rockmuzeum.ini.hu

 Menü
· Főoldal
· Archívum
· Enciklopédia
· Hard.Fplanet.hu
· Hosszabb írások
· Impresszum
· Kereső
· MHW dbSearch
· Rovatok
· Szavazógép

 Nap cikke
A legolvasottabb cikk ma:

Pink Floyd - 1965 - Their First Recordings (Parlophone, 2015)

 Látogatottság
Összesen
82637397
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2003. július

 Hang-Súly



 Hegyalja Fesztivál - koncertbeszámolók @ 2009. július 15-18., Tokaj

Koncertbeszámolók

Furcsának tűnhet a cím, de megvan a magyarázata: most fordult elő első ízben, hogy azt mondtam, francba a kötelező koncertek megtekintésével, gyerünk és pihenjünk is végre. Így aztán jó pár bulit nyugodt szívvel kihagytam, másokat megnéztem, de a lényeg a lazuláson volt. Végül is nyár van, nehogy már azon görcsöljek, hogy mit fognak szólni, ha ez vagy az kimarad... Így jó előre megvettük a heti bérletet, lefoglaltuk a szállást, aztán július 15-én eljött az indulás ideje...



Július 15., szerda


Ami különböző okok miatt elég későn sikerült, így aztán a három órányi autókázás, sátorverés, az első sörök elfogyasztása és a fesztiválra történő bejutást követően a DeWalt sátorban aprító Watch My Dying kezdésére értünk oda. Ami persze azt is jelentette, hogy kimaradt a Death Angel és a Kataklysm is. (A Pokolgép fellépéséről pedig Csiki Roland beszámolóját olvashatjátok el itt!)

A filippínó thrasherek műsorát ugyan később sajnáltam, mert több ismerősöm szerint is eddigi hazai fellépéseik közül ez volt a legjobb. Pech... De vissza a WMD-hez. Lendületesen és energikusan nyomultak, pláne, hogy akárcsak a fesztivál, ők is idén ünneplik tizedik szülinapjukat. Mindenkinek Happy Birthday ezúton is! Számokat talán felesleges is írni, mondhatni best of műsorral készültek, megtűzdelve néhány dallal a nemrég megjelent új lemezről. Szemmel láthatóan a közönség jó része már be is gyűjtötte a korongot, hiszen végig énekelték a szövegeket. Szubjektív vélemény: első ízben láttam őket Kovács Attila nélkül és bizony furcsa volt a dolog, legalábbis némileg hiányérzetem volt a színpadi akció tekintetében. Ettől függetlenül nagyon jó buli volt, hazaiak közül kevesen hozták ezt a szintet.

Ellenben volt némi kétségem az őket követő norvég blacker Keep of Kalessin kapcsán. Korai anyagaik (a Reclaim EP-ig) nagyon tetszenek, utóbbi két lemezük viszont nem annyira, mások meg ezért vannak oda, de hát ízlések és pofonok... Az Obsidian C. gitáros gitárvijjogtatásával kezdődő buli elején még reménykedtem, hogy talán a hangzás is jó lesz majd, de sajnos mégsem... Szerintem kifejezetten kásás lett a dolog (bár néhány ismerősöm szerint egy black metal koncert legyen nyers és koszos hangzású, mert az a true, hehe), egy masszában szólt minden, és a nagy zúzdában elég nehéz volt kibogozni az egyes témákat. Sorry, de ez így nekem élvezhetetlen volt, ezért a harmadik szám után távozóra fogtam, amúgy sem maradtak túl sokan megtekinteni a produkciót. Az éjszaka hátralevő része nagyjából kimerült ebben: többi színpad megnézegetése, poharazás a haverokkal, majd pirkadatkor takarodó...

Július 16., csütörtök


A csütörtök metalos szempontból szerintem egy dologról szólt: Machine Head. Más külföldi rock/metal fellépő nem is volt erre a napra ütemezve, ellenben meg lehetett tekinteni egy csomó jó hazai zenekart. A Subscibe nagyszínpados akciója egész sok embert vonzott, néhány szám erejéig én is ott ragadtam, a srácok a szokásos jó formában – bár a nem túl arányos hangzás miatt némileg gitárszegényen – nyomultak a deszkákon, a javarészt fiatalokból álló közönség meg önfeledten ropta a táncot. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tetszett, de valahogy most nem voltam erre a modernebb dologra ráállítva. A hazai fellépőkről Kozák Zoltán írt egy alapos élménybeszámolót, így én csak egy dologgal egészíteném ki: azt azért nem mondanám, hogy a Mobilmánia koncertjén félház volt, mert mi leghátul álltunk és még körülöttünk is fürtökben lógtak az emberek. Legalábbis a koncert második felében. Hihetetlen amúgy, hogy ezek a dalok mennyire megmaradtak a köztudatban, legalábbis a P.Mobil lemezek alaposabb ismerete nélkül is jó ismerősként köszönt vissza némelyik nóta. Az 'öregek' is jól tolták, hangulatos buli volt, na.

Deák Bill műsorát csak kívülről hallgattuk, mert lélekben már a Machine Head fellépésére gyúrtunk, és 15 év után végre ismét hazai színpadon láthattuk a négyest. Talán nem meglepő, hogy óriási tömeg gyűlt össze (legalábbis Hegyalja mércével), és szerintem kevés ember távozott csalódottan. Először is nagyon jó formában, hatalmas lendülettel rugaszkodott neki a csapat a koncertnek. Másodszor pedig minden adott volt a jó bulihoz: helyszín, idő, nóták. Ugyan az első pár szám alatt némiképp torz volt a hangzás (hangos dobok, kevesebb gitár), később apránként sikerült belőni a dolgokat. Robb számtalanszor elmondta, hogy mennyire örül, hogy végre ismét nálunk játszhatnak, de az efféléket hajlandó vagyok fenntartással kezelni. Ellenben nyilvánvaló volt, hogy a koncertet azt élvezik. Külön öröm volt számomra Dave McClain játéka, még a Sacred Reich révén ismertem meg és azóta tisztelem. (Mondjuk érdemes lett volna lefotózni azt az arckifejezést, amikor koncert után kijött dedikálni, fotózkodni és közben lehetőségem nyílt megkérdezni, mit szól a SR újjáalakulásához, hehe.) Ja és el ne feledjem Phil Demmelt, aki szintén régi harcos, azt kell mondjam kiválóan passzol a zenekarba és játékát sem érheti panasz. Ugyan nem szántották fel a színpadot, azonban a nóták kíméletlenül megtették a hatásukat. Vegyesen játszottak mindegyik lemezükről, azonban a legnagyobb beindulást két első lemezes dal eredményezte. A None But My Own alatt akkora circle pit kerekedett (még a kivetítőn is többször mutatták), amilyet ritkán lát az ember. A másik pedig persze, hogy a Davidian, amit a várakozásoknak megfelelően a ráadásban kaptak elő, és amibe a másnap fellépő Testament-énekes Chuch Billy is besegített. Respect ezért a buliért, régi adósságot törlesztett a csapat, és ugyan soha nem voltam habzó szájú fanatikus, de ezt jó volt megélni ebben a formában.









Július 17. péntek


Alapos pihenés, Tiszában fürdőzés, városnézés és sok sör után a pénteki nap számomra az Isten Háta Mögött műsorával kezdődött a DeWalt színpadon. Két héttel korábban a Volt-on már végignéztem őket, de ezúttal a ragyogó jó időben valahogy nem volt kedvem bezsúfolódni a fülledt sátorba, ezért némi bolyongás után a Pepsi színpadnál kötöttem ki, ahol a Tanka Balázs vezette Turbo szórakoztatta az egybegyűlteket. Hát ezt viszont valami nagyon jó volt! Amolyan Monster Magnet-szerű muzsika Pearl Jam hatásokkal, nekem nagyon tetszett a hamisítatlan hippi-feelinget árasztó előadásuk. Balázs rendesen pörgött és üvöltött, ahogy kell, azonban a zenészek is frankón adagolták alá a riffeket és a hammondos témákat. Igazi fesztiválzene, amit viszont klubbulin is nagyon megnéznék, most már rajta leszek a dolgon. (Hé, létezik valami hanghordozótok? Egyre szívesen beruháznék...)

Műsoruk után visszabattyogtam a DeWalthoz, hogy belenézzek a Neck Sprain műsorába, de újfent azt kellett megállapítanom, hogy a harmadik lemezükkel ezután sem fogok megbarátkozni. Jó tíz éve ismerem a csapatot, de a True Soul... után véget ért valami, és hiába láttam őket azóta többször koncertem, hiába hallgatom a Heavyweight... lemezt, képtelen vagyok elcsípni a fonalat. Pedig nem voltak rosszak ezúttal sem, ráadásul az ex-Kelly Hits The Blue Sky énekes Apey is nagyszerűen teljesít, talán jobban is passzol közéjük, mint Pityesz, szvsz.

Persze lehet az is baj volt, hogy egyik nagy kedvencem műsorát vártam már, hiszen a Testament 'bárhol-bármikor' kategória. Sutba dobva minden eddigi méltóságot beküzdöttem magam úgy a hatodik sorba Alex Skolnick elé. Nos, röviden szólva katarzis volt. Eleve úgy indult a műsor, hogy Over the Wall... Kész, rögtön kapituláció az egyik legnagyobb himnusz hallatán. Aztán persze szépen szemezgették a favoritokat pályafutásuk munkásságából (Into the Pit; Practice What You Preach; More Than Meets The Eye), azért két nóta hallatán mégis hídba mentem le: Burnt Offerings és Alone In The Dark. Basszus, kész, agy eldob, léggitár elő, meg természetesen másztam az előttem állók hátára. Nem is maradt sok hangom a végére... Pedig a ráadásban az általam nagyon várt D.N.R. is előkerült, meg talán a The Formation of Damnation... bocs', már nem emlékszem tisztán mindenre. Hihetetlen hangulatban telt az egész koncert, Chuck Billy mosolyogva vezényelte a bulit, és ugyan hátul állítólag nem szólt annyira jól, én a hangfalaktól három méterre nem panaszkodtam semmire :) Az amúgy zseniális zenészek mindegyikét ki lehetne emelni külön-külön is, én két emberrel tennék kivételt. Alex Skolnick ugyan egy időre búcsút intett a metalkodásnak, de amit itt – szemmel láthatóan nagyon lelkesen – összegitározott, az valami félelmetesen jó volt. A másik delikvens pedig Paul Bostaph, akit mai napig az egyik legjobb dobosnak tartok. Gyorsan elrepült a kiszabott idő, és már a Finntroll műsorához készítették elő a színpadot, amikor úgy döntöttünk, hogy fül-pihentetésként nézzünk szét.

Nos, már alaposan benne járt a Finntroll a műsorában, amikor visszaértünk és ha nem a saját szememmel látom, talán el se hiszem, hogy mekkora tömeg gyűlt össze rájuk, jóformán a sátorba se fért be a nép. Kívülről néztük egy darabig a profin nyomuló hordát, de az elementáris Testament buli után nem igazán tudott lekötni a dolog. Így némi bóklászás után az India színpadnál kötöttünk ki, ahol éppen a Mantra osztotta a képletesen vett igét. Persze nem papolásról volt szó, egyszerűen csak a jól ismert dalaikat tolták, és meglepően szép számú néző verődött össze a műsoruk alatt. Úgy fél óráig nézhettük a dolgot, utána újabb sörök, beájulás...











Július 18., szombat


A sok vitát kiváltó utolsó nap... De menjünk sorjában. Miután az előző esti Faithless koncetre érkező diszkós népség hajnal 8-kor felvert legszebb álmomból, így egy csomó mindenre jutott volna idő, amire addig nem, de a sörözés mellett döntöttünk, mint fő elfoglaltság. Ami egészen délutánig eltartott, pedig hát jó lett volna megnézni a Szepultúra és az Iron Maidnem előadását, de mire összekészülődtünk jöttek vissza a népek és mondták, hogy a médiából aznap sokat hallott vihar-előrejelzés miatt 18-20 óra között szünetelnek a programok, utána folytatják csak. Mások meg arról tájékoztattak, hogy az est további része teljesen törlésre kerül és nem lesz több koncert. Mi van? Aztán hiába hívogattuk a fesztivál területén bóklászó ismerősöket, ők sem tudtak semmit, hiába kérdezgették a biztonságiaktól/rendezőktől.

Mindenesetre este fél kilenc körül visszamentünk és a DeWalton éppen az Ossian adagolta a fémet, még pont elcsíptük az Ítéletnap/Rocker Vagyok kettősét, Hornyák Peti dobszólóját, meg valami újkori dalt, amit momentán nem ismertem. Paksi Endre egynémely verbális megnyilvánulását nem akarom kommentálni – az viszont biztos, hogy a sátor mellett üldögélők többsége heveny kacajra fakadt –, a sátorban tomboló Rock Katonái viszont kétségtelenül élvezték a produkciót. És talán az Ítéletnap tette, talán nem, de az addig csak szürkülő égboltból akkora szél csapott le a fesztiválra, ami pillanatok alatt kisebb káoszt okozott. Sokan elindultak kifelé, mások ekkor jöttek be, egynémely színpadot elkezdték villámgyorsan lebontani, megint mások meg magukból kivetkőzve szaladgáltak részegen, hogy itt a világvége, mindenki gyorsan igyon és dugjon egyet... Nos, mivel az Ossian végén elment az áram, mi is azt hittük, hogy vége a mókának, így irány a kemping és ivászat. Ekkorra megérkezett az égi áldás is, mi meg némileg fázósan gubbasztottunk a sörök mellett, hogy bassza meg, most akkor nem látjuk a Hatesphere és az Ignite műsorát? Jobb híján ismét vad sms-ezés kezdődött a bent maradottakkal, akik persze ezúttal is egymásnak ellentmondó információkkal láttak el.

Este 11-re megelégeltük és visszamentünk. Ez viszont pont elég volt arra, hogy teljes egészében lekéssük a dán Hatesphere akcióját, akik többek elmondása szerint is a fesztivál legbrutálisabb buliját adták, remek hangzással. Hm, érdekelt volna, még annak ellenére is, hogy utóbbi lemezeiket lejátszó előtt hallgatva néhány szám után rám tör az unalom. Az Ignite is benne járt már a műsorában, szerencsére sikerült elcsípni az Ash Return című ős-klasszikust olyan nóták mellett, mint a Veterean, a Run, a Sunday Bloody Sunday, vagy a legutóbbi lemezről a Bleeding és a My Judgement Day. Talán sokan nem értenek velem egyet a következőkben, de attól leírom. Még a ’90-es évek végén volt szerencsém megismerni a zenéjüket, mai napig sokra tartom az In My Time és a Family lemezeiket. És nincs azzal problémám, ha Zoli felvállalja származását (sőt), én is örömmel énekeltem egy időben, hogy A csitári hegyek alatt… De hogy évek óta mindenki csak ezzel a nótával azonosítja őket és némileg félremagyarázzák az eredeti, angol nyelvű változat lényegét, köztük egy csomó olyan arc, akiknek halvány gőzük sincs a hardcore mibenlétéről, akkor köszönöm, a népdalos blokkot részemről kihagyom. Így tettem most is. Persze ezt leszámítva nagyon tetszett a műsor, és minden tiszteletem Brett Rasmussené. Remélem egyszer sikerül ezt levetkőzni itthon, mert hosszabb távon nem hiszem, hogy a csapat érdekeit szolgálja.

A dallamos punk/hc után éles váltás következett, kíváncsiságból belenéztem a Mátyás Attila Band Pepsi színpados műsorába. Hát csak azt tudom mondani, amit a Turbo kapcsán: nagyon jó zene, ami a lehűlt idő ellenére is felforrósította a hangulatot. Jó kis darkos rockmuzsika, nekem momentán a The Cult zenéje jutott eszembe, de ha jól hallottam, akkor bizony egy-két Lenny Kravitz dallamot is becsempésztek dalaikba. Úgy a műsor felét sikerült megtekinteni, utána még kíváncsiságból belenéztem a Blind Myself műsorába, de igazából a Superbutt érdekelt volna, őket viszont már nem volt erőm megvárni. Ezúton is bocs’!

Összegezve a következőket tudom mondani: a jó időjárás a szerencsén múlt, de a hely remek (ja, nem a hivatalos fesztiválkempingben voltunk, hanem egy fizetősben), a programok jól voltak összeválogatva, és az árak is elviselhetőek. A biztonságiak sokkal kulturáltabbnak tűntek, mint máshol, ellenben hallottam egy-két igazán kirívó bunkózásról is, de hát tizen-huszonakárhányezer embernél sajnos előfordul ilyen. Amiben viszont feltétlenül erősíteni kell, az az információáramlás, mert a szombat esti bénázás miatt bizony sok ember fogta távozóra a dolgot, vagy egyszerűen csak lemaradt koncertekről. Márpedig a pénzéért ezt minimálisan elvárhatja mindenki... Jövőre ugyanitt!

A képekért köszönet Máté Évinek (photographic.hu)!



 
Kapcsolódó linkek
· Adatok: Koncertbeszámolók
· Szerkesztette: palszabolcs


A legolvasottabb cikk a következő kategóriában: Koncertbeszámolók:
2004.04.23 Wigvam Rock Klub - KARTHAGO


Beállítások

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat






Impresszum! E-mail: nekünk


A Rock Klub weboldalai PHP4 nyelven íródtak, PHP-Nuke szabadon felhasználható
Web portál rendszer segítségével, amely a GNU/GPL licence alatt áll.


PHP-Nuke Copyright © 2004 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.45 Seconds