×

Szükségünk van a Te segítségedre is! - Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni nekünk! Kérjük, hogy a közlemény rovatba ne feledd el beírni: passzio, hogy a támogatásod célba érjen! Ciki, vagy sem, de sajnos idáig jutottunk! E finita la commedia...

 The Monkees - Headquarters (1967) 

Megjelent: december 06. szerda 00:05
Szerző: MajnikLaci
    Lemezismertetők 

A Monkees volt az első olyan zenekar, amelyet szórakoztatóipari szakemberek raktak össze abból a célból, hogy szerepeljenek egy zenés, mókás TV sorozatban. A sorozat tartalmazott ilyen-olyan dalokat is, melyek közül több is kiemelkedően sikeres lett - gyakorlatilag világszerte úgy, hogy a producerek által összeállított banda egyetlen hangot sem játszott rajtuk, a muzsikát stúdiózenészek szolgáltatták, a fiúk csak énekeltek, vokáloztak.

A "banda" a következő tagokból állt: Mickey Dolenz, Michael Nesmith, Peter Tork és Davy Jones. Zenei producerük Don Kirshner (az "aranyfülű") volt, aki vett dalt a Monkees számára Neil Diamond-tól (I'm A Believer), és utasította az egyik, épp a stúdióban cigarettázó gitárost, hogy ugyan játsszon már egy riffet, ami majdnem úgy hangzik, mint a Paperback Writer. A gitáros teljesítette a kérést, melyből a Last Train To Clarksville lett, s mindkét említett dal felrobbantotta a slágerlistákat - mintegy magasba emelve a Monkees nevet...



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!




Igen ám, de Michael Nesmith, a banda gitárosa - akinek eddig a pontig egy hangot sem engedtek játszani a felvételeken - egy szállodai szobában tartott tárgyaláson kifakadt. Eldobta az agyát egy Kirshner által, egyelőre csak kotta formájában elé tárt számon, melynek a címe Sugar, Sugar volt. Ököllel belevágott a falba - papírvékony falak voltak, a kezének semmi baja sem lett -, majd elviharzott azzal, hogy kilép az együttesből.

A dolgok aztán másképp kavarodtak, Don Kirshner került ki a képből, Neshmith maradt, így a Monkees szabad kezet kapott a hangstúdióban, hozzá is láttak soron következő albumuk munkálataihoz, aminek jó részén rajtuk kívül nem játszhatott senki más. Mindössze Chip Douglas (az album producere), Jerry Jester és John London játszhatta el néhány szám basszus szólamát, ami azért volt fontos, mert a dalok alapjait egy az egyben rögzítették, minimális rájátszásokat eszközölve csak, itt-ott.

A lemezen Mike Neshmith kerül előtérbe, nem csak, mint zenész, hanem mint szerző is. Neshmith country-rajongó volt, nyakában folyton egy 12-húros gitár himbálózott, a Headquarters felvételeinek idején épp egy Gretsch márkájú. Ő volt az egyetlen, aki korábban képes volt elfogadtatni néhány ötletét Kirshnerrel, nem is csoda, hiszen ezen a lemezen bebizonyosodik, hogy Mike Nesmith személyében egy igazi zsenivel van dolgunk.

Rögtön a nyitódal, a You Told Me az ő szerzeménye, amelyet ő is énekel, s amelynek basszus szólama a Beatles Taxman-jét juttathatja az eszünkbe. A dal kezdésében a számolást - a Taxman elején George Harrison számol be a Beatlesnek - is kiparodizálták - ne feledjük, hogy az album felvételekor a Revolver volt a Beatles legfrissebb lemeze. A dalban jelen van a country, bendzsón Peter Tork játszik - nem is rosszul. Mickey Dolenz dobjai úgy szólnak, mintha egy pincében gyakorolna, ezt a mosdatlan hangzást puhítja fel Davey Jones a maracassal és a tamburinnal. Jones az egész albumon ezt csinálja, ötletesen egészíti ki a zenét ritmushangszerekkel, mivel ő volt az egyetlen, aki tényleg nem tudott játszani semmilyen más instrumentumon, mindössze gyönyörűen énekelt.

Nesmith szerezte a lemez talán legjobb dalát, a You Just Maybe The One-t is, ami nyilvánvalóvá teszi vibráló dalszerzői tehetségét, az albumról lemaradt The Girl That I Knew Somewhere-el együtt. Pofon egyszerű struktúrákat alkalmaz, a hangzást a 12-húros elektromos gitárra építi, valamint saját, folyamatosan valamiféle "sértődöttséget" sugalló énekére, ami az előadásokat rendkívül egyedivé teszi. Ő volt a bandában a meg nem értett zseni, ez kétségtelen. Dalszerzői eszköztára nem túl bőséges, viszont amit tudott, azt briliáns elmével rakosgatta össze - pontosan ugyanezen tulajdonságok miatt alkotott kiemelkedő dalokat a Bee Gees fő komponistája, Barry Gibb is.

Nesmith nevéhez még egy nyers rhythm and blues is fűződik a lemezen, mégpedig a Sunny Girlfriend, amelynek nyitóriffje a Rolling Stones It's All Over Now-ját másolja, ettől eltekintve egy sután, de nagy léptekkel haladó beat & roll. Nesmith nehezen szabadul a country-tól, ami egyáltalán nem baj, az album néhány dalában, így a szerelmes ígéretektől roskadozó I'll Spend My Life With You címűben is megszólaltatja a pedal steel-t.

Mickey Dolenz szerepe a szenzációsan amatőr doboláson túl a szólóénekek terén is jelentős. Ő énekli el Peter Tork nagyszabású számát, a For Pete's Sake-et, amely hatalmasat robban a B-oldal elején, talán a beatzene egyik csúcspontja a dal. Szintén ő énekel a rock and rollosan bohókás No Time-ban, valamint a pszichedelikus Mr. Webster-ben. Dolenz szerezte az album záródalát, a Randy Scouse Git-et, amely a szlengben állítólag "kanos liverpooli csávó"-t jelent, így Angliában csak Alternate Title címen jelenhetett meg. A dal nem mindennapi, kabaréba illő részletekkel, üstdobokkal és kiabálásba hajló énekléssel operál.

Apropó, kabaré: a lemezen helyet kapott két kis vidám helykitöltő, melyből az egyik egy kedélyes bohóckodás a hangszereken - Band 6 -, a másik pedig egy furfangos szövegelés, Zilch címen. Ez utóbbit 1991-ben felhasználta Del The Funky Homosapien a Mistadobalina című számában.

Mint említettem, Davy Jones végig az ütőhangszereket kezeli, viszont szólóénekből is jutott neki azért. Az I Can't Get Her Off My Mind egy zenés filmekbe való kis dalocska az A-oldal végén, az Early Morning Blues And Greens pedig egy laza töltelék a lemez vége felé. A legtöbb vizet az aranyos Shades Of Grey zavarja, amelyet Peter Tork-kal közösen adnak elő. Ez a dal jól jellemzi Davy Jones figuráját, apró termetével ő volt "a szépfiú", őérte rajongtak leginkább a nők, kellettek hát a szívhez szóló balladák. Az ábrándos Forget That Girl is az ő előadásában szólal meg, a hangulat kicsit olyan, mintha alkoholos, vagy kábítószeres hangulatban énekelte volna fel - valószínűleg így is volt -, viszont az előadás és a zeneszerzés is míves munka, túl sok egy slágerhez.

A Headquarters - meglátásom szerint - a beat utolsó nagy dobása volt, és mindezt egy olyan zenekar követte el, ami egészen eddig a pontig hivatalosan nem is volt zenekarként nyilvántartva. A beatzene innentől már rohamléptekkel alakul át rockká, s szerencsénkre a műfaj - beat - utolsó nagy pillanatai egy olyan banda által kerültek megörökítésre, akik hiányos technikai tudásuk révén tökéletesen vissza tudták adni a beat lényegét, a lelkesedést, a nyers dinamikát, a kiforratlan, de briliáns ötleteket. A Monkees-ban amatőr muzsikusok játszottak, a szó legjobb, legnemesebb értelmében véve.

Az album a CD korszakban több kiadást is megélt, a legérdekesebb az a dupla lemez, amelyen hallható, ahogyan a Monkees az albumon dolgozik, bepillantást nyerhetünk a Headquarters sessionjaiba. Lemaradt dalok, félbehagyott ötletek, variációk, elrontott take-ek... minden itt van, ami szükséges ahhoz, hogy jobban megértsük ezt az apró, de annál csillogóbb csodát.

Nagy hálával gondolok a néhai Ócsai Imrére, akinek a lemezboltjában a kétezres évek elején beszereztem ezt a lemezt. Látta, hogy erősen érdeklődök a korszak iránt, ezért ajánlotta nekem a Monkees ezen albumát. Feltettük a lemezjátszóra, s megszólalt a For Pete's Sake. Egy fél óra múlva néhány más lemez - köztük a Byrds Younger Than Yesterday-e - társaságában elhoztam a boltból - ami akkoriban az Oktogon Üzletházban volt. Ha valamelyik börzén véletlenül felbukkan a Headquarters egy példánya, mindenképp javaslom megvételre, mert az albumot legalább annyira jó hallgatni, mint amennyire jó nézni azt, amikor a gyerekek önfeledten, boldogan játszanak a játszótéren.

A Headquarters sztereó változata teljes egészében meghallgatható itt. Aki meghallgatná a mono verziót, az alábbi linken megtalálja! Akit érdekelnek a dalszerzési folyamatok, bepillantást szeretne nyerni a Monkees által 1967 februárjában és márciusában birtokba vett hangstúdióba, az alábbi linkek - itt és itt - segítségével megteheti. A szalag szerencsére szinte megállás nélkül futott... Jó szórakozást!



Track lista:

Első oldal:
1. You Told Me (Michael Nesmith) - 2:22
2. I'll Spend My Life With You (Tommy Boyce, Bobby Hart) - 2:23
3. Forget That Girl (Douglas Farthing - Hatlelid) - 2:21
4. Band 6 (Micky Dolenz, Davy Jones, Michael Nesmith, Peter Tork) - 0:38
5. You Just May Be the One (Michael Nesmith) - 2:00
6. Shades of Gray (Barry Mann, Cynthia Weil) - 3:20
7. I Can't Get Her Off Of My Mind (Tommy Boyce, Bobby Hart) - 2:23

Második oldal
1. For Pete's Sake (Joey Richards, Peter Tork) - 2:10
2. Mr. Webster (Tommy Boyce, Bobby Hart) - 2:02
3. Sunny Girlfriend (Michael Nesmith) - 2:31
4. Zilch (Micky Dolenz, Davy Jones, Michael Nesmith, Peter Tork) - 1:05
5. No Time (Hank Cicalo) - 2:09
6. Early Morning Blues and Greens (Diane Hildebrand, Jack Keller) - 2:00
7. Randy Scouse Git (Micky Dolenz) - 2:35

Közreműködő zenészek:

Michael Nesmith - ének, pedal steel gitár, hathúros gitár, tizenkéthúros gitár, orgona
Davy Jones - ének, csörgődob, jawbone, maracas, stb.
Micky Dolenz - ének, dobok, gitár
Peter Tork - ének, billentyűk, tizenkéthúros gitár, basszusgitár, öthúros bendzsó
Chip Douglas - basszusgitár
John London - basszusgitár a The Girl I Knew Somewhere és All of Your Toys dalokon
Vince DeRosa - kürt a Shades of Gray-en
Fred Seykora - cselló a Shades of Gray-en
Jerry Yester - gitár a No Time-on
Keith Allison - gitár a No Time-on

Lemezeik:

1966 - The Monkees
1967 - More of The Monkees
1967 - Headquarters
1967 - Pisces, Aquarius, Capricorn and Jones Ltd.
1968 - The Birds, the Bees and the Monkees
1968 - Head
1969 - Instant Replay
1969 - The Monkees Present
1970 - Changes
1987 - Pool It!
1996 - Justus
2016 - Good Times!

Kiadó:
Colgems, RCA Victor, Arista, Rhino, Sundazed
Honlap:
monkees.com
facebook.com/TheMonkees
wikipedia.org/wiki/The_Monkees
Majnik László



rovat lapozó


Még, még, még...




 

Ajánló









Ez is érdekelhet

Moonspell - 1755 (2017)
A portugáliai Amadora-ban, 1989-1992 között Morbid God néven indult, azóta Moonspellként működő zenekar manapság a gothic metal egyik legfontosabb előadójának számít. A csapat legutóbb

Tovább...
Communic - Where Echoes Gather (2017)
A heavy-power-prog metál zenében utazó Communic zenekar 2003-ban alakult a norvégiai Kristiansand-ban, Oddleif Stensland énekes-gitáros vezetésével. A 2011-es The Bottom Deep

Tovább...
Kid Rock - Sweet Southern Sugar (2017)
A 46 éves Robert James Ritchie, művésznevén Kid Rock legutóbb 2015-ben adott ki dalokat a First Kiss lemezén, amin tovább vitte a délieknek szánt country-rock-os ömlengést.

Tovább...
Steve Walsh - Black Butterfly (2017)
Az idén 66 éves Steve Walsh a Kansas énekes-billentyűseként lett a műfajának szupersztárja, ahol 1973–'81 és '85-2014 között dolgozott. Énekhangja és stílusa

Tovább...
Hollywood Undead - Five (2017)
A manapság odaát egyre népszerűbb rap-rock műfaj egyik követője a Hollywood Undead nevű kapucnis-maszkos fiúcsapat, ami Los Angeles-ben alakult 2005-ben. A friss

Tovább...












Klipmánia