Vitray Tamás - Nagy Feró interjú (1985) 

Megjelent: 2011. május 07. szombat 12:05
Szerző: bcsaba
    Rockmúzeum 

Vitray Tamás Tóksó című műsora 1985 elején pár adást ért meg, majd miután kicikizték a nézők a műsor nevét, Telefere néven folytatódott. Valahol Vitray műsorainak folytatása volt a '90-es évek elején a Friderikusz Show. Ez oly annyira így van, hogy Vitray segédszerkesztőjeként indult Friderikusz Sándor is – bár saját műsorai Nyíregyházán a Színházban, később Debrecenben a Művközpontban már saját jogon és néven mentek. Ez a kapcsolat azért fontos, mert az az érzésem, hogy Ferót Friderikusz nyomta ebben a műsorban, mint ahogy később ő eresztette össze 1986-ban Erdős Péterrel.

Ezen Tóksó adásról – mely szerintem valamikor február végén lehetett - egy amatőr hangfelvétel készült – hol volt akkor még videó? -, ennek szövegváltozatát közöljük alant:



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!



Vitray: ...hogy az a híres-nevezetes Beatrice föloszlott, majd megalakította a Bikinit, de ez már nem annyira volt a szerelem, mint inkább a megélhetés, és az utolsó, az utolsó kérdésre így felelt: A rockszakmában nincs rám igazán szükség. Pályát váltok, szeptembertől a kecskeméti színházhoz megyek énekes színésznek. Szeretném egyszer úgy eljátszani a Hamlet nagymonológot, hogy az emberek fetrengjenek a nevetéstől. Szeretettel üdvözlöm valamennyiőnk nevében akik ismerik és akik majd most ismerik meg Nagy Ferót. Bevezetőbe nem volt hiba, az megfelelt röviden a tényeknek?

Feró: Nagyon szép volt.

Vitray: Nem, hogy szép volt. Én a rocknak – azt előre bocsátom – sem értője nem vagyok, de hát még ismerőse sem, tehát, hogyha ebben hibákat követek el, akkor ezt tudd be a tudatlanságomnak.

Vitray: Megpróbálom korrigálni.

Vitray: Köszönöm szépen. Namost a Hamlet. Mert végülis Feró... a Feró az a beceneved, ugye?

Feró: Igen. Nagy Ferenc.

Vitray: Nagy Ferenc van a személyi igazolványodban.

Feró: Személyi igazolványomban, igen. A közönség nevezett el Ferónak.

Vitray: Feró. És most mivel foglalkozol, mert mivel ez a Hamlet nem jött létre?

Feró: Hát jelen pillanatban azon dolgozom, hogy valahogy mégis létrejöjjön a Hamlet. Ez az egyik álmom, meg tervem. Azon kívül alakítottam egy zenekart Bicigli néven most.

Vitray: Ez a Bikini után a Bicikli?

Feró: Igen, há most éppen fából akarok egy biciklit csinálni, úgyhogy egy nagy fabicikli lesz a színpadon.

Vitray: És hol tart a zenekar szervezése?

Feró: Hát az sehol. Jelen pillanatban ott tartunk, hogy van négy ember... akikkel valószínűleg együtt fogunk zenélni. Négy nagyon lelkes ember, régi barátaim, s hát szeretném, hogyha valami új és jó dolgot csinálhatnánk.

Vitray: Feró, te majdnem üzemmérnök lettél, hiszen majdnem fél évvel azelőtt, hogy végeztél volna a Kandóban, abbahagytad. Ha most újra vissza lehetne csinálni, akkor befejeznéd a Kandót?

Feró: Nem.

Vitray: Nem?

Feró: Nem, egyáltalán nem.

Vitray: De miért?

Feró: Nem tudom, hát úgy nagyon idegenül éreztem magam ott a Kandóban, úgy értve, hogy egy csodabogár voltam. És hát én nem panaszkodás, mer nem panaszestet akarok tartani, de én úgy érzem, hogy méltánytalanságból kerültem el onnan. Tehát azért nem kaptam meg egy utóvizsgára az engedélyt, mert a tanulmányi osztály vezetője sikkasztott. Közbe elsikkasztotta az én kérvényemet is valahogy. És hiába mentem rá egy hét múlva, miután nem kaptam választ, azt mondták, hogy én nem adtam be semmit. És én akkor úgy éreztem, hogy tulajdonképpen anyám miatt kellene, hogy befejezzem a főiskolát, de mivel hogy eltávolítottak, mer végső soron ez az volt, nem én hagytam ott, ö, ezért így megoldódott a dolog.

Vitray: Kibékítetted a lekiismeretedet.

Feró: Hát azt igen, de az anyám lelkiismeretét azt nem, mer azóta is mondja, látod, ha mérnök lennél, nézd meg a sógorodat, vagy a húgodat. Látod, ők milyen sokra vitték.

Vitray: Hát végül is bizonyos értelemben te is nagyon sokra vitted, hiszen egy elég széles körnek voltál imádott bálványa. Azér a voltál, lehet, hogy nem helyesen használom múlt időben...

Feró: De, voltam.

Vitray: Csak voltál?

Feró: Hát biztos van, akik még szeretnek azok közül, de hát ö, lehet hogy már itt ülnek és idősebbek lettek közben. Gyerekeik születtek. Találkozom néha ilyen régi, régi rajongókkal és teljesen elcsodálkozom, hogy jön szembe egy, egy mittudomén egy gyönyörű szépen öltözött, egy jól öltözött elegáns, hölgy, hogy így mondjam, mer nem tudok mit mondani. És hát... csak úgy nézem, hogy de jól néz ki, erre rámszól, hogy Feró, hát nem ismersz meg? Hát így állok ott, hát nem, hát honnan tudjam, hogy ki vagy? És akkor nem emlékszel, hát én vagyok az a kis szakadt csaj, tudod aza izé. És akkor rémik valami, és akkor egyszer csak beesik, hogy jézusom, hát ez... hát ez olyan rongyos volt, hogy. Szal nem lehet ráismerni.

Vitray: És ilyenkor mit gondolsz magadban? Sajnálod a tűnt időket.

Feró: Nem. Nem. Nincs nosztalgiám, inkább mindig előrefelé szeretek nézni.

Vitray: Na nézzük ezt a Hamletet. Ö, én megmondom, amikor elolvastam ezt a pár sort és reménykedtem benne, hogy találkozhatunk, az volt a benyomásom, hogy ez olyan pukkasztásul... pukkasztásból hangzik így, hiszen ez a szegény Hamlet, ez igazán nem vétett semmit, hogy ki kelljen röhögni? Mér volt ez az ambíciód?

Feró: Következő van, én úgy gondolom, hogy... adott egy téma, tehát a Hamletről beszélgetünk itt, ahol vagyunk. Nagyon kell vigyázni, mikor velem valaki beszélget, mer én általába szoktam provokálni a beszélgetést, úgy provokálom, hogy például elkezdem a Hamletet lecikizni. Most csináltam egy ilyen élménybeszámoló jellegű dolgon, hogy... egy fél órán keresztül azt mondtam, hogy miért olyan rossz az a Hamlet, hogy unalmas, meg hát az össze-vissza, ilyen marha szövegekkel. Idéztem egy-két szöveget, ugye. Hát ennek se füle, se farka. Arra vártam, hogy a közönség egyszer észbekap... illetve nem, hogy észbe kap, hanem megpróbálja megvédeni a Hamletet. Egy fél óráig ment ez a dolog, és senki nem szólt egy szót se, elhitték, hogy nem. Nem biztos, hogy elhitték, csak nem mert senki szólni, hogy a Hamlet az mégiscsak egy zseniális dolog. Én egyetlen egy kérdést vártam, hogy valaki azt megkérdezze a szemembe és azt mondja, hogy hát te akkor miért csinálod a Hamletet? Akkor én azt mondtam...

Vitray: Ha egyszer az ilyen gyenge darab.

Feró: Ha ilyen rossz, akkor én mért csinálom? És akkor ott egyszerűbb lett volna azt mondani, azért, mert zseniális darab és nagyon szeretem a Hamletet. De hát az igazság az, hogy a nagyközönség... istenigazából nem tudja megvédeni a Hamletet. Tehát ha valaki nekiáll és ezt elkezdi szétszedni... én nagyon szeretem, én azért szeretem – amit én képzelek a Hamletről, gondolom mindenkinek van valamiféle benyomása a Hamletről – hát én egyféle képpen értelmezem, mert többféleképpen lehet értelmezni. De ez a színpadi darab, ami lett volna, az egyféleképpen lett volna értelmezve. Ez egy avantgard színház... avantgardnál nem tudok jobb szót.

Vitray: A Tóksót már megmagyarítottuk, mára ez elég.

Feró: Jó.

Vitray: Legközelebb.

Feró: De azér úgy hívom, hogy a színház. Namost... nem tudom, hát talán meg kellene mutatnunk egy darabját.

Vitray: Jó.

Feró: Azt a mikrofont elrakhatom onnan, mer az útba van? És nekem szóltak, hogy el fogom felejteni.

Vitray: Én elrakom, hát hogyne. Előre.

Feró: Úgy előre. Köszönöm.

Vitray: Kéremszépen. Csak annyiba avass be bennünket, hogy biztos fogjuk érteni mi, de ez most melyik rész? Ez az a bizonyos nagymonológ, amin majd...

Feró: Hát igen, de nálunk nem volt igazán nagymonológ, tehát én úgy érzem, hogy ez egy olyanfajta színház volt, ahol a mozgás, a zene és a beszéd egymást kiegészítették, tehát nem egy eredeti ilyen lírikus, vagy nem tudom mit mondjak erre, Hamletet láttunk, hanem ez egy rockváltozatot láttak.

Vitray: Akarsz nekivetkőzni?

Feró: Hát ezt leveszem.

Vitray: Vedd le a kabátodat, jó?

Feró: Ja, és hát még valamit had mondjak el, hogy... hogy ez egy playback, tehát nem.

Vitray: Tudják mi a playback. Erre sincs magyar szó például, mindjár egy, amire egyelőre megint nincs. Playback az, hogy csak rátátog az énekes, hogy hibátlan legyen a...

Feró: De én megpróbálok ráénekelni, tehát énekelni fogok én végig, hát ez majd szól, ahogy szól, de technikailag eléggé megoldhatatlannak tűnt.

Vitray: Na, ne kenj mindent ránk... a felelősség egy része a tied.

Feró: Jó, hát akkor énmiattam is van. Hát akkor talán.

(zenebejátszás, talán előadják közben? - a szerk.)

Vitray: Hát ö, én néztem az arcokat a függöny mögül... nem röhögtek. Mert a papíron ez volt, ezért használom ezt a kifejezést. Egy kicsit furcsa, bizarr, nem mondom.

Feró: Ez egy avantgard előadása a Hamletnek. Úgy érzem, hogy szabad elképzelésben.

Vitray: A vége ugyanaz?

Feró: Ugyanaz mindenki, ö, nem teljesen ugyanaz, a következő van, nálunk a Rosencrantz, Guildenstern az eleven marad. Tehát ők maradnak egyedül élők.

Vitray: A két rosszember.

Feró: Igen, ők maradnak élők.

Vitray: Ilyen optimisztikus a kicsengése.

Feró: Háááát, igen.

Vitray: Tessék parancsolni.

Valaki: Feró, én azt szeretném kérdezni, láttalak annak idején, amikor a marha-lábszárcsontot dobáltad. Elnézést, hogy közbekérdezek.

Vitray: Hát ez új dolog, én csirkedarálásról tudok. Volt marha-lábszárcsont is? Na azt akartam kérdezni, mi az a csirkedarálás. Ezt is majd elmondod, de mi a marha-lábszárcsont?

Feró: A következő volt...

Valaki: Szóval azt akartam kérdezni, hogy ez szerinted, amit most akarsz csinálni, ez a Hamlet, ez önmagadhoz képest előrelépés ahhoz képest, amit most csinálsz?

Feró: Hát azt én honnan tudjam? Ez nem az én dolgom. Most a marha-lábszárcsontra, hogy visszatérjek... jó ez a kérdés. Ezt a filmet nem én rendeztem. Namost te a filmbe láttad ezt, azért kérded. Az életbe láttad, hogy én mentem ki egy koncertre és marha-lábszárcsontokat szopogattam és dobáltam a közönségnek? Majd ők is szopogatták és visszadobták. Na ez nem.

Vitray: Ez volt a filmen?

Feró: Nem. Ezt mostmár én találtam ki, hogy hogy lehetne ezt megoldani, milyen jópofa dolog. Egy csubák, vissza. Add vissza, ni. Még maradt rajta egy kis porcogó.

Vitray: Még az új Hamletbe bele is fér esetleg.

Feró: Esetleg a Hamletbe még bele lehet rakni.

Vitray: A sírásó jelenetbe azokkal a csontokkal.

Feró: Nem rossz, nem rossz. Nem rossz. De odaírjuk, hogy ezt te találtad ki. De azért mondom ezt, mert a Bacsó filmjében a Bacsónak volt a kérése. Namost ő is hallotta rólunk, hogy mi csirkét darálunk, meg mi csontokkal valamit csinálunk, ami nem igaz. Nem igaz, ő ezt hallotta. Bementünk, és mondom: mit kell csinálni? Van egy koponya, azt rugdosni kell. Szal valami rettenetes zenekart kell bemutatni. Abban a helyzetben, amikor mi ezt elvállaltuk, akkor én tudtam, hogy mit vállalok el, hogy ezt nem fogjuk tudni lemosni magunkról a dolgot. Nade. Amikor egy zenekar egy hónapba keres 300 forintot, akkor nem nagyon lehet gondolkozni azon, hogy most egy ilyen felvételért kapunk fejenként, most mondok egy összeget... asziszem körülbelül összesen öten kaptunk húszezer forintot, huszonegyezer forint körül. Nemigaz, hogy azt mondja rá, hogy nem csinálom meg. Nekünk már a Ricsével, a Beatricével ugye már teljesen mindegy volt, hogy mit. Hát a csirkét ugye már akkor mi ledaráltuk.

Vitray: Na várjál, én úgy tudom, hogy az se igaz.

Feró: Hát persze, hogy nem igaz, mer ledarálta más. Én úgy érzem, hogy én ilyet nem tudnék tenni, én alapvetően egy humánus embernek érzem magam. Én nem tudok egy olyasmit csinálni, hogy itt egy élő kiscsirke és azt begyömöszöljem.

Vitray: Feró, miből élsz? Nem, mer nem viccnek szánom. Tudniillik a helyzet az, egy pillanat. A helyzet az, hogy most eszembe jutott, hogy a Bicigli még nem alakult meg. A Hamletet nem adják elő, de szeretnéd, hogyha ez sikerülne.

Feró: Hát ö, össze-vissza. Ma például a Tóksóban szereplek.

Vitray: Hát de hát ez nincs minden nap.

Feró: Hát most ez van. Mittudomén, e hónapba csak ez volt. Hát de hát lemezjogdíjakból egy darabig lehet vegetálni.

Vitray: Családos ember vagy?

Feró: Igen, két gyerek.

Vitray: Azt tudom, van egy előző házasságból egy kis gyereked.

Feró: Van egy kislányom, az kilenc éves. És van egy fiam, hát, ki vagyok bukva tőle teljesen.

Vitray: Miért?

Feró: Az csak egy éves. Óriási fazon, hát persze.

Vitray: Igen? Mit tud már?

Feró: Mindent. Tulajdonképpen mindent, mindent megért.

Vitray: Már mondja, hogy Feró?

Feró: Azt még nem, meg különben is én neki Apuci leszek, nem Feró. Túlzottan azér én nem vagyok ezér a névér oda. Hát nagyon szeretem őt. Mostmár minden, fütyülni kezd, meg minden.

Vitray: Hogyha a kedved szerint alakulna minden, minden úgy lehetne, ahogy szeretnéd, hogy lenne?

Feró: Szeretném a gyerekeimet felnevelni, lehetőleg úgy, hogy a saját lakásomban neveljem őket. Például az egyik. Hát nem tudom, a Trabantomat szeretném kicserélni, ilyen egyszerű dolgok ezek. Nagyon szeretnék magamnak legalább egy ekkora színházat, ahol én a saját közönségemnek megcsinálhatnám a Hamletet.

Vitray: Hát ezt speciel nem tu, azér akartam meghallgatni, mer egyikhez sem tudlak személy szerint hozzásegíteni... de... gondoltam, hogy ezt igazán kívánhatom neked én valamennyiünk nevében, még akkor is, ha itten biztos volt olyan is, aki idegenkedve hallgatta az elképzeléseidet. Ez akkor is a tied és akkor is tiszteletben kell tartanunk, úgyhogy... ami pedig a vágyaidat illeti, ahhoz nagyon sok szerencsét kívánok.

Feró: Nagyon szépen köszönöm.

bcsaba szerkesztő megjegyzései: Nagyon érdekes, hogy ekkor már készen volt a zenei anyag, ez azt kell jelentse: Feró a Bikini 1984 december végi feloszlása előtt már komolyan dolgozhatott ezen a projecten. Méghozzá a Beatricével. Az tudható, hogy 1984. szeptember 22-én a BIP-en már volt egy Ricse újraegyesülés, majd október 5-én a Népstadion Kertben egy újabb, de hogy pikk-pakk rövid idő alatt összerántottak egy vélhetőleg legalább egyórás anyagot, vagy még többet, az azért meglepő.

Kezdetben tehát 1985 elején a Hamletet a Kecskeméti Színházban próbálták, de ez valahogy befuccsolt. Nem tudni, miért. Aztán 1986-87 fordulóján újra elővették, akkor már az akkori felállású Beatrice kísérte előadásokon országszerte pár helyen. Nem lehetett több, mint 6-7 ilyen előadás, egy biztosan volt az Egyetemi Színpadon is, a pécsi és miskolci programfüzet is hoz egy-egy előadást.

Az itt, 1985-ben elhangzott bejátszás nem egyezik a később lemezre került zeneanyaggal. Ez eddig nem is lenne olyan furcsa, legalábbis az 1987 eleji Egyetemi Színpados előadás hangja sem egyezik a lemezzel, mely eleve dupla olyan hosszú, viszont a nóvum számomra, hogy ez a bejátszás az Egyetemi Színpadossal sem egyezik. A fő motívumok már megvannak, de másak.

Többször leírtam, tartom: A Hamletet – tudom: hülyeség, de - szinte az akkori Nagy Feróra szabta Shakespeare. Zseniális darab, zseniális rockoperai interpretáció. Meg kellett volna filmre is csinálni. Vitray neve később felkerült a Hamlet album hátoldalára köszönetnyilvánítással. Talán tényleg tudott valamit segíteni.

Korabeli Ferós Hamlet kritikák itt, itt és itt olvashatóak nálunk!

Bálint Csaba (2011.05.07.)
www.rockmuzeum.ini.hu



rovat lapozó


Még, még, még...

Cikkek szövegében utoljára itt említettük: Vitray Tamás!




 

Ajánló









Ez is érdekelhet





Koncertek 2017. szeptember 26. és 2017. október 12. között:









Klipmánia