Def Leppard - Adrenalize (1992) 

Megjelent: július 11. kedd 12:05
Szerző: pjuan
    Lemezismertetők 

Az angliai Sheffield-ben, '77-ben alakult Def Leppard hard rockkal és rágógumis glam metállal teli története valamikor a brit heavy metal új hullámának a nagy ígéreteként indult... Aztán hisztérikusan ránk ugrott '87-ben egy lemez, amiből 32 milliót adtak el... és ilyen eredmény végleg megváltoztatta magát a rockzenét és persze az ő karrierjüket is! Mivel 2017-ben az említett Hysteria album kereken harminc éves lett, ünneplőbe öltözve - az eddig kimaradt sorlemezeikből - hat részes Def Leppard cunamit indítok a tiszteletükre...

A '83-as Pyromania tíz milliós eladása, majd a '87-es Hysteria mindent elsöprő - de a dobosuk tragédiájával súlyosbított - sikere, illetve Steve Clark súlyos alkoholfüggősége, majd halála közben, a négyesben maradt csapat nekifogott az Adrenalize összerakásának. Az egyéni hang és a hozzá kapcsolt technokrata formavilág már megvolt, csak tartalommal, dalokkal kellett kitölteniük, ami sikerült is nekik. A tíz dalból hét sláger lett, kislemezzel és klippel... A 2013-ban elhunyt Mike "Bat Ears" Shipley - aki keverte az előző munkájukat - és Robert John "Mutt" Lange segítségével rögzített anyag ismét siker lett, 10 milliós eladásukkal vezették a Billboard-ot és az angol eladási listát is, de még az ausztrált is... Első alkalommal dolgoztak Clark nélkül, de rutinból megoldották ezt a tragédiát is!



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!




Sok régi rajongójuk többre tartja ezt a lemezüket, mint a Hysteriát, ami nyilván a dögösebb megszólalásnak, a változatosabb tempóknak, meg az élőbb és rockosabb gitárhangzásnak szól. Én nem így vagyok ezzel, de valójában szerintem ez az Adrenalize az utolsó kérdések nélkül is zseniálisnak mondható Def Leppard lemez, ahol rádiós pop-rock slágert-slágerre halmoznak. Persze akad pár felejthető dal is, amiket a kész sablonok és a sok hallgatás miatt már nem könnyen vesz be az ember gyomra, de ezek is beleolvadnak a nagy slágerek világába...

A nyitó Let's Get Rocked például nem kérdés, hogy a zenekar egyik legjobb munkája, az elektronikus-sampleres táncikálása tele van élettel és persze diszkós bulizással, amit Joe Elliott árnyas énekhangja és a karcos gitár glammes rockkal is megtölt... A lazaságukkal még ma is magukkal ragadnak, pedig ezerszer hallottam ezt a dalt és lemezt... Aztán beindul az őrlés a Heaven Is-ben, aminek a gitárja egyértelműen glam rockos panelekből építi fel magát, de a refrén kórusai belerakják a Hysteriát is... Mindezt megismétlik a Make Love Like a Man-ben is, ami legalább annyira dögös, mint kommersz, de nincs megállás... A Tonight című romantikus ballada is hozza a Hysteriás szintet, a kórus meleg hangszínei tényleg remekül sikerültek... Ez maga az intelligens pop-rock zene!

A hét percig búgó White Lightning eléggé felejthető sablon-sláger, ahogy a Hysteriáról újra elővett ballada-ötletekből dolgozó Stand Up (Kick Love into Motion) is, de az élénk Personal Property visszahozza a Pyromania minden erényét, csak már persze a Hysteria rutinjában is megfürdetve... A romantikus Have You Ever Needed Someone So Bad megmutatja a csapat erősségeit az érzelgős rockzenében, de már túlzásokba is esik. Viszont az I Wanna Touch U karcos gitárja visszahozza azt a fajta élénkebb glam-rockos diszkót, ami némileg hiányzott a Hysteriáról, amit aztán a Tear It Down-ban is tovább visznek, mintegy himnuszként maguk elé tartva...

Persze írhattak volna több Let's Get Rocked-et, de nem így lett... Érezhetően elfáradtak a rohanás közben, de az Adrenalize szerintem így is méltó folytatása lett a Hysteriának... És igen, Steve Clark jellegzetes gitárhangzása és riffjei nekem hiányoznak azóta is, innen is, nagy kár érte! Clark halálesete után először 1992. április 20-án álltak a közönség elé, a londoni Wembley Stadionban, a Freddie Mercury emlékkoncerten léptek fel. Itt az Animal, Let's Get Rocked és a Now I'm Here műsort adták, később Joe Elliott a Queen tagjaival és Slashel közösen előadta még a Tie Your Mother Downt is.

1992-ben a dallamos metal és hard rock korszak már a végét járta. Kezdett előretörni a grunge és az alternatív rock hullám. Ennek ellenére a Def Leppard még mindig telt házas stadionkoncerteket adott az Adrenalize turnéján, ami 240 fellépést foglalt magában. A turnéra már megtalálták az állandó másodgitárosukat Vivian Campbell személyében, aki korábban Dio mögött és a hasonló stílusban "nyomuló" Whitesnake-ben szerzett magának komoly tapasztalatot...

1993-ban Az Utolsó Akcióhős című Schwarzenegger film producere felkérte a zenekart, hogy működjenek közre a film soundtrack-jén. Mivel még javában folyt a világturné a zenekar egy B-oldalas dalt, a Two Steps Behind-ot választotta ki, ami addig csak Angliában jelent meg. A turné csúcspontja a hazájukban, Sheffieldban adott koncert volt, ahol a 15. születésnapjukat ünnepelték az 55.000 férőhelyes Dont Valley Stadionban. A Two Steps Behind az USA-ban és a világ többi részén is felkerült a listákra, ami arra arra ösztönözte az együttest, hogy a B-oldalas dalaikból kiadjanak egy válogatást. A kiadvány Retro Active címmel jelent meg 1993. október 05-én, a Mercury gondozásában.

Az 1984 és 1993 közötti dalokat tartalmazó album a Billboard 200-on a 9., az UK Albums listán a 6. helyezett lett. A lemez az Only After Dark-kal tartalmazott egy Mick Ronson feldolgozást, illetve a Sweet Action című slágerének a feldolgozása is hallható volt rajta. Az album borítóját Nels Israelson és Hugh Syme készítette. A kiadvány kapcsán kiadtak egy Miss You In A Heartbeat című kislemezt is, ami Kanadában bejutott a Top 5-be, ott a zenekar egyik legnagyobb slágerévé vált. Az Retro Active korongból világszerte 3 millió darab kelt el. A válogatás dalai a zenekar sötétebb, összetettebb oldalát domborította ki, bizonyítván, hogy nem csak könnyed slágereket képesek írni, hanem elgondolkodtató darabokat is.

1993-ban megjelent egy Live: In the Clubs, in Your Face című négy dalos koncert EP, aminek a felvételei 1992-ben, Bonn-ban készültek. Ezt követően kétéves pihenőidőszak következett, majd 1995. október 31-én újabb válogatásalbum került a boltokba Vault: Def Leppard Greatest Hits (1980–1995) címmel. A lemez 15. lett a Bllboard 200-on, az UK Albums listán a 3. lett. A válogatás igen kelendőnek bizonyult, az USA-ban 5-szörös platinalemez lett, világszerte 11 millió példány kelt el belőle. Az észak-amerikai, az angol és a japán kiadás eltérő számlistával jelent meg. A válogatásalbum tartalmazott egy új balladát When Love & Hate Collide címmel, aminek a kislemeze 2. helyezett lett az angliai slágerlistán. Ezzel az eredménnyel hazájukban ez a kislemez lett a legsikeresebb. 1995. október 23-án bekerültek a Guinness Rekordok Könyvébe, mivel egy napon belül három kontinensen adtak koncertet (Tanger - Marokkó, London - Anglia és Vancouver - Kanada).

A következő nagylemezük munkálatait 1996-ban fejezték be, már 1994-óta készültek vele, különböző stúdiókban. Többek között megfordultak a spanyolországi Marbellaba, de a dublini Bow Lane stúdióban is... A készülődő album produceri munkálatait - magukon kívül - Pete Woodroffere bízták. Az új lemez készítése közben ismét számos nehézségen mentek keresztül. Phil Collen elvált, Rick Savage apja elhunyt, illetve bell féle bénulást is kapott. Rick Allent és Joe Elliottot pedig letartóztatták házastársaik megerőszakolása miatt... A sötétebb és indusztriálisabb hetedik sorlemezük végül Slang címmel jelent meg 1996. május 14-én...









Track lista:

01. Let's Get Rocked - 4:56
02. Heaven Is - 3:33
03. Make Love Like a Man - 4:15
04. Tonight - 4:03
05. White Lightning - 7:03
06. Stand Up (Kick Love into Motion) - 4:32
07. Personal Property - 4:21
08. Have You Ever Needed Someone So Bad - 5:24
09. I Wanna Touch U - 3:37
10. Tear It Down - 3:38

Közreműködő zenészek:

Joe Elliott (Down 'n' Outz) - ének
Phil Collen (1982-, Delta Deep, Girl, ManRaze) - gitár
Rick Savage - basszusgitár
Rick Allen - dob

The Sideways Mob - vokák
Robert John "Mutt" Lange, John Sykes - vokál
Phil "Crash" Nicholas - billentyűs hangszerek: Stand Up (Kick Love into Motion)
producer: Mike "Bat Ears" Shipley (RIP 1956-2013), Def Leppard

Lemezeik:

1980 - On Through the Night
1981 - High 'n' Dry
1983 - Pyromania
1987 - Hysteria
1992 - Adrenalize
1996 - Slang
1999 - Euphoria
2002 - X
2006 - Yeah! (feldolgozások)
2008 - Songs from the Sparkle Lounge
2015 - Def Leppard (-2-)

egyéb:
1979 - The Def Leppard E.P. - EP
1993 - Live: In the Clubs, in Your Face E.P. - EP
1993 - Retro Active - válogatás
1995 - Vault: Def Leppard Greatest Hits (1980–1995) - válogatás
2004 - Best of Def Leppard - válogatás
2005 - Rock of Ages: The Definitive Collection - válogatás
2011 - Mirror Ball - Live & More - élő
2013 - Viva! Hysteria - élő

Kiadó:
Mercury Records
Honlap:
defleppard.com
facebook.com/defleppard


rovat lapozó


Még, még, még...

kép

Def Leppard - Euphoria (1999)

2017-07-16 00:05:00

kép

Def Leppard - Slang (1996)

2017-07-15 00:05:00

kép

Def Leppard - Hysteria (1987)

2017-07-10 12:05:00




 

Ajánló









Ez is érdekelhet

Serious Black - Magic (2017)
Harmadik lemezét adja most ki a Serious Black nevű nemzetközi speed-power metálos szupergroup-szerűség. A 2015-ben megjelent As Daylight Breaks után Roland Grapow gitáros

Tovább...
Essence of Datum - Nevermore (2017)
Az Essence of Datum nevű fúziós rock-metál zenekar 2012-ben alakult Minszkben, Fehéroroszország fővárosában. A Dmitry Romanovsky gitár-virtuóz vezette

Tovább...
Dead Lord - In Ignorance We Trust (2017)
A Svédországban, 2012 januárjában alakult Dead Lord 2013-ban mutatkozott be a Goodbye Repentance albumon, amire összegyűjtötték a korábban ilyen-olyan formában megjelent

Tovább...
Steelheart - Through Worlds of Stardust (2017)
A Steelheart egy 1990-ben, a connecticuti Norwalk-ban alakult hard rock és glam metál zenekar, élén Miljenko Matijevic-csel, akinek a sok oktávos énekhangja sok

Tovább...
Stargazer - Tui La (2017)
Tui La címmel mutatkozik be a modern groove-alternatív alapokon nyugvó progresszív metálos Stargazer zenekar a pennsylvaniai Lehigh Valley-ből. A djentet és elvontságot értelmes

Tovább...




Koncertek 2017. szeptember 23. és 2017. október 09. között:









Klipmánia