BIKINI: KISLÁNY VIGYÁZZ! 

Megjelent: 2005. február 28. hétfő 00:00
Szerző: bcsaba
    Rockmúzeum 
Nem tudni mikori és hol játszották ezt a koncertet, a gazdája sem tudta visszaidézni. A szetlistából 1984-esnek sejtem, mert játszák a Lakcipő Komár Laci paródiát, meg a Paranoidot óriási kamuszöveggel. Itt is húzza Feró a közönséget a Ricsékkel. Olyan "itt is vagyok, ott is vagyok" jelleggel mentek a bulik. Az új zenekar természetes módon a saját számait szerette volna játszani, míg a közönség Feró okán mindig a régi Beatrice nótákat követelte. Hogy mehessen az új, játszani kellett a régi. Nagyvárosi farkas, Angyalföld, Motorizált nemzedék. És ment a régi idők sablonjára a "népnevelés" is, Vedres Józsi előadásában a Kanászélet mintájára népi-proletár ihletésű nóták, mint a Kislány vigyázz disznólkodása. Ezt és a Kanászéletet gyakran büntetőzeneként használták, hogy a közönség őrjöngését csillapítsák egy egy pörgősebb szám után. És e mellett meg ment a Ricséből átörökített drámai vonal is, melynek mély tartalma, avantgárdsága adta a zenekar igazi értékét, mint az Ahogy öregszem, a Sárga bögre, és a Medvetánc, vagy az ezen a felvételen nem szereplő 83-as dal, a Jáijáó, eládió. ("Én nem félek. Miért félnék?") És Feró magánszámai, mint a Sültcsirke Break, vagy a Kenguru, melynek mozgáskultúrális értékei még ezeken az audiófelvételeken is átsütnek. De jó lenne erről képanyag!

Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!




1984?
?

Összjátékidő: kb 34 perc

konf: "Nagyvárosi far-kas. Az melyik nóta a Nagyvárosi farkas. Azt ki játszotta? A Rolling, Rolling Stone? A Rolling Stone játszotta? Ja persze. Az egy Bitlisz. ja. A Boney M-re gondoltok. Valami magyar zenekar. Olyat nem ismerek. Én nem ismerek. A Omegát ismerem, meg a Beatricét. Meg a Neotont is ismerem, emlékszem volt Neoton is. Táncoló fekete lakcipő. Jajj. Gyerekek...mondtam nektek ez a műsor kívánságműsor. Amit akarsz. nem érdekes, hogy én mit akarok, az le van szarva. Lényeg, hogy te jól érezd magad. Mit érdekel, hogy a Feró miről dumál, hát menjen a fenébe."
Lakcipő
Nagyvárosi farkas
konf: "Ahogy öregszem úgy leszek. (2x) irigy és rosszindulatú. A nagy dolgok tényleg úgy történnek, ahogy a történelemkönyvek megírják. Csak sajnos én teljesen máshogy érzem. Nem vagyok beavatva semmibe."
Sárga bögre
konf: "Az előző (?) új nagylemezünkön lesz, amely valószínűleg egy vagy két hónap múlva megjelenik. (vágás) Mit csináltál Miklós? (?) hej! Hej! (3x) Je. Je. Jó? Jó? Akkor jó. Azt mondja hogy, hogy is van? Egy, két. Egykéthánégy."
Balhé és blöff
(vágás)
konf: "Teljesen úgy érzem magam mint a hétfejű kívánságműsor. Egy Black Sabbath, egy Boney M."
Paranoid
lezárás: "Még egy. Most kettőt. Hát ez milyen volt. Három. Négy. stb (közben gitárbeütések) És a tíz."
konf: "Angyalföldi gyereknek születtem!"
Angyalföld
konf: "Most pedig a Józsi fog nektek énekelni kultúrális programunk keretében."
Kislány vigyázz
közben: "Kéremszépen megvan a véleményem magukról is, meg a Józsiról is. Ez kéremszépen...meg, megállapítom, hogy ez egy disznó dal. Nem ide való. A kocsmába való. (?) persze. Akkor énekeld el mégegszer ha mered. Na mondjad tessék. Tesék, hallod? Nem szégyelled magad. Én (?). Munkás (?) állandóan. Mindig ezekkel a csavargókkal mászkálsz. (?). Ilyen együtteseket szeretsz, hogy Bikini meg Beatrice. Ugyan már. Hát mit szeretsz rajtuk annyira? Annyi aranyos, kedves fiatalt látok itt. Hát mér nem szeretitek a Soltész Rezsőt? Látom őt is szeretitek. Ez az. (?). Fiatalok. Én momdtam nektek. Jön a break. Jön a Break. Sőt már itt is van. Itt a break. Örülünk örülünk, tegye fel a kezét, aki örül. Ez az. Mindenki örül. Mindenki. Ki nem örül? Á semmi ez. Öten vannak, az nem érdekes. Tessék örül. Németh Alajost megkérem mutassa be nektek az egyik legszebb breaktáncot. A tánc címe: Sültcsirke, nézzük meg. Alajos próbáld meg. Figyeljünk, figyelem."
Sültcsirke Break
konf: "Hej sikerült. Vissza, még. Még egyszer megmutatom, mer. Eleje hajoljon le, mer nem látszik hátul. Jaj de széééép. Kérem újhullámos lányok és fiúk figyelem. Újra break. megin jön a break. Orrba szájba break. nem bírjuk ezt a break-et (?). Amerikából bejön a break. Amerikából már bejön. Dádádá zenéjére kéremszépen fiatalok nézzétek meg a Kengurut című táncot. Kenguru. (3x) Bemutatja Nagy Feró. Taps, nem?"
Kenguru
konf: "Jön a break. Most pedig...teljes csendet kérek. A művészetem egyik legmagasabb fokát mutatom be. Kéremszépen...a tánc...koreográfiáját én csináltam. S a táncnak csak annyi a neve, hogy Kopasznyakú gyöngytyúk. je. tapsoljuk meg a Gyöngytyúkot. Csak gyakorló táncosok gyakorolják. Gyakorló táncosok tudják utánam csinálni."
Gyöngytyúk
Da Da Da - Daddy Cool
konf: "(?) nagyon szeretném, ha újhullámosok lennének mind. Ez az igazi. Ez az iga, ez az izom. Minden reggel tejet iszom. És újhullámos vagyok. Újhullám van a hajamban. Mostmár úgyis mindegy, hogy újhullámos vagy, vagy nem."
Medvetánc
Kanászélet
Csak a közönség nem
konf: "Örömmel állapítom meg, jól bejött a zene. Most pedig tudjátok mi jön? Igazi amerikai muzsika. Énekel Angyal Tivadar. Tapsoljuk meg."

Szetlista:

Fekete lakcipõk / Mond kis kócos
Nagyvárosi Farkas
Sárga bögre
Balhé és blöff
Paranoid
Angyalföld
Kislány vigyázz, bottal ne játsz
Break
Da Da Da - Daddy Cool
Medvetánc
Megismerni a kanászt
Csak a közönség nem


Bálint Csaba

rovat lapozó


Még, még, még...

Cikkek szövegében utoljára itt említettük: BIKINI: KISLÁNY VIGYÁZZ!




 

Ajánló









Ez is érdekelhet





Koncertek 2017. szeptember 26. és 2017. október 12. között:









Klipmánia