszámolók:
2004.04.23 Wigvam Rock Klub - KARTHAGO


Beállítások

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat






Impresszum! E-mail: nekünk


A Rock Klub weboldalai PHP4 nyelven íródtak, PHP-Nuke szabadon felhasználható
Web portál rendszer segítségével, amely a GNU/GPL licence alatt áll.


PHP-Nuke Copyright © 2004 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.48 Seconds