Igen érdekes kiadvánnyal jelentkezett az érdekes nevű csapat. Most őszintén, ilyen név hallatán milyen zene jut az ember eszébe? Nekem mindenképpen valami ipari hatású... És ez nagyon az. Első hallásra mondjuk meglepődtem, hogy az egykori Din-Addict tag, jelenleg Long Pig társhörgő Vajsz Kornél ezúttal nem pár másodperces durvulatokat szabadít ránk, viszont egy sokkal érdekesebb, de ugyanolyan nehezen befogadható utazásra invitál.

Az eredetileg Kornél szóló-projektjeként funkcionáló csapat 2006-ban rögzített dalai csupán demónak készültek, majd a munkálatok végső fázisában sokkal jobban alakult a dolog, mint amire számítottak az alkotók, és így az anyag az ausztrál Grindhead Records kiadásában jelenhetett meg. A CD mellé küldött kísérőlevélben többek között a Scorn, Pitch Shifter, Neurosis, Pelican nevét említik meg hatásként, amivel abszolút egyetértek. Remélem, azért nem veszik zokon, ha azt mondom, hogy az én fejemben a Godflesh, Ministry és a Misery Loves Co. is beugrott itt-ott. A közös nevező kétségtelenül az elektronika domináns jelenléte, a mechanikus ütemek, viszont a gitár/basszusgitár is arányosan kevert (Dávid pengetése különösen odafigyelést igényel), bár a végeredmény nekem picit száraznak tűnik. De ez némileg jellemző magára a stílusra is. Kornél éneke elég széles skálán mozog, a halk suttogás/mormolás-szerű énektől egészen az agresszív üvöltésig/hörgésig terjed, ahogy éppen a hangulat megkívánja. Amelyre leginkább a ’nyomasztó’ a megfelelő jelző, a dalok hallgatása közben egy kietlen, sivár világ jelenik meg lelki szemeim előtt. A nyugisabb, borultabb részek nekem mondjuk jobban bejönnek, bár ennek némileg ellentmond, hogy a militáns felhangú dob(gép) pergésre és nagyszerű basszusfutamokra épülő, majdnem instrumentális ’Drákói lüktetés’ a kedvencem. De a záró címadó sem egyszerű darab a közel 20 perces hosszával... Lágy, akusztikus pengetéssel indul, ami később vissza-visszatér, maga a dal pedig a legdallamosabb és legbefogadhatóbb szerzemény a lemezen. Érzelmi/hangulati töltete érezhetően nagyobb, mint az előző számoké, és talán pont emiatt van, hogy a hossza ellenére sem megy át unalmasba, legalábbis számomra érdekes volt figyelni a különböző váltásokra. A végén, az utolsó hangok lecsengését követően néhány másodperces szünet után folytatódik a zene, aminek a motívuma nagyon ismerős, de nem tudtam rájönni, hogy honnan. Mint ahogy arra sem, hogy ez az utolsó szám része-e, vagy csak egy jelöletlen track.

„A szövegek az emberek lelki és mentális elhidegüléséről szólnak... két világ, az ősi és a modern kavarog bennünk – belátjuk-e vagy sem – okozva lelkünkben kavargó disszonanciát.” Ettől jobban nehéz lenne összefoglalni a mondanivaló lényegét, ami tökéletesen passzol is a zenéhez, egyedül azt sajnálom, hogy a bookletben nem mindegyik olvasható el.

Nekem ugyan nem annyira esetem az efféle muzsika, de engem is meglepett, hogy mennyit hallgattam az elmúlt hetekben (talán így „szűz” füllel érdekesebbnek tűnik), bár kellett jópár lejátszás, amíg ráéreztem az ízére. Akitől nem áll távol az ipari hatású experimentális zene, feltétlenül vegye fel a kontaktot a csapattal, mert hallhatóan komoly munka fekszik a lemezben, noha a fentebb említettek szintjét még nem éri el. Kíváncsi leszek, mire jutnak ezzel a koronggal, úgy itthon, mint külföldön. Részemről a legjobbakat kívánom nekik.