×

Szükségünk van a Te segítségedre is! - Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni nekünk! Kérjük, hogy a közlemény rovatba ne feledd el beírni: passzio, hogy a támogatásod célba érjen! Ciki, vagy sem, de sajnos idáig jutottunk! E finita la commedia...

 Cikipédia 8. - 5. rész - Vesszen a királynő! 

Megjelent: május 17. csütörtök 12:05
Szerző: Fiery
    Cikkek 

A '80-as évek második felétől végleg háttérbe szorult a hazai rockzene. Mindig volt valamilyen gigászi hatalom, ami ellen küzdeni kellett, ilyen volt a kor politikája, az aktuális divatok, majd az új hullám. Végül mégis a "külföldi rokonok", a világsztárok fojtották meg és tüntették el néhány évre a hazai rockzenét. Nem volt mit tenni, aki bírta, az klubokba vonult, a többi vendéglátózni ment, vagy civil melót kereshetett magának. A legnagyobb és talán a legutolsó "lázadás" egy Queen koncert okán volt, amikor szinte az összes élvonalbeli rockzenész alaposan felháborodott... - Fiery



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!





Elrúgtam a követ, amerre gurult...

Úgy '85 táján azt gondoltuk, hogy a rockzene pihen egy kicsit, hogy aztán a legjobb pillanatban újra fellángoljon. 1986. július 27-én pedig még nem tudtuk, hogy nem kell már három szűk év, hogy megnyíljon körülöttünk a világ, és egy teljesen más rendszer költözik be hozzánk. Nem vettük észre, mégis szigorú léptekkel közeledett felénk a kapitalizmus, hogy kitárja előttünk a lehetőségek tárházát, vagy a pokol kapuját, de ez nézőpont kérdése...

Ekkorra teljesen elfelejtettük már, hogy a '60-as években még tűzzel-vassal irtottak mindent, ami rock, a következő évtized végéig a tömeg nyomására ugyan már engedték, de a média majd nemhogy tudomást sem vett róla, és a hosszú hajat viselők - szóval a rockerek - igencsak "közkedveltek" voltak a rendőrségi körökben. Igazoltatásoknál ezek a csövesek kifejezett előnyt "élveztek", ha balhé volt valahol, sőt, ha alkalom volt rá, még a klubvezető is felképelhette a magából kivetkőzött rock rajongót és bármikor rendre utasíthatta a zenészeket is, ha úgy volt kedve. Mindig a rockerek húzták a rövidebbet, még ha sokszor ártatlanok is voltak.

Külvárosi gyártelepről a kötödéig

Itthon, 1982-től az új hullámos bandákkal igyekeztek ellehetetleníteni a hazai rockzenét, de nem, hogy erősödött volna a média által is erőszakosan szervezett tömegbázis, inkább eltűnt a közönség. Bizony, az utolsó két évben már nagyon sokszor pangott a legendás Ifipark is. Olyan zenekarok igyekeztek megfelelni a fentről érkező elvárásnak, mint a Piramis - Révész nélkül -, a V'Moto-Rock, az Új Skorpió, és sokan mások. Néha még össze is jött öt-hatezer ember egy rockfesztiválra, de segítséget egyre kevesebbet kaptak. Egyetlen segítségük az volt, hogy hagyták őket fellépni vidéki kultúrházakban.

A következő történet előtt kis érdekességként említeném meg, hogy a zenészeknek, zenekaroknak személyesen kellett bemenniük az ORI-ban ténykedő nagy hatalmú elvtárshoz, aki eldöntötte, hogy mennyiért játszhatnak a muzsikusok. Ez az ORI gázsi azért sosem volt akkora összeg, hogy abból családi házat, nyaralót lehetett volna venni, ráadásul akkor ért valamit, ha minél több koncert volt egy évben. Úgy kellett gazsulálni, hogy legalább egy ötvenessel nyomják meg azt a tiszteletdíjat, és ha valaki elég szimpatikus volt, talán meg is kapta a magasabb bért.

A '80-as évek közepén aztán egy csapásra megjelentek és taroltak a külföldi sztárok. Hébe-hóba persze előtte is jött pár gigantikus, no de csak módjával. Itt volt a sportcsarnok megnyitóján a világhírű kanadai Saga együttes, akik "nagyszerűen másolták" a Color együttes nótáit, Amanda Lear, Tina Turner, de itt volt az Iron Maiden, a Motörhead, és bizony itt járt a Queen együttes is.

Isten óvd a királynőt és fasiszta bandáját!

Emlékszem, mekkora vihart kavart a Queen érkezése. Egy egész ország el volt ájulva, és akár dupla Népstadionos koncert is lehetett volna, de leszóltak fentről, hogy azért ezt nem kéne, meg addigra az éves elkölthető valuta is elfogyott. Hosszú, addig sosem látott kamion sorok cipelték a legmodernebb cuccokat, az IFA-hoz, Roburhoz és ZIL-hez szokott szemek csak csillogtak már ettől a látványtól is. Olyan fény- és hangtechnika került a hatalmas emelvényre, amilyet még az Omega sem használt, a közönség már akkor behugyozott boldogságában, amikor még a zenekar otthon kávézott strandpapucsban, meg köntösben.

Engem ne sajnáljatok!

Egyedül, akik rossz szemmel nézték ezt az egész cirkuszt, azok a szocializmust védő elvtársak, valamint a hazai zenészek voltak. Persze, biztosan nagyfokú irigység is táplálta bennük a haragot, de valószínűbb, hogy csak megérezték, hogy ezekkel a világsztárokkal és a mögöttük álló pénzzel, technikával ők már nem konkurálhatnak. Valamilyen szinten érthető, hiszen ekkoriban már szinte naponta utasították el őket, ha apróbb anyagi kérdések merültek fel, és nem sokkal több lóvéból éltek, mint az átlagemberek. Jó, itt most nem arról a néhány zenészről beszélek, akik azért hazai viszonylatban is qrva jól kerestek (pedig még ők is kiakadtak a Queen-nek járó pénzen).

Szóval a jobban menő magyar zenészek még a tizedét sem kereshették, mint nyugati társaik. Harcolni nem lehetett az angolszász nyelv ellen, és nyugaton játszani is csak nagyon keveseknek adatott meg. Talán több lett volna a lehetőség, ha a Trianon előtti Magyarország marad, mert a felvevő piac már elegendő lehetett volna. A keleti piacról pedig ne is beszéljünk, hiszen az nem a zenészeknek volt Kánaán - holott ők is jobban járhattak egy picit -, mégis mások jártak jól, de ez jellemző volt a rendszerre. Egyértelmű, hogy semmilyen lehetőség nem volt nagyobbra nőni. Ezek után joggal érezhették, hogy Magyarország az ő játszóterük, és ide ne jöjjön olyan csávó, akinek több és sokkal nagyobb játszótere van.

Mitől megy a villamos?

Végre valamiben tökéletesen egyetértettek a hazai rockzenészek, együtt próbáltak szembe szállni az idő konok múlásával. Emlékszem, a legnagyobb felháborodás a Queen miatt volt, talán azért, mert először kerültek ki a nyilvánosság elé olyan "nem meghatározott" számok, amik még az álmodozás határait is sértően túllépték. Nem csoda hát, hogy egy emberként hördült fel a hazai rock társadalom.

A hírek eljutottak a politikai vezetéshez is, akik úgy döntöttek, hogy kihasználják a lehetőséget - mivel ők még mindig nem kultiválták ezt a fajta hangos zenét - és harcot indítanak a világsztárok ellen is. Mint tudjuk, a Párt erősebb mindennél (is)! Jó szokásukat viszont megtartották és megmaradtak a csendes és biztonságos háttérben, miközben kiadták a parancsot, hogy akkor a nép egyszerű fiai tegyenek bizonyos lépéseket, annak érdekében, hogy mennyire zavarja őket a nyugati, imperialista kizsákmányoló rendszer.

Az ember alkalmas egy feladatra

A fő elvtársak a kisebb beosztásban lévő tartótiszteket, és az idetartozó "szakértőket" szétküldték, hogy készítsenek hangulatjelentéseket, ami után elindulhat a lejárató kampány. Így jutottak el olyan emberekhez is, akikkel - ha erőszak útján is, de - szerződést kötöttek, hogy X időnként véleményt nyilvánítsanak, történeteket meséljenek. A beszervezettek pedig most nem hazudhattak, és nem írhattak mindenféle kamu dolgot, itt konkrétum kellett, még akkor is, ha csak annyit mondanak, hogy: kikérjük magunknak, mert amíg a szocialista országokban nem él mindenki jól, addig pár külföldi zenész ne keressen két-három órás koncert után súlyos milliókat!

Akadt, aki írt, és akadt, aki beszélt, de mindenki elmondta a véleményét. Itt azért leszögezném, hogy a hangulat olyan volt, hogy még az is szívesen panaszkodott, aki egyébként nem számított a rendszer barátjának. Jött a koncert, elmúlt, és az egészből nem lett semmi. A sztárok továbbra is érkeztek, a mi zenészeink továbbra sem kerestek jobban, de a papírok, feljegyzések nagy része azért megőrzésre került. Mondhatnánk, hogy tulajdonképpen senkinek nem származott baja ebből, csak néhány évtizeddel később, de akkor sem mindenkinek.

Neked adnám a világot!

Volt egy ember, akit - már teljesen mindegy, hogy miért - beszerveztek. Elmondása alapján összesen három írott jelentés került ki az ő aláírásával, a többit az ő nevében írták meg. Bizony, erről már senki nem beszél, mert ítélkezni könnyebb, mint megérteni. A történetnek ő annyiban részese, hogy neki is volt véleménye, neki is rosszul esett, hogy hiába az évi 150-200 fellépés, hiába a megjelent lemezek, nem nagyon érezhette az anyagi elismerést, ugyanúgy, mint a többiek.

Amikor egy általános ORI-büfés beszélgetésen szóba került a Queen, ő sem rejtette véka alá a véleményét. Amit mondott, meghallgatásra lelt, majd pár évtized múlva viszont láthatta ő is írásos jelentésként alaposan kiegészítve, amit az ő nevében írt meg valaki. Az írott anyagról - egy felelőtlen újságcikk nyomán - ő is jó pár évvel később szerzett tudomást. Mit lehet ilyenkor már tenni? Mivel eléggé neves a szakmában, a mai napig viselnie kell ezt a terhet, a mai napig előhúzzák a titok zsákból a nevét, amikor nincs aktuális téma, vagy éppen a földbe kell valakit alaposan döngölni.

Tulajdonképpen most már mindegy, csak a legelvakultabb gyűlölködők nem hajlandóak figyelembe venni, hogy mi is történhetett igazán - hiszen ezt csak az a két ember tudhatja, akik között lezajlott a beszélgetés -, de ez bőven elég ahhoz, hogy a mai napig meghurcolják, hogy ne a munkásságára akarjanak emlékezni az emberek. Tudjuk, ha valakit mindenképpen lámpavasra akarunk húzni, nem érdekel, hogy ártatlan, vagy sem...

A Queen koncert 1987-ben lezajlott és azóta is az egyik legjobb bulik közt tartják számon - pedig jó néhány nagy esemény zajlott és zajlik a mai napig -, a közönség boldogan, élményekkel gazdagon térhetett haza. A pártfunkcionáriusok elégedetten tömködhették a zsebeiket, a tartótisztek a megkapták a pluszjuttatásokat, csak a hazai rockzenészeket hagyta mindenki cserben és van, aki még pórul is járt pedig csak ugyanazt mondta, mint a többiek...

UI.: A leírt információ egy tartótiszt és több zenész visszaemlékezése alapján íródott, tehát valószínű, hogy így történt. Remélhetőleg ez a téma bekerül egy későbbi időpontban kiadandó könyvbe, ami erről a korszakról kíván képet adni zenészek és civilek személyes tapasztalatai alapján. Persze ember tervez...

Írta: Fiery





rovat lapozó


Még, még, még...





 

Ajánló





Nemzeti Kultúrális Alap és a Hangfoglaló Program támogatásával.










Ez is érdekelhet





Koncertek 2018. július 16. és 2018. augusztus 01. között:









Klipmánia