Rock Fesztivál - jó az öreg a háznál (2017) 

Megjelent: szeptember 12. kedd 12:05
Szerző: Fiery
    Koncertbeszámolók 

Az újságíró másképp látja a dolgokat, mint a rajongó, hiszen mindkettőnek más a feladata. Kritikus szemmel kell megírni észrevételeinket függetlenül attól, hogy a produkció jó, vagy rossz. A rajongó pedig éltesse, szeresse csak rajongása alanyát: a zenészt. Mindkettőnek fontos feladata van, hiszen az egyik az égbe emel, a másik a földön tart, így kialakulhat az arany középút. A rajongónak és a kritikusnak nem feltétlenül kell egyetértenie, a zenésznek nem feltétlenül kell elfogadnia a róla készült kritikát, de az biztos, hogy az írás sosem a zenész ellen születik, hanem érte, és ezt mindenkinek illik megértenie...



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!





Kérdőjelek

Az újságírás, a kritika, nem népszerűségi verseny, azt meg kell hagyni a művészeknek. Egy kicsit előre szaladva biztosan lesz, akinek a lelkébe gázolok, de higgye el mindenki, nem a rosszindulat vezérel.

Szombat délután fél öt környékén - meglepően szép időben -, barátommal kisétáltunk a Kincsem Parkhoz, ahol már második napja zajlott a Rock Fesztivál. Semmi furfangos, figyelemfelkeltő név, vagy csábító mondat, egyszerűen Rock Fesztivál. Merész dolog a mai világban csak úgy valamit meghirdetni, hogy ez szerintem bejött-e a szervezőknek, arról is beszélünk majd. A fellépők listáját átböngészve, nagyon megörültem, de egyben rám is tört a pánik, hogy ezekért a zenekarokért kijön ide annyi ember, hogy legalább a buli rentábilis legyen? Mindenesetre néhány pofon kellett, hogy kőbe véssem az estével kapcsolatos gondolataimat.

Pofonok völgye

Az első pofon a VIP pénztárnál ért, amikor bemondtam a ketrec mögött ülő fiatal srácnak, hogy fel vagyok írva Schuster Lóri által. Eltelt vagy öt perc is, minden lehetséges papírt többször is átnyálaztak - már ketten is keresgéltek -, de nem találtak semmit. Amikor pedig szélesre tárt karral és sajnálkozással elküldtek az ablaktól, hogy nem tudnak segíteni, utolsó ötletként megemlítettem, hogy nézzék meg a nevemet a P. Mobil vendéglistáján. Szinte azonnal megtalálták a nevem.

Már éppen úgy gondoltam, hogy na, akkor minden rendben, amikor a pénztáros a karszalag átadása közben kérdőre vont, hogy ezzel kellett volna kezdenem, mert neki melyik ujjából kellene kiszopnia, hogy kicsoda az a Schuster Lóránt, és hogy ennek a Schusternek mi köze van a P. Mobilhoz. Hát igen, felnőtt talán már nem is egy nemzedék utánunk, akiket nem tanítottunk meg az alapokra, de erre még visszatérünk.

A második pofon megint csak egy nem várt helyről érkezett, szintén hideg zuhanyként. Barátom fia húszas éveinek közepén jár, meglehetősen ügyes gitáros, számos fellépés a Rocktogonban, a Dürerben, őt is hívta a fater, hogy jöjjön velünk, mire a srác csak annyit mondott, hogy nem kíváncsi arra, hogy mit csinálnak a nyuggerek.

Na, akkor ezt tegyük csak tisztába gyorsan. Először is, akármennyi idősek is azok, akik a színpadon felléptek, ők valamit letettek már az asztalra. És ez is a mi generációnk hibája, mert mi nem tanítottuk meg a következő nemzedéket arra, hogy tiszteljék az elődöket, tanuljanak a múlt eredményeiből, hibáiból. Aki csak egy kicsit is átgondolja, annak tudnia kell, ha ezek az "öregek" nem zenélnek a '60-as, '70-es, '80-as években, akkor a mai fiatalok ma nem űznék az akkor elkövetett zenék újított, felújított, elfajzott változatát.

Lehet fikázni az öregeket, csak nem érdemes. Gondoljunk csak bele, hogy a Led Zeppelin, a Deep Purple, a Rolling Stones, a Beatles negyven-ötven éve ugyanolyan élvezhető, még ha recseg is, ha nem is szól már olyan tisztán, ha nincs digitalizálva. De maradjunk csak itthon, és említsük meg a P. Mobilt, a Piramist, Omegát, Eddát, Karthagot, vagy éppen a Korált. Vajon akár öt év múlva hány jelenlegi sztár zenekarra fognak emlékezni még a rajongók? És ezek a rajongók imádottainak vajon hány dalát ismerik, és kedvenc bandájuk teljes tagságának tudják a nevét?

Nézőpont kérdése

De beszéljünk jobb dolgokról is. Nem sokkal azután kezdett az Ozone Mama, Fonogram-díjas zenekar, amikor megérkeztem. Nagyon szuper kis banda, az már biztos, rájuk nyugodtan mondhatjuk, hogy egy múltból építkező, de a jövő rock nemzedéke. Azon azért elgondolkodtam, vajon miért nincs egy ilyen minden tehetséggel megáldott együttesnek jóval nagyobb rajongótábora. Három magyarázat jutott eszembe.

Lehet, hogy az ő közönségük sem jár az említett okok miatt ilyen jellegű bulira. A másik gondolat inkább valószínűbb, ugyanis tartom még mindig azt az elvet, hogy Magyarországon, magyar emberekkel magyarul kell beszélni, ezt nem ők tették meg, hiszen egyetlen dal sem hangzott el anyanyelvünkön. Mostanában rengeteg külföldi-fiatal menőnek számító, feltörekvő zenekart láttam, el kell mondanom, hogy bizony rendesen volt élet a színpadon. Ez jelen esetben hiányzott, vagy csak gyengén volt érezhető. Úgy mondom mindezt, hogy közben meg vagyok győződve arról, hogy jó zenészek, karakteres, egységes, lelkes csapat, jó dalok, szóval minden meg van bennük, ami mondjuk itthon a P. Mobil, Edda, Republic sikertörténetének a folytatása lehetne. A történethez hozzátartozik, hogy az egyik büfés, ahova sűrűn visszajártunk kávézni, folyamatosan reklámozta nekünk a zenekart.

Tankcsapda szelleme

Az átszerelés alatt a Rómeó Vérzik zenekar nyomta a talp alá valót a távolabbi sátor alatt. Szomorú, de nekem a muzsikájuk jó pár évvel ezelőtt sokkal jobban tetszett. Több volt bennük az önálló zenei világ. Sajnos, a kialakítás miatt csak elül szólt jól, a keverőn túl egyre tompább volt, de erről még beszélünk.

Nagyszerű ötletnek tartom, hogy a két színpad közötti teret ellephették az árusok, és ha már felváltva nyomták a bandák a produkciójukat, átsétálás közben csak legurult valami a jónép torkán. Jó, mondjuk a kaja a szokásos falunapi árakon tobzódott, hiába volt íncsiklandozó a látvány, ha mondjuk egy alapnak számító fokhagymás lángos 700 forintba került.

Kövéren és kopaszon

Eljött az este hét óra, beindította a motorokat a P. Mobil, és ez volt a harmadik nagy pofon, de ez már végre a jóságosból érkezett. Az emelvény előtt hatalmas tömeg gyűlt össze, pillanatok alatt '70-es, '80-as évek életérzés töltött el. Pusztán az első húsz sorban emelkedtek a kezek, és ezernyi ember kántálta, amit kellett: Móóóbil...

A rock and roll pedig felpezsgett, a zenekar a közönséggel vetélkedve tolták az égbe a rock zene őrületes szekerét. Aki még nem látta élőben ezt a formációt, az némi kétséggel fogadta a bandát, így történhetett, hogy a koncert végére meg is szerette. A hangulat a buli végéig egy fikarcnyit sem lazult, Lóri és csapata megállíthatatlan volt. Ami igazán emelni tudott még az én hangulatomon is, hogy azért mégiscsak volt rengeteg huszonéves fiatal.

Aranyos kép volt, amikor egy tizenhat körüli lány - aki magányosan üldögélt az oldallépcső legmagasabb fokán - szinte az összes P. Mobil örököt énekelte. De jó érzés volt megannyiszor körülnézni, tényleg mindenki jól érezte magát, abban is biztos vagyok, hogy ez nem a kirívó öltönyben, a két színpad között látványosan kirándulgató Schmuck Andornak köszönhető. Róla persze teszünk még említést.

A koncerten megszólalt a legtöbb legendás dal, néhány a legújabbak közül is. A végén hangszerek nélkül a capellában előadta a zenekar a romantikusnak cseppet sem mondható A pofádat befogod című fantázia dalt. Ezzel befejeződött egy rövid időre a nosztalgia parádé.

A király beszéde

A közönség lassan elindult a másik irányba, ahol már Bill kapitány várta az érdeklődőket. Ezen a helyen számomra a legnagyobb értéket az a Nemes László képviselte, aki a roadok Metrója, Illése és Omegája egyben. Természetesen az "öreg táltos" legendát is nagy öröm még a színpadon látni, de sajnos ennyi volt a teljes pozitívuma a produkciónak.

A hang - és ez nem a hangosításnak, sokkal inkább a helyszínnek szól -, bosszantóan élettelen volt, mint az emelvényen mindenki. Bill is a hanggal volt elfoglalva, de amúgy is olyan volt az egész, mintha kapitányunk legalább négy fellépés után érkezett volna meg. Semmi energia, csak a szokásos "hej, hej, meg helló". Közben már az ének helyett is vagy szólóztak a fiatalok, vagy a közönségnek kellett helyettesíteni Billt. Egyre unalmasabbá vált a buli, már csak a legendás blűűűűz szó többszöri elhangzásában bíztunk, mi tagadás hamar el kell felejteni ezt a bulit.

Ugye itt vagy még

Fél tízre volt meghirdetve a Karthago koncertje, de Kapitány éppen annyit húzott a buliján, hogy csússzanak Szigetiék is. Biztosan véletlenül. Bill kapitány jövőre lesz 70 éves, nagy bulit szervez, és - mint egyre többen - ő is a Sportarénába. Hááát, merész vállalkozás, és ki tudja miért, de eszembe jutott, hogy mit is keresett ezen az estén Schmuck Andor, a szép korúak védőszentje ezen az eseményen, na, de Karthago!

Fele annyian várták a műsort, mint Mobil előtt, ezen kissé meglepődtem. Egy réges-régi történet jutott eszembe, az a bizonyos Popmajális, amikor a Karthagot a nagyon menő Edda elé rakták be. Nos, akkor az est főzenekarát alaposan lemosták. Itt persze már szó sincs rivalizálásról, Lóri is becsülettel végig ülte a bulit. A harmadik dal környékén azért már vissza araszoltak Billről, de ettől függetlenül is foghíjasabb lett a nézőtér. Persze, még így is jól nézett ki a dühöngő.

A hangulat, a zene, minden nagyon ott volt, Istenem, de jó volt Gidót a színpadon muzsikálni és bohóckodni látni… Takáts Tomi ezerszer eltolt poénjai, amik mindig tetszenek. Az őrületes elefántok megüzenték a világnak, hogy ők a legrégebb együtt lévő rock zenekar. Persze, fedje jótékony homály az 1985-ös szovjet turnét, ahol Varga Miki zenekara, Szigeti Ferivel kiegészülve Karthago néven lépett fel vagy ötvenszer, ami után öt év megérdemelt pihenőre ment mindenki, hogy kinőjön a földből egy kis KGB, Fáraó, vagy éppen Senator, esetleg beinduljon a 100 Folk Celsius szekere. De azért ők még 2017-ben is eredeti felállásban játszanak, ez tény.

Búcsú a fegyverektől

Közben befutott Hammer Józsi is - ismertebb nevén Kalapács, jó hangulatban, de annál megviseltebben, fáradtabban. Az élete - mint egy igazi rock zenésznek - pereg, sör, buli és rock and roll. Beszélgettünk néhány dologról, majd sok sikert kívánva útjára - és a rajongóihoz - engedtem. Lesz még időnk beszélgetni bőven.

A Karthago koncerttel kapcsolatban az egyetlen negatívum, amiről beszámolhatok, hogy kevesebben voltak a nézők, mint Mobilon, és akik ott voltak, azok sem voltak annyira lelkesek. Még mindig hiányzik nekem a végéről az Éjszaka vándora ugyanúgy, mint az elejéről a Paks az atomváros. Jól van, tudom, ma már cikinek számít ez a cím, de annak idején sem a Ricsével, sem a Karthagoval nem volt nevetséges, sokkal inkább egy igazi dögös bevezető rock zene.

A koncert végét sokan meg sem várták, már nyargaltak a kijárat felé, míg néhányan pedig a másik színpad elé, ahol már a Junkies játszott. Kedvelem a csapatot, jó zene, jó szövegvilág, de az a sátor nem lopta be a szívembe magát, hiszen - ahogy már beszéltem róla - elöl jól, hátrébb borzalmasan tompán szólt.

Nem is bírtuk sokáig, pedig éjfélre volt meghirdetve a Kalapács, majd a kora délutánról hajnalra áttett Rock Fanatic (kakukktojás) még hátra volt. Nem lehetett könnyű a tribute zenekarnak, hiszen a fél kettőre meghirdetett koncertjére talán nem maradtak annyian, mintha délután játszottak volna, így biztosan kevesen hallhatták a Zöld a bíbor, meg a fekete című, milliószor elnyűtt számot...

Mivel barátom hozott autóval, és hajnalban indulnia kellett vidékre, sajnos a Kalapács koncertet már nem várhattam meg. Zárszóként azt mondanám, hogy nem lehetett veszteséges a buli. A nyuggerek újra megmutatták, hogy még mindig komoly igény van rájuk és a zenéjükre. Ki lehet találni akármit, lehet öregezni, vagy éppen tudomást sem venni róluk, simán kijelenthetjük, hogy még mindig ők a hazai rock élet sztárjai. Abba már bele sem merek gondolni, hogy mi marad utánunk...

Írta: Fiery



rovat lapozó


Még, még, még...




 

Ajánló









Ez is érdekelhet





Koncertek 2017. szeptember 26. és 2017. október 12. között:









Klipmánia