Egy őszinte szó (Új tükör, 1980) 

Megjelent: 2014. június 02. hétfő 18:05
Szerző: bcsaba
    Rockmúzeum 

Magyar Woodstock Budapesten - harangozta be az Esti Hírlap. "A Hajógyári szigeten lép fel augusztus utolsó szombatján a Beatrice, a Hobo Blues Band és a P. Mobil együttes." Nem volt nagy a hírverés, de így is eljött vagy harmincezer fiatal...



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!



- Adjál pénzt, ha tudsz!
- Kinek gyűjtesz?
- Kint van a haver, nem tud bejönni.
- Rendben van, de előbb beszélgessünk.
- Mindent, csak adjál – egyezik bele a szőke gimnazista korú lány.
A híd mögötti korlázhoz megyünk. Néhány pillanat múlva már öten is nyújtják a tenyerüket. Az egyik kéz feltűnően remeg.
- Hol lehet itt inni? – fordulok a tulajdonosához.
- Itt a szigeten sehol. Szegedtől idáig a vonaton, aztán közértekben tankoltunk. Már hazamenni sincs pénzünk…majd bliccelünk.
- Mit vártok a mai naptól?
- Sok rendőrt és jó zenét.

Már nem emlékszem, hogy 1964-ben, vagy '65-ben volt-e? Spencer Davies-koncert a Kisstadionban. A lelátók tetejéről csúzlival vascsavarokat lövöldöztek, repültek a sörösüvegek. A zenekar ötször őrjöngte el ráadásként az Adj egy kis szerelmet című számot. Mivel hatodszor már nem voltak rá hajlandók, eszeveszett tombolás kezdődött. Összetörték, aztán meggyújtották a padokat, a Thököly úton kukákkal torlaszolták el a villamossíneket, a lovas rendőrök már nem győzték a munkát. Rengeteg gyerek a rendőrségen éjszakázott. Hangok: "A Csiliben mindenkit elvernek az erzsébetiek; a Danuvia is veszélyes, mert ott biciklilánccal ütnek; nincs koncert balhé nélkül."

- Aaa... a babos kendős csoport itt van? – hangzik a színpadról.
Óriási üvöltés, több ezer kéz a magasban.
- A rendőrök megmondták, hogy amennyiben a színpad és a közönség közötti padsor megmozdul, akkor azoknak lesz igazuk, akik ellenezték. Megkérem az elől állókat a rockzene nevében, hogy vigyázzanak a nyomulásra!

A Hajógyári-szigetre csak a hídon át lehet bejutni. Van, aki már idáig sem ér el. Az úton összetört zöldszilvánis üvegek, egy félig elrohadt Moszkvics faránál összehúzódva fiatal srác alszik a fűben. A híd torkában ifjúgárdisták.
- Húzódjatok félre, utat a teherautónak! – hangzik a szócsőből.
Jegyváltásra nincs idő, besodor a tömeg. A híd másik végén katonai sátor. Cirka negyvenkilós rendező egy üveg folyékony barackkal a kezében integet a társainak:
- Ez a jó fogás! – emeli a magasba.
A kétszer akkora tulajdonos nevét ráírják az üvegre, majd a végén visszakapja. A domb mögül ide hallatszik a zene. Nem könnyű odáig jutni. Élő akadálypálya. Kinyújtott lábakat, hason fekvő, vagy éppen ölelkező párokat kerülgetünk. Már a második mikrofont tolják az orrunk alá.
- Egy nyilatkozatot a rádiónak.
- Állj már félre, belógsz a képbe – ráncigál odébb egy fotós.
Nem csak mi vagyunk útban, hanem az előzenekar is.
- Remélem, nagyon rosszul éreztétek magatokat! – válaszol a piros-feketére festett arcú énekes a "menjetek a francba" kiáltásokra. A tömeg tovább követel:
- Ricse-ricse, Be-at-Ricse!!!
- Fe-e-ró, Fe-e-ró!!
- Szervusztok szeretteim – köszön le a színpadról Nagy Ferenc zenekarvezető. Trikóján felirat: a "nemzet csótánya".
- Támadás! – üvölti kihasználva a pillanatnyi csendet, és körberohan a színpadon.
A hangszóróhegyek gyeptéglát szakító erővel hördülnek fel:
- Süket füleknek pe-en-getek één, nem értik és a meeg...
És tényleg nem értjük tovább. A hangszórók elnémulnak. technikai hiba (?)
- Hangot, hangot! – zúg a tömeg.
- Ha ez még egyszer előfordul, nem játszunk! – üvölti szikrázó szemekkel Nagy Ferenc. – vagy szól, vagy nem szól, de akkor menjünk haza a francba. A gyerekek nem azért jöttek, hogy ezt a szart hallgassák. A kar válaszol: - Velünk vagy, Feró!

A rend helyreáll, a színpadi némafilm hangosan pereg tovább:
- Magyarországon nagyon sok a kifakult sztár! – üvölti Feró a mikrofonba.
- "Ha bejössz a kocsmába, ahol egy zenegép vár, Bedobsz egy kettest, ez lesz a legnagyobb szám. Régi lemez, kár, hogy kifakult már!"
Egy vecsési savanyúságos fia, aki kicsi és sovány, elhatározta, hogy a szemünkbe vágja az "igazságot":
- A zenében is van cenzúra... A sztárokat meg felülről erőltetik ránk, olyanokat, akiket mi nem akarunk. Szakadtak vagyunk, hát persze a Beatrice is az, mert nem engedik őket se a tévébe, se a rádióba; lemezünk nincs, ki vannak tagadva. Ezért dupla nulla már a Piramis meg a Dinamit. A nagylemezekért, meg a nyugati utakért eladták magukat.

Órákkal később, sötétedés után, egy Nógrád megyei srác többről beszélt:
- Nekem már a Beatrice is gyanús, mert nézd: a legvadabb számokat elhagyták, már nem darálnak élő csirkét a színpadon... A szakadtak vezérét pedig már többen is látták Zsigában, platina csajokkal száguldozni.
A színpadra váltanak: - Motorra magyar! Éljen a Verhovina!
A tömeg velük énekli: "A nagyvárosi benzingőzben születtél! Úgy hívnak, motorizált nemzedék. Biztosítótű és bőrnadrág: Az életünk csak rohanás, hajsza a pénz után!"
Az énekes ránk mutat: "Téged is jómodorra neveltek, Néha az operettbe elvittek. Az életünk csak rohanás, hajsza a pénz után."
A banda egyik tagja felemeli a hüvelykujját: - Menjünk Angyalföldre!

Aztán össznépi számolás következik tizenkettőig, a csúcsponton robban a szó: Angyalföld! A gyerekek tudják a dolgukat: hajladoznak, lóbálják a felsőtestüket és vég nélkül zsolozsmázzák: Óóóó! Mielőtt unalmassá válna, a szólógitár rohamra indul:
- "Angyalföldi gyereknek születtem, Itt a gyárakból dől a füst... A Mercire por nem szál, A villamos csak botorkál..."
Kis meglepetés: Nagy Ferenc széttárja kezeit, következik az áldás: - Csodálatosak vagytok! Isten bizony. Ezért a napért érdemes volt élni!
Az áldást a Beatrice "örömódája" követi, karének:
"Csóró vagyok, nem tagadom. Bocsánat, hogy élek! Hát ez a látvány? Hát ez a látvány: Bunda!! Kedves álomképre: Sültgalamra várok, kedves, jelzem neked, Bekapták már mások. Ricsés vagyok, nem tagadom, Bocsánat, hogy élek..."
- Nem adtok el valami szeszt? – és máris a zsebébe nyúl a kérelmező. – Az enyémet elvettétek. Nem lejmolok, van lóvém...

A közönség kihasználva a szünetet, szétszéled. Felszabadult sikolyok a játszótéren. A hosszú csúszda mögött pokrócokkal, hálózsákokkal a hónuk alatt, sorban állnak. Van, akinek a sör, van, akinek az üdítő okoz gondot. A fiúknak egyszerű: szembefordulnak a bokrokkal. A lányok egy lakókocsiba szerelt vécé előtt toporognak. Az afrofrizurás fiú, aki játék helyett pálinkát akar, nem tágít:
- Én huszonnyolc éves vagyok, se több – próbálkozik. – De én még nem dolgoztam. Most jöttem fel a Balatonról, néhány nyugati nő is összejött... Anyám ki is röhögne, ha munkahelyem lenne.
- És apád?
- Az nincs.
Valaki hátba vág.
- Ti is Omegások vagytok?
- Nekem különben van munkahelyem – dicsekszik. – Ládát szögelek a textiliparban. Egy a szögre, egy az ujjra. Egyszer már tanultam is, de a szakközépben fogadásból egy teli tejeszacskót a falhoz vágtam. Nyolc embert betakart, meg a tanár fél pofáját. Erre megkérdezte, ki a példaképem? Ki lenne? Kóbor János! Kirúgtak.

- Pálinka kellene – lép közénk egy kövér lány -, a barátnőm megvágta a csuklóját... isten bizony, fertőtleníteni kell.
A színpadtól távolabb rendőr és mentőautó áll. A fényszóró fűben fekvő alakokat világít meg.
- Részegek – mondja a kocsi farának támaszkodó mentős.
Egy lány térdre borul, és fuldokolva zokog, mellett összefonódott pár fekszik, fejüknél görnyedő alak öklendezik.
- Mi a francnak kell ezt csinálni? – szólnak rá a fotósokra a többiek. – Harmincezerből négy kiütötte magát, aztán majd bebizonyítják, hogy mindenki részeg volt. Minek mindig a szélsőségeket keresni?
- Kedves fiatalok, tisztelt ifjúság!! – bömbölik a hangszórók. Be szeretném jelenteni, hogy miénk a világ! Most jön az, ami nektek kell! Harminc forintért megkaphatjátok a világot. Mert azt kapjátok, amit megérdemeltek! Gyerekek, nagyon fogtok örülni, mert most jön a csúcs: A disco!!!
Nyögni kezdenek a gitárok, a zenekar botladozik és műduhajkodik: "ihaj-csuhaj, sose halunk meg". Aztán nevet is kap a démon: Sánta Mária! Mindenki nevet, boldog, vidám, és jön az újabb utasítás:
- Mulassatok, kedves ifjúság! Ez kell nektek, ifjúság!
Hatalmas fütty, a zene leáll és felröppen egy kérdés:
- Jó volt?
Harmincezer torok válaszol:
- Nem!
- Kell ez nektek?
- Nem!
- Nekem se! – rántja meg a válát Nagy Ferenc és már indul a nóta.
"Nem kell! Hányszor mondjam, nem kell! Akkor sem kell, semmi, semmi nem kell!"

Az ütemre dobogó lábak felverik a port, a pöttyös kendős csuklók tüntetőleg emelkednek a fejek fölé. De nincs balhészag a levegőben. Nincs nagy hang, lányok fitymálása, ökölbe szorított kezű ellenfelek készülődése egy jó bunyóra. Nincs kiszemelt rendőr, üvegdobálás, gumibotsuhogtatás, rendezőkordon. Nyugodt tombolás ez, divatból lázadás. Mindegy itt, hogy ki milyen. Gazdag, vagy csóró szülők gyereke, csak egy a lényeg: szakadt legyen a szerelése, és úgy is viselkedjen.

Ne szégyelljen vodkát, pénzt, cigarettát kérni, ne bántson senkit. Legfeljebb azzal beszéljen cinikusan, akit utál, nézzen mindenre unott tekintettel. Tagadjon mindent úgy, mintha számára teljesen felesleges volna; s ha bármit felkínálnak neki, tüntetően csak annyit mondjon: Nem kell, semmi sem kell.
- Ma már nem szokás hőzöngeni, lázadozni – magyarázza egy harminc év körüli fiatalember. – Eljártunk ugyan mi is, mint ti, de aztán valami kellett; nő, feleség, család. Ahhoz meg ház kell, a melóhelyen megjelenés, a pénzhez pedálozás. Nem vihetem szegecselt zakóban óvodába a gyerekemet, nem állíthatok be tornacipőben egy vállalati ünnepségre... Ez van.

- Távolabb néhány gépkocsiról leesett jéghasábokat törnek darabokra, azt szopogatják. Egy srác kövér, még füstölgő csikket talál a fűben.
- Nekünk akkoriban egy hőköm nehéz kalipszó magnóért be kellett járni a fél várost, ha házibulizni akartunk – folytatja az alkalmi szónok. – Itt meg láttam olyat, hogy a segge kivan a farmerből és japán magnóra veszi a koncertet... Persze azok se különbek, akik besütik a hajukat, francia kölnivel locsolják magukat és almazöld kabáthoz sárga inget hordanak. Azt hiszitek, hogy a Beatrice olyan szegény, mint ti vagytok vagy sokan szeretnétek lenni?
- Mit linkelsz itt? – mondja a zenekar egyik technikusa, aki éppen a közeli bokorban járt könnyíteni magán. – Ebbe a rengeteg szerelésbe, amit itt látsz, mi alig adtunk valamit, mert nincs... Van a bandának egy Zsigulija, de közösen tartjuk el. Már rohad az alja, de nincs pénz megcsináltatni. Nemrég a Feró nem tudta óvodába vinni a lányát, mert nem volt 300 forintja, hogy befizesse. Azért nincs nagylemezünk sem, mert először a 14 nótából egyet se fogadtak el, aztán hatot, most már nyolcat.
- Ha így megy tovább, majd elfogadják az egészet – csattan fel a harmincéves -, még egy-egy bárói kinevezést is kaptok mellé. Szerintem ti nem sokat osztottok ebben az egészben. Arról van itt szó, hogy sok gyerek teli van pénzzel, jár a diszkóba és palotában lakik, sok meg cigarettára sem kap otthon, mert nem telik. Mit gondolsz, miért játszhat együtt a Beatrice az Omegával és az Lgt-vel? Azért, hogy a csórókat is lekössék; mert egyre többen vannak.

A basszusgitáros közben szavazást rendelt el:
- Először az tegye fel a kezét, aki egyetért.
Szinte nincs jelentkező.
- Most az tegye fel a kezét, aki nem.
Az eredmény ugyanaz.
- Ki tartózkodik?
Valamivel többen. A számlálóbiztos elégedett.
- Nagyon jó! Tartózkodni kell! Mert az igazi magyar mindig óvatos!
- Most jön a Himnusz – mondja mellettem egy lány, és éneklik is:
"Egyszer volt, hol nem volt, még a külvárosi tengeren is túl! Volt egyszer egy farkaskölyök, hallgasd meg történetét: Elunta a szülei mesélyét, a meddő vitatkozást, Elszökött otthonról, hogy végre, elkezdjen egy új mesét. Elment a városba, metróra szállt, Kutyába se vették, az aluljáróban kergette a sintér, Kutyának nézték! Jó pénzért, elmehetett volna, ugatni egy ház körül! Rákapott az italra. és úgy érezte, szabadon él! Úgy érezte, szabadon él! Nem tudom, miért?! Akkor sem értem, miért? Mert úgy érezte, szabadon él!"

Mindenki ugat és válaszol: ú-gy é-rezte sza-ba-don él! A tömeg térdre ereszkedve fohászkodik:
- Egy őszinte szó kevés! Bilincs a sötétség!
Térdre löknek, cigarettacsikk égeti át a farmeromat, a hátamon is fekszenek. A fülembe tapsolnak, aztán cége, felállunk. Nincs "vissza!", ritka a fütty, gyér a taps, elmegyünk a színpad elől. Valaki még beleszól a mikrofonba:
- Boros Jolánkát az anyukája várja a színpad mögött.
Megint szünet.

Franka Tibor – Havas Henrik (Megjelent az Új Tükör 1980/51-es számában.)

Czippán György interjú a Fekete Bárányokról
A Belügyi Szemle cikke a koncertről.
A Beatrice koncertfile-ja.

Bálint Csaba (2014.06.02.)
rockmuzeum.ini.hu


rovat lapozó


Még, még, még...

Cikkek szövegében utoljára itt említettük: Egy őszinte szó (Új tükö!




 

Ajánló









Ez is érdekelhet





Koncertek 2017. szeptember 26. és 2017. október 12. között:









Klipmánia