×

Szükségünk van a Te segítségedre is! - Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni nekünk! Kérjük, hogy a közlemény rovatba ne feledd el beírni: passzio, hogy a támogatásod célba érjen! Ciki, vagy sem, de sajnos idáig jutottunk! E finita la commedia...

 Katona Imre - interjú 1. rész (2018) 

Megjelent: február 05. hétfő 12:05
Szerző: bcsaba
    Interjúk 

Katona Imre a Nagy Feró-féle Hamlet rendezője volt az Egyetemi Színpadon, de ennél életműve természetesen sokrétűbb és több ponton találkozik a rockzenével, hogy csak a példa kedvéért a Rock Színházat említsem, mellyel megalakulásától dolgozott együtt. Ma a kezdetekről és az Evitáról beszélgetünk...



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!





A neve felmerül már egy 1969-es plakáton is, ami egy zenés Piszkos Fred előadást hirdet.

Ebben a darabban ahány nóta volt, azt annyi zenekar írta, a kor legnépszerűbbjei. Az Egyetemi Színpadon ment, de vidékre is eljutott az előadás. Egy számot a Rangers írt és végig ők kísérték. Ekkor a Soltész testvérek mellett Novai Gabi is tagja volt az együttesnek.

Beszéljünk az Egyetemi Színpadról, ami úgy tűnik innen a jelenből, hogy egy kulturális, majdhogynem ellenzéki mentőcsónak volt az azt körülölelő vizeken.

Igen, és ezt mi ki is használtuk. Nagyon. Olyannyira, hogy nem feszegettük aggályosan a kérdést, hogy hol vannak a határok, sőt azokat az ember túl is lépte időnként. Nem pusztán hepciáskodás volt ez, hanem elmélyült alkotómunka zajlott ott, esztétikai minőségében is komoly dolgok jöttek létre. Jobb színház volt, mint az akkori színházak. Nem is értem, hogy alakulhatott ez így, ebben a sors keze van.

Persze igyekeztek minket kontrollálni, irányítgatni. De ott egy szabad csapat dolgozott, állandó munkatárs inkább csak az adminisztrációs munkakörökben volt, vagy nézőtéri felügyelőként. Vagy például én, aki művészeti titkára voltam az Egyetemi Színpadnak négy éven keresztül 1970 novemberétől. De a fellépők egyetemisták voltak, ha valaki lemorzsolódott, jött helyette más. 30-40 emberre tehető azoknak a száma, akik ott töltötték a mindennapjaikat. Ott kezdték, és ott fejezték be késő éjjel.

A titkárság olyan volt, mint egy nyilvános klub, mindenki ingyen telefonálhatott. ELTE amatőr filmklub, színészek, zenészek… Latinovits is szeretett hozzánk bejárni. Mindenki önkéntes alapon dolgozott, szerény tiszteletdíjért alkalmanként. Ha valakit egy kicsit seggbe rúgtak, egy másik alkalmas ember lépett a helyére és csinálta tovább. Jöttek "új és új hadak, ha kell, a semmiből", mint Ady mondta. Egy új művész-értelmiség próbálgatta itt az oroszlánkörmeit. És az adminisztráció tényleg csak adminisztrált, viszont pici porszemként ebbe, valahogy mindenki beleépült.

Például Halász Péter plakátfelelős volt, vagy Sándor György felesége, az Ilike a jegyirodán dolgozott. Kezdetben mindenfélét csináltunk, A Pokol nyolcadik körében még játszottam is. Vagy az Universitasnak voltak kabaré előadásai, ilyen volt az Égigérő vascsicsergő. Ezekkel nyaranta az Universitas turnézott is a Balatonon. Utóbbinak a címét talán ma már magyarázni kell. Ami égig ér... vasból van... és nem csicsereg. Ez a szocializmus.

Mint a szovjet magnó, amin nagyon nehéz volt lejátszani bármit, viszont úgy felforrósodott, hogy pirítóst lehetett sütni rajta. Az aktuális táncdalfesztivál számaiból is volt benne paródia, bár alapvetően prózai kabaréjelenetek sorozata alkotta a darabot. Havonta kötelezően volt egy-egy nagyobb koncert. Omega, Illés, Syrius, Kex, a legnagyobbak fordultak meg az Egyetemi Színpadon.

Itt került kapcsolatba a zenés darabokkal?

Nem, igazából az Evita vitt el ebbe a műfajba, amikor 1980-ban a Rock Színház megalakult és ezzel a darabbal mutatkoztak be a Margitszigeten. Azt én rendeztem. És el lehet mondani, hogy a magyar zenés színház történetében ez sorsfordulat volt, amit akkor Várkonyi Matyi és Miklós Tibi produkált.

Matyinak az volt a mániája, hogy le akar jönni a koncertdobogóról és színházat akar csinálni. Ugye a Jézus Krisztus Szupersztár már 1972-ben, Miklós Tibi szövegével előadásra került. De nem ezzel akartak kezdeni, hanem a legfrissebb sikerdarabbal, ez volt akkor az Evita. Valahogy kiharcolták a jogtulajdonostól, hogy tíz előadásra engedélyt kaphassanak. Méghozzá: ingyen.

Hát innen nem lehetett volna a szerzői jogokat valutában megfizetni. Ezt egy ötmondatos levélkében írta meg a jogtulajdonos. Augusztus 14-től 28-ig tíz előadás lett. Kottát viszont nem küldtek. Ha fizetünk, akkor a jogtulajdonos mindent küld. Még azt is, amire nincs is szükség. Hát pénz erre nem volt, de megvolt Londonból legalább a lemez. Várkonyi Matyi elkezdte hallás után a teljes hangszerelést lekottázni. Döbbenetes volt, mikor négy évvel később megkaptuk a rendes partitúrát, és alig kellett korrigálni.

Hogy alakult a hivatalos szervek támogatása?

Matyiék a Margitszigeten megkapták a szabadtéri mozi színpadát a jó nagy nézőtérrel, és az ORI-tól valami 200.000 forint produkciós támogatást. Ez persze nem volt elég pénz egy ilyen produkcióra, bár ez két Skoda, vagy inkább egy Skoda és egy fél Moszkvics ára volt akkor. De mégis irreális volt. Ennek ellenére hozzákezdtek csapatot szervezni... az ismeretségi körükből.

Volt ott boldog és boldogtalan. Kováts Kriszta Evitának, Szakácsi Sanyi Che Guevarának. Harmath Berci volt Peron, és aztán népség, katonaság balett táncosokból, operett színészekből, nagyon vegyes csapat volt, de sok jó képességű ember gyűlt össze, pusztán szerelemből. A koreográfus Széki József lett.

Seregi László rendező is csatlakozott az Operettszínházból. De rögtön elgondolkodott, hogy a Rózsa Ház erkélye előtti tömegjelenetet, hogy fogja megcsinálni, ha van itt mindössze 17 ember, akiknek a gázsiját is alig lehet kihozni ebből a pénzből. Tömeget kéne az erkély előtt megjeleníteni, de miből? Aztán jött rendezőnek Kerényi Imre. Nagyon hamar fennakadt ő is, és lemondta.

Engem korábban megkerestek, de én nyáron a Gyulai Várszínházban Teleki László Kegyencét rendeztem, mondtam, hogy nincs időm. Közben koncertszerűen kezdték betanítani a darabot Matyiék. Június végén egyszer csak megjelent a lakásomon Miklós Tibi és Várkonyi Matyi, hogy "Imre, bajban vagyunk. A harmadik rendező mondja vissza, nincs rendezőnk, benned van a bizodalmunk". De én mással foglalkozom, mondtam, Gyuláról csak július végén jövök vissza. "De Imre, kaptunk rá 200.000 forintot. Az alapkiadásokra az a 200.000 forint már elment. Ha előadás nem lesz, mi börtönbe kerülünk."

Na, mikor ez az érv elhangzott, átgondoltam egy pillanat alatt: ha összehozom az előadást, akármilyen is lesz, azért még nem fognak lecsukni, ilyenre nincsen példa. És elvállaltam egy száraz logikával: ha visszajövök Gyuláról, a premierig van 12 nap. A darabbal már foglalkoztam addig is, kazettán már korábban ideadták. Nézzétek - mondtam - ez kétszer tíz jelenet, ha minden nap összerakunk kettőt, akkor ez tíz nap alatt megvan, és utána még lesz két nap összpróbára a zenekarral. Az már biztos, hogy meg van úszva a legrosszabb.

Addig, amíg megjöttem, Mátis Lilla filmrendező tartotta egyben a csapatot, közben Széki Jóska betanította a nagy táncjeleneteket. Örültem, hogy ezek megvannak, annyival kevesebb maradt nekem. A kistáncokat nem lehetett előre megcsinálni, mert azokat a konkrét jelenet keretei nélkül beállítani lehetetlen. És valamicske helyzetgyakorlatos előzmények voltak Mátis Lilla munkájának eredményeként.

Közben többen visszamondták a szereplést, de újak jöttek a helyükre. Augusztus elsején hozzákezdtem úgy, hogy minden nap hajnalig dolgoztunk. Tartottam magam a matekhoz, napi két jelenetnek meg kellett lennie. És tíz nap után az egész lement egyben. A jelmezeket úgy szedtük össze, ahogy tudtuk. Semmi nem volt, díszlet sem.

Építkezési fémállványokból már elkészült egy dobogórendszer, azt valahogy a katonaságtól kapták Miklós Tibiék. Meg adva volt a mozi monumentális vetítő háttere, amire komoly fénydramaturgiát építhettünk. Azon túl volt egy csomó műanyag tekercsem, abból maradt, amivel Gyulán esténként az eső ellen becsomagoltuk a lámpatesteket, hogy a világítási szerelésekkel ne kelljen naponta vacakolni. Mezőgazdasági nejlon fóliatekercsek voltak ezek, nem fogyott el az összes, és megőriztem a maradékot.

Az első próbán jutott eszembe, hogy különböző méretekre vágva ezek használhatóak kreatív célokra is. Fogod, lendíted és vizsgálgatod, hogyan működik mozgatás közben az anyag. Ebből a lehetőségből aztán annyit hoztunk ki, amennyit csak lehetett. Látta az Evitát Jurij Ljubimov, és egy következő előadásába belerendezte a nejlonfóliákat. Mi tagadás, ez volt részünkről a radikális vizuális avantgárd.

Hát, van az a színházi mondás, hogy a kétszereplős, senkiföldjén játszódó, abszurd drámáknak általában financiális okai vannak.

Mi jól jöttünk ki belőle! Konzervatív szemléletű emberek is, mint a Vámos László, azt mondták, hogy ez egy vizuális csoda volt. Később ő is berakta a Vihar előadásába a fóliákat... És hát a Rózsa Ház erkélye... Előrejött Kriszta, mögötte több méteres nejlonfóliák lebegtek, hullámzott a tenger! Egyszer csak kifeszült és elkezdett remegni, mint a víztükör. Két oldalt mozgatták vagy hatan. És nem kellett hozzá háromszáz statiszta.

Aztán volt néhány nagyméretű zsineghálóm, amit Gyuláról elhoztam. "A nép hangja felzúg, és tisztán, fénylőn szól..." - hangzik a kórus, mindjárt vége az első felvonásnak, proletár öntudat, tömeges lelkesedés, és így szépen, ebben az állapotban rájuk hullik a mindent beborító háló. Igen. Ebben a nagy mozgalmi átlelkesülésben. Hát ez is rendszerkritikus mozzanat volt. De tiszta metaforaként jelent meg, amit nemigen lehet támadni, mert a visszájára fordul. "Szégyen arra, aki rosszat gondol erről..." Ismertük ezt a mondást.

Ma már jobban rálátok az argentin történelemre, mert az egyik lányom Buenos Airesben él - a legkisebb unokám már ott született - és ma már tudom, hogy Perón volt a kisebbik rossz, mert ami utána jött, a katonai junta, az olyan volt, mint a sztálini terror. Az kemény volt. Foglalkoztam a rendezéskor is a történelmi háttérrel, de azt gondolom, nekem csak abban kellett elmélyednem, amit a mű feltár. És a mű nagyon kompakt. Nekem azt kellett kifejtenem, ami magában a műben történik, amit a darab sugall. És hát Argentína történelmében elmélyedni az ominózus tizenkét nap alatt még csak időm sem lett volna. De pontosan elemeztük a darabot. Hozzáfűzöm, hogy Tim Rice kitűnő szövegkönyve a valósággal szemben eléggé elfogult.

Ott tudja a környezete, hogy Evitát rendezett?

Nem verem a mellem, de nem is titkolom. Ha az ember végigmegy Buenos Airesben egy utcán, egyre-másra hallja, hogy valahonnan kiszűrődik a Don't Cry For Me Argentina. Szól a kávéházakban. De csak ennyi. Ez az egyetlen dal. Az Evita című rockoperát Argentínában nem lehet bemutatni. Az ott kegyeletet sért.

Evita Perón kapcsán egészen sajátos a helyzet, nem csak az ottani kollektív emlékezet szintjén, hanem valóságosan, történelmileg is...

A legnagyobb címletű bankjegyen, ez most 100 peso, az ő képe szerepel. A tömeg hálát érez iránta. Evita nevéhez fűződik a nők választójogának megadása, a szociális ellátórendszer kiépítése, és sorolhatnám. Evita karizmatikus szónok volt. Ha hazudott, akkor azt úgy tette, hogy elhitte maga is. És visszaadott az argentinoknak egy alapérzést: hogy ti, egyszerű emberek, ti is értéket hordoztok. Emeljétek fel a fejeteket, mert tisztelni és szeretni lehet benneteket.

Persze számításba kell vennünk, hogy Latin Amerika egészen más, mint Európa. Ahogyan az argentinok gondolkodnak, az számunkra olyasmi, mint a gyermek gondolatmenete. Nem absztrahálnak, a szívüket követik. Jobboldali populista alapállásúak egyébként. Vagy baloldali populisták. És ez a két dolog kiismerhetetlenül átfedi egymást.

A másik bálvány Che Guevara, közvetlenül Evita után. Az argentinokat nem érdekli, hogy milyen ideológiát képviselnek pontosan. Elég nekik, hogy "a népért harcoltak" mind a ketten. Hogy más platformon, az őket nem zavarja. Hetente többször szokott lenni ott tüntetés, többnyire szakszervezeti megmozdulások ezek, és a különböző szlogenek és jelszavak mellett mindkettejük képe kint van a transzparenseken. Az, hogy Tim Rice ezt a két figurát összehozta, történelmileg képtelenség, de dramaturgiai szempontból a fején találta a szeget. Azonos formátumú szereplőket helyezett egymással szembe. Két mitikus alakot.

A folytatás itt olvasható!

Bálint Csaba (2018.02.05.)
rockmuzeum.ini.hu





rovat lapozó


Még, még, még...





 

Ajánló









Ez is érdekelhet





Koncertek 2018. május 24. és 2018. június 09. között: