Mielőtt rátérnénk az új albumra van pár dolog, amit megkérdeznék. 1997-ben alakultatok, szóval elég régóta benne vagytok már a „popszakmában”. Számomra mégis érdekes, hogy csak két évvel megalakulásotok után, ’99-ben kezdtetek el koncertezni. Mi volt ennek az oka?

Lövésünk sem volt arról, hogyan kell nekiállni a zenekar-alapításnak. ’97 márciusa, áprilisa körül, Chamionnal meg a mostani webmesterünkkel, Körtével, úgy gondoltuk, csinálunk mi is egy együttest. Akkoriban szinte mindenkinek volt arrafelé legalább egy bandája. Az, hogy működött vagy sem, persze most mellékes. Szóval, a tatabányai Dózis kocsmában eldöntöttük, mi is belevágunk. Talán a gitárom már megvolt, de nem mernék mérget venni rá. Kellett hozzá két év, míg lett egy próbahelyünk, mindenkinek hangszere, kiegészítők, torzítók, egyebek. A legfontosabb pedig az, hogy ennyi idő alatt lett teljes a felállás. Szükség volt öt emberre.

Több, mint 12 év áll mögöttetek. Mi az, amit kiemelnél az eddigi esztendők munkásságából? Gondolok itt a legkedvesebb fellépésekre, azokra a zenekarokra, akikkel öröm volt együtt dolgozni.

A legnagyobb élmény mindenképpen az, hogy alkalmunk volt olyan emberekkel játszani, akiket előzőleg ismertünk, és tetszett amit művelnek, például Preil Tibcsy az Ideasból, vagy Seller Laci rengeteg legendás felállásból.

Az előző lemezek munkálatainál egy olyan grafikussal tudtunk együtt működni, aki egy nagy kedvenc formációban zenél. (A Szürkület, és a Semmi ágán borítóját Niklas Sundin, a Dark Tranquillity gitárosa tervezte — a szerk.) Erre valószínűleg nem lett volna alkalom normál, csapattól független körülmények között.

Ami a koncerteket illeti, mindig emlékezetesek az új helyek, ahova eljutunk. „Nagy szerelem” a második Gothica Fesztivál. Ez volt az első tekintélyes, országos rendezvény, ahol szerepelhettünk. Ráadásul zajos sikert arattunk, hatalmas élmény volt. Kiemelném még az erdélyi koncerteket. Erdély elsőre egy teljesen más közegnek tűnik, de ha jobban megnézed egyáltalán nem az. Meghatározók voltak a környező országokban tett „kirándulások” is. Sokat jelent, hogy sikerült kiszakadnunk az országhatáron túlra. Végül is át kell menni a határon, nem?

Hogyan tudtátok leszervezni ezeket a műsorokat?

Minden csak és kizárólag kapcsolatokon múlik. Az erdélyi út úgy indult, hogy kaptam egy kontaktot még Győrik Szabiéktól (Black Leaves – a szerk.). Ők jártak ott az előző évben. Fel is kerestük a megadott számot, majd úton-útfélen mindenféle emberek „sanyargatásával” végül is bekerültünk abba a Metal Hammeres „csomagba”, akiket kivittek a Székelyföldi Rockmaraton-ra. Ezzel nyílt egy ajtó, amin ugyan rengeteg munkával, de már csak benn kellett tartani a lábad. Igaz, két év szükségeltetett ahhoz, hogy önerőből utazhassunk ki, de azóta is működik.

Az első alkalommal, még az Unió előtt nagyon macerás volt a helyzet. Egyik oldalról rengeteg hülyeséggel tömték a fejünk, például azzal, hogy csak úgy lehet hangszerrel kijutni, ha a „mittudoménmilyen” kamaránál letétbe helyezzük a cuccok értékének X százalékát. Természetesen amit erre kellett szánnunk, az hiányzott a későbbiekben. Na meg hivatalról hivatalra kellett szaladgálni, ami egy csomó időt elvett. Később külföldre járó bandáktól kaptunk tippet, hogy létezik egy nyomtatvány, amit erre a célra ki lehet kérni. A probléma csak az, hogy vagy átengednek vele, vagy nem. Ha az utóbbi szitu áll fenn, akkor másik határátkelőnél kell próbálkozni. Az első kísérletünknél haza is zavartak minket, de mikor már fordultunk vissza, a határőr mégis csak legyintett, és végül átmehettünk.

Szerencsére, ma már az ilyesmi eléggé ki van találva, nincs benne dráma. Sokkal jobb azonban Uniós tagállamba „kivándorolni”, mert kevesebb fájdalommal jár.

Mi az ami erőt ad a folytatásra? 12 év nem kevés idő, mégis ugyanazt az energiát érzem a koncertjeiteken, mint anno.

-A fő ok az, hogy imádjuk. Mindenki belerakja a legtöbbet, amit tud. Ha nem akarnánk, nem szeretnénk, akkor nem csinálnánk. Ez olyan, mint egy „rock’n’roll nyereményút” – messzi városok rockereivel duhajkodhatsz kedvedre. Kipróbálhatod az ottani italkülönlegességeket, ismerkedhetsz a helyi szokásokkal, megnézheted a „honi” zenekarokat. Fél év múlva már ismerősként térhetsz vissza és ott folytathatod, ahol abbahagytad. Ezt azért elég nehéz megunni, főleg mivel mindig vannak új helyek, még ismeretlen emberek. Mindennek annyi az ára, hogy ha már ellátogatsz távoli klubokba, akkor igenis illik megdolgozni azért, hogy akik ott vannak jól szórakozzanak, ha már eljöttek.

Térjünk rá az apropóra ami miatt összeültünk ma. November elején látott napvilágot harmadik nagylemezetek, Emberség címmel. Az anyag a Hammerworld mellékleteként elérhető. Miért ezt a megoldást választottátok a kiadásra?

Az előző albumunk a Nail Records gondozásában jelent meg. A korong ötszáz példányban lett legyártva és el is fogyott, ezt minden érintettnek köszönjük. Sajnos újranyomni nem lehetett, mert bedőlt a CD-gyár. Új master kellett volna, ami nem kevés pénz, meg nyűg, mindegy. Az Emberséggel arra jutottunk, hogy inkább a mellékletes megoldást választjuk. Sokkal több promót nem kap ugyan, de látható, hogy az utolsó három évben, a Szürkület óta, változtak a CD-vásárlási szokások. Az előző módszerrel nem került volna lényegesen több ember keze közé a lemez. A korábbi felvételeink is hozzáférhetetlenek már, mármint hivatalosan. Ezért a legmegfelelőbbnek az tűnt, ha ezt az „extra formátumot” választjuk, így minden eddigi anyagunk az új számokkal együtt elérhető. A cél, hogy a már meglévő rajongók mellett eljuthasson olyanokhoz is, akik egyébként nem hallgatták volna meg. Így megkapják és eldönthetik, tetszik, vagy sem. Igazából így érhetők el azok is, akik kedvelnék az Agregator zenéjét, csak még nem ismerik. Természetesen nem óhajtunk titokban maradni előttük. Akadt lehetőség arra, hogy ugyanúgy jelenjen meg, mint a Szürkület, de ettől nem igazán várhattunk előrelépést. Ezt most megpróbáltuk, remélhetőleg sikerül. Mindenképpen ki fog derülni! Annyi biztos, nagy reményekkel vágtunk bele.

Új volt számomra az olyan vendégénekesek jelenléte, mint pl. Tad a Dalriadaból, vagy Tanka Balázs a Turbo-ból. A srácok más zenei stílusban mozognak. Hogyan sikerült őket beszervezni?

Hát... Rieckmann Tadeusz már a Szürkületen is szerepelt, érdemes tudni róla, hogy nagy barátja a szélsőséges muzsikának. Azon kívül nem elhanyagolható tény, hogy a Dalriada előtt Andrissal (ének, gitár, Dalriada – a szerk.) hasonló zenét játszottak. Tehát nem számít elvetemült kísérletnek, hisz nem áll tőle távol az ilyesmi.

Balázs, mármint Tanka úr egy nagyszerű haver. Már a Garden Of Eden egyik lemezén is énekelt, innen származik az ötlet. Valamikor dumáltuk, hogy meg kellene próbálni, persze nem volt túlzottan agyongondolkodva, nem is ismerte még a nótákat sem, amikor lejött. Az Éjfél felé-nél tisztán látszott, hogy a refrénhez passzol a háttérének, a Romok között-nél kevésbé, de megoldottuk. A stúdióban nem tűnt azonnal jó elképzelésnek, de végül megcsináltuk és abszolút belefért a képbe. Hozzátette, amit tudott, örülünk, hogy sikerült ilyen jól összehoznia.

Ott van még Tóth Balázs (Tesstimony), önálló témákkal (Mint tűz és jég — a szerk.). Vele már régóta terveztünk „vendéghörgést”, pláne hogy én is hangoskodhattam az előző albumukon. A lényeg, senki nem meglepetés, mindemellett mindig izgalmas együtt dolgozni másokkal.

Ennél a témánál maradva. A legtöbb lemezkritikus általában azon a véleményen van, hogy szép, szép a vendégének, mert feldobja a számokat, de mi lesz a színpadi kivitelezéssel? Mit gondolsz erről?

Az egyetlen olyan dolog, amire az élő megvalósítás szempontjából nem vagyunk felkészülve, az Tanka Balázs dallamos témája két nótában. Ez néhol meglesz, néhol nem. Azt hiszem, a számok elég erősek ahhoz, hogy önmagukban is elvigyék a balhét. Valóban, ha mondjuk egy „teátrális előadásként” értelmeznénk, ahol a lényeg, hogy minden ugyanaz legyen, mint a felvételen, akkor csak a meghívott előadóval lenne kivitelezhető. Azonban itt koncertekről van szó, ahol az energia és a feeling viszi a műsort.

Ha jól számolok, idén ötödször vonultatok stúdióba, így mondhatni gyakorlottnak számítotok. Milyen tanácsaid lennének azoknak akik először adják ilyesmire a fejüket?

Tanácsom van. A legfontosabb: jó hangmérnök nélkül el vagy veszve. Ahogy mondtad, már öt munka áll mögöttünk, de ennyi idő alatt sem lehet igazán kitanulni a stúdiózás mesterségét, mivel nagyon rövid idő alatt lezajló folyamatokról van szó. Fontos a felkészültség, elsősorban a technikai dolgokra értem. A gitároknál húrcsere, a doboknál bőrcsere. Nem is hinné az ember, hogy ez mennyire befolyásolja a minőséget. Már ne legyenek bizonytalan részek a dalokban, ennek ellenére nélkülözhetetlen a kellő rugalmasság. Úgy nem lehet bemenni, hogy amit én otthon kitaláltam, az lesz feljátszva. A stúdióban minden hallatszik, ezért találták ki, így tuti, hogy előjönnek olyan problémás helyzetek, amik például a próbateremben nem észrevehetőek. A lényeg, hogy testben és lélekben fel kell készülni arra, hogy ez inkább a meló, és nem a szórakozás oldala.

Térjünk rá az irodalmi részre. Az Emberség egy koncept album, melynek témái a címet járják körül, ahogy fogalmaztad: „azokat a szélsőséges érzelmeket festik meg, amelyeket mindenkinek egyedül kell átélnie.” Mondjuk úgy, nem éppen szívmelengető dolgokról énekelsz. Azonban ritkán látni olyan embert aki annyi pozitív energiát áraszt magából mint Te. Hogy egyeztethető ez össze a szövegekkel?

Hm... Azt hiszem értem a kérdést, de erre válaszolni nem könnyű. A dalok erős érzésekről szólnak. Írás közben a fő szempont mindig az, hogy a szövegnek legyen mondanivalója. A tárgy például egy extrém helyzet leírása. A nóták lényege, hogy újra át tudjuk érezni azokat a viharos emóciókat, amik hatással voltak ránk. Ilyenkor mindig olyan élményeket kell előkaparni, melyek ezzel összhangban állnak. Ezek lehetnek negatív tapasztalatok, vagy olyan benyomások, amik kihozzák belőled azokat a szavakat, amelyekkel meg tudod rajzolni azt a világot, ami illik a számhoz. Itt nem biztos, hogy a mindennapi személyiséggel összefüggő érzetek jönnek elő. Mindenkinek van egy élete, ami mások előtt zajlik, és van ami nem. Átélünk eseményeket, vannak jó és rossz impressziók, a feladat tehát a formába öntés. A legfontosabb pedig, hogy ezt újra átéld előadás közben. Ezt tanultuk a rock’n roll-ban.

Nem tudom jó kérdés-e: hogyan születik egy Agregator dal?

Először a zene van meg. Témákban már előtte is gondolkodom: mi az ami passzolhat a muzsikához. Amikor összeáll egy albumnyi lista, akkor az első lépés, hogy legyen egy cím, vagy tematika minden darabhoz. Utána addig hallgatom a dalt, amíg be nem ugranak az ehhez illő sorok. Ha szerencsém van, elsőre jön valami nagyon nyers, vállalhatatlan koncepció. Ezután azzal megy az idő, hogy „kifésülöm” az alapgondolatot. Úgy variálom a kifejezéseket, hogy elő lehessen adni: formailag és tartalmilag is stimmeljen. Sok munka van vele, de rettenetesen hálás feladat.

Nagy kedvencem a Sötét Éden című dalotok, ami egy igen régi szám, már a Puszta lét EP-n is rajta van. Mi a története?

Nem meglepő módon egy lányról szól, ez még középiskolai emlék. A vele való rövid és egyoldalúan szenvedélyes kapcsolat volt az ihletője, ahol is az előző pár féltékennyé tétele kapcsán kerültem képbe. Mondjuk maga a tartalom nincs ezzel az időszakkal közvetlen kapcsolatban, nem ezt a sztorit írja le, csak ebből indul ki. Talán csak a refrén született e forrásból, később ehhez íródott hozzá a szöveg többi része, olyan furcsa fordulatokkal, ami mindmáig meglep, hogy miként sikerült. Valahogy keverednek benne a szerelmes dalok sablonjai és valami furcsa dekadencia, ami az egészet lehúzza egy kapcsolat emberi káoszába. Valószínűleg ettől hihető az egész, ezért szeretik annyian, mert érzik, hogy valahol ők maguk is így vannak vele, így élik meg.

A lényeg, hogy ez nem egy negatív dal, már akkor sem haragudtam az adott múzsára. A végén úgyis mindenki jól járt. Mindig is mondtam, hogy nem szabad letörni, ha valami nem úgy sikerül, mint szeretné az ember, mert hosszú távon kiderülhet, hogy miért volt hasznos az akkori rossz. Én gazdagabb lettem egy érdekes tapasztalattal, az Agregator hallgatók pedig egy olyan dallal, amitől mindig kikészülnek a koncert végén.

Vannak személyes kedvenceid?

Vannak favoritjaim. Nem feltétlenül azok, amik élőben is hallhatók. A régieket, Puszta létet és a Túlontúlt önmagukban szeretem, nem nagyon tudok tőlük megválni. A Semmi ágáról talán a Fohászt emelném ki. A Szürkületről a címadó, a kellemesen beteg részei miatt. Az Emberségről az Éjfél felé, és a Romok között. Utóbbi elég hirtelen jött, nem sokkal előtte olvastam el Az utas és a holdvilág c. könyvet, és tudtam, hogy ennek valahol szerepelnie kell. Engem megszólított, azt persze nem tudom, hogy mások hogy vannak ezzel. Igazság szerint persze mind közel áll hozzám, hisz mégiscsak mi írtuk őket!

Egy gyakorlati kérdés. Hogyan állítjátok össze a track-listát egy-egy koncertre?

Nem mindig tudunk megegyezni, hogy mi kerüljön bele. Sok a technikai kérdés: mit tud a banda és mit nem. Ez ugye elég bonyolult a sok tagcsere és az új lemez „betanulása” miatt. Általában a show törzsét a megklipesített dalok képezik, minden más ezek köré épül. Figyelni kell arra is, hogy nem minden szám alkalmas a kezdésre, illetve arra, hogy ne legyenek egymás után pakolva hasonló struktúrájú – például akusztikus kezdésű–dalok. Ezeken felül szemmel kell tartanunk a helyi sajátosságokat is. Erdélybe például nem merünk úgy elmenni, hogy nem játsszuk a Vándor a porban-t. A fesztiválprogram az, ami nagyon húzós, mert ott kb. 45 percbe kell besűríteni mindent, amiről úgy érezzük nem hiányozhat a programból.

Az utolsó kérdésem az album fogadtatásával kapcsolatos. Kaptatok már valamiféle visszhangot?

Szerencsés helyzetben vagyunk, mert eddig csak pozitív kritikákat kaptunk. Kezdve a Hammeres Hangpróba 5. helyétől ahol az Alice In Chains, a Katatonia, a Slayer, és a Nile állnak előttünk. Nem mondom, hogy nőtt volna az arcunk, de nem nagyon érte a talpunk a földet e visszajelzés után. Ami a lemezkritikákat illeti, már több megjelent, legtöbbje 8-10 pontos. Úgy tűnik, ezzel az anyaggal valamit nagyon jól eltaláltunk. Ráadásul ennek lett a legszélesebb körű terjesztése is. Lélegzetvisszafojtva várjuk, hogy mi lesz, de nagyon hálásak vagyunk az eddigi eredményért! Köszönöm szépen!

Én köszönöm! Örülök a sikereteknek, megérdemlitek azt a bizonyos „munkagyümölcsét”!