×

Szükségünk van a Te segítségedre is! - Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni nekünk! Kérjük, hogy a közlemény rovatba ne feledd el beírni: passzio, hogy a támogatásod célba érjen! Ciki, vagy sem, de sajnos idáig jutottunk! E finita la commedia...

 Lénárd László - interjú 1. rész (2017) 

Megjelent: 2017. december 20. szerda 00:05
Szerző: Drpeter
    Interjúk 

Ha a hazai rockújságírásról beszélünk, nem hagyhatjuk ki a Metal Hammert. Az 1986-ban indult hard rock - heavy metal magazin immár három évtizede létezik, ami teljesen egyedülálló teljesítmény, különösen ha figyelembe vesszük, hogy Magyarországon a nyomtatott zenei sajtó - sajnos, úgy tűnik, - utolsó óráit éli. Lénárd Lászlóval, az újság egyik alapítójával az 1970-es, '80-as évek hazai rockzenei életéről, többek között a heavy metal magyarországi megjelenéséről, s a lap létrehozásának körülményeiről is beszélgettünk...



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!





Mikor kezdtél el érdeklődni a zene iránt?

Amikor lemezjátszó került a családba, majd rokonoktól, családi ismerősöktől különféle kölcsönlemezek. Hamar mániás lettem, az általánosban például kisrádión hallgattam a szünetekben a rádió könnyűzenei válogatásait. És persze a rádióújságban mindig ezeket néztem meg először, mármint a dalokra lebontott, előre megadott műsort, hátha felbukkan valami olyan szám, amit még nem ismerek. Akkoriban még minden zsebpénzemet a francia nyelvű Pif-újságokra költöttem, és amúgy sem volt fogalmam arról, hogy hol vehetnék engem érdeklő lemezeket.

Azt tudom egy Veled készült interjúból, hogy a legkorábbi kedvenc lemezed a Cream-től a Wheels of fire, már ami a nemzetközi vonalat illeti.

Valójában ott az volt a kérdés, hogy a '60-as évekből melyik a kedvenc albumom, és arra volt a válaszom a Cream, de azt a lemezt jóval később ismertem meg, nem 1968-ban, amikor megjelent. (Akkor három éves voltam.) Ha nem a hazai zenéket vesszük, akkor két lemez volt, ami korai kedvenc volt nálam, és egyben fontos hatás. Az egyik a Jesus Christ Superstar rockopera, a másik a Rolling Stones 1977-es dupla koncertalbuma, a Love You Live.

Mi volt életed első koncertje?

Piramis. Csillebérc, 1978. szeptember 17., a Pajtás-napos koncert az úttörőtáborban. Túlzás nélkül mondhatom, hogy az a koncert sorsfordító volt. Ezt követően rendszeresen jártam a koncertjeikre, ott voltam a decemberi szabadtéri bulin az Ifiparkban, mind a két Kisstadion-koncertjükön (1979, illetve 1980), no és A nagy bulin is.

Melyik a kedvenc lemezed tőlük?

A Piramis II, a kedvenc dal pedig a Másnap olyan hatalmas lett a világ.

Mi a véleményed: ha Révész nem lép ki 1981-ben a zenekarból, tovább tudott volna működni - ráadásul sikeresen - a Piramis?

Én akkoriban már nem követtem őket, nem is ismerem az utolsó vele készült lemezt. (Erotika, 1981). Amit egyszerű rajongóként is érzett az ember, hogy meg akarják változtatni fentről az egész színteret, ki akarják húzni a méregfogát az egész Fekete Bárányos vonulatnak. Ennek része volt az, hogy igyekeztek szétszedni a csapatokat, terelgetni őket az új hullámos irányba. Akkor tényleg belépett egy post–punkos, új hullámos vonal, amit számomra - lehet, hogy tévesen - narancssárga répagatyák, buggyos gatyák, Police-pólók jellemeztek.

Semmi bajom a Police-szal, az első lemezt (Outlandos d' Amour, 1978) mi is hallgattuk, de minden zenekar tett lépést ebbe a kiherélős irányba, ráadásul az akkori, szűkre szabott zenei médiában - ugye egy-két újságban volt csak pop-rock rovat - mindenhol azt olvashattuk, hogy a rock már kiment a divatból. Az "őszinte, kőkemény rock" - ez egyébként is egy gúnyszöveg volt - már külföldön is kifutott, ott is milyen ciki már. Néha írtak lemezekről és döbbenten álltunk a cikkek előtt. Lehet, hogy nem a Uriah Heep csúcsteljesítménye az Abominog (1982), de nincs semmi baj azzal a lemezzel. És ugyanez sorozatban ment, ha kijött valamilyen régi bandának egy új lemeze - az új csapatokról nem is nagyon írtak.

Szóval, az ember azt érezte, hogy már megint hazudnak, hiszen mi már javában Judas Priestet, Iron Maident, Saxont hallgattunk, erre azt olvastam, hogy válságban van a kemény rock, ami persze komplett baromság volt. Szóval én ezért nem tudom megmondani, hogy mi lett volna, ha... Sokan voltunk, akik számára a Piramis belépő zene volt, majd az ember megismerte, hogy mögötte van sok olyan más, amit nem hallani a rádióban. A P. Mobiltól a Kétforintos dal, illetve a Menj tovább lement egyszer-egyszer, de a Mobilnak nem is ez volt a fő vonala. Az ember meghallotta a Főnix-et és azt mondta, hogy innentől kezdve nincs más! Nem is beszélve a Honfoglalásról... Ami lejött a színpadról, az az iszonyatos erő, a jó kiállás, meg az, hogy érzed, hogy ezekkel kiszúrnak. És ugye az ember úgy van vele, hogy csak azok mellé áll, akiket nem akarnak engedni.

Tudom, hogy a Láng MH-ban készült koncertlemez (Az "első" nagylemez, 1998) nagy kedvenced. Ott voltál azon a bulin?

Nem, én 1978 novemberében, a Szolidaritási Rockfesztiválon láttam őket először. (Amiről egyébként nem sok emlékem van.) Az is egy fordulópont volt számomra. Addigra már ismertem őket egy nagyobb balatoni társaság révén, amely idősebb srácokból állt. Lejöttek a strandra és mindig P. Mobil-koncertfelvételeket hallgattak. Mi meg kisgyerekként ott fociztunk, és fülelgettem. Fontos volt, hogy az ember bekerüljön valahova, legyenek ismerősei, akik elmondják, hogy mi történik, mi a jó.

Ez csak egy anekdota, de emlékszem, hogy a Beatricétől hallottam először AC/DC-t, a Rock And Roll Singert játszották, valamikor 1979 őszén. Utána hetekig azt sem tudtam, hogy mi volt az. Nem mondta be Feró, csak az agyamban ment az az iszonyatos riff. Óriási élmény volt rájönni, hogy az egy AC/DC nevű csapat dala. Egyszerűen nem lehetett információhoz jutni, ez volt a lényeg. De azonnal az AC/DC lett a kedvenc bandám. Így kezdtem el lemezeket gyűjteni, az AC/DC-vel.

Hogy élted meg Vikidál távozását a Mobilból?

Az egy katasztrófa volt. Ugye a kis rajongó nem tudja, mi van. Ez ugyanaz, mint az AC/DC-nél: ott is Bon Scott-os vagyok, ahogy a Mobilnál is Vikidálos. Legmélyebb tiszteletem Brian Johnsonnak, illetve Tunyó felé, Isten nyugosztalja őt, és tudom, hogy ezer sebből vérzett a Vikidál-történet, de volt valami olyan benne, hogy az ember azt mondta, hogy Fú, ez nagyon ott van! De hát aztán akkorát csalódtam! Lementünk a Dinamit bemutatkozó bulijára, Agárdra, egy nagyobb csapattal. Ma már nyilván nem állnék oda árulózni, de akkor ezt tettük, mert nagyon fel voltunk háborodva. Nem értettük az egészet, az ember csak sejtette, hogy mi történik, félinformációk voltak.

Tehát a Dinamit nem nyerte el a tetszésedet. Mi volt a helyzet a P. Box-al?

Az első lemeztől nem voltam elájulva. Tudod, Egérszerenád... A Kő kövön-t viszont szerettem. De az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Beatrice 1981-es kinyírása után a magyar zenekarokat már kisebb lelkesedéssel követtem, egészen az első metal csapatok felbukkanásáig. Jártam persze koncertekre, de például a Mobilizmo-lemez helyett is inkább a korábbi kalóz koncertfelvételeket hallgattam a P. Mobiltól.

Ami viszont nagyon nagy hatást gyakorolt Rád, az a Beatrice, említetted, hogy belül ma is Ricsés vagy. Már Gidófalvyval is láttad őket?

Az megint egy olyan történet, hogy az első két-három Ricse-bulim után tudtam meg, hogy volt ennek a bandának egy korábbi verziója, még billentyűvel, és hogy van is valami felvétel. És akkor ezt kellett levadászni... Azon volt a Csodálatos emberi ész. Amikor végre meglett ez a felvétel, akkor ez lett a kedvenc dalom - lehet, hogy azért, mert ezt koncerten sohasem hallottam. Úristen, ilyen csodák vannak?

Amikor jött a Karthago, eleinte ott is még árulózott az ember, de legalább Gidó játszotta a Paksot, és az nekem nagyon jó érzés volt, hogy én ezt ismerem erről a Beatrice-felvételről. Idővel aztán elfogadtam a Karthagot valamiért, jobban, mint a Dinamitot. Nem tudom, miért, talán mert jól összerakott zene volt, szerettük. Amikor a Metró klubban játszottak, mindig elmentünk a koncertjükre. Elég nehezen ment a bejutás, mert eléggé alulméretezett volt a klub, ahhoz képest, ahányan be akartak jutni. De akkor az ember minden koncertre elment, még ha nem is jelentett neki annyit a zenekar...

Szóval a Ricse.. A klasszikus felállásban láttam őket először, a Lőrinci Ifjúsági Parkban, 1979 nyara lehetett. Iszonyatosan veszélyes volt Pestlőrinc. Budán nőttem fel, nem mondom, hogy burokban, mert olyan általános iskolába jártam, ami mellett egy nevelőintézet volt, szóval tudta az ember, hogy vannak nagyon kemény figurák, tudta, hogy oda kell figyelni. De Lőrincre kimenni életveszélyes kaland volt. Egy nagy park közepén volt az ifipark, egy erdős rész közepén, ami abszolút nem volt kivilágítva. Hova mentek akkor az emberek szórakozni? Kocsma, kertmozi, meg kiálltak a park elé. Ott voltak mindenféle helyi kemény csávók. A helyi erőforrások arra utaztak, hogy a kis Ricsésekről letépjék a baboskendőt, és meggyújtsák. De még benn a Parkban is előfordult ez, ott is csak együtt mertünk mozogni.

Hárman voltunk, tizennégy éves kissrácok, együtt mentünk még a színpad melletti csaphoz is vizet inni. Már a Park előtt is mentek a harcok. Kemény külvárosi arcok voltak ott, akik a vézna, 160 centis Ricsésekkel szórakoztak. A buli után meg menekülés a parkon keresztül a villamosmegállóig... A koncertélmény olyan volt, hogy Úristen! Erre, amikor csak lesz, menni kell! De legfőképpen az maradt meg bennem, hogy a kivilágítatlan Parkban halálfélelmünk volt. Csak valahogyan kijussunk a lakott területre! (nevet) Onnantól kezdve mindenhova jártunk, Csepelen a Papírgyári Ifjúsági Klub, a Melós, a Ganz...

A Láng művházban előttünk tört be az ajtóüveg a bejáratnál. Nem sorok voltak, hanem iszonyatos tülekedés, látszott, hogy telt ház lesz, szóval iszonyatos nyomulások voltak. A Papírgyári is mindig agyig tele volt, de ott is olyan súlyos arcok voltak, hogy uramatyám, körbe sem szabad nézni! (nevet) Hétköznap volt, én megharcoltam a magamét, mert mondtam otthon, hogy megteszem, amit kell az iskolában, de a koncertekre el kell mennem. Volt, hogy a többieket nem engedték el, akkor egyedül mentem koncertre, és utána már nem járt semmi, úgyhogy a hídon át, Pest, majd végig a Soroksári úton, Petőfi-híd és úgy hazagyaloglás. Alapos séta volt...

Amikor Budapesten nem tudtak már fellépni, akkor mentünk a környékbeli helyekre, Tab, Budaörs... Kinek a telefonszáma volt benne a telefonkönyvben? Miklóskáé. Mindenki őt hívta, szegényt. Mi is ott álltunk a Móricz Zsigmond körtéren a fülkében, hogy Ne haragudj, szia, mikor lesz a legközelebbi buli? Ő pedig megmondta. Így zajlott az egész.

A kemény csöves arcokkal volt kapcsolatod?

Tudtuk, kiket kell elkerülni, ilyen volt pl. Mexikó. (Megj.: Csörsz István - Elhagyott a közérzetem című riportkötetében nyilatkozik, filmben is szerepelt a '80-as évek elején - DP.) Ők a Blahára jártak, az súlyos hely volt, de a Felszabosok közül is voltak kemény arcok. Vannak, akiket fel szoktam ismerni manapság is. De igazából nem velük volt baj, hanem a helyi vagány csávókkal. Jöttünk HBB-ről Kőbányán, jöttek szembe hárman - mi ketten voltunk - és a haveromat simán leütötték. De hát engem is ütöttek le Békéscsabán, bár az már a '90-es évek elején történt. Az ember érezte, hogy ha balhé lesz, benne volt a levegőben.

Volt, hogy mentünk fel a mozgólépcsőn és akkor kaptam egy taslit. Csak úgy... De kergettek később a skinheadek is a Pecsánál. Volt olyan is, hogy levették a jelvényeimet. Amolyan einstand volt... Mi amúgy a Délibe jártunk, mert volt ott egy játékterem, de lógtunk a pályaudvari automatáknál is. Volt ilyen, hogy ha a csövesek lejmolnak, akkor mi is, mert kellett a pénz a játékterembe. Volt a társaságunkban egy keményebb srác, neki volt egy trükkje, tudta, hogyan kell felnyúlni az automatába, hogy ingyen jöjjön a kakaó. Nem tudom, hogy csinálta, én oda sem mertem nézni. A dolognak ezzel a részével nem értettem egyet, de neki alkoholproblémái voltak és folyamatosan lejmolt.

Mi állandóan a Space Invaders-szel, meg a flipperrel játszottunk - nagyon szerettük, szerintem nem is játszottunk rosszul - és hát ezt otthon nem finanszírozták, ezért átmentünk az automatákhoz lejmolni. Ezen kívül korcsolyázni jártunk a Műjégpályára. A Kalef volt még kemény hely, meg a Vidám Park, mert jártunk oda is, De mi még kiscsávók voltunk, a játékterem volt a lényeg.

Tehát nem ácsorogtatok aluljáróban...

Nem, időm sem lett volna erre a suli meg a koncertek mellett. De a flipperezés nagyon ment nálunk, ismertük az összes termet. Volt egy nagyon jó hely az Aradi utcában is, a Népköz mellett, ez külön kaland is volt, mármint felfedezni, hogy hol van még játékterem, de a Déli Pályaudvar melletti volt a legjobb. A barátaimmal nem is nagyon ittunk, én még sört sem, a katonaságig nálam nem volt nagy ivászat.

A digókkal mennyire voltak konfliktusaitok?

Digókkal nem, inkább a helyi vagány csávókkal. Vagy a bulikon a rendőrökkel. Az Omega - LGT - Beatrice turnén volt olyan, hogy a kutyák ránk lettek uszítva Balatonfüreden, ott gumibotozás is volt. Az egyik Mobil-bulin - a Balaton mellett valamelyik településen - a helyi művház mellett sorakoztatás volt, mert betört egy ablak. Ott is többen érkeztek, mint ahányan befértek. De ez hozzátartozott az élményhez, izgalom volt, valóságos volt, nemcsak az unalom, hanem ott vannak a rendőrök, kutyákkal, ránk húztak a gumibottal. Szóval volt egy-két ilyen eset, de ez benne volt a pakliban. Ma is, ha belemegy az éjszakába egy fiatal gyerek, jó, ha megússza "einstand" vagy késelés nélkül.

A második rész itt olvasható!

Dragojlovics Péter





rovat lapozó


Még, még, még...





 

Ajánló





Nemzeti Kultúrális Alap és a Hangfoglaló Program támogatásával.










Ez is érdekelhet





Koncertek 2018. július 20. és 2018. augusztus 05. között: