Bonfire - Byte the Bullet (2017) 

Megjelent: április 10. hétfő 00:05
Szerző: pjuan
    Lemezismertetők 

A németországi Ingolstadt-ban, 1972–1985 között Cacumen-ként, '86-óta - kisebb-nagyobb szünetekkel - Bonfire néven dolgozó csapat a 16. stúdió lemezét adja ki most Byte the Bullet címmel. Legutóbbi sorlemezük 2015-ben jelent meg Glorious címmel, akkoriban David Reece énekessel dolgoztak, aki azóta távozott, de Hans Ziller alapító gitáros nem csak tőle vált meg, hanem alaposan átszervezte a csapatát... Az előző albumot rögzítő felállásból csak az akkoriban érkező Ronnie Parkes basszusgitáros maradt mellette, 2015-ben Frank Pané lett a második gitárosa, 2016-ban pedig Tim Breideband szállt be dobosnak, de náluk is fontosabb, hogy tavaly a mikrofont Alexx Stahl kezébe nyomta a főnök, aki addig a Masters of Disguise-ban is kiválóan teljesített...

A 30. születésnapjukra 2016-ban kiadták a Pearls című dupla válogatás albumot, majd masszív turnézásba fogtak, nyolcvan sikeres koncerten vannak már túl... és nincs leállás, Hans Ziller fiataljainak meg kell dolgozniuk a pénzükért! Mindeközben ráadásul összeállt a Byte the Bullet című új műsoruk is, amin bemutatkozhat stúdió körülmények között is az új felállás!



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!




Elszabadult a megfiatalított Bonfire! Tehetséges zenészek kerültek bele, akik lendületesek, tele vannak önbizalommal, és még meg is tanulták a múlt örökségét! Hans Ziller büszke lehet a csapatára... A nyitó Power Train - a monumentálisan bravúroskodó felvezetője után - olyan klasszikus Judas Priest-ízű heavy metálba kezd, amit már odaát se nagyon tudnak! Fiatalos és lelkes dal, teletolva Priest-esen szaggató témával és hasonló szintetizátor háttérrel, amire aztán Alexx Stahl felvezetheti és kiénekelheti magából az eddig belé szorult metál-himnuszát! Az Accept is büszke lenne egy ilyen dalra! Ráadásul itt aztán kapunk folytatást, a Stand Up 4 Rock a visszafogott részeiből képes olyan játékosan felpörögni, mint amiből a Helloween építette fel a karrierjét, rá is tesznek egy Praying 4 a Miracle című epikus metál-slágert, amit többnyire csak az európai piacon lehet eladni manapság...

A Some Kinda Evil az egyik kedvencem a lemezről, mert egy ismerősen csengő, mégis ügyesen kivitelezett metál sláger, ami nagyvonalúan betölti a terepet! A Lonely Nights hard rockosabb balladája nekem túl művi, de a szintén a régimódi hard rockra is kikacsintó Byte The Bullet döngölése nagyon meggyőző erőt sugároz! Aki pedig a klasszikusokat keresi, annak elővették a Locomotive Breath-et a Jethro Tull-tól, aminek a vonatozásába simán belefér a metálos menetelés és húrtépés is... Aztán a Reach for the Sky gyorsan visszatér az mesélős heavy metálhoz, amihez a dallamosabb AOR-t is felmutató Sweet Surrender adagol némi plusz dallamot és régimódi szintetikus hátteret is... Nekem ez nem igazán tűnik jó iránynak, de nyilván a főnök úgy érezte, hogy a múltjukból adódóan, a koncertjeiken erre a hangszerelésre is szükség lehet...

A Friedensreich német narrációja után a neoklasszikus InstruMetal-t kapjuk az arcunkba, bravúros szólókkal és komolyzenei idézetekkel teletolva a három percét. De ennél talán érdekesebb a Too Far From Heaven című élénk sláger, amiben a rádiós pop-rockzene kapcsolódik össze a németesen dülöngélő metállal... A végső átgondolatlanságot és szétcsúszást a Without You balladája, meg a demósnak tűnő Sweet Obsession ismerős menetelése mutatja be a legjobban, nem is értem, hogy a profi kezdet után, hogyan jutottak le erre az elavult és alacsony szintre, de nyilván mindent oda akartak adni a rajongóiknak, aztán majd mindenki eldönti, hogy mit bír és mit nem... Én a végét nem igazán bírtam...

10/07





Track lista:

01. Power Train
02. Stand Up 4 Rock
03. Praying 4 a Miracle
04. Some Kinda Evil
05. Lonely Nights
06. Byte The Bullet
07. Locomotive Breath (Jethro Tull Cover)
08. Reach for the Sky
09. Sweet Surrender
10. Friedensreich
11. InstruMetal
12. Too Far From Heaven
13. Without You
14. Sweet Obsession

Közreműködő zenészek:

Alexx Stahl (Masters of Disguise, 2016-) - ének
Hans Ziller - gitár, vokál
Frank Pané (2015-) - gitár, vokál
Ronnie Parkes (2015-) - basszusgitár, vokál
Tim Breideband (2016-) - dob

Lemezeik:

1986 - Don't Touch The Light
1987 - Fireworks
1989 - Point Blank
1991 - Knock Out
1996 - Feels Like Comin' Home
1996 - Freudenfeuer (német verziójú: Feels Like Comin' Home)
1998 - Rebel Soul
1999 - Fuel To The Flames
2001 - Strike Ten
2003 - Free
2006 - Double X
2008 - The Rauber
2011 - Branded
2013 - Schanzerherz
2015 - Glorious
2017 - Byte the Bullet

Válogatás és koncertlemezek:
1993 - Live...The Best
1997 - Hot & Slow
2000 - Who's Foolin' Who (greatest hits)
2001 - 29 Golden Bullets
2002 - Live Over Europe!
2004 - The Early Days Parts 1-5
2005 - One Acoustic Night
2007 - Double Vision
2009 - You Make Me Feel (greatest ballads)
2011 - Fireworks Still Alive
2013 - Live in Wacken
2016 - Pearls - életmű válogatás

Cacumen néven:
1981 - Cacumen
1983 - Bad Widow
1985 - Longing For You - EP

Kiadó:
UDR-Music, Warner Bros.
Honlap:
bonfire.de
facebook.com/BONFIREofficial


rovat lapozó


Még, még, még...

kép

Bonfire - Glorious (2015)

2015-05-02 00:05:00

kép

Bonfire - Branded (2011)

2011-01-31 00:05:00




 

Ajánló









Ez is érdekelhet

Dagoba - Black Nova (2017)
A Dagoba nem csak egy képzeletbeli galaktikus "rendszer", hanem egy a franciaországi Marseille-ben, '97-ben alakult groove-indusztriális metálos horda is, akik legutóbb 2015-ben adtak ki

Tovább...
Essence of Datum - Nevermore (2017)
Az Essence of Datum nevű fúziós rock-metál zenekar 2012-ben alakult Minszkben, Fehéroroszország fővárosában. A Dmitry Romanovsky gitár-virtuóz vezette

Tovább...
Steelheart - Through Worlds of Stardust (2017)
A Steelheart egy 1990-ben, a connecticuti Norwalk-ban alakult hard rock és glam metál zenekar, élén Miljenko Matijevic-csel, akinek a sok oktávos énekhangja sok

Tovább...
Dead Lord - In Ignorance We Trust (2017)
A Svédországban, 2012 januárjában alakult Dead Lord 2013-ban mutatkozott be a Goodbye Repentance albumon, amire összegyűjtötték a korábban ilyen-olyan formában megjelent

Tovább...
Stargazer - Tui La (2017)
Tui La címmel mutatkozik be a modern groove-alternatív alapokon nyugvó progresszív metálos Stargazer zenekar a pennsylvaniai Lehigh Valley-ből. A djentet és elvontságot értelmes

Tovább...




Koncertek 2017. szeptember 24. és 2017. október 10. között:









Klipmánia