×

Szükségünk van a Te segítségedre is! - Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni nekünk! Kérjük, hogy a közlemény rovatba ne feledd el beírni: passzio, hogy a támogatásod célba érjen! Ciki, vagy sem, de sajnos idáig jutottunk! E finita la commedia...

 Mötley Crüe – Red, White & Crüe Tour, 2005.06.19, London 

Megjelent: 2005. június 24. péntek 12:00
Szerző: special
    Koncertbeszámolók 

Én a Mötley Crüe-vel lettem metálos igazán 90-ben. Alice Cooper Poison albumjával kezdődött a zenei fejlődésem és aztán megláttam a Kickstart my heart meg a SOS videóját a Headbangers Ballban... a Dr. Feelgood lemez azóta is top favorit, talán ezt a cédémet hallgattam meg a legtöbbször. 91-ben Népstadion, Monsters of Rock, naná, bár a Crüe ott nem nyűgözött le, lássuk be Vince barátunknak nem erőssége a live éneklés. 14 évvel később jutottam ismét el live Crüe koncertre, méghozzá eredeti felállásban!

A sztori ugyanis az, ha valaki nem tudná, hogy először Vince Neil mondta be az unalmast és jött a 94-es Corabi-féle névtelen album, ami egyébként sokkal jobb, mint amilyennek értékelik. Corabinak erősebb torka van és tud énekelni. 97-ben jelent meg a Generation Swine a visszatérő Vince-el, ami minden idők leggyengébb produkciója. Majd egy rakás különböző best of meg live dupla lemez után 2000-ben a Tommy Lee-t (és ezzel legerősebb emberüket) elvesztő Crüe kiadja a New Tattoo lemezt, amin immáron Randy Castillo dobol(t). Ez az album ismét mutatott némi régi erényeket, a címadó dal mellett néhány igazán kellemes dal is felkerült, de hát nem az igazi. Castillo korán elhunyt rákban és helyét a Hole-ból igazolt Samantha maca veszi át, ami eleve fura, de jól nyomja a csaj, lásd a koncert DVD-t. Aztán a VH1 noszogatására 2004-ben összeboronálták a fiúkat újra, erről van is egy „reunion” műsor a csatornán, érdemes megnézni. Tommy-t volt a legnehezebb rávenni, Mick Mars pedig már élőhulla volt (csípő műtéten esett át) és lépni se bírt. Ezek után összedobták az If I die tomorrow című kellemes dalt meg egy világkörüli turnét... és egy újabb best of albumot.



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!





Magyar rajongók vagy Bolognát célozták meg, vagy Londont, ahogy mi is (több magyar arccal is találkoztunk, többek között a Hooligans énekesével is). A jegyet nagyon kultúráltan a Wembley honlapján rendeltem, kártyával fizettem és napokon belül meg is jöttek a jegyek. A Wembley stadion építése miatt elég nagy rumli van arrafelé, a koncert egy Pavilon nevezető „sörsátorban” volt. A mérete impozáns, párszor beleférne a PECSA, természetesen semmi motozás, bármit bevihettem volna, akár állványos kamerát is, volt sör, palackozott ital, és jé, senki nem dobálózott vele. Az furcsa volt, hogy a küzdőtéren is rögzített széksorok vannak és közötte álltak az emberek, de megszoktam közben. Pompás helyem volt két sorral a keverőpult előtt középen, jól láttam és hallottam. A baj, hogy elképesztő hőség volt, kevés ventilláció. A másik, hogy a 19:30-ra kiírt koncert (ami előzenekart is tartalmazott volna) simán elkezdődött nyolckor a Crüe-vel... naná hogy rengetegen lemaradtak az első számokról (én is). Igazán várhattak volna még egy fél órát vagy akár egy egészet is, pláne hogy a wembley-felfordulás miatt két metrómegállóval előbb ki kellett szállni és fél órát gyalogolni. Meg persze a metró is össze-vissza járt.

Bent azonban zseblámpás stewart-ok odakísértek a helyemre és tényleg ott volt az üres székem. Elsőre ijesztő állapotnak tűnt ami odabent volt és lehetetlennek a helyet megtalálni, de aztán nem volt probléma. Szóval, a setlist nagyjából ugyanaz volt, mint a bolognai, csak egy ráadással kaptunk több számot és bizony két és fél órát nyomták a fiúk. Mert bár Vince most sem tudott énekelni, az egész show az parádés volt.

Setlist:

Shout at the devil
Too fast for love
10 seconds to love
Red hot
Looks that kill
Louder than hell
Live Wire


Az első részből sajna lemaradtam két számról, éppen a tenseconds ment, amikor megjöttem és a Red hot alatt értem be. A Looks that kill már keményen arcba nyomott, ekkor már teljes erőbedobással ott voltam. Volt elől három nagy kivetítő, meg egy mögöttem, meglepő módon az elsőkön ugyanaz a képsor ment, általában mozgóképes aláfestés, ahelyett, hogy a kamera által vett színpadkép ment volna. Mögöttem viszont az ment és nem csak én, de sokan forgolódtak közben. Kissé meglepő volt, hogy egyesek végig a színpadnak háttal állva nézték a kivetítőt. Az első szakaszt a Live Wire zárta, ami az egyik legkirályabb nóta, kétlábdobos Tommy-témákkal, hosszas szünetekkel és gitárnyúzással, majd függöny (szó szerint). A szünetben megnéztünk valami disasterthemovie.com baromságot majd mintegy negyedórás szusszanás után jött a második felvonás.

Girls girls girls
Don’t go away mad
Primal Scream
Home Sweet Home
Dr. Feelgood
Same old situation
Sick love song
Kickstart my heart


Na, ez állat volt. A GGG motorzúgása alatt ment fel a függöny, parádés színpadkép, a magasban hintázó félmeztelen csajok, kisebbfajta leszbishowal fűszerezve, igencsak piros-fényes beütésekkel, tomboló tömeggel. Ezeket a számokat mindenki üvöltötte, és igazi fénypont volt mindegyik. A Home sweet home alatt értettem meg miért jó anyanyelvi környezetben koncertezni zenekaroknak. Élmény volt hallani vagy tízezer embert, ahogy zene nélkül üvöltik (merthogy tudják :-) a szöveget, tényleg elképesztő volt. Tommy külön meg is köszönte, és újra is kezdték a számot. Fantasztikus Dr. Feelgood (kár, hogy itt kevés énekeltetés volt), de bezzeg az SOS-en már volt elég. Számomra ez a három nóta volt a csúcspont és be is rekedtem a végére. A Sick love song valami új szerzemény, elég rövid zúzós darab, inkább pihentetés volt. Jobb lett volna helyette az új klipnótát eljátszani, azt legalább ismerték volna az emberek. Mick szólózott és torzítózott egy kicsit aztán, de hamar ráismertünk a Kickstart elejének jellegzetes bevezetőjére. Ekkor megint kaptunk nagy színpadképet nőkkel meg olyan befejezés jelleggel. Persze azért még volt hátra ez meg az.

Megcsodálhattuk az ilyenkor szokásos csöcs-mutogatást, a kivetítőkön felhízott pólós csajok mutogatták idomaikat. Már aki, sajnos a legjobb dudájú az nem volt hajlandó, csak beintett helyette, de ez nem szegte kedvét senkinek.

A ráadásban két szám volt, az elsőben Nikki Sixx fia, Gary Sixx is gitározott, hosszas felvezetés után (Tommy eléggé fikázta a spotlight-os fazont, aki az istennek sem találta a fiút). Bár a Helter Skelter nem nagy kedvencem, jól szóltak. Végül, Anglia lévén nem lehetett elmenni a Sex Pistols cover nélkül, ami nagy öröm volt mindenkinek. A csajok ismét előkerültek és produkálták magukat, igazi befejezés volt. Az már nem is hírértékű, hogy Nikki persze szétzúzta a basszgitárját és elhajította annak rendje és módja szerint.

Helter Skelter
Anarchy in the UK


Az egész baromi jó volt, 31 font plusz fapadossal összekötött londoni hétvége. Ha félórával később kezdték volna, akkor a Shout at the Devil sem maradt volna ki életemből...

Dr.W.Gy.

rovat lapozó


Még, még, még...



special írta:


 

Ajánló









Ez is érdekelhet













Klipmánia