×

Szükségünk van a Te segítségedre is! - Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni nekünk! Kérjük, hogy a közlemény rovatba ne feledd el beírni: passzio, hogy a támogatásod célba érjen! Ciki, vagy sem, de sajnos idáig jutottunk! E finita la commedia...

 Katona Imre - interjú 2. rész (2018) 

Megjelent: február 06. kedd 12:05
Szerző: bcsaba
    Interjúk 

Katona Imre a Nagy Feró-féle Hamlet rendezője volt az Egyetemi Színpadon, de ennél életműve természetesen sokrétűbb és több ponton találkozik a rockzenével, hogy csak a példa kedvéért a Rock Színházat említsem, mellyel megalakulásától dolgozott együtt. Az első részben a kezdetekről és az Evitáról beszélgetünk, ma folytassuk az Evita utóéletével és a Rockszínházzal...



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!





Úgy gondolom, az Evita alapozta meg a Rock Színház jövőjét.

Mindenképpen. A lehetetlen lehetségessé vált. A West End színházaiban legalább fél év egy előadás próbaideje, az Evitát viszont minimális idő alatt hoztuk létre. És jártasság, előzetes műfaji tapasztalat nélkül. Ezt nem lehetett az operett játszási hagyományaiból kikövetkeztetni. A hagyományos színházat ismertem persze, hisz kőszínházi rendező is voltam. De zenés előadásként számomra ez volt az első. És felkavaró tapasztalat volt.

Gyulán már memorizáltam egy hónapig a kazettát. Mire visszaértem Pestre, tudtam is hangról hangra. Én úgy lettem később egy zenés színház főrendezője, hogy nem tudok kottát olvasni. De ez nem olyan nagy baj, mert nem menekülhetek a partitúrához, hanem abszolút fejből kell tudnom mindent. Minden taktust.

Milyen volt a sokféle emberekből álló, sokfelől jött társulatot rendezni?

Nem volt nehéz. Semmilyen pressziót nem kellett alkalmaznom. Akik ott maradtak a kilátástalan hetek és hónapok után, azok már megszállottak voltak. Ott már mindenki nagyon akart. Messiásként vártak engem. Bennük volt a szándék, az akarat, a meggyőződés, hogy ez fontos. Hogy most egy áttörést hajtunk végre! Ebben mélységesen hitt mindenki.

Miklós Tibi lelkesedése mindenkit magával sodort. Ő az egészet úgy kezelte, hogy a világon nincs ennél nagyobb feladat és értékesebb kihívás. Epizódszereplő volt az előadásban Frajt Edit, filmfőszerepekkel a háta mögött, és Bókai Mária, aki primadonnaként éppen a Marica grófnőt játszotta Pécsett. Miklós Tibi iszonyatos energiákat tett bele, hogy embereket szerezzen, makacsul reménykedve Orszáczky Jackie-t győzködte például, mindenkire nyitott szeme volt. Körülbelül tíz százaléka jött be a próbálkozásainak, viszont az is nagyon sok volt.

Mindenesetre a magyar színpadra egy műfajt ez az előadás becsempészett. Hisz a korábbiak - mint a Képzelt riport - musicalek voltak. Egy rockopera esetében a dráma egészét a zene fejti ki, ez a tulajdonság határolja el a musicaltől. A rockopera éppoly teljes értékű zenedráma, mint egy klasszikus opera.

Sokkal rosszabb dolgozni egy lusta állandó társulattal, ahol hatalmi szóra volna szükség. Kerültem ilyen helyzetbe egy tekintélyes vidéki színháznál, egyetlen évig bírtam. Egy alternatív társulatnál, mint amilyen az Universitas volt, vagy később a Gropius, ahol szabad társulás alapján jöttek össze az emberek, ott több kiaknázható morális erő jelentkezett. Hozzá is szoktam ehhez. Én a kőszínházat és az alternatív színházat párhuzamosan csináltam.

Gondolom, ezek után nem volt kérdés, hogy ön marad a Rock Színház főrendezője?

Az Evita kiválasztásával az a koncepció beteljesült, hogy tóduljon az előadásra a közönség. Tíz nap alatt harmincezer néző látta, és sok ezren nem jutottak be. Ez cáfolhatatlan visszajelzés volt. És ahogy elkészült az Evita, Miklós Tibi és Várkonyi abban a másodpercben nekiállt megírni a Sztárcsinálókat. Tibi látta az én Kegyenc előadásomat például, ami a római késői császárság korában játszódott, és nálam frakkban jöttek-mentek a szereplők.

A Sztárcsinálókat eleve ebben a szellemben képzelték el. És hát logikus lett volna, hogy én rendezem, de megismétlődött a Gyulai Várszínházzal való komplikáció. Egy Voltaire regény, a Zadig színpadi változatát kellett megcsinálnom 1981 nyarán, amit nem is bánok, mert nagydíjat nyertem vele Spanyolországban a sitgesi fesztiválon. A lényeg azonban, hogy nem értem rá, és beajánlottam magam helyett Kovácsi János filmrendező barátomat. Ő rendezte például a Cha-Cha-Cha című filmet. Később lefalcolt Amerikába. Én pedig a Sztárcsinálók idején nem voltam jelen a Rock Színházban. Egy jelentős évet kihagytam.

Közben a Rock Színház a KISZ Központi Bizottság támogatásával állandó társulattá alakult, a szereplők már havi fizetést kaptak. De az állandó működéshez szélesebb műsor kellett, lett hát West-side Story és hasonlók. Kezdődött a bizonytalankodás. Ahogy létrejött, máris kérdés lett, hogy hogyan tovább. Megint megkerestek, hogy nem mennék-e oda állandó rendezőnek? Nem volt ugyanis színházszakmai vezetőjük. Így lettem én a főrendező 1983 szeptemberében. A társulattal kezdtem foglalkozni, '84 nyaráig nem is rendeztem. Színésztréninget és játékgyakorlatokat vezettem, a társulatépítés megalapozására koncentráltam. Nyilvánvaló, hogy Matyi kapcsolatain keresztül nagyon sok zenész és énekes jött össze, de a színészi részével nekem kellett foglalkoznom.

Nem volt egy lenézés a többi színház részéről a Rock Színház felé?

Az az aspektus, hogy ez komolytalan, ez szar, ez csak addig volt, amíg létre nem jött. Az elején mondjuk csatlakozott valaki, aki nagyon akart csinálni valami nagyot ebben, de gondolom, az összes kolléga azzal tömte, hogy ezek kutyaütők. És otthagyta. Mikor az Evita sikere bejött, akkor változni kezdett a megítélés. Ez a lebecsültség szépen elpárolgott, mert hiszen annak a nyárnak a margitszigeti Evita volt az egyetlen nagy színházi szenzációja, harmincezer nézővel egy tíznapos sorozatban. Pillanatok alatt ott tartottunk, hogy ha felkérést kapott tőlünk egy akkora művész, mint Andorai Péter, akkor nem kaptunk visszautasítást. A későbbi években pedig?

1986-tól Vikidál Jean Valjeanként? Makrai Pál Javerként? Két ilyen hangkarakter? Bármelyik színház számára irigylésre méltó szereposztás. Aztán a fiatal Malek Andrea. Vele úgy lehetett dolgozni, hogy az nem volt munka, az tiszta öröm volt. A Rock Színház a műfaj zászlóshajója lett a maga progresszív stíluskísérleteivel. Sándor Pali, aki mögött már ott volt a Régi idők focija, simán és örömmel vállalta a Hair rendezését. Ekkorra már nagyon komoly volt a Rock Színház közönségbázisa is.

De vissza 1984-be. Ebben az évben készült a Krónikás, amihez nagy reményekkel kezdtünk. Kocsák Tibi és Kemény Gábor írta a zenét Miklós Tibi szövegkönyvére. Hónapokat dolgoztunk rajta, bemutattuk... és nem volt siker. Ekkor dőlt el, hogy menjünk vissza a biztoshoz, csináljuk meg újra az Evitát. Nem a korábbit újítottam fel, hanem újrarendeztem. Továbbra is meggyőződésem volt, hogy a Rock Színház útja az alternatív színház. Forradalmian új volt a műfaj, alkalmas színházi nyelv kellett hozzá.

A színpadon egy laboratóriumi színteret hoztunk létre. Nem használtunk ábrázoló díszleteket. Meghagytuk a fehér hátteret, mint a margitszigeti mozi emblémáját. Plusz a fehér háttérből adódó nagyon erős világítási hatásokat, mert a rivalda pozícióban lévő lámpákkal az alakok túldimenzionált és megsokszorozott árnyéka tudott megjelenni időnként. Ez nagyon ütős volt. A hátteret egy gyöngyfüggönysor szegélyezte, és ide már kellett költségvetés. És készült hat vagy nyolc gurulós tükörfelület, melyek változatosan tudták tagolni a teret, és látványban is esztétikusak lettek. Valójában tükörfóliával ellátott plexilemezek voltak ezek, és ha hátulról kapták a fényt, megjelent mögöttük a látvány.

Nagyon jó vizuális kontrasztokat lehetett így létrehozni. Néhány konkrét tárggyal manipuláltunk még, például Evita ágyával, ami lehetett szónoki emelvény vagy ravatal is. A világítás traverzekre volt szerelve, amihez a díszlet is kapcsolódott. Ezzel már el lehetett menni turnéra sportcsarnokokba. De aztán mentünk vele külföldre is, végigturnéztuk Nyugat-Európát.

Ezt az előadást nézte meg aztán maga Tim Rice is.

Webber nem jött, de ő igen. Vagy négy-öt napig volt itt. Elég sokat beszélgettünk vele, ha lehetett. Különös, hogy mindig muszáj volt, hogy ott legyen mellette a kirendelt tolmács. Ha valaki tudott angolul, akkor is. Így mentünk együtt ebédelni. De aztán persze tudtunk beszélgetni négyszemközt, a kulisszák mögött.

Mi volt a darabból készült színrevitelükről a véleménye?

Idézem: "Magyarországon nagyon jó színház van." Nem cáfoltuk azzal, hogy hiányos az információja, hiszen rajtunk kívül nem is látott semmit. De volt egy másik kijelentése, az sokkal autentikusabb. Azt mondta: "A magyar nyelv nagy meglepetés a számomra, kiválóan hangzanak a rock dallamok ezen a nyelven. Örömmel hallgattam a saját szövegeimet magyarul."

Megkérdeztük tőle, hogy melyik a legkedvesebb darabja. Azt mondta, hogy "egyelőre darabként a Jézus, mint show viszont az Evita". Miközben mi nem is a hivatalos rendezést játszottuk, pedig a színreviteli jogot általában úgy adták, hogy rekonstruálni kell az eredeti. Tudomásom szerint csak egy japán előadás kapott ettől eltérő engedélyt, és ezúttal mi. Két év múlva a Jézus Krisztust is megnézte, de arról mértéktartóbban nyilatkozott. Nem kétséges viszont, hogy az Evita bejött. Játszottuk legalább ötszáz alkalommal.

Az interjú harmadik része itt olvasható!

Bálint Csaba (2018.02.06.)
rockmuzeum.ini.hu





rovat lapozó


Még, még, még...





 

Ajánló









Ez is érdekelhet

Benyó Sándor - interjú (2017)
Benyó Sándor a beatkorszak legendás technikusa, az Atlantis bemutatkozó EP-jének borítóképén, az Ifipark lépcsőjén ő a hatodik

Tovább...
Balgha Sándor - interjú (2017)
Balgha Sándor a Dog-Beaters együttes gitárosa volt 1965 és 1966 között. Talán az elmúlt napok-hetek híreiből sokaknak ismerős lehet a zenekar neve,

Tovább...
Alapi István - Eszkimó, szakóca és más extrák - interjú (2018)
Elégedett fáradtsággal és a megszokott optimizmussal mesélt hazánk egyik vezető gitárosa a lassan magunk mögött hagyott esztendőről -

Tovább...
Zivatar - interjú Attilával (2018)
Örömmel üdvözöllek a passzio.hu-n! Szerettem volna, ha ez az interjú még a Fekete Zaj előtt megjelenik, ami sajnos miattam nem sikerült. Bár így legalább

Tovább...
Ashen Epitaph - interjú Boros Attilával (2017)
Üdvözöllek újra a passzio.hu-n, 2012-ben "beszélgettünk" utoljára, már kezdtem aggódni, hogy nem is fogunk újra, hisz majd egy

Tovább...




Koncertek 2018. február 20. és 2018. március 08. között:









Klipmánia