×

Szükségünk van a Te segítségedre is! - Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni nekünk! Kérjük, hogy a közlemény rovatba ne feledd el beírni: passzio, hogy a támogatásod célba érjen! Ciki, vagy sem, de sajnos idáig jutottunk! E finita la commedia...

 2013. április 04-én lett volna 61 éves Gary Moore! 

Megjelent: 2013. április 08. hétfő 18:05
Szerző: Dionysosrising
    Koncertbeszámolók 

Sajnos már 2 éve nincs közöttünk. De a Gary Moore Fan Club-nak hála, évente egy napra újjászületik. Hogy stílusos legyek, a 61-es sorszámú támogatói jegyet kértem Csillag Zolitól, ezzel róva le a magam részéről tiszteletemet a Mester iránt.

Az A38 hajó szépen megtelt a koncertkezdésre. Ez üdítő volt a tavalyi szellős PeCsa-buli után. Persze a hely itt jóval kisebb, de úgy éreztem, az érdeklődés jóval nagyobb volt, mint tavaly. Az est házigazdája a Vámos Zsolt - Kiss Zoltán fémjelezte Run For Power volt. Persze egy igazi szupergroup a csapat, ha azt vesszük, hogy a Hard gitárosa és a ZBB énekese mellett Mezőfi József, az Akela basszusgitárosa, Szebényi Dániel, az Avatar billentyűse és Szentmihályi Gábor, az Első Emelet, a Rapülők, vagy a Cabaret ex-dobosa közreműködött a dalok interpretálásában. Azért kell kiemelnem mégis e két embert, mert egyrészt Gary Moore gitáros-énekest elsősorban ők ketten helyettesítették a színpadon, másrészt ők ketten már a tavalyi emlékbulin is ott voltak, s Gary hard rock munkásságát jobban kedvelő szerény személyemnek már akkor is ők jelentették a koncert csúcspontját. Kár, hogy csak néhány dal erejéig léptek akkor a deszkákra. Most viszont ők voltak az est házigazdái és főszereplői...



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!



Ahogy később Vámos Zsolt felemlegette a 2010-es eperjesi kirándulást, ahol utolsó turnéján láthattuk Gary-t, nekem is az a koncert jutott eszembe, amikor az Over The Hills And Far Away dobképletével elkezdődött, majd a Thunder Rising-gal folytatódott a műsor. Vámos Zsolt kezei cikáztak, mint a villám. Nem tudott hibázni! Látszott, hogy nagyon készült erre a fellépésre. De könyörgöm! Ha szabad egy apró kritikát: ha egy gitáros emlékéről szól a koncert, akkor a gitáros-közreműködő nem vonulhat háttérbe, nem játszhatja végig közömbösen a bulit, mintha egy Bon Bon koncerten haknizna. Úgy éreztem, ha tehetné, leülne hátul egy sarokban, mint Robert Fripp a G3 koncerten, hogy a maga zseniális módján, de a rivaldafényt kerülve eljátssza, amit el kell játszani. Sokat cikiztem már Emppu Vuorinent, aki a legegyszerűbb riffeket is képes széles terpeszben elnyomni, de Zsolt a másik véglet. Jó lenne, ha valahol a kettő között megtalálná az arany középutat, és kicsit merészebb lenne a fellépéseken.

Pár nótával később (Reach For The Sky, After The War, Empty Rooms és a zenekar kvázi névadó nótája, a Run For Cover) Zsolt bekonferálta Henrik Freischladert, és megismétlődött a tavalyi csoda. Still Got The Blues. Akkor Kiss Zoli lépett Henrik vendégeként a deszkákra, most Henrik volt a Run For Power vendége pár nótára. De az összhatás ugyanolyan fenomenális volt. És Henriket elnézve egészen más képet láttam: fintorgott, görcsölt, szenvedett - a jó értelemben. Átélte a zenét! Ezt hiányoltam Vámos Zsoltban.

Egy instrumentális meglepetés nótát követően (Cut It Out az Old, News, Ballads, Blues albumról), "semmi cicó, slukker van nálam" alapon könyörtelenül belevágott a Still Got The Blues úgynevezett ikertestvérébe, a Parisienne Walkways-be. Nekem ez az összehasonlítás valahogy mindig is sántított. Bár kétségtelen a sok hasonlóság a két dal hangulatában és a gitár dallamvezetésében, véleményem szerint utóbbi egy zseniális instrumentális nóta, amit csak megzavar az a néhány sor kidolgozatlan ének. A Still Got The Blues viszont egy fantasztikusan megkomponált dal, melyben az ének és a gitár egyaránt meghatározó szerepet játszik. Nem véletlen, hogy míg egyikben Kiss Zolinak kellett kapaszkodnia a mikrofonállványba, addig a másikat két szóló között "eldünnyögte" Henrik is. Ám amit összegitározott közben! A gitárhúrok olyan érzelmi húrokat rezonáltattak, hogy szinte vibrált a levegő az egész teremben. Saccoltam, hogy a Walking By Myself-et fogja ezek után elnyomni, de nem. Egy Oh Pretty Woman-t kaptunk, ugyanolyan átéléssel és Henrik énekével.

Következő vendégként Cliff Moore-t, Gary öccsét köszönthettük, aki első pillantásra olyannak tűnt, mint Árpád vezér, aki Imre testvér sikereinek farvizén próbál beevezni a halhatatlanság óceánjába. Persze a valóságban nem ez a helyzet. Cliff is tehetséges gitáros, bizonyította jó néhány lemezével, persze közel sem akkora csoda, mint Gary, de nem is próbál a testvére sikereiből megélni. Azt viszont a koncertfelépítés legnagyobb hibájának tartottam, hogy közvetlenül Henrik után lépett fel, ami igen nagy kontrasztot eredményezett.

Az újabb "meglepetés-dallal" ebben a blokkban találkoztam, a Murder In The Skies-ra a '83-as Victim Of The Future albumról magam sem számítottam. Ha adhatnék tippeket (bár semmi szükségük rá a fiúknak), a GM sztenderdek mellett szívesen láttam volna olyan különlegességeket a műsorban, mint pl. az 1981-ben eredetileg Greg Lake-nek írt, de a saját lemezén is szereplő (vagyis egy évben kétszer is kiadott) Nuclear Attack, vagy a Don Airey híres K2-lemezén szereplő instrumentális Song For Al, mely legalább annyira ikre a The Loner-nek, mint a Still Got The Blues a Parisienne Walkways-nek. A Military Man már újra a "szinte biztos" koncertprogram része volt, s Cliff-nek is jutott benne egy remek szóló.

Az ezután sorra kerülő "akusztikus blokk" elnevezés sántított egy kicsit, lévén, hogy az akusztikus gitárral éneklő Harrisen Larner-Main-t (Gary barátjának és egyben testőrének fiát) a Thin Lizzy klasszikus Still In Love With You előadása közben Zsolt és Cliff elektromos gitáron kísérte, még ha ki is kapcsolták a torzítókat. Ez a dal is meglepetés volt, annyira, hogy sokan kakukktojásként élhették meg, hiszen nem a Thin Lizzy Gary közreműködésével készült híres Black Rose albumáról való, hanem jóval korábbról, a '74-es Night Life lemezről, ám Gary ebben az egy nótában már akkor közreműködött, igaz, csak vendégként. Sőt, egy nyilatkozatában azt is elárulta, hogy a dalt eredetileg ő szerezte, de a lemezre már Lynott neve alatt került. A Johnny Boy már mindenkinek ismerős volt, és itt Szebényi Dani, a "meg sem született" is bekapcsolódott Korg-jával a kíséretbe. Ő még nem is élt, amikor Gary ezeket a dalokat megírta, de szívvel-lélekkel belevetette magát a dalok újjáélesztésébe. A blokkot záró Moving On-ban pedig már teljes harci díszben pompázott újra a Run For Power zenekar, s Harrisen akusztikus gitárja már szinte csak látványelem maradt. A fiatal fiúnak egyébként különleges hangja van, érdekes volt ilyen, szinte "ír népdali" előadásban hallani e klasszikusokat.

Vámos Zsolt keze ismét csodákat művelt, ahogy tavaly is. A Max Middleton szerzeményben (melyet eredetileg Cozy Powell szólóalbumára, az Over The Top-ra írt), a The Loner-ben úgy sírt a gitár, ahogy azt csak Gary tudta korábban megríkatni. Majd visszatért Kiss Zoli, és újabb hard rock-csodák szólaltak meg: az Easybeats feldolgozás: a Friday On My Mind, az Out In The Fields, és végül a '87-es címadó nóta, a Wild Frontier.

A Wild Frontier után elbúcsúztak a fiúk, de rövid unszolásra visszatértek még egy örömzenélésre. Most jött el a Walking By Myself ideje. Minden zenész a színpadon, a nézőtéren minden kéz a magasban (és állíthatom, hogy nyugdíjastól általános iskolásig minden korosztály képviseltette magát) és teli torokból üvöltöttük Kiss Zolival, hogy: "You Know I Love You, You Know It's True..." Igen. Az az igazság, hogy szeretjük ezeket a dalokat. s szeretünk téged, Gary, még holtod után is. És köszönjük a fő szervező Csillag Zolinak és az összes közreműködőnek, hogy tovább élhetnek ezek a dalok, nemcsak a lejátszókban, hanem igazi környezetükben, a koncerttermekben is. Akik nem voltak ott, részben azok is átélhetik ezt valamikor, hiszen az A38 kamerái rögzítették a koncertet és ha igaz, a Man Doki koncerthez hasonlóan 2 x 50 percben leadják a közeljövőben valamelyik csatornán.

CsiGabiGa, dionysosrising.blog.hu



rovat lapozó


Még, még, még...

kép

Phantom 5 - Play To Win (2017)

2017-10-21 00:05:00




 

Ajánló









Ez is érdekelhet





Koncertek 2017. október 21. és 2017. november 06. között:









Klipmánia