Képes beszámolót láthattok Szacsitól, a hungarianskies.net oldalról!. Nagyon köszönjük! Két beszámolót olvashattok:

Dr.W.Gy.: "A Dream Theater idén ötödször lépett fel nálunk ismét. Először 98-ban túringoltak a végtelenbe, ekkor én még nem voltam drímteáteres, szóval ez nekem kimaradt, de a 2000, 2002 és 2005 koncerteket már figyelemmel kísértem. Ez ugye a Scenes, a Six Degrees és hát az Octavarium lemezekhez tartoztak, és én sokkal jobban szeretem az „evening with” előadásaikat, mert azok szépen három órásra szabott produkciók, előzenekar és sallangok nélkül. Most előre beharangozva volt előzenekar, Dominici, akit én annyira nem kedvelek, az első DT lemezt se szoktam hallgatni és most is kihagytam. Sajnos, az idióta – és egyben teljesen felesleges – csendrendelet miatt nagyjából tízig tarthatott a koncert, ami max kétórás DT fellépésre utalt (aztán ennyi se lett). Komolyan, ha 8500 forintot elkérnek érte, ez azért elég karcsú. Annyi eszem azért volt, hogy jó szokás szerint kezdés előtt 5 perccel vettem jegyet, addigra eléggé lement az ára azoknál, akinek a nyakukon maradt. Így mikor felcsendült az első hangja az intronak, 5900 forintért sétáltam be kényelmesen, hogy pont elkapjam Portnoy-t a csili-vili átlátszós (mások szerint parasztvakítós) dobszerkója mögött."

pJuan: Dream Theater hakni szerda délután a pecsában

"Ismét itt a nyár és ötödször is eljött hozzánk Amerika legtechnikásabb metal csapata, a Dream Theater. 1998. június 16-án, Derek Sherinian-nal, a Touring Into Infinity harmadik európai körében és a Rudess Morgenstein Project vendégeskedésével voltak itt elsőként. Másodszor 2000. július 19-én a Metropolis 2000 Tour második európai körével jöttek (ekkor került elő Ace Frehley (KISS) maszkja). Harmadszor 2002. június 29-én hallhattuk őket a World Tourbulence második európai nekifutásában. Negyedszer 2005. június 14-én érkeztek az Octavarium turnéjával. Most 2007. június 6-án érkeztek a Chaos In Motion turnéval, hogy haknizzanak nekünk 110 percet, az eddigi legrosszabb koncertjüket elővezetve."

Dr.W.Gy.:

A Dream Theater idén ötödször lépett fel nálunk ismét. Először 98-ban túringoltak a végtelenbe, ekkor én még nem voltam drímteáteres, szóval ez nekem kimaradt, de a 2000, 2002 és 2005 koncerteket már figyelemmel kísértem. Ez ugye a Scenes, a Six Degrees és hát az Octavarium lemezekhez tartoztak, és én sokkal jobban szeretem az „evening with” előadásaikat, mert azok szépen három órásra szabott produkciók, előzenekar és sallangok nélkül. Most előre beharangozva volt előzenekar, Dominici, akit én annyira nem kedvelek, az első DT lemezt se szoktam hallgatni és most is kihagytam. Sajnos, az idióta – és egyben teljesen felesleges – csendrendelet miatt nagyjából tízig tarthatott a koncert, ami max kétórás DT fellépésre utalt (aztán ennyi se lett). Komolyan, ha 8500 forintot elkérnek érte, ez azért elég karcsú. Annyi eszem azért volt, hogy jó szokás szerint kezdés előtt 5 perccel vettem jegyet, addigra eléggé lement az ára azoknál, akinek a nyakukon maradt. Így mikor felcsendült az első hangja az intronak, 5900 forintért sétáltam be kényelmesen, hogy pont elkapjam Portnoy-t a csili-vili átlátszós (mások szerint parasztvakítós) dobszerkója mögött. Meglepve tapasztaltam, hogy teli van a PECSA, ennek akkor még örültem, később, amikor a mellettem lévő hülyegyerekek társasága percenként ment ki sörért (és öntötte rám dülöngélve annak rendje és módja szerint), nyomta el rajtam a cigijét és pofázta végig majdnem az egész koncertet – na, ekkor már kevésbé voltam boldog. Remélem, ez nem valami tendencia, és mostantól ilyen balfaszokat kell kerülgetni majd a koncerteken. Ahogy láttam, mást is idegesített.

Na szóval, ez a koncert nem az új album kimondott turnéja, legalábbis erre engedett következtetni James megjegyzése ill. a rövid setlist, ráadásul alig volt új nóta. Én oldszkúl gyerek vagyok, rettegtem, hogy az Octavarium dalokkal lesz tele az este, ami minden idők egyik, ha nem a leggyengébb DT lemeze. A 2005-ös koncertet ezért ki is hagytam (ellentétben a Train lemez turnéjának berlini állámásával, mert annak a turnénak Pest nem volt része). Félő volt, hogy a 26 perces címadó dalt nem fogjuk megúszni. De megúsztuk. Portnoy elmesélése szerint figyelembe veszik a setlisteknél, hogy miket játszottak már az adott országban, de most nem ez történt, szinte egy az egyben a linzi set-et kaptuk. Arról nem is beszélve, hogy a Spirit Carries On mindegyiken volt, de 4-5 dal a mostaniak közül előkerült 2002-ben és/vagy 2005-ben is. Sebaj, mivel ezek remek nóták voltak.

Így számomra nagyon kellemes volt a kezdés, mert amennyire szar az Octa, annyira jó a Scenes, és az Overture meg a Strange Deja Vu remek indítás! Ezzel nem lehet nagyon mellényúlni, ha meg még ennél is tutibbra kell menni, jöjjön az Images album. A Take the time szintén helyénvaló, így reményem kezdtek valóra válni.

Aztán ahogy várható volt, jött két dal az új lemezről, a szingli Constant Motion és a Dark Eternal Night. Ezeknél James lenyelte Hetfield mikrofonját, Portnoy meg úgy látszik sokat hallgatja saját Master of Puppets bootleg albumukat, mert egész remek kis Metallica nótát rittyentettek – nem először. Ez sokaknak bántja a fülét, jómagam élvezni szoktam. A másik dal is szerintem a jobbak közé tartozik az új lemezen, talán kicsit hosszú és sok benne a szólózás, de ennél sokkal, de sokkal rosszabb dalokat is választhattak volna. De eljött ennek is az ideje.

Az este első csúcspontja az Endless Sacrifice volt, ami a Train album egyik legerősebb nótája, szenzációs riffekkel, témákkal, noha nekem ez is kicsit hosszú. Ettől függetlenül, ez nagyon jó volt és pont kellett a két új szám után. Az est fénypontja után kissé sokkoló volt ez a Walk Beside You, ami bár önmagában elég tré, de nagyon slágeres-poppos-emészthető fajta dal, ami még így is kimagaslik az Octa lemez többi dala közül. Előnye még, hogy rövid és a közönség – valszeg nem túl igényes része – kajálja. Hátránya, hogy James hamisan énekelte és valszeg örökre benne maradt a repertoárjukban. Kicsivel később előszedték a Panic Attack-ot is, de kibírtuk, és ezzel elégedetten letudtuk a rettegésem fokát. Ha belegondolok, hogy megkaphattuk volna a Vacant-ot, az Answer Lies Within-t vagy éppen az Octavarium 26 percét – hát tapsikolok örömömben, hogy azokat játszották, nem ezeket.

A két Octa szerzemény között azért volt zene is, méghozzá Marillion-betétekkel dúsított Surrounded. Ó igen, ez nagyon ott volt, nekem az Images a kedvenc lemezem, és ez azon is az egyik kedvenc számom. Látnivalóan a közönségnek ez is tetszett, sokan énekelték, hiába, aki tudja a Take the time szövegét, ezét is fogja.

A harmadik dal az új lemezről a Forsaken volt, a lemezen közepes, itt viszont ahhoz képest egész jól átjött. Szintén nem olyan hosszú és semmi probléma nem volt vele. Az első blokk végén jött a második esti fénypont. Jordan kezdése, a percek alatt szépen felépülő ismert dallamok, majd a zúzás: Home. Mondom, hogy a Scenes-el nem lehet mellényúlni. Én pont ezeket a zsenialitásokat hiányolom mostanában a zenéjükben.

Rövid pihi után visszatértek a ráadással, megint Jordan intrója volt a kezdet. Portnoy, ha jól láttam, 4-es számú magyar focimezben volt (biztos tudta, hogy mennyit rúgnak aznap a norvégok, hihi). A Spirit Carries On szokás szerint ült, szerintem önmagában is megállják a helyüket a Scenes nóták többsége. Az öngyújtózás talán kicsit gagyi volt, de a közönség éneklése jól hallható volt, én szeretem a közönségénekeltetős részeket. A végére az As I am maradt, ami szintén jó koncertnóta, zúzos, de dallamos, metalikás de mégsem annyira, mint mások. Talán még belefért volna valami, mert tíz perc volt tízig, de sajna ezzel vége is lett. Oké, nem egy Budokan DVD felvétel, szóval nem kell ahhoz hasonlítani ezt az estét, de furcsán rövidnek hatott.

Összességében a fiúk rutinból és profin lenyomták ezt a 110 percet. Myung a szokásos egyhelyben állásában, Petrucci szintén nem túl aktívan, Portnoy a szokásosnál kevesebbet bohóckodva. Ha még 1 órával tovább tart, és kapunk dalokat a Six Degrees ás az Awake albumról is, teljes lenne az élvezeti értéke. Azt sem tudom, ha már Dominici itt volt, miért nem játszottak vele el egy régi dalt. Azért azon is érdemes elgondolkodni, hogy megért volna-e ez 8500 forintot akkor, amikor 5-6000 forintokért hasonló vagy hosszabb koncerteket kapunk 2-3 zenekar részvételével. De legalább nem áztunk el.


pJuan:: Dream Theater hakni szerda délután a pecsában

Ismét itt a nyár és ötödször is eljött hozzánk Amerika legtechnikásabb metal csapata, a Dream Theater. 1998. június 16-án, Derek Sherinian-nal, a Touring Into Infinity harmadik európai körében és a Rudess Morgenstein Project vendégeskedésével voltak itt elsőként. Másodszor 2000. július 19-én a Metropolis 2000 Tour második európai körével jöttek (ekkor került elő Ace Frehley (KISS) maszkja). Harmadszor 2002. június 29-én hallhattuk őket a World Tourbulence második európai nekifutásában. Negyedszer 2005. június 14-én érkeztek az Octavarium turnéjával. Most 2007. június 6-án érkeztek a Chaos In Motion turnéval, hogy haknizzanak nekünk 110 percet, az eddigi legrosszabb koncertjüket elővezetve.

Systematic Chaos?

Egyre nagyobb teltház-, bálványozás-, rajongás-, szeretet várja nálunk a csapatot. A Pecsát úgy tűnik kinőtték.

Minden eddigi kiadványukat hallottam/láttam, koncertjeiken voltam. Lemezeikkel kapcsolatos fokozódó problémáim ellenére: rajongójuk vagyok. De, a Systematic Chaos és az Octavarium sem igazán tetszik. Nehezen tudtam eldönteni, hogy el tudom-e viselni ezt a mostanra már egyre világosabban látható koncepciójukat: felváltva Pink Floyd érzelem, lassulás, koppintás és Metallica durva riffek, szaggatott, dinamikai játékokra épített, fogós- metal koppintás. Én meg pont az egyediségüket szerettem, annak idején. Ha így folytatják szerintem egyre nagyobb bajban lesznek...

Nagy sajnálatomra, a nagy filózásban lekéstem Dominici-t. Pedig utóbbi lemeze nagyon jól sikerült, az Olasz Solid Vision-ból importált zenészeire is kíváncsi lettem volna. De, sajnos nekem a 3/4 7-es kezdés korainak bizonyult. Vége-főcímre érkeztem, kívülről sikerült csak néhány dalt elkapnom, ami nem tűnt rossznak. Ott tartunk, hogy sok tekintetben érdekesebbnek tartom Dominici bandáját és lemezét, mint a Dream Theater utóbbi lemezeit. Azt mondjuk kifejezetten nem értem, hogy Portnoy/Petrucci miért nem rángatta fel később a színpadra, szívesen meghallgattam volna valami Killing Hand - A Fortune in Lies - Only a Matter of Time félét, ha már mindenki ott volt. De, nem volt semmi esély...

Pont az átszerelés szünetére érkeztem, ami nem bizonyult hosszúnak. Alig hallgattunk meg a Vitamin Records - String Quartet sorozatának Tribute to Dream Theater tagjáról néhány dalt, és már le is húzták Portnoy egyre hatalmasabb dobszerkójáról és Rudess forgó billentyűhegyéről a fekete leplet. Beindult a buli...

De, még ne fussunk neki olyan lendületből. Mert még be kell valljam, hogy „végül azzal sikerült magam rávenni a kimenetelre, hogy idén lett 15 éves az Images and Words, ami nálam ultra-klasszikus. Június 3-án, az Olasz Gods Of Metal fesztivál második napján el is játszották az egész lemezt. Portnoy mindig azt nyilatkozza, hogy figyelnek a set-listákra, én meg balga azt hittem, hogy mivel akkoriban nem jártak nálunk, most majd jól megkapjuk az Under A Glass Moon-t, Pull Me Under-t, Another Day-t, Metropolis-t vagy a Learning To Live-ot, extra set-ként. Tévedtem. Take The Time és Surrounded volt, semmi egyéb.

Ott tartottunk, hogy beindult a buli.... De, a buli nem igazán akart beindulni. Ahol én álltam (középen, hátul) ott valahogy nem igazán szólalt meg a koncert első fele. Hiányoztak az arányok, mindenkinél sok volt az apró baki. Olyan volt, mintha akkor akarnák belőni a cuccot, mintha beállást hallanék. De nem, az már a buli volt, és a concept Metropolis Pt. 2: Scenes from a Memory lemezről az Overture 1928 és Strange Deja Vu dalok. Mivel a Scenes volt szerintem az utolsó előtti jónak mondható lemezük, így nem is volt a kezdő dalokkal bajom. Persze azt meg kell jegyeznem, hogy a Scenes-t egészében jó hallgatni, szerintem bátorság kell így „kiemelni” dalokat. A nyitó, „bemutatkozó” blokkot a Take The Time zárta,. A megszólalást kivéve rutinból indítottak. El is kezdtem félni attól, hogy jól megkapjuk a majd fél órás Octavarium-ot. De, ebben is tévedtem.

A Systematic Chaos blokk következett, benne az ingyenesen megszerezhető Constant Motion-nel, és a szintén szaggató Dark Eternal Night-al. Az egyre Glenn Danzig-osabban kinéző Petrucci itt kezdett bemelegedni a durván metalos, kissé már erőltetettnek is tűnő témákba... A „nemszeretem” Train of Thought lemezről jött az elviselhetőbb Endless Sacrifice, majd az Octavarium legrövidebb dala, az I Walk Beside You, csúszkáló, hamis LaBrie-val.

Rudess improvizáltnak tűnő bevezetőjével indult a Surrounded, benne rövid Marillion idézéssel, ami szerintem nem kellett volna. A Panic Attack és az új lemezről a modern metalosan fogós-refrénes Forsaken következett, némileg hamiskás LaBrie-vel és túlzásba vitt forsaken ismételgetéssel. Zárás: Scene Six: Home és rövid szünet.

Jordan Rudess introjával, ugyanonnan folytatták: The Spirit Carries On, negyedik koncerten nyomják el nekünk, én már unom. Persze (hasonlóan a 2005-ös köncerthez) a Magyar válogatott 4-es mezében visszatérő Portnoy a szerkó tetején állt, öngyújtók elő. Kezd uncsi lenni. Aztán már csak a számomra még mindig borzalmas, de a banda szerint kikerülhetetlen As I am következett , és az önszivatós, új csendrendelet miatt 10 óra előtt néhány perccel vége is lett a bulinak.

A dolog leggyengébb pontja, hogy az új dalokon kívül majdnem mindent eljátszottak már nálunk (hivatalos set-listák itt).

Az újdonság varázsa nem igazán jellemezte ezt a koncertet. Hakni volt, belövő buli, sok apró hibával, nehézkességgel. Kedvencem, Portnoy trükkjei, apró „színpadi balhéi” sem sültek el annyira jól, mint kellett volna. Nagyon sok, apró hibát ejtett. Jó fej, még mindig ő a legjobb, de ezt már inkább a múlt miatt írom. Azt meg már kezdem megszokni, hogy élőben sokszor lassabbak a dalok miatta.

A bajok állása szerint most a csapat 5 zseniális tagja, mintha 5 színpadon állt volna. Mindenki elvolt saját magában. Egyedül LaBrie próbált mozogni, de énekesként ő sem volt formában. Myung–Petrucci egy lépés előre, egy lépés hátra, morcos felnézés, mosoly kifelé. Rudess a Metallica részeknél (abból meg kaptunk jó sokat) nem hallható, Pink Floyd sablonjai sokszor akasztják meg a dalokat. „Amúgy” persze fantasztikus tudású billentyűs, és még a közönség felé is van egy mosolya ide, egy mosoly oda. De, ennyi. És sajnos nem több. Pedig nagyon kéne!

Szacsi - hungarianskies.net - képes beszámolója:


Dominici



































Dream Theater