A Holland Astrai 1985-ben női bandának indult. 16 évet vártak a második lemez kiadásával. Bevallom, hogy nekem eddig teljesen kimaradtak, pedig alapvetően kedvelem a női bandákat. 1988. óta már persze vannak férfiemberek is a csapatban. Zenéjükben keverednek a Gothic Metal és a Gothic Rock stílus alapvető elemei, de mindvégig hangulatos, elmélyült hangulatos Gothic zenét kapunk, remek női énekhanggal alátámasztva.

Az "In Front of Me" szinti nyitánya, majd a Cure-ra emlékeztető zene, new-wave szinti hangokkal kísérve előre vetíti a banda dalait. Dallamos, durvaságot hanyagoló zenéjük van, ami depressziós is és nem is. Kiemelkedő Margriet Mol hangja, ami ismét Anekkét idézi. Valahogy a the Gathering beugrik folyamatosan, de ez sokkal dallamosabb, és sokkal több szinti van benne.


A "Pale Light" is szintivel nyit, de itt már adagolnak egy kis durvább doom szerű gitárokat is. Ez a dal az egyik kedvencem, mert Miss. Mol hangja tiszta és sokszínű. A durvább gitároktól sem válik durvává a dal, a zene inkább követi Miss. Mol remek énekét. Az instru részek pedig klasszul lüktetnek.

A "Whisper" indulása elég alternatívra sikeredett, Miss Mol itt is remekül, változatosan énekel. A zene eléggé be van lassulva, igazán remek Gothic muzsika ez, bár kissé néha unalmas.

A "Restless" sötét zajokkal nyit. Itt a szinti elnyom mindent. A dob is olyan, mintha a Mission-ból lépett volna elő. A dallamok pedig az Evanescencénél és Amy Lee-nél már nagyon beváltak. Mindenestre jó hallgatni, bár ez is unalmassá válik egy kis idő elteltével.

Végre a "Touch In The Dark" akusztikus hangszerekkel nyit. Miss Mol is operábban énekel, mint eddig. A dallam vezetése itt is ismerős, de mivel teljesen tiszta, és tökéletesen van előadva, így merem ajánlani a műfaj barátainak. Néha zavar engem a szinti szinte techno aláfestése, de szerencsére eléggé el van nyomva.

A "Tower" 3 perces ipari - szinti bevezetője nekem sok, de utána a 6 perces dal egészen lassú üteme már megnyugtató. Nem mondom, hogy nem válik 1 perc után teljesen kiszámíthatóvá a fekete-romantika, de a refrén bekeményítése kihozza a dolgot a verembűl!


A "Dream" úgy beindul, hogy még a hangerőt is le kell venni. Nem ártott az élet a lemeznek. Húzós dobok és gitárok eléggé hiányoztak már.

Kissé laposkás a "Child": keményebb bevezető után belassult, szinti hangok fölött énekel Miss. Mol. Ha nem lenne ilyen jó a hangja, akkor fele ennyit sem érne az egész. Mondjuk így sem jó annyira, mint amennyire kellene neki.

A "Garden" doom bevezetője, és a dögunalom "Shadows" vezeti le a dolgokat. Hogy nem írtam a banda többi tagjáról? Hát ennek az oka az, hogy elég sablonos dolgokat művelnek.



Összességében fele-fele lemeznek sikerült: unalmas és használható a felhozatal. De alapvetően nem zavaró a termék. Nem hibáznak, nincsenek mellékalimpálások. 10 / 6, és ez elsősorban a dalszerzőket húzza le. Legközelebb jobb lesz, de az Evanescence kedvelőnek merem ajánlani, csak ez nem annyira sikerorientált.