rockmuzeum.ini.hu

 Menü
· Főoldal
· Archívum
· Enciklopédia
· Hard.Fplanet.hu
· Hosszabb írások
· Impresszum
· Kereső
· MHW dbSearch
· Rovatok
· Szavazógép

 Nap cikke
A legolvasottabb cikk ma:

Pink Floyd - TEY 21 - 1972 Obfusc/ation - újrakiadás (2017)

 Látogatottság
Összesen
86571296
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2003. július

 Hang-Súly


 Vásárolj!
Bálint Csaba - Beatinterjúk I.

Majnik László - Barázdák között


 Korál: ROBOTOK 1981. V. 9.

Rockmúzeum
1981 tavaszán a Magyar Rádió koncertfelvétel sorozatot rendezett a Kertészeti Egyetem Klubjában, melyen a P. Mobil, a Dinamit és egyéb más zenekarok (például jazzzenészek) mellett a Korál is lehetőséget kapott. A KEK sosem volt az elnyomottak, a szakadt rock fellegvára sem a közönség, sem a zenkarok szempontjából. Tehát már a helyszín is mutatja, hogy itt kiválasztott, lemezes bandákról van szó, aki ide bekerül, az belülkerült "Jerikó falain", hajlandó kompromisszumokra, feladott bizonyos elveket, együttműködik az állami gépezettel. (ez persze nem biztos, hogy árulás, sőt az életbenmaradás sokszor fontosabb, mint a mártírhalál. Az arány megtalálása izlés dolga.) Már megjelent előző évben az első Korálnagylemez, ennek anyaga adja a koncert magvát a régi Tauruszos számok mellett (A kőfalak leomlanak, Válaszra várva, Szólíts meg vándor, Anyám vígasztalj). De már játszák az új idény számait is, mint például a Robotokat. Ez az időszak még az "őszinte rock" jegyében zajlik a zenekarnál is, de ennek a hullámnak a vége már ebben az évben erősen érződik, és a Korál is egy másik irányba indul majd el az év végén a Homok a szélbennel. Egy még érzelmesebb, lágyabb dalszerzői perióduson megy át Balázs Fecó.

1981. V. 9.
KEK

Összjátékidő: 64:46

Intró+Robotok
konf: "Hát szépjóestét kívánunk mindenkinek és nagyon, de nagyon sok szeretettel köszöntünk mindenkit. Szevasztok. Sok szeretettel köszöntjük a felsőházat az alsóházat. És azokat is, akik a Magyar Rádió, illetve a KEK jóvoltából...ebből a teremből messzebbre is eljuttatták az éter hullámhosszán ezt a mai bulit. Reméljük, hogy mindenki jól fogja magát érezni. Erről gondoskodik itt a basszusgitáron, aki imádja Bánfi hajszeszt Scholler Zsolt. Itt mellettem Fischer Lacika szólógitáros, a dobnál Magyarország egyetlen Korálhajú dobosa, Dorozsmai Péter. és jómagam pedig Balázs Ferenc vagyok. Ha már ilyen szépen bemutatkoztunk...meg szeretném nézni, hogy mindenki itt van-e. Mindenki itt van? Nem hallom! Akkor lássuk a kezeket. Ezér a pénzért ha én ott ülnék, én biztos, hogy tapsolnék. Tehát. Namost ha ezt így összeverjük...ennek isten bizony mi nagyon nagyon örülünk...úgyhogy köszöntünk mindenkit...az első Korálnagylemezről egy olyan nótával...amely olyan névre hallgat, hogy Hangoddal...ébreszt a szél!"
Hangoddal ébreszt a szél
A szeretet koldusai
konf: "Köszönjük szépen. És akkor vissza a nagylemezre, egy régi nóta, Tudom én is megnyugodnék, ha valakihez tartoznék."
Tudom, én is megnyugodnék
konf: "Köszönjük szépen, és akkor most a Lacikának egy nótát már a következő nagylemezre előrenézve fogunk eljátszani, Tékozló fiú címmel. És egy picit szeretnék a kontrolba a dobhoz is, meg énhozzám is kapni."
Tékozló fiú
A kőfalak leomlanak
Álmainkat hallgatom
konf: "Köszönjük szépen, és most...Péter fog bemutatkozni ez után a nóta után is egy saját számmal, mer ez a Tékozló varázsló is az övé volt. És most átjutunk a túlsó partra. Hej!"
Átjutunk a túlsó partra
konf: "Átjutunk a túlsó partra. Köszönjük szépen. És most visszatérünk a nagylemezhez egy olyan nóta erejéig, nemrég múlt el a Anyák napja, úgyhogy utólag meg szeretnénk emlékezni róla egy olyan nótával, amelynek a címe is az, Anyám vigasztalj engem."
Anyám, vigasztalj engem
Ne állj meg soha
Maradj velem
közönség: "Vissza! Vissza! Vissza!"
konf: "Nagyon szépen köszönjük, és van nekünk egy nagyon-nagyon régi nótánk. Hogy is hívják azt? Hogy? Szólíts meg vándor? Egy-két-há-és!"
Szólíts meg vándor
Válaszra várva
lekonf: És egy utolsó visszaszámolás. Nyolc! Hét! Hat! Öt! Négy! Három! Kettő! Mindenkinek további jó szórakozást. Köszönjük a tapsokat, szevasztok!"
Közönség: "Vissza! Vissza! Vissza! Gyertek már vissza!"
MC konferansz: "Ez az együttes a Korál volt, és azok...aki szeretik...a kőkemény zenét...holnap...hat órától...egy nemzetközi jazzhétvégén lehetnek itt."

Intro+Robotok
Hangoddal ébreszt a szél
A szeretet koldusai
Tudom én is megnyugodnék
Tékozló varázsló
A kõfalak leomlanak
Álmainkat hallgatom egyedül
Átjutunk a túlsó partra
Anyám vigasztalj engem
Ne állj meg soha
Maradj velem
Szólíts meg vándor
Válaszra várva

Bálint Csaba



 
Kapcsolódó linkek
· Adatok: Rockmúzeum
· Szerkesztette: bcsaba


A legolvasottabb cikk a következő kategóriában: Rockmúzeum:
Edda művek: Ez nem herkentyű, ez Hammond!


Beállítások

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat






Impresszum! E-mail: nekünk


A Rock Klub weboldalai PHP4 nyelven íródtak, PHP-Nuke szabadon felhasználható
Web portál rendszer segítségével, amely a GNU/GPL licence alatt áll.


PHP-Nuke Copyright © 2004 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.48 Seconds