Pásztó: Tizenkét zenekar lépett fel Pásztón a tehetségkutató elődöntőjének első helyszínén, innen a közönség egy csapatot juttathatott be a salgótarjáni döntőbe, illetve további hármat a zsűri. Ez nem így alakult, de erre visszatérek később. Az utolsó héten két banda visszamondta a fellépést, emiatt két másik zenekar kapott lehetőséget bemutatkozni. A sors fintora, hogy mindkét együttes továbbjutott… A felhozatal a stílusokat tekintve színesre sikeredett, tulajdonképpen egyáltalán nem volt egyforma irányzatot képviselő zenekar. Délben megtörtént a fellépés sorrendjének kisorsolása, 13.00-kor már kezdés volt.

A szervezőség köszönettel tartozik Kárpáti Mónika pásztói művelődésszervező rengeteg segítségéért, támogatásáért, ahogyan köszönet illeti kislányát – Rebekát -, aki elvállalta a konferanszié szerepét.

Az Aetrigan (Debrecen: metal-concrete) durálta magát neki elsőként, jó kis show-t produkáltak, mindkét gitáros kiemelkedő teljesítményt nyújtott zeneileg, a basszerosuk – Porkoláb Nobert - már önmagában egy „brutállat” volt, bár a gitárjának a húrja is elszakadt, ebből a közönség semmit sem vett észre. Folyamatos mozgásban voltak mindannyian, szuper kis dalokat hoztak magukkal, és az apróbb hibák ellenére profi módon szerepeltek.

Másodikként a Superego3 (Eger/Kőkút: alternatív) mutatkozott be. Ők kifejezetten a „pontos, precíz zenekar” jelzőt is megérdemlik mindamellett, hogy ötletes dalszövegeik vannak a nagyon kellemes hangulatú zenéhez.

Őket a Darkland (Bázakerettye: gótmetal) követte. A zenei elképzelés nagyon jó, Szmodics Mártinak csoda klassz hangja van, jól játszik vele, a másik énekes – Kuzler Tibor - hörgése még tetszetősebbé tette a produkciót. Kicsit több mozgás azért belefért volna, hiszen a stílus nem kötött, a számok pedig szinte követelték a tombolást, egy kis vadulást a színpadon, ezt leginkább a dobostól és a gityósoktól vártam volna el.

Negyedik fellépő a Katz (Csömör: rock and roll) volt, ők voltak az egyszemélyes rock and roll banda. A vokálosok közül az egyik lány csak akkor énekelt, ha eszébe jutott. A frontember (BG: énekes/gitáros) beleadott apait, anyait, ugrált, tombolt, énekelt, megőrült, csak dicséret illeti a teljesítményéért, de talán más embereket kellene maga mellé állítani. Olyanokat, akik szintén szívvel-lélekkel teszik a dolgukat.

Utánuk érkezett a Spirit-Blue (Mád: metal). A frontemberük – Ványai Balázs - nem tökölt, nagyon keményen képviselte a stílust, magabiztossága irigylésre méltó volt, és ez tetszett. Sajnos náluk is az volt a hiba, hogy csupán az énekesre figyelt mindenki, a többiek elvesztek a pódiumon.

Hatodikként a Gedeon (Budapest: rock) lépett fel, le is esett az arcom… Hárman voltak a színpadon, de tökéletesen belakták. Igaz, ha a bőgős – Costa Lóránd – csak egyedül lett volna, már akkor is tarolt volna a teljesítményével. Az énekes – Trattner Endre - hangjától a hátamon futkározott a hideg, annyira tetszett! Dalaik keményen szóltak, határozott szövegvilág, tele mondanivalóval. Mindkét gitáros Marosvásárhelyről érkezett, nem más miatt, minthogy végre lehetőségük legyen többet koncertezni.

Ezután a Carana Padmára (Gyöngyös: alternatív metal) koncentrálhattunk. Őszintén megvallva nagyon tetszett, amit csináltak. A dobos – Jesenszky Milán - és a kongás – Szűcs Szilárd - óriási precizitással dolgozott össze. Kicsit zavart, hogy az énekes a plafonnak énekelt, ahogy a kongás is annak dobolt, ezzel ki is zárták az közönséget.

Nyolcadikként következett a Viszonylag Új (Salgótarján: experimentális alternatív rock). Zseniális, amit csinálnak! Csupa új dalt hallhattunk tőlük, és annak ellenére, hogy náluk nincs ének, mégis teljesen lekötötték a figyelmet, színes, változatos számaik vannak és a színpad is tele volt velük, annak ellenére, hogy csak négyen vannak. Szerettem volna, ha ők is bejutnak, sajnos ez nem csupán rajtam múlott.

A felvidéki Factorial-X (Nagyudvarnok/SK: rock/metal) már tavaly is megmutatta magát, látványosan sokat fejlődtek, Bíró Mátét alig ismertem meg, múlt nyáron még kisfiú volt, most meg egy két méteres félisten. :) Dávid ismét meghódított, mint dobos, egyszerűen eszméletlen, amit a hangszere mögött művel. Ő nem szereti a zenét, és a dobot. Ő rajong érte. Biztos vagyok benne, hogy erre született. A színtér már-már kicsinek is bizonyult nekik, látványos produkciót nyújtottak. Ami meglepett az, hogy elhangzottak olyan kijelentések, miszerint csodálják őket, hogy magyar nyelvű szövegeik vannak, és magyarul énekelnek. ?! Azért mert felvidékiek? Hát magyarok! Milyen nyelven énekelnének?! Gedeonék is magyar nyelven tolják...

A tizedi fellépő nagy meglepetést okozott. A Peef-Poof Project (Budapest: blues-rock) profi színvonalon teljesített. Tökéletes összjáték, semmi csúszkálás sehol, kidolgozott énekhang, pontosan annyi mozgás, amennyit elbír a stílus. Emődi Jutka hívta fel a figyelmem rá, hogy a gitárosuk – Turchányi Dániel – mozgása, játékstílusa nagyon emlékeztet a fiatal Földes Lászlóra (Hobo). Igaza volt.

Nos, a 11. zenekarra nem tudok milyen jelzőt találni. Egyen pólóban érkeztek, rajta a banda neve: Bácsörcser (Budapest: punk), alatta fonetikusan „Áj láv zsűri! Ví láv Bácsörcser!” A mikrofonpróbájuk az alábbi módon történt: „Hö! P..na! Sün! Sün! Sün!” :) Szem nem maradt szárazon a röhögéstől, ami a műsorukat kísérte! Punk zenét játszottak, méghozzá nagyon jól, ahhoz képest, hogy ők estére keményen asszimilálódtak a sörrel! :) Rengeteg poént nyomtak a fellépés közben, régen szórakoztunk ilyen jól. Olyanok voltak, mint a megelőző évben a Barbárok: minden zenekarnak szurkoltak, mindenkivel humorizáltak, mindenkivel hihetetlen barátságosak voltak, respect érte! Ők ugyan nem jutottak be a döntőbe, de soron kívüli ígéretet kaptak rá, hogy mihamarabb koncertezési lehetőséget kapnak Salgótarjánban. „Áj láv Bácsörcser!” :)

Utolsóként az Echonald (Szerencs: heavy/power metal) került sorra. Tény, hogy őket a közönség szavazatok juttatták tovább, de ha a közönség ezt nem tette volna meg, megtette volna a zsűri. A dobos teljesítményétől mindenki kifeküdt… Egyetlen ember jutott róla eszembe: a régi Primary Stroke Albi nevű dobosa. Az Aetrigan „sportszerűsége” pedig követendő példa, mert az Echonald szereplése után mindannyian szavaztak a zsűrinél erre a zenekarra.

Az értékelésnél komoly gondot okozott, hogy csak három zenekar juthatott volna tovább, de legalább hét zenekar volt, akiknek esélyt kellett volna kapnia a döntőben. Ezek az Aetrigan, a Bácsörcser, a Carana Padma, a Factorial-X, a Gedeon, a Peef-Poof Project, és a Viszonylag Új voltak. Végül sikerült meggyőzni a főszervezőt, hogy közülük négyet juttathasson tovább a zsűri.

Az esti koncertről már nem vagyok ennyire jó véleménnyel. Fellépett a Primary Stroke, majd Checkpoint Charlie-ék. Nem a zenekarok ellen van kifogásom, ők mindent megtettek. Süle Tomiéknak csak respectelni lehet, az egyik legkiemelkedőbb hazai csapat, akiket ismerek! Annak ellenére, hogy kevesen maradtak estére, ők ugyanúgy lenyomták a bulit, és mit mondjak? Óriási volt! Amit bátran kijelenthetek a legrövidebben: a pásztói rockereknek nem kell a koncert, nem kell nekik az ingyen belépési lehetőség, nem kell nekik a zene és nem is érdemelnek ilyen színvonalas rendezvényt.

Balassagyarmat (Madách Mozi): Érdekes volt, hogy minden csapat ezen a helyszínen szeretett volna fellépni. Pár cserét sikerült megejteni a Pásztón fellépőkkel, de sajnos maradtak, akiknek ez nem sikerült, ennek okán nem tudtak eljönni. Így történt – többek között – a Vostok Room esetében is. Furcsa volt, hogy amíg a pásztói helyszínen már 11-re ott volt minden banda, addig Balassagyarmaton szinte az utolsó pillanatban esett be mindenki. Mi több, a The PFL 1 órával a kezdés előtt jelezte, hogy nem jön… Így csupán 11 zenekar mérhette össze a tehetségét. Köszönet illeti Rigó Zoltánt, és technikai csapatát az önzetlen segítségért, és a rengeteg munkáért, amit a fesztivál ideje alatt nyújtottak, és szintén köszönet illeti Dettit a konferálásért.

Dél körül megtörtént a sorsolás, és a Blizard (Sopron: stoner/nu/screamo metal) kezdett. Amikor érkeztek, láttam közöttük egy kissrácot, úgy véltem valamelyik tag kistestvére, és elkísérte a bátyját. Pont beletrafáltam, csakhogy Ács Balázs – 14 éves - a dobos volt! Miután jól kicsodálkoztuk magunkat, ekkor jött a meglepetés: ez a Balázs gyerek tudott dobolni! Sokkal jobban, mint azt bárki hinné! A tesó Ács Norbert énekes, róla csak annyit, hogy tátott szájjal hallgattam. Van egy jellegzetes mozdulata műsör közben: nyitott tenyér. Nincs jelentősége, de egy rakat gondolatot indított el bennem ez a testbeszéd, tetszett! A gitárosok (Cihlár Helmut, Bolla Péter, Csordás Bálint) is nagyon szépen dolgoztak, elégedettek lehetnek magukkal a fiúk.

Már nagyon vártam Takács Árpi énekes-gitárost az Éjfény élén (Veszprém: metal / szerintük motschar metal), ők kerültek a színpadra másodikként. Árpi kiválóan játszik a hangjával, hihetetlenül udvarias, egyértelműen jelzi a dalok végét, sőt meg is hajol. Nem csalódtam bennük! Élőben is azt nyújtották, amit a hangzón! Az egész csapat átéli a szereplést, még a mimikájuk is kitűnő! Láthattunk a fellépés közben egy kis gitár showt is. A váltások nem csúsztak, minden egyes hang jó helyen szólt, talán csak a dobossal voltam picit elégedetlenebb, de ez már szőrszálhasogatás lenne részemről, meg egyébként sem én voltam az egyetlen, aki rajongójukká váltam.

Pál Szabolcs pedig megfejelte a saját ravatalát sírásóstól, amikor megtudta, hogy az Éjfény továbbjutott. Lelőttem egy poént. Üsse babzsák! :)

Őket az Inlinewith (Budapest: metal) követte a sorban. Előre bocsátom, hogy építőleg szeretnék hatni a zenekarra, mert nem szívesen kötekedem. Az énekes srác gyakran hamis volt, csupán a normál énekhanggal nem volt gond, és ezt a fajta mozgást, amit szeretett volna átadni, sokat kell gyakorolni, akár tükör előtt is. A két gitáros srác az első két dalnál be volt betonozva, úgy éreztem, hogy muszáj a játékra koncentrálniuk. Az utolsó nótára végül ők is feloldódtak, itt már rendben volt minden, bár a basszus kissé csattogott. A számok gyakran fulladtak káoszba, kifejezetten kaotikussá váltak, és nem csupán a szerzemények végén.

A következő együttesnél többször is történt jó ízű kacarászás, mivel a Szabadtéri 4 akkordos Performansz (Budapest: punkrock/alter) volt a negyedikként kisorsolt.

Amikor megláttam Pázmándi Somát (dob), azt hittem a Subi dobosának öccse... Lehetne is, mert egy szerény, visszahúzódó emberkének látszik, viszont a hangszere mögött egy állat,,, Már a beállásuknál éreztem, hogy jó kis produkció lesz, mert gyönyörű vokállal hangoltak. 3 mikrofonnal dolgoztak, bár az est folyamán ez nem volt ritka. Sok poén, jó zene, ötletes, mókás magyar nyelvű szövegek, tiszta énekhangok, Soma féle hörgés. Tudtak is hangulatot csinálni!

Alig fért el a színpadon a Virgo (Budapest: alternatív rock). Az énekes lánynak meggyőző hangja van, nagyon tetszett a stílusa, náluk van egy vokálos lány is, szintén tiszta énekkel, nagyon kedvesek és csinosak voltak mindketten. A banda további tagjainak mély hódolatom, mint zenészeknek. Profi alakulat! Itt aztán végképp nem tudtam se köpni, se nyelni, teljesen lekötött a zenéjük, és a hangszereikhez való hozzáértésük! Azt azért sajnáltam, hogy a két szélső gitáros beszorult a hangfalak mögé, így belőlük túl sokat nem láttam, csak hallottam, de az keményen meggyőző volt!

Hatodikként egy számomra egyértelműen helyezett csapat lépett fel, a Toscrew (Budapest: black/doom). Sajnos a black és a doom zene még most is rétegzenének számít, bár én nagyon kedvelem ezt is, ha jó. Südi Kristóf tavaly elküldte nekem a Koloncot, már akkor meggyőzött vele, élőben pedig lenyűgöztek. A sors is úgy akarta, hogy most tökéletesen szóljanak, és át tudják adni az elképzeléseiket, a zenéjüket. Sajnos a zsűriben Mátéval kevesen voltunk ahhoz, hogy bejuttassuk őket, azonban a főszervezőt is meggyőzték, így lehetőséget kapnak rá, hogy részt vegyenek a nyáron megrendezésre kerülő Éter After Partyn. Mátyás éneke tökéletesen illeszkedett a műfaji elvárásokhoz, ahogy Kristóf vokál-hörgése is. Remélem Hanna nem haragszik meg rám, ha őt nem emelem ki. Mint szintetizátoros, nagyon kell a bandának, de hiányzik belőle a plusz a többiek brutalizáláshoz képest. Ne fogd vissza magad Hanna! Ha már a szinti mögé vagy kényszerítve, bátran használd a gesztusokat, és a mimikát! A dobost látva pedig azonnal megfogadtam, hogy mihelyt hazaérek, azonnal megnézem ezredszerre is Frostot! :) Ami tuti, hogy az Elmúlás hajnalától elolvadtam....

Rorschach-ék (Budapest: indie/psychedelic rock) voltak a hetedikek. „A hetedik, te magad légy!” :) még a plakátokon sem egyezett a nevük, mert mindenki másképp írta le. :) Mit írhatnék? Nagyon jók voltak. Ők voltak a feszt egyik legesélyesebbjei. Bubnó Lőrinc játékát, elképzeléseit csak elismerni lehet. Mártonnal tele volt a színpad, fantasztikus énekhang, bár az egész banda oda termett kivétel nélkül. Kidolgozott, profi szereplést láthattunk, ami csak megnehezítette a zsűri dolgát. Utolsó dalként egy Spice Girls feldolgozást is elnyomtak, óriási sikere volt.

Utánuk Problemsék (ők ugyan Budapestet határozták meg lakóhelyként, de valójában a Vajdaságból – Szerbia – érkeztek: rock/metal) következtek. Ha meg kellene határozni a zenéjüket, azt mondom: Tankcsapda, Road, Depresszio, Holtidő. Így talán érthető, hogy nagyon is eladható zenét játszanak, méghozzá kiemelkedő színvonalon. Engem lekenyereztek a zenével, de van itt még ráadásként egy kis plusz is. Csupán annyi, hogy nincs közöttük olyan, akitől ne nedvesedett volna meg a lányok bugyija. Úgy néztek ki, ahol a férfi kezdődik… Talán a mellükig értem, és ha közéjük álltam, a Sátántól sem féltem. Mindannyian szelídek, nyugodtak, visszafogottak és szerények. Bátran jelentem ki, hogy a nevük ellenére probléma mentesek, és fülbemászó dalaik vannak, közérthető mondanivalóval.

A kilencedik bandánál egy ici-picit lehidaltunk. Ők a Peacetones (Budapest: vokálpoprock?) voltak. Csodálatos hangja van az énekesnek, Adriánnak! De ezt még meg is tudták fejelni a vokálokkal. Érdekességnek számított a dobgitár, és az is, hogy négy gitárral játszottak, bár a második nótától „csak” hárommal. Sajnos az előéletüket nem ismerem, velük még nem tudtam folyamatos kapcsolatot létrehozni, őszinte sajnálatomra… A hangszerek tökéletesen szóltak, a banda egy emberként szólt. Az összes tag magával sodort mindenkit!

Tizediként az általam nagyon várt Shortbus Circus (Budapest: grunges/alter /szerintem) jött. Új basszerosuk van, aki egy Mosolygó. (Hátha valaki olvasta Fejes Endrét.) hiányoltam az apró gitárt, de csak addig, míg meg nem szólaltak. Kifejezetten különlegesek a dalaik. Mégsem tudnak előbbre haladni, mert mindez pénzkérdés. A tavalyi ÉTER-en Mészáros Zoliról mindenki azt hitte, hogy igencsak spicces, de az idén kiderült, hogy nagyon lázas és beteg volt… Szerencsére az idén minden rendben volt velük, és jó kis dalokat toltak.

Utolsóként a Last But One lépett fel, a zsűri ugyanúgy járt, mint a pásztói elődöntőn, mivel általuk ismét borult minden. Nagyon tehetségesek, mi több hoztak egy Britney Spirse feldolgozást (szerintem nem jól írtam le, de nem is izgat. :) Ők is négy gitárral szerepeltek. Látványos volt az egész szereplésük, ők is esélyessé váltak a továbbjutásra.

A döntés nagyon nehéz volt, igencsak húzós volt a mezőny mindkét helyszínen, előre látom, hogy zsűri nagy bajban lesz a salgótarjáni döntőn... A továbbjutó zenekarok az alábbiak lettek:

Pásztó: Aetrigan, a Factorial-X, a Gedeon, a Peef-Poof Project, és a közönség segítségével jutott be az Echonald. Balassagyarmat: Blizard, Éjfény, Peacetones, Shortbus Circus, a közönség pedig besegítette a Szabadtéri 4 akkordos Performanszot a döntőbe. Köszönjük nekik!

Még pár mondat: Fontos, hogy a közönségnek énekeljünk, ne egymásnak, ne a földnek, ne a plafonnak, ne a falaknak. Fontos, hogy a zenekar átélje a stílust, ha pusztít a zene, ha tele van lendülettel, ne álljunk beszögezve. Fontos, hogy ne csak a hangszerünket figyeljük folyamatosan. De ezt már leírtam jó párszor sokkal bővebben is.