Schwarcz András interjú - 2. rész (2017)  

Megjelent: augusztus 15. kedd 12:05
Szerző: bcsaba
    Interjúk 

Schwarcz András a Ferm, az Amphora és az ex-Vér dobosa volt. Kiváló interjúalany, dőlnek belőle a jobbnál-jobb sztorik, és még mindig őszintén lelkesedik a zenéért. Az első részben a kezdetekről és a Fermről beszélgetünk, ma jön a Fermes időszak vége, majd az Amphora és az Ex-Vér.



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!





Hogy élted meg a beatkorszakot?

Amit én az alatt az egy év alatt a zenekarral megéltem, az éltet ma is. Sokan a zenészek közül a sebeiket nyalogatják, engem meg ez tölt. Nem a pénzért zenéltünk. Hiába estek meg olyanok, hogy beültünk hatan az ezerkettes mikrobuszba, meg a felszerelés, és akkor 40-nel levánszorogtunk Fehérgyarmatra. Az a világ vége. És megérkezünk, és kiderül, hogy tatarozzák a kultúrházat, csak nekünk elfelejtettek szólni. És egy fillér nélkül haza és fizethetjük a buszt is. De imádtuk! Az egészet. Nekem ennek a zenekarnak a tagjai olyanok, mint a testvéreim. Ők nyilván máshogy gondolnak erre, mert továbbmentek, de én így vagyok ezzel.

Csodálatosak az emlékek, és nem csak a zenekarozásból. Jártam mások koncertjeire is, láttam a kiváló dobosokat. Egy Szentgyörgyi András! Imádtam az Olimpiában. Vagy Póta Andris! Őt is imádtam. Adtam kölcsön neki dobtokot. Nem ölték egymást a zenészek, segítettük egymást. Nem volt olyan percem, amit ne a zenével töltöttem volna. Képes voltam csak azért elmenni az Ifiparkba Hungáriára, mert hallottam, hogy a Bee Geestől a Hollydayt ők játszák a legjobban Láng Péterrel. Manapság, ha Borlai Gergőt látom, ahogy leül a dob mögé, nem bírom nem nézni. Hang nélkül is, a hülye kézállásával. Egy csoda. De Nagypecek, Kispecek, Kőszegi, Veszelinov, ezek istenek voltak.

Reck Lajos váltott téged? Előtte mik voltak a tagság mozgásai?

Szerintem Reck Lajos előtt még volt a zenekarban Batu András is. Itt az történt, hogy 1969. október 28-án be kellett vonulnom, Drimállal együtt. Ott robbant először igazán fel a Ferm. Putnokon léptünk fel ezzel a felállással utoljára, mikor hazaértem, Anyám várt a behívóval. Zokogtam.

Említettem, hogy mennyire profi zenekar volt a Ferm, volt például külön menedzserünk is, Karnicser Jancsi. Ő hivatásos vonatrabló volt. Ez abban állt, hogy büfékocsis volt Budapest-Nagykanizsa viszonylatban. Tatára kerültem egy szemét rossz helyre katonának. Előtte volt két ejtőernyős ugrásom az MHSZ-nél, de megfogadtam, hogy soha többet nem ugrok, mert féltem. Na most, ehhez képest ezért elvittek Tatára egy önálló felderítős zászlóaljba mélységi felderítőnek, rádiós távírásznak.

Állandóan kúsztunk-másztunk, a földfelszínt hasunk nem hagyta el. Januárban viszont Karnicsek a vonalán belefutott Kálózy vezérőrnagyba, aki nem akart autóba ülni a hó miatt. Ül a vonaton, jön Karcsinek "kávé, üdítő", meglátja a vezérőrnagyot a piros csíkos nadrágjában. Jópofa, "cseréljünk nadrágot". Mondja neki egy alezredes, hogy ne tréfálkozzon, Kálózy vezérőrnaggyal beszél. "Tényleg?! Van nekem egy barátom, nagyon rossz helyen van, de jó dobos! Írja már fel a nevét." És felírta. Így 1970. február 13-ától Székesfehérváron, a Tisztiklubban lettem dobos. Mikor leszereltem, Várkonyi Matyi jött a helyi zenekarba. Ehhez k*rva nagy szerencse kellett.

Sokáig nem is volt Ferm a bevonulásom után, de jött Ákos Pisti felszerelésestül. A szülei az első - akkor illegálisnak számító - nagykereskedők voltak. A konyhában tárolták a fröccsöntött árut, de mindig volt öntőszerszám is kitéve, ha jön ellenőrzés, akkor azt mondhassák, hogy ők gyártják hozzá a kakast, és a fröccsöntők nem pénzzel, hanem áruval fizetnek, ezért van felhalmozva ennyi fröccsöntött anyag. Semmit sem lehetett, de mégis mindent lehetett. Volt akkor olyan bazárnagykereskedő, aki az Észak-Koreai Nagykövetség pincéjében tárolta az áruját. Soha senki be nem ment oda a Benczúr utcában. Mindenki mindent kitalált, megoldott.

1971 novemberében szereltem le. Akácfa utca, tél van, hűvös van, beállított Novai és Karácsony James. Mit csinálsz, csinálunk egy új zenekart. Jó, de egy feltétellel, Drimál nélkül sehova. Szerelmes voltam az éneklésébe. Zseniálisan énekelte az Arthur Brown és Wilson Picket dalokat. Borzasztóan jól csinálta, mi voltunk ebben a legjobbak 1969-ben. De Novaiéknak már megvolt Révész, nekik csak dobos kell. Én meg addig ragaszkodtam Drimálhoz, hogy egy hét múlva elmentünk ketten énekcuccot venni, hogy belépjünk egy másik zenekarba, mikor bejelentette, hogy ő abbahagyja a zenélést. Hát így maradtam ki a Generálból... Közben dolgoztam a Budapesti Szállítási Vállalat Boyszolgálatánál, a vállalatnál volt egy nyomda is, falból papírvágó voltam ott.

Mi másra is van az a nyomda, mint szó szerint schwarcz zenekari plakátok gyártására?

Így van. Egy Öcsi nevű srác meg egy másik nyomdában tudott színt bontani, ami nagyon drága dolog volt. Éjszakai műszakban hihetetlen dolgokat lehetett művelni feketén. A fölös papírokkal játszva mindig volt papír, több zenekarnak is nyomtattunk.

A zenét viszont nem hagytad abba. Hogy kerülsz az Amphorába, majd az Ex-Vérbe?

Mindenféle zenekarokkal próbálkoztam, volt ilyen például, hogy Origo. Slágerzenét játszottunk. Utána összejöttem az LK Beat zenekarral, két fóti gyerek volt benne és Laney-jük volt. Egy Uszkay Laci nevű gyerek volt a klavíros. Ügyes volt, de középiskolai szinten, de a banda egyben jó volt. Játszottunk egyszerre Deep Purple-t és Mungo Jerryt is. Fót, Bag, Csömör, ezt a részt bombáztuk.

Valamikor ez után, 1973-ban kerültem az Amphórába, Liszi Gyuri zenekarába. Jung Oszkár, Tasnádi Attila, Liszi György, én és egy valamilyen Csaba nevű gitáros alkottuk a zenekart. Teljesen amatőr srácok voltak a zenekarban, de együtt jók voltunk. Csapatjáték, mint az Omegánál. Az Amphora haknibrigád volt, szalagavatók, bálok, esküvőn viszont nem játszottunk. A csapat tagja volt Frenák Zsuzsa is, Frenák Pál testvére. Úgy énekelt, mint Janis Joplin! Palika akkor pincértanuló volt az Astoriában, szülei süketnémák voltak. De egy nap a Jeszenszky nevű tánctanár kiszúrta Palikát, rávette, hogy kezdjen táncolni. Zsuzsa valahogy kilépett, jött helyette Kecskeméti Anikó, aki Peller Anna művésznéven lett híres később, az ő lánya Peller Mariann.

Az Amphórával igényesebb slágerzenét játszottunk, felléptünk az Ifiparkban és az Egyetemi Színpadon is. Komoly cuccunk volt. 1973-ban már Pearlöm volt. Azt se tudtuk, mi az. 29.000 forintért volt meghirdetve az Esti Hírlapban, de pergő és cintányér nélkül. Az sok. Két hét múlva már 25-ért hirdette. Jó, alakul. Megint két hét múlva 22.

Jó lesz az 20-ért is.

Ó, durvább lett. Felhívtam, hogy találkozzunk, 20.000 forintom volt. 15-öt beraktam az egyik zsebembe, 5-öt egy másikba. Elmentem a sráchoz, ott állt nála a dob, gyönyörű szép volt. Két felső tam, hát, fúúú. Elővettem a 15.000-et, mondván, nem tudok többet adni, és így széthúztam az asztalon. Ez a trükk akkor jutott eszembe. És elhoztam.

Meddig tartott az Amphóra?

Egy év? De Liszi Gyuri erősen kavart a pénzzel. De nagyon erősen. 1973 novemberében született a lányom, de jött egy telefon, hogy küld értem kocsit, Faddon buli van, komoly a lé, 2000 fejenként. Jó, de viszem a feleségemet is. De megnéztük a szerződést Gyuri nélkül a helyi vezetőnél, és az a 2000 az 6000 volt. Fejenként. Megbeszéltük a zenekarral, hogy nem megyünk fel a színpadra, amíg Gyuri nem mutatja meg a szerződést. De, hogy "mi közötök hozzá?!" A vége az volt, hogy nem vette elő, mi lejátszottuk a bulit, de a cucc már egyenest hazament, nem a próbaterembe.

Csak csendben kérdem: nem volt jó az a 2000 forint?

Hm. Látom, hogy nagy mennyiségben futnak be hozzád az információk az interjúk során. Te tudod, hogy amíg fut a szekér egy zenekarnál, addig mindenki elhiszi magáról, hogy ő egyszemélyben a király. És a jogai többek, mint ami az érdeme. Akkor ugranak szét a csapatok, mikor a legjobban megy és kinyírják magukat, amikor a legjobban megy. Igen, jó lett volna a 2000, de tudtam, hogy nem annyi. És ez zavart. És még csak az sem volt, hogy ő szervezte volna a bulikat, csak maximum a negyedüket. Lett volna elég neki a szállítási költség körüli lehetőség, de nem volt elég. Nekem meg lelkem volt. A Fermben Környei Csaba lejárta a lábát a zenekarért, mégis ugyanannyit kapott, mint mindenki más.

Ex-Vér?

A Bosch Kultúrházban gyakoroltunk, nagyon profi zenekar volt. Fáy Krisztina volt a gyenge pont, viszont ha letette a hangszert, úgy tudott behajolni, hogy azt a közönség nagyon nagyra értékelte. Ez kellett. Két nagyon komoly hegedűsünk volt, az egyik a Bartókra járt, a másik már a Lisztre. Tóth Péter járt a Lisztre, de ott valami miatt nem lehetett Tóth Péter, felvette a Rajnai Tamás nevet. Várnai Csaba volt a basszusgitáros, Nagylaky József volt a zenekarvezető, ő egy terrorista volt. Megírta az És című beatoratóriumot. Még nem volt neve sem ennek a műfajnak. Cserháti Zsuzsa és Sankó Laci énekelt benne, három hónapig próbáltunk rá.

Nagylaky írta, hangszerelte, előadta, minden. És egy napon beállított a próbaterembe Romhányi József. A többiek nem ismerték fel, de a szünetben bemutatkozott, hogy neki ez tetszik, és Nagy Richárddal, a Magyar televízió elnökével kitalált valamit. Azt, hogy Baranyában elhagyott falvak vannak, a KISZ a tévében meghirdeti fiataloknak, hogy benépesítünk egy falut és felvesszük. Korát meghaladó gondolat. Ebben elképzelte a zenekart, hogy felveszik, hogy összetalálkozunk és megalakítunk egy zenekart. Ebből nem lett végül semmi, de elvitte a szövegkönyvét is az Ésnek. Jártunk hozzá a lakására is. Egy hét múlva lejött próbára, hogy átírt egy-két sort. És Nagylaky megsértődött, nemet mondott és eztán soha az életben nem láttuk Romhányit, meg semmit sem.

Hogy élted meg, mikor abbahagytad a zenélést?

Legelőször a színpad hiányzott. Nagyon. Majd meg döglöttem, a magamutogatás része a dolognak. Három-négy év után kezdett hiányozni maga a hangszer. Társakkal! Egyedül nem, de társakkal. Befejeztem a zenét 1975 nyarán, szenvedtem, mint a kutya, megszületett a második gyerekem, szarban voltam, mert kevés volt a pénz, elmentem a 3-as Metro építéséhez 8000 forintért elektromos dolgokat szerelni. Halál jó munka, csak csöpögött a víz, gumicsizma, ilyenek. Az albérlet volt 1200, bevállaltam. Egy szép nap előkerült az apám, akivel sok éve nem beszéltem már a zene miatt. Hogy menjek segíteni, hát átmentem hozzá bazárosnak. Két hónap után rájöttem arra, hogy eddig azt se tudtam, mi az, hogy pénz.

1976 nyarán kezdtem vele, kaptunk egy tanácsi lakás kiutalást a két gyerekkel. Azt a lakást tetőtől talpig berendeztem abból a nyárból. Ez ugyanannyi szokott lenni, mint maga a lakás. Vettem színes tévét is. 1976-ban! 10 rongy, nem érdekes. Egyszer csak óriási sikerélményem lett. Persze, kacsintós pénztárca, meg nyeles fésű, meg vízipisztoly, akkor hittem benne, vagyonokat kerestem. Majd összevesztem az apámmal, átmentem a kézihúrkoló kisiparba, én gyártattam a pulóvereket. Kisteherautót vettem, minden nap egy tele Barkas árú, egy vagyon volt. Aztán rommá törtem magam az autóval, egy vasam nem maradt, kezdtem előröl mindent, megint Bazár. Átvettem apámtól. És bennem volt, hogy nekem ezt jobban kell csinálni, mint ahogy apám csinálta.

Négy bazárom lett. Akkor nem volt elég, jött a tél, alkalmazottaim voltak, Aranykapu, piac, vásár, búcsú. Akkor vettem egy Ford Transitot, mozogtunk. De a zene ugyanolyan sokat jelentett ez alatt is, mint korábban, vagy mint most. Egész nap hallgatom, kiegyensúlyoz. A pénz csak egy dolog. Mi csináljuk, nem ő minket. Én arra születtem, hogy szeressem a zenét. Ma is dolgozok, kényelmesen élek, nem olyan lendülettel, mint régen, de a zene mindig velem van.

2010-ben a Margitszigeten volt egy újraegyesülős Ferm koncert.

Nagyon rég nem doboltam előtte, de erre vettem egy dobot, elkezdtem gyakorolni. Teljes hangerőn, nem érdekelt, kit zavar nyitott ablaknál. Papp Gyuszi, Kékes Zoli, Drimál, Bétus, Szikora, Menyhárt Jancsi, James, Csurgai Attila, én. Két rém egyszerű Spencer Davis számban játszottam. Nagyon nagy élmény volt. Sajnos a hátam nagyon rossz állapotban van, nemrég elajándékoztam a dobomat is.

Bálint Csaba (2017.08.15.)
rockmuzeum.ini.hu



rovat lapozó


Még, még, még...




 

Ajánló









Ez is érdekelhet





Koncertek 2017. szeptember 26. és 2017. október 12. között:









Klipmánia